Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-11 / 84. szám
4 1994. április 11., hétfő ® A szerkesztőség postájából ® Vélemények az Amfora Rt. központjához címezve Közelebbről a tisztelt üzemi tanács elnökének és az szb-tit- kámak! Felháborodással fogadtuk a képviseleti igazgatónőnk március 30-i bejelentését, mely szerint megszüntetik a szolnoki le- rakatot, és a demokrácia megcsúfolása, hogy ezt a döntést a dolgozók helyi képviselőjével (a szakszervezeti főbizalmival, aki egyben az üzemi tanács tagja) nem egyeztették, nem beszélték meg. Kérjük, hogy ezek után a képviseleti igazgatónő személyesen magyarázza meg a dolgozóknak, hogy az rt. vezetőségét mi késztette erre a „hatékonyságnövelő” lépésre. Mert nekünk az a véleményünk, hogy a szolnoki lerakat felszámolása után az ország jelentős területe marad ellátatlan, s miután átengedjük a konkurenciának, az egyeduralkodó lesz Kelet-Ma- gyarországon. A jövőbeni bolthálózat kiépítése ellenére is úgy véljük, ha az Amfora ezt a területet mint piacot, vásárlóerőt elveszíti, kétséges, hogy akár Szeged, akár Nyíregyháza - a szállítási távolságot is figyelembe véve - időben és gazdaságosan ki tudná elégíteni az igényeket. Ugyanis a vásárlók nem a távoli lerakatokat keresik majd meg, hanem közvetlenül a szállítót, illetve a helyi - ezentúl még nagyobb előnyben lévő - konkurenciát. Az elbocsátott emberek többsége évtizedek óta tisztességgel, becsülettel dolgozott - figyelemmel az Amfora érdekeire! Évekre visszamenőleg bizonyítható, hogy lerakatunk mindenkor hozta az átlagnak megfelelő nyereséget. Es most, a megye munkanélküli-helyzetét ismerve, a dolgozók elhelyezkedésére szinte semmi remény. Érthetetlen számunka még az is, miért a legértékesebb, legmodernebb technológiával létrehozott lerakat kapuit kell bezárni, MRP-ben (munkavállalói részt, programban) privatizálni a céget? De ha az Amfora vezetősége továbbra is kitart a felszámolás mellett, legalább adják meg a lehetőséget arra, hogy a lerakat dolgozói - kedvezményes feltételekkel, részben ugyanazon termékek forgalmazásával - önálló vállalkozásba kezdhessenek. - A szolnoki lerakat huszonegy dolgozója nevében: Farkas Károlyné az üzemi tanács tagja Ki kell szűrni a bliccelőket Az utas elfelejtette?! Az Új Néplap március 21 -i számában Deák István szolnoki lakos kifogásolta, hogy február 22-én az ellenőr nem engedte menetjegyüket kezelni (feleségével együtt utazott), és jogtalanul megbüntette őket. A tevékenységünkkel kapcsolatos minden jogos észrevételt, kritikát szívesen veszek - még a nagy nyilvánosság előtt is -, de a munkatársaimat lejárató, a Kontrolőr Betéti Társaság hitelét rontó „panaszt” nem tudom elfogadni. Deák úr ugyanis elfelejtette leírni, hogy a tőle bevont és az ellenőri jelentéshez csatolt, lyukasztani óhajtott két menetjegy már kezelt volt. Az egyik egyszer, míg a másik legalább kétszer járt lyukasztóban, de nem az érintett járaton. Ha már a piaccsamoktól kiindult buszt a pályaudvarnál utolérték, amit kétkedéssel fogadok, az első ajtónál várakozók közé állhatott volna, hogy jegyet vegyen. S akkor minden akadály nélkül lyukaszthatott volna. A kezelt menetjegy ismételt lyukasztása - a gépkocsivezető megtévesztésén túl - alkalmat ad arra is, hogy az utasok, akik látták, hogy a „bliccelő” kezelt menetjegyet, munktársaim ellen forduljanak, és felháborodással fogadják az ellenőr szerintük jogtalan