Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-16 / 89. szám

1994. április 16., szombat 15 Sport Női labdarúgás Három a szolnoki kislány A magyar női labdarúgó-vá­logatott a múlt héten nagysza­bású nemzetközi tornán vett részt a bolgár tengerparton, Várnában. Nemzeti tizen­együnk külföldi szereplésének ténye még nem jelent igazi szenzációt, szűkebb pátriánk számára azonban az igen, hogy Lévai Andrea, Pádár Anita és Márki Andrea személyében három szolnoki játékos is sze­rephez jutott az együttesben, akik az SZTE labdarúgói. Lévai Andrea: - Csapatun­kat Norvégiával és Litvániával sorolták egy csoportba, a hat vá­logatottat felvonultató tornán. A litvánoktól minimális, egygólos vereséget szenvedtünk, sajnos eléggé balszerencsés körülmé­nyek között. Következett az a Norvégia, amely Európa talán legerősebb eyüttese. Olyan meccset játszottunk a vikingek­kel, hogy azt a szakemberek egyöntetűen a torna legszínvo­nalasabb találkozójaként érté­kelték. Kihagytunk egy rakás helyzetet, és végül két elkerül­hető góllal vesztettünk. A végén az ötödik helyért játszottunk Svédországgal, akiket 2-1-re si­került legyőznünk. A sereg­szemlét végül a hazai bolgár csapat nyerte, legyőzve a dön­tőben a norvégokat. Szolnoki csapattársaim, Pádár Anita és Márki Andi csereként jutottak szóhoz, én pedig mindhárom mérkőzésen kezdőként játszot­tam végig a kilencven perceket. A szövetségi kapitány a bal- szárnyon minden poszton ki­próbált, mégpedig úgy, hogy betöltöttem a balhátvéd, a bal oldali középpályás és a bal­szélső szerepét is. Csapattár­saim nevében is mondhatom, hogy Várnában eltöltött hét éle­tünk eddigi egyik legnagobb élményét jelentette. Természe­tesen a legfelemelőbb érzés az volt, hogy egyáltalán gondoltak ránk a beválogatásnál, és ma­gunkra húzhattuk a címeres mezt. Az elvárásoknak aztán mindhárman próbáltuk tudá­sunk legjavát adva megfelelni. A torna végén tartott banketten a vezetők értékelték a csapat tel­jesítményét, és hál’ Istennek tel­jes mértékben meg voltak ve­lünk elégedve, továbbra is szá­mítanak ránk a csapat összeállí­tásánál. A legközelebbi megmé­rettetés az olaszok ellen lesz, amely mérkőzés már az olim­piai felkészülés jegyében zajlik. Urbán Pádár Anita (labdával) a bajnoki mérkőzéseken mutatott formájával érdemelte ki a meghívót Birkózás Komáromi az érdeklődés középpontjában Április és május az athéni tu­risztikai idény két legsűrűbb hónapja. Ez érthető, hiszen a görög főváros mostani 24—27 fokos melegéhez viszonyítva az „igazi” nyár során negyvenhez közeli idők járnak, ami már csak a hellásziak számára elvi­selhető. Tart a turisztikai idény, ezért meglepő egy kicsit, hogy amikor a péntektől vasárnapig tartó, 41. kötöttfogású birkózó EB mezőnyéből néhányan egy kis városnézést terveztek, hop­pon maradtak, mert Athénban fizetésemelési követelésekkel indokolt teljes taxissztrájk van. De nem sokan fontolgattak városnézést, ugyanis már a sor­solásra buszozott ki a pireusi Béke és Barátság Sportcsar­nokba öt súlycsoport mezőnye. Athén kikötővárosa egyébként 1986 óta örök emlék a magyar kötöttfogás EB-históriájában. A mostani szakági mester, Sipos Árpád és a két év kihagyás után visszatérő Komáromi Tibor nyolc éve Pireusban söpört be két bajnoki címet. Maga a ver­seny egyébként nem itt lesz, csak a sorsolást írták ki ide. Az EB-csaták a Peristeri-csamok három szőnyegén folynak.- Örömteli hír, hogy a kilók­kal és dekákkal Jól állunk - új­ságolta Sipos Árpád. - Komá­romi például az elutazáskor 81 kg 90 dekát nyomott, ami tíz de­kával van alatta a 82 kg-os ha­tárnak. Ilyesmire aktív ver­senyző korában nem is volt példa! Csodálatos akaraterővel tért vissza, társai becsülik ezt, A C- és a jelenleg zajló B-csoportos jégkorong világ- bajnokság után április 25-től Olaszországban kerül sor a leg­jobbak, azaz az A-csoportosok küzdelmeire. A hoki szerelme­seit így most leginkább az fog­lalkoztatja, hogy vajon jégre lép-e Kanada színeiben Wayne Gretzky, az észak-amerikai profi jégkorong liga (NHL) szupersztárja. Á 33 éves csatárról szóló hí­rek eléggé ellentmondásosak. Korábban kijelentette, hogy nem szándékozik részt venni a vb-n, az utóbbi időben azonban engedékenyebbnek bizonyult. Bár a végleges igent még sem tőle, sem Eric Lindrostól, a Phi­ladelphia Flyers erősségétől nem kapta meg Glen Sather szövetségi kapitány, ám a vb rendezői már a két sztárral ha­rangozzák be a mérkőzéseket. Tény, hogy a Lindrossal és Gretzkyvel megerősített Ka­ha úgy birkózik, ahogyan ta­vasszal tette, akkor eredménye alapján is rászolgál a csapat­kapitányi titulusra. Újbóli megjelenése osztatlan meglepetést keltett. Nem sokan emlékeznek már rá. így a své­dek junior világbajnoka, Martin Lidberg, aki a tavalyi stock­holmi vb-n még Farkas Péter el­len próbálkozott, idősebb báty­jának tekintetheti Komáromit. Sipos nem kendőzi, alap­erőnek tartja Komáromi mel­lett az olimpiai bajnok Repkát. Érmekkel számol, bár tudja, ta­valy, az isztambuli EB-n az erőviszonyok egyfajta átrende­ződése kezdődött meg. Új „ar­cok” tűntek fel. Olyanok, akiket Komáromi nem ismer, de azok sem őt. Repka visszatérése is öröm, ismert, az 1992-es olim­piai bajnok tavaly a 74 kg-ban próbálkozott, sikertelenül. A csapatok elszállásolására szolgáló Hotel Caravelben lévő akkreditálási iroda munkatársa, Simon Horafopoulos szerint tippelhetően ugyanúgy 33 or­szág küzd Athénben, mint ta­valy Isztambulban. Elképzel­hető, a pénteken este tartandó újabb sorsolásig még befut to­vábbi egy-két ország. Valószínűleg örök homály fedi, miért kellett 2x14 km-t bu- szozniuk azoknak a birkózók­nak, akik pénteken reggel kezd­ték meg EB-selejtezőiket. A pi­reuszi mérlegelés Ugyanis csak­nem négyórás utazgatást jelen­tett Komáromiéknak. Ami a lé­nyeg: csütörtökön este 91 bir­nada, amely Lillehammerben a téli olimpián döntőt játszott, 1961-es győzelme után ismét jó eséllyel szállhatna harcba a vb-aranyért. A németek és az osztrákok aligha szólhatnak bele az énnek sorsába, mégis mindkét ország­ban nagy figyelem kíséri a vá­logatottak felkészülését. A né­meteknél Ludek Bukac fiatalí­tási kísérletét ellenzik többen - főleg azok az idősebb játéko­sok, akik így kimaradtak a ke­retből -, Ausztriában pedig az keltett felzúdulást, hogy több honosított kanadai játékos nem vállalta a válogatott szereplést. Olaszország egyébként 1934 után másodszor ad otthont jég­korong-világbajnokságnak. Az előcsatározásokat a Bolzano melletti Fassatalban rendezik, az érmek sorsát eldöntő mérkő­zésekre pedig Milánóban kerül sor, a 13 ezer nézőt befogadó jégcsamokban. kózó jelentkezett be a konti­nensviadalra, mindössze az 57 kg-os spanyol és a 100 kg-ba nevezett bolgár sportember nem bírt a testsúlyával, ők ketten nem mérlegeltek. Komáromi Tibor, a nagy visszatérő (82 kg, 21 induló) mindjárt az elejére megkapta a maga legnagyobb feladatát, hi­szen az orosz Naszevicscsel kell csatáznia. A múltban már meg­ismerhették egymást, nyolc éve, a vb-n Komáromi leléptetéssel győzött, rá egy évre az EB-n vi­szont 3:2-re kikapott tőle. Va­lamivel jobban járt a magyar vá­logatott másik csillaga, Repka Attila (68 kg, 