intézkedését. Ezek után érthetetlen, hogy a levélíró mit remélt a nagy nyilvánosságtól. Végezetül megyjegyzem, hogy az ellenőrzés immár negyedik éve nem a Jászkun Volán Részvénytársaság, hanem a Kontrolőr Bt. hatáskörébe tartozik. Rékási László üzletvezető Egy „gyogyós” kételyei Olvastam az Új Néplap április 7-i számában, hogy az Országgyűlés utolsó ülésszakán egymillió forintot szavaztak meg megyénk értelmi fogyatékosai számára. Nem tudom, hány sorstársam van a megyében, de ha tudnám, akkor is képtelen volnék kiszámítani, mennyi jut ebből személyenként, mert csak egy „gyogyós” vagyok. A napokban aztán arról is értesültem, hogy április 6-án a megyei közgyűlés ötvenegy tagjának gyermekkori álma vált valóra, mivel egyhetes amerikai tanulmányúnál jutalmazták négyéves munkájukat. Vajon mennyibe került ez a jutalomút, s erre kellett-e most leginkább pénzt költeni? Ezt sem tudom, mert - legalábbis mások szerint - nem vagyok más, mint egy „gyogyós” A képviselő nyílt válasza a városi diáktanács levelére A Szolnok Város Diáktanácsa nyílt levélben tette szóvá (III. 17.), hogy a II. 22-i közgyűlésen - az idei költségvetési előirányzatról szóló rendelettervezet tárgyalásakor - hozzászólásomban a diákönkormányzatok támogatására beállított 1 M Ft-ot (az eredeti 3,2 millióval szemben) is magasnak tartottam, s kérdeztem: mi indokolja? Mondtam ezt akkor, amikor a költségvetési bizottság elnöke részletesen tájékoztatott arról, hogy a társbizottságokkal együtt 8 bizottsági ülésen tekintették át az önkormányzat gazdasági folyamatait, vizsgálták az idei költségvetés feladatvállaló képességét, a pénzügyi egyensúly megtartásához szükséges intézkedéseket. A feszültségek feloldására végül is a költségvetési feladatok ellátásához hiányzó több mint 150 M Ft pótlására hitel felvételét javasolta. A jelenlévő harminc képviselő 26 igennel, 2 ellen- szavazattal, 2 tartózkodás mellett, 153.084.000 Ft hiánnyal (megszüntetésére hitelt kell felvenni) elfogadta az idei költségvetést. Ezek után az olvasónak teszem fel a kérdést: nem sok ebben a helyzetben az egymillió forint? A diáktanács levelét természetesen a megjelenés napján reggel olvastam. Gondolom, a nyomaték kedvéért küldték el levélben is - a diáktanács bélyegzőjével - március 16-án, 93 Ft postaköltséggel! E levél 30 nap határidőt jelöl meg válaszadásra, így volt időm bővebben érdeklődni a diákönkormányzatok és a városi di- áktanács kapcsolatáról. A közgyűlés 37/1991. (XI. 12.) sz. rendeletében szabályozta az önkormányzat és a város oktatási intézményei kapcsolatrendszerét, létrehozva a diákok tanácsát — ált. iskola, gimn., szakközép.- szakmunkásk. szekcióban - véleményezési és javaslattételi jogkörrel minden olyan oktatáspolitikai kérdésben, amelyet a közgyűlés vagy egyes oktatási intézmények eléjük tárnak, illetve saját maguk kezdeményeznek. A városi diáktanács 1992/93-as tanévben tartott üléséről készült első emlékeztető utal arra, hogy a diáktanácsot ’92 áprilisában alakították meg, s ezen az ülésen ifj. Gál József próbálta röviden összefoglalni, mit jelent az, hogy diáktanács: „A diáktanács közelebb hozza az iskolák diákságát egymáshoz, ami alapja bármilyen fajta városi diákéletnek Szolnokon.” Ez így rendjén is lett volna, de mint kiderült, nem így működött. Több iskolaigazgató és diákönkormányzatot támogató tanár véleménye szerint igény lenne egy városi szintű koordinálásra, e szervezet segíthetné az iskolákat, diákönkormányzatokat egymás megismerésében, továbbíthatná a tartalmas, már bevált ötleteket, és tájékoztathatna a különböző pályázati lehetőségekről. Ezzel szemben az egyik tanár ilyen irányú kérdésére az volt a válasz: menjen a könyvtárba és írja ki. Igazán nem kapnak segítséget, információt a diáktanácstól, ettől függetlenül amit csak tudnak, megpályáznak. Ez a pályazti lehetőség a diáktanács részére is nyitva - akár önállóan, akár diákönkormányzatokkal közösen. Hogy néhányat említsek, ilyen volt pl. a Soros Alapítvány által meghirdetett „If You...” program indítása a középiskolások csoportos tevékenységeinek támogatására, vagy az Ezredforduló Alapítvány pályázata olyan gyermek- és ifjúsági közösségek létrehozására, támogatására, amelyeknek fő profilja a hagyományőrző - honismereti - turisztikai tevékenység vagy: az iskolai, tanulói érdekérvényesítés csatornáinak hajózhatóvá alakítását célzó vagy: a diákönkormányzatok működésének, szervezésének támogatása címmel meghirdetett pályázat. Mind olyan lehetőség, mellyel a tartalmas programokhoz pénzt lehet szerezni. Vajon élt-e vele a városi diáktanács, vagy csak öncélúan működik? E kérdésre nem várok választ, de szeretném, ha az iskolák diákönkormányzatait segítő tanárokat erről tájékoztatnák. A Szolnok Városi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány pályázatait nem csak dákönkormányzatok számára írja ki, mert ezzel a többi pályázó mozgásterét szűkítené. Egyébként kiírás nélkül is lehet pályázni. Kuratóriumi elnökké választásom óta, ’93-ban az Új Néplap május 22-i, a Jászkun Krónika május 21-i számában jelent meg a „Gyermektáborozási alap” pályázati kiírás, melyre 49 pályázat érkezett. Ebből 30 ált. iskolai, ill. diákönkormányzati - kapott 21 -, 9 középiskolai - támogatásban részesült 5 - és 10 egyéb intézményi pályázatból 7. Az alapítvány - lehetőségeihez mérten - nemcsak pályázat útján nyújt támogatást, tavaly így részesülhetett 30 E Ft-ban egy nemzetközi középiskolai tánctábor. A múlt évi diákpolgármester-választással kapcsolatos rendezvények támogatására az alapítvány 50 E Ft-ot adott, vállalta a rendezvény pénzügyi feladatainak bonyolítását, sőt az egyik alkalmazottja végig közreműködött. Végezetül visszakanyarodva az 1 M Ft-hoz, a közgyűlés a diákönkormányzatok támogatására szavazta meg. Ezzel szemben a diáktanács-mandá- tummal rendelkezők tevékenységéről szóló beszámoló (március 17-re) a következőt tartalmazza: „Megvitattuk az 1 M Ft-unk %-os és tételes felosztásáról szóló ötleteinket. Tanévzáró buli 13%, fénymásoló 17,5%, eszközök 2,5%, tiszteletdíj 7%, működési költség 6%, telefonvonal 10%, diákta- nács-továbbképzés 5%. A maradék 40%-ot feloszthatjuk az iskolák diákönkormányzatai között.” Ehhez több hozzáfűznivalóm nincs. A városi diáktanács II. 22-i üléséről készült jegyzőkönyvben olvasható: „A Kéri alpolgármester úr által felvázolt költségvetési helyzetet a városi diáktanács megérti, és elfogadja az érveit. Örömmel üdvözli, hogy a városi diáktanács „Diákönkormányzatok működési támogatása” címen az előirányzatban szereplő 3,2 M Ft helyett ugyancsak 1 M Ft támogatásban részesülhet.” Ha örömmel üdvözli, akkor mi a gond? Dr. Tóta Áron - képviselő Küldjön egy képet! Apai nagy szüleim gyermekeikkel - 1935-ben Ez a felvétel apai nagyszüleimről készült, 1935-ben. A képen jobbról balra Retkes Mária (mamika), mellette az édesapám, Bálint