23 induló), neki a svéd M. Olsson jutott első rivá­lisául. A papírforma szerint a skandináv verhető, a későbbiek során ellenfele lehet az a francia Yalouz, akit Repka vert is a múltban, de ki is kapott tőle. A szuperfavorit orosz Dugucsijev viszont nem a diósgyőri birkózó útját keresztezi. A 48 kg-ban (13 induló) Hamzók József az ukrán Matyer-Borscsukkal ta­lálkozik, Simita Imre (57/20) a török Eroglu ellenében bizo­nyíthat, míg a 100 kg-os (14 in­duló) Rajos jövőjét viszonyla­gos homály fedi. Azt ugyanis a szakemberek sem tudták eldön­teni, hogy a fiatal tatabányai - az említett bolgár visszalépés következtében - az ukrán Szol- dadze vagy az orosz Savkalov ellenében érdekelt. Ha utóbbi ellen szólítják szőnyegre, az a rosszabb, mert az orosz kétszer volt EB-n ezüstérmes. Fegyelmi helyzet A megyei labdarúgó-szövet­ség fegyelmi bizottsága csütör­tökön megtartotta soros ülését, melyen a következő büntetése­ket szabta ki: írásbeli figyel­meztetésben részesült: Gulyás (Kisújszállás), Vona (Kun FC). Egy mérkőzésen nem léphet pályára: Bankó (Jászalsószent- györgy), Kapás (Tiszaörs), Lá­zár L. (Szászberek), két talál­kozót kell kihagynia a martfűi Mészárosnak, míg három ösz- szecsapáson kell nélkülöznie csapatának Lázár Józsefet (Szászberek) és Zolnait (Mező­túr). Földes József (Kengyel) április 25-ig nem szerepelhet. Az elmaradt Cibakháza-Tisza- derzs megyei másodosztályú ifimérkőzés két pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel a hazaiak kap­ták. Az NB III. Mátra-csoportjá- nak fegyelmi bizottsága is ki­szabta büntetéseit. Jeczó (Szol­noki MÁV MTE) egy, Bagi (Bag), Göröcs (Pásztó) és Eszes (Jászberény) két mérkőzésen nem szerepelhet. Jégkorong Kérdőjel a sztár, Wayne Gretzky körül Sorokban A kosárlabda aktuális kérdéseiről Befejeződtek a röplabda me­gyei diákolimpia IV. korcsopor­tos fiúversenyei. A döntőt a Ba­ross DSE és a kunhegyesi gim­názium csapatai vívták, mely­ből a szolnokiak kerültek ki győztesen. Az aranyérem mel­lett a Tisza-partiak ezzel jogot szereztek a ’93/94. évi veszp­rémi, területi döntőn való indu­lásra. A bajnokcsapat tagjai: Koszta, Szalai, Csemyánszki, Nagy E., Nagy Zs„ Takács, Boldizsár, Vona, edző: Csordás Gábor. *** Abonyban kispályás labda­rúgótornát rendeztek, melyen Orbán Viktor személyében egy ismert politikus is részt vett. A körmérkőzéses formában lebo­nyolított Fidesz Kupát végül a hazai FC Sirokkó nyerte, meg­előzve Kocsér, Kőröstetétlen és Nagykőrös csapatait. A torna legjobb játékosa Fercsi Zoltán (Kocsér), gólkirálya Retkes Róbert, legjobb kapusa Kiss Zoltán (mindkettő FC Sirokkó) lett. A Magyar Testnevelési Egye­tem Továbbképző Központja felvételt hirdet kétéves közép­fokú edzői és sportrekreációs tanfolyamaira az 1994/96-os tanévre. Megfelelő számú je­lentkező esetén Szolnokon kihe­lyezett tagozat indul. Jelentkezési lap és minden­nemű felvilágosítás a J-NK-- Szolnok Megyei Testnevelési és Sporthivatalban kapható (Mátyás kir. u. 31.). Jelentke­zésihatáridő: 1994. május 13. Tenisz Az ausztriai Bad Walters­dorfban hétfőtől rendezik a nem hivatalos női teniszcsapat-vi- lágbajnokság, a Federation Kupa euro-afrikai selejtezőjét. A „női Davis Kupa” júliusi, frankfurti főtáblájára a 25 bene­vezett ország közül a legjobb négy juthat csak el. A Király Kupa-rendszerű (két egyes és egy páros mérkőzésből álló) versenyformában komoly ellen­felek társaságában vár kemény próbatétel a fiatal magyar csa­patra. Miután a többszörös ma­gyar bajnoknők közül Földényi beteg. Temesváriról pedig a na­pokban derült ki, hogy