Kálmán, majd bátyjai: Sándor és Pál, a szélen pedig nagyapa, Bálint Pál. - A képet féltve őrzi és beküldte: Bálint Zsuzsanna - Abony Nagyszombati töprengés egy szombati jegyzet kapcsán Rendszeresen olvasom D. Szabó Miklós szombati jegyzeteit. Az április 2-i írásának már a címe - „Hű, de fontos lettem” - elárulja, hogy nagyon is időszerű kérdésekről, a kampányról lesz benne szó. Mi tagadás, mint közvetlenül is érintettnek, különösen felkeltette az érdeklődésemet. Jobbára olyan kérdéseket feszeget, amivel magam is egyetértek. Én is elítélem a parlamenti ide-oda üléseket, de legalább annyira üdvözlöm a lélekre beszélést, hogy „el kell menni szavazni”. No, de töprengésemet nem ezek az egyetértő megállapítások váltották ki, hanem azok a következtetések, amik a szerző írásaiban rendszeresen visszatérnek, de csak egyoldalú megvilágításban. Ilyen mindjárt az üres parlamenti padsorok kérdése. Logikája szerint ennek roppant egyszerű a magyarázata: „nagyon sokan közülük több helyről is húzzák a fizetést”, ami „meg is látszik az üres padsorokon, kit hová szólít a másik bokros teendő”. Nem lennék tagja ennek a leköszönő parlamentnek, ha tagadnám, hogy e kijelentésnek van is alapja. Valamennyi pártfrakcióban ülnek álláshalmozók és mással foglalkozók. De mi van azokkal a magamfajta képviselőkkel, akiknek egyetlenegy megtartott vagy később vállalt egyéb állása, megbízatása sincs? Ebbe a kategóriába sorolható társaim - pedig vannak szép számmal ilyenek is -, nem hatalmaztak fel, hogy nevükben is szóljak, így hát csak a magam dolgairól beszélek. Kedves Miklós! Régi ismeretségünk felhatalmaz arra, hogy kijelentsem, életünk nyitott könyv egymás számára. Te, aki büszkén vallód, hogy élményeidet a „nép között” szerzed, megkérdezhetted volna tőlem is legalább egyszer: mire vitted, hány állást szereztél? Erre válaszolnom könnyű lett volna, mert egyetlenegyet sem. Igen. Egyetlenegyet sem! Még az Alföld-programért és a Tisza-tavi Turisztikai Tanács elnöki feladatának ellátásáért sem kapok egyetlen lyukas kétfillért sem. Azok az emlegetett, de meg nem fizetett bokros teendőim így hát másból származnak. Tárgyalások, megbeszélések - emellett napi húsz-harminc telefon - adja hajszolt napjaim legfőbb elfoglaltságát. Ezek nem magánügyek. Ezek nem egyéni útjaim egyengetését szolgálják, hanem annak a térségi, választókerületi, szakmai vagy választópolgári ügyeknek az intézését, amit önként vállaltam, vagy amivel megbíztak. Ezért bánt és sért az egyoldalú beállítás, az, ahogyan Te ezekre a témákra unos-untalan visszatérsz. Bánt, mert igazságtalan! Általánosító és félrevezető az az érvelésed is: amit a jegyzeted végén, mintegy nyomatékként újra elővarázsolsz: „Hátha ez az új parlament jobb szemű, fülű emberekből verbuválódik. Akik nemcsak főleg maguknak kaparnak, szavaznak meg zsíros végkielégítéseket, akkor is, ha haloványabbak voltak, mint az ibolya.” Ne döntsük most el, hogy milyen volt ez a parlament, erre egy tárgyilagosabb közvélemény és a történelem lesz a jogosultabb. A parlamentarizmust és az egyéni tisztességet is egyaránt sértő megállapításaidnak most nem a bántó jellegét rovom fel, hanem egy veszélyre hívom fel a figyelmedet. Egy veszélyre, mely egyre inkább tornyosul. Futószalagon termelődnek a féligazságok. Márpedig a féligazság gyalázto- sabb, mint a szemenszedett hazugság. Ez utóbbi ugyanis nyilvánvaló, ezért azonnal lelepleződik. De