mégsem játszik, Temesvári Ottó szövet­ségi kapitány az utánpótlás leg­tehetségesebb tagjainak szava­zott bizalmat. Természetesen az ifikből álló triónak csak a tisztes helytállás lehet a célja abban a mezőnyben, amelyben várha­tóan a fehérorosz Natalja Zve­reva, az ukrán Natalja Medve- gyeva, a belga Sabine Appel- mans vagy az osztrák Judith Wiesner is erősíti saját nemzeti együttesét. Azért a magyarokat sem kell félteni, hiszen saját korosztá­lyukban remekül helytállnak. Gáspár Petra, Mandula Petra és Kuti Kis Rita ugyanebben az összetételben tavaly Új-Zélan- don végzett a negyedik helyen a 16 éven aluli csapat VK-döntő- jében. A hónapokig az ötödik kontinensen készült Gáspár ja­nuárban a negyeddöntőig vere- kedte magát az ausztrál nyílt bajnokság ifjúsági versenyében. Minden tekintetben alapos és széles körű tájékoztatást kaptak mindazok, akik elfogadták a Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetségének meghí­vását a Kaltenberg étteremben rendezett sajtótájékoztatóra. Az összejövetelen öt témakörről számoltak be, szó esett az el­nökség határozatairól, a sportág aktuális kérdéseiről, a Coca-Cola támogatásával lebo­nyolított országos utánpótlás­kupák értékeléséről és a szak­mai képzésről. Elsőként Killik László, a szövetség alelnöke számolt be arról, hogy az Euró­pai Kosárlabdaedzők Szövetsé­gének Lisszabonban megtartott közgyűlésén a végrehajtó bi­zottság beválasztotta tagjai so­rába. Az európai szövetség az edzők szakmai továbbképzését, az utánpótlás színvonalának emelését tűzte ki céljául, amelyhez a nemzetközi szerve­zet is jelentős anyagi segítség­gel, évente 25-30 ezer márkás támogatással járul hozzá. Killik László ennek kapcsán jelezte: július közepén Magyarország több városa is otthont ad to­vábbképző tanfolyamoknak, ezeken az élvonal és az utánpót­lás edzőinek szigorúan kötelező a részvétel. Annál is inkább, mert a jövő szezonra kiadandó működési engedélyek feltétele a megjelenés. Horváth Frigyes, a szövetség főtitkára a válogatott csapatokra vonatkozó felkészü­lési tervéről adott áttekintést. A férfi felnőtt válogatott legfonto­sabb idei feladata az EB-közép- döntőben való helytállás. A no­vember 12-én esedékes Ma­gyarország-Bulgária összecsa­pás házigazdájának már jelent­kezett Zalaegerszeg, ahol min­den bizonnyal lelkes publikum biztatja a hazai legjobbakat. A felkészülési terv összeállítása okozott némi fejtörést az elnök­ségnek, hiszen a bajnoki szezon befejezése után igen nehéz vá­logatott szintű felkészülésre, edzőtáborozásra összehozni a játékosokat. Újabb napirendi pontként szerepelt az európai kupasorozatok részvételi sza­bályzatának megváltozása. Az európai klubversenyek bizott­sága még tavaly júliusban hatá­rozott úgy, hogy az 1996/97-es szezonra a részvételi jogosult­ságot az előző három év ered­ményei alapján határozza meg. A kidolgozott pontrendszer sze­rint sorolják be a nemzeti szö­vetségeket, amelyek a listán el­foglalt helyezések függvényé­ben meghatározott számú csa­patot nevezhetnek. A nemzeti bajnoksággal kapcsolatban is változások várhatóak, noha az elnökség még nem hozott vég­leges döntést ez ügyben. Vi­szont az már most biztos, hogy a férfi élvonalban a Szuper Liga résztvevői a bajnoki alapsza­kasztól nem elkülönülten vívják mérkőzéseiket. Mogürt-Salgó Rali A jövő hét végén a magyar raliversenyzők is megkezdik bajnoki pontvadászatukat. Ápri­lis 23-án, szombaton ugyanis Salgótarjánban indul útjára a szezonnyitó 11. Nemzetközi Mogürt-Salgó Rali, amely a kelet-európai zónasorozat má­sodik állomása. A teljes magyar élmezőnyt felvonultató rangos versenyről a Bagolyvár étte­remben tartott sajtótájékoztatót a rendezvény szervezőbizott­sága.