a féligazság kígyóként tekergődzik, lépre csal, s belopja magát a hétköznapok politikai észjárásába is. Vannak emberek, akik már csak féligazságokkal tudnak érvelni, és féligazságokat tudnak elfogadni. Ha valaki naponta úton-útfélen. piacon, gyűlésen csak féligazságokat hall, s alkalmanként a Te tollad nyomán is ezt olvassa, végül már csak ezt hiszi el. így születnek meg a - többek között - képviselők zsíros jövedelméről szóló képtelenségek is. így eshetett meg velem kapcsolatban is a következő eset. Utcabeli jó ismerősöm már csak félmondatokban beszél: „Ott áll már a garázsban a képviselő úr szép fehér kocsija ...” Ha a mondatot tisztességgel befejezi, akkor azt mondja: „ ... ami egy új hétéves Lada.” De nem ezt mondja, mert noha tudja, hogy mi a valóság, mégsem hisz a saját szemének, fülének. És ez az a veszély, amire figyelmeztetlek. Ez, mert károsítja az emberek eredendő egyik legfőbb erényét, a józan ítélőképességet. Pedig erre - különösen nehéz időkben - mindig nagy szüksége volt ennek a sokat üldözött népnek. így választás táján ezért különösen nagy az írástudók felelőssége. Ne tápláljanak feleslegesen téveszméket, de szolgálják annál inkább az igazságot, s még inkább a valót. Míg ezen töprengek, megérkezik kampányfőnököm. Elolvastatom vele is a jegyzetet. Beszélgetünk, s máris kínálja magát egy jó riport- vagy jegyzettéma. Idézve Téged: „Legyen kevesebb ez a kétmillió nyugdíjas, hétszázezer munkanélküli, néhány tízezer pályakezdő állástalan ... Pedig ezek az emberek nem képviselői járandóságot, kiváltságot kapnak, hanem havi nyolc-tízezerből élnek”. Ehhez tárgyszerű megjegyzés: 1. képviselői járandóságom havi tiszteletdíj (bérjegyzékkel igazolva), alapbér 56.063 forint, bizottsági pótdíj 22.425.-, nettó 46.607 forint. 2. Kiváltságról nem tudok. 3. Kampányfőnököm négy kiskorú gyermekkel állandó orvosi kezelés mellett (OTP-lakástörlesztéssel) a vasútnál krampácsol. A családjának egy főre jutó bruttó jövedelme 6.700 Ft. (A rendszerváltás előnyét élvezve, az első napokban munkanéküli lett, de két héten belül munkát talált.) Hogy miként él a választások idején egy kormánypárti kampányfőnök, jó lenne őt is megkérdezni! Hátha születik egy élethű, valóságfeltáró, igaz írás ebből az ötletből. Dr. Tóth Albert országgyűlési képviselő Biciklit ajándékoztak a besenyszögi kislánynak Március 24-én „Levelekből - sorokban” cím alatt adtuk közre a besenyszögi Papp Annamária kérését. Mint írta, öt évvel ezelőtt szívműtéten esett át, és az egészségi állapota miatt is szüksége lenne egy kerékpárra, amiért csak kevés térítést tudnának fizetni. Ugyanis az édesanyja egyedül neveli őt és a bátyját, a havi jövedelméből sajnos nem bír új biciklit vásárolni. Kérése nem volt hiábavaló, mert Fü- gedi Imre - hűséges olvasónk - még aznap délelőtt felkereste szerkesztőségünket, és térítés nélkül szeretettel felajánlotta a már gimnazista unokája kinőtt kerékpárját. (Annak idején ő vette neki, ám az adományozásban most közösen döntöttek.) A ragyogó állapotban lévő, piros színű kerékpárt szerkesztőségünk juttatta el a kislánynak - húsvét előtt. Annamária nem akart hinni a szemének .. . Boldog volt, és a biciklit az ünnep legszebb ajándékának tekintette. Az önzetlen, gyors segítségért Fügedi Imre szolnoki olvasónknak és kedves családjának a kislány nevében is köszönetét mondunk. (A szerk.) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