- Örömömre szolgál, hogy ez a verseny az egyik legnézettebb raliviadal Magyarországon! Idén is mintegy 200.000 nézőre számítunk, ami még a Forma-1-nek is dicséretére válna. A szponzorok köre egyre bővül, de szeretnénk még több céget megnyerni a versenynek - mondta Neményi Béla, a Ma­gyar Autó- és Motorsport-szö­vetség elnöke.- Az idei versenyre tervez­tünk néhány meglepetést. Új gyorsasági szakaszokat iktat­tunk a programba, meg egy ki­csit szűkítettük a verseny terüle­tét. így 30-40 km-es körzetben zajlanak majd a küzdelmek - nyilatkozta Gyuris Árpád, aki szerint megkülönböztetett fi­gyelmet szentelnek a nézők biz­tonságos elhelyezésére is. A szervezők elmondták, az idén először szervezték meg az új­donságnak számító gyors- mentő-szolgálatot. A bajnoki címvédő, Ranga László, Büki Ernő páros ismét győzelemre tör. A „nagyok” közül hiányzik majd Dudás Gyula, aki anyagi gondok miatt nem állhat rajthoz. A 21 gyor­sasági szakasszal (221 kilomé­ter) tarkított 590 km-es erőpró­bára eddig több mint száz pilóta adta le nevezését, köztük a szolnoki Opel Inveszta párosa. Orosz Sándor és Szaniszló Imre is. EME Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. NB I., férfiak: Szolnoki Olajbányász - Pemü KC, Olajcsamok, 17.00. Röplabda. Junior Kupa or­szágos férfi negyeddöntő, Szolnok, Tűzoltócsarnok, 8.00. Sakk. II. Szászakku Kupa, országos pénzdíjas verseny, Újszász, Szász étterem, 9.00. II. Jász Kupa, Jászjákóhalma, Községi Közösségi Ház, 9.00. Teke. NB I., nők: Sz. Máv Clips-Pack - Pécsi Bőr, Szol­nok, Körösi u. 11.00. Tömegsport. Lurkó sportve­télkedő, Szajol, 9.00. Vízilabda. OB I.: Elektro- soft SE - Tungsram, Szolnok, Damjanich uszoda, 20.00. Labdarúgás. NB III.: Jász­berény - Monor, 16.00. Török- szentmiklós - Szegedi VSE, 17.00. Megyei 1. o.: Jánoshida - Mezőtúr, Kunhegyes - Jász- alsószentgyörgy, Alattyán - Jászboldogháza. Megyei II. o.: Tiszaroff - Kenderes, Fegyver­nek - Homok, Kengyel - Abád- szalók. Kezdés egységesen 16 órakor. Idegenben szerepelnek: a Borovi Cukorgyár labdarúgói Salgótarjánban, a jászdózsai női focisták Pécsett, a miklósi kézilabdázók Újkígyóson, a Szolnoki MÁV Clips-Pack férfi tekézői Pápán. Vasárnap Kézilabda. Megyei női baj­nokság: Sz. Spartacus - Martfű, 8.30., JTKF II. - Túrkeve II. 9.50., Tomajmonostora - Me­zőtúr, 11.10., Sz. Spartacus - JTKF II. 12.30., Martfű - Me­zőtúr, 13.50., Túrkeve - To­majmonostora, 15.10., Sz. Spartacus - Mezőtúr, 16.30. Valamennyi mérkőzést Szol­nokon, az Olajcsamokban ren­dezik. Röplabda. Junior Kupa, or­szágos férfi negyeddöntő, Szolnok, Tűzoltócsarnok, 8.00. Sakk. II. Szászakku Kupa, országos pénzdíjas verseny, Újszász, Szász étterem, 8.30. Streetball. I. Szolnoki Na­rancs Kupa, Széchenyi-ltp., pi­ros iskola, 8.00. Labdarúgás. NB III.: Sz. MÁV MTE - Dunakeszi, Kar­cag - Balassagyarmat. Megyei I. o.: Tószeg - Martfű, Rákó- czifalva - Sz. Vegyiművek, Kisújszállás - Szászberek, Jászkisér - Jászapáti, Tisza- földvár - Kunszentmárton, Új­szász - Szajol. Megyei II. o.: Túrkeve - Tiszaderzs, Tisza- gyenda - Kunmadaras, Cibak­háza - Kun FC, Tiszaörs - Rá- kócziújfalu, Tiszajenő - Kőte­lek, Jászjákóhalma - Jászágó, Jászdózsa - Besenyszög, Jász- fényszaru - Jászárokszállás, Jászszentandrás - Jászladány, Zagyvarékas - Pusztamonostor. Kezdés egységesen 16 órakor. Idegenben szerepelnek: a tiszafüredi focisták Derecskén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom