Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-05 / 79. szám

2 Körkép 1994. április 5., kedd Az évszázad aszálya Peking környékén Peking. Az évszázad leg­súlyosabb aszálya sújtja Pekinget és környékét. Az idén mindössze 2,1 millimé­ter csapadék hullott a tér­ségben, és a múlt év csapa­dékmennyisége is csak egyharmada volt a szoká­sosnak. Olyan mérteket ölt a vízhiány, hogy egyes Pe­king környéki falvakból tíz kilométert gyalogolnak, bi­cikliznek, szamárkordéznak az emberek ivóvízért. Orosz csapatmozgások, NATO-aggodalmak New York. Az orosz hadsereg Kelet-Európából visszatért erőit északi és déli szárnyaira csoportosí­totta át, ami aggodalommal tölti el a NATO és az Egye­sült Államok illetékeseit: szerintük ezzel Oroszország megszegi az európai haderő és hagyományos fegyverzet korlátozásáról és csökken­téséről szóló szerződés elő­írásait - írja a New York Times vasárnapi számában. A lap szerint a szorosabb amerikai és orosz katonai kapcsolatok kialakításában az egyik legfőbb zavaró té­nyezőt a Baltikumban és a Kaukázusban észlelt orosz csapatmozgások jelentik, valamint az a tény, hogy Moszkva szeretné újratár­gyalni a szerződést az Eu­rópából visszatérő egységek elhelyezése miatt. Krajinai tűzszünet Belgrád. Hétfő délelőtt kilenc órakor életbe lépett a krajinai tűzszünet, amely­nek értelmében az ENSZ- erők ütközőövezetet hoznak létre a horvátországi szerb területek mentén, a frontvo­nal teljes hosszában. A ne- hézfegyverzete.t a horvát és szerb erők lőtávolon kívülre helyezik, illetve átadják az ÉN SZ-c sapatoknak. Zsidó sírgyalázás Szlovákiában Pozsony. Zsidó síremlé­keket gyaláztak meg egy szlovákiai temetőben. Az eset a verbói (Vrbová) sír­kertben történt. A hírről Ja- roslav Franek, a Zsidó Hit­községek Központi Szövet­ségének szóvivője értesí­tette a TA SR szlovák hír- ügynökséget. Értesülések szerint a temetőgyalázásnak 24 zsidó síremlék esett ál­dozatául. Egy évvel ezelőtt ugyanebben a verbói zsidó temetőben hasonló sírgya- lázások történtek. Székelyföldi elítélt öngyilkossága Bukarest. Hétfőre virra­dóra öngyilkos lett Karsai László, annak a nyolc szé­kelyföldi elítéltnek az egyike, akinek Ion Iliescu román államfő március 24-én kegyelmezett meg. Az ATI-BETA székelyud­varhelyi tévétársaság érte­sülése szerint Karsai László borotvával vágta fel ereit, édesapja talált rá a holt­testre hajnali 3 órakor a für­dőkádban. Megszólaltak a pisai ferde torony harangjai Pisa. Húsvét vasárnapján két év óta először szólaltak meg, és kilenc percen át kongtak a pisai ferde torony harangjai. Két évvel ezelőtt restaurátorok azért ítélték némaságra a harangokat, mert attól tartottak, hogy a vibráció miatt növekedni fog a torony elhajlása. A múlt hónapban azonban szakértők megállapították, hogy az építmény talapza­tában elhelyezett ellensú­lyok kezdik visszafordítani az elhajlást. A torony most 1,3 centiméterrel kisebb mértékben hajlik el függő­leges síkjától, mint tavaly júliusban, amikor az ellen­súlyokat elhelyezték. SZOKATLAN LOCSOLÁS. A Fidesz képviselőjelöltjei (Balta György és M. Román Béla) különös módon kedveskedtek húsvéthétfőn a városnak. A képen látható locsolókocsi segítségével megöntözték Szolnok összes női nevet viselő utcáját. Képünk a Pálma ut­cában készült. (Fotó: I. L.) Nagypénteken volt 101 éves Mint arról lapunkban már be­számoltunk. a karcagi szociális otthon lakói pénteken köszöntöt­ték Bóta István lakótársukat, aki 101. születésnapját ünnepelte. Pista bácsi 1893. április 1-jén Tiszaörsön született, s mint mondta, hat testvére közül ő volt a legöregebb, a legmostohább. Szülei dohánykertészek voltak, így ő is ezt a foglalkozást sajátí­totta el. Később, hogy el tudja tartani a nagy családot, eljárt vi­dékre dolgozni, mert ott jobban fizettek. Elmondta, hogy az I. világhá­borúban sokfelé megfordult. Fi­úméban kötött ki végül, innen indult haza egy váltás ruhában a vonat tetején, hóesésben. De azt is túlélte, mint a többi megpró­báltatását. Felesége 1970-ben halt meg, öt fia közül már ketten szintén nem élnek. Géza fia 72, László 69, Gyula 66 éves, Annus lánya Polgáron lakik, de az élet­korára már nem emlékszik. Öt unokája és 16 dédunokája van, „vagy a fene tudja, mennyi” - mondja elgondolkodva. A szoci­ális otthonba két hónapja hozta be a fia, addig megfőzött magá­nak, sőt tavaly még a cseresz­nyefára is felmászott, mert hát olyan szép, ropogós a cseresz­nyéje, s onnan fentről, a fa tete­jéről még jobban ízlett neki. S hogy mi a hosszú élet titka? Pista bácsi elárulta, hogy ő a tab­lettákat soha nem vette be, csak a vizet nyelte le, s a napi három­centes meg az ebéd utáni egy pohár bor mindenkinek jót tesz. A háborúk megviselték, de igyekezett elfelejteni. Mindig örökmozgó volt, aki lefoglalta magát a 400 kvadrátos kertjében. Most házában csak az egerek laknak. A földet is meg kellene művelni, s nagyon bántja, hogy erre már nem képes. Mint mon­dotta: ő maga is csodálkozik azon, hogy ennyi ideig tudott dolgozni. 1960-ban ment el nyugdíjba 325 forinttal, most közel 13 ezer forintból gazdál­kodik. Ebből kifizeti az otthon költségeit, s még marad egy kis zsebpénze is.- de ­Dicséretes kezdeményezés Ünnepi hangverseny a Szolnoki Galériában, A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakó­rusának díszes meghívója ígére­tesen szép koncertre invitált: húsvét vasárnapjának estéjén Johann Sebastian Bach kantá­táiból összeállított műsorukkal kívánták megajándékozni a me­gyeszékhely ünnepi zenére áhí­tozó zenebarátait. A kórus és karnagya, Vájná Katalin ideális koncerttermet választott az előadandó művek­hez: a hangversenyre érkezett tekintélyes számú érdeklődő a galéria puritán egyszerűségű fa­lai közt élvezhette a nagy ba­rokk szerző halhatatlan szép­ségű kompozícióit. A hangverseny műsorán a BWV. 12, „Zum Sonntag Jubi­late” kantáta szerepelt, majd részletek következtek a „Zum 16. Sonntag nach Trinitatis” (BWV. 161) és az „Am Feste der Maria Heimsuchung” (BWV. 147) című művekből. A koncert sikeréből joggal vehette ki részét a kórus, a há­rom szólista: Bálint Erika, Szabó András és Szokolyi La­jos, az orgonán közreműködő Cserfalvi Zsuzsanna és az átélt produkciókat vezénylő karnagy, Vájná Katalin. A hangverseny végén felcsattanó, szűnni nem akaró tapsot a kórus és karna­gya szép ráadással köszönte meg. Sz. J. A nagyvilágban történt Húsvéti szentmise Vatikánban A békéért és a családért való gondoskodást kérte va­sárnap, a húsvéti szentmise „Urbi et Orbi” (a városnak - Rómának — és az egész világ­nak) üzenetében II. János Pál pápa. A húsvéti mise rendkívül rossz időben, heves szélben, el-eleredő esőben zajlott. A vatikáni Szent Péter teret, amelyet az alkalomra száz­ezer, Hollandiából hozatott virág és élő növény díszített, a kellemetlen időjárás elle­nére hatalmas tömeg — száz­ezernyi hívő, zarándok és turista — töltötte meg. Rajtuk kívül a világ lakos­ságának fele láthatta élőben a misét pontifikáló pápát: 57 országban közvetítették a te­levíziós állomások egyenes adásban a vatikáni húsvéti misét. II. János Pál az „Urbi et Orbi” üzenetben azt kívánta, hogy zengjen teljes erővel a Krisztus halál felett aratott győzelem „dicsőséges híre mindenekelőtt Jeruzsálem­ben, ahol először felhangzott. Zengjen a Balkánon, a Kau­kázusban, Afrikában és Ázsi­ában, mindazokban a nemze­tekben, ahol még fegyverek dörögnek, ahol a nacionaliz­mus veszélyes, szélsőséges formákat ölt, ahol kíméletle­nül csapnak össze az etniku­mok és társadalmi osztá­lyok”. Az idei húsvéti üzenet el­sősorban a család védelmével foglalkozott (1994-et az ENSZ a család évének nyil­vánította.) II. János Pál közölte, hogy levelet küld a világ vala­mennyi országa vezetőjének, s ebben arra kéri a politiku­sokat, hogy „tegyenek meg minden erőfeszítést annak ér­dekében, hogy ne csökkenjen az emberi lény értéke sem az élet szentségének, sem a sze­retet és odaadás emberi ké­pességének szempontjából”. „A család továbbra is az emberiség első számú for­rása: minden államnak drága kincsként kell óvnia azt” - hangsúlyozta a pápa. Ezt követően II. János Pál 57 nyelven mondta el ha­gyományos húsvéti jókíván­ságait. Olaszul kezdte, és la­tinul fejezte be. A „Krisztus feltámadott, halleluja” magyar szavak e sorban a 9. helyen, a román és a cseh nyelvű köszöntés között hangzottak el. (MTI) Keddi jegyzet Tisztogatósorsok Férfiasán be kell vallanom, emlékezetem egyre gyakrabban tá­maszra szorul. Mivel az információk pontossága szakmám sarok­köve, így gyakran ütöm fel a polcomon sorakozó kézikönyveket, dokumentumgyűjteményeket. Á minap is pontosítani akartam em­lékezetem forrását, így leemeltem a korábban általam jegyzett Jász­kürt című jászberényi lap 1991-es évfolyamát. Amint lapozgattam, s felidéztem annak az esztendőnek történéseit, megakadtam egy kis, keretes írásnál. S mindjárt megérintett az utcanevek megváltoztatá- sáhak "„küídelrfie". Az új utcanevek zömében nem váltottak ki érzelmeket a lakos­ságból. Szinte igény volt, hogy a Marx tér Ferencesek tere legyen. A ma Szent László utcai lakótelepen azonban harc dúlt. Nem any- nyira politikai, mint inkább praktikus okokból. Az utcanévváltozást sok hivatalban át kell vezettetni, ami időbe kerül, s ezt sokan nem akarták erre szánni. Úgy vélekedtek, nekik jó az addigi név, s egyál­talán nem érdekli őket, ki volt viselője, s mit tett. Csak a hivatali ügyintézést ne kényszerítse rájuk az önkormányzat. Hogy ki volt a lakótelep névadója, azt kevesen tudták. Azért szü­letett a kis, keretes cikk, hogy ezt közreadja. A nyolcvanas évek ele­jén épített OTP-s lakótelep egy pénzintézeti vezetőről, Gács László­ról kapta nevét. A pontos kis írás azonban azt is közli, hogy e „ne­ves” férfiú az MSZMP revíziós bizottságának, majd a központi el­lenőrző bizottságának is tagja volt. Sőt, 1956. november 7-étől a Magyar Rádió kormánybiztosa. Ő volt a tisztogató, a nagy „ellen- forradalom” után az elvhű s tiszta hírközlés megteremtője. A történelem kereke nem forgatható vissza. Ezért különleges Csúcs László, a kormányhű s tiszta, közszolgálati rádiózás megte­remtőjének sorsa. Pénzügyi szakemberből - adószakértőből - lett a rádió nagy tisztogatója. Nem tudom, tanulmányozta-e elődjének módszereit, de amit ő tett, az is hatásos és célravezető. Nincs vita és véleménycsere. Csak egy út járható. S ha ezen haladunk - s birka­mód hagyjuk(!) -, megérjük, hogy a Csúcs László-lakótelepi laká­sunkba térünk haza. Ám ha ismét következik egy politikai fordulat, hisz a történelem erről szól, akkor megeshet, a Csúcs László utcanév helyett kell má­sikat választani. Úgy látszik, ez a tisztogatók sorsa. Kiss Erika Kutyabaj ,Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél” (Antoine de Saint-Exupery) A kutya már úgy tűnt, ago­nizál. Lepedőktől ragacsos szemmel, összekuporodva reszketett a városi parkoló egyik zugában. Hideg volt. A hóesés kezdte betemetni az egyéb életjelt alig adó állatot. Csúnya volt, kopott szőrű, s alighanem beteg is. Hiába, a halál nagy maszkmester: könnyebbé teszi a búcsúzást az ittmaradóknak. A kutyát is szánakozva kerülgették:- Jobb lesz már neki. A te­let úgysem húzta volna ki! - sopánkodott egy táskás asz- szony.-Gusztustalan! Érthetetlen, miért kell ezt nekünk végig­nézni! Miért nem tesz már va­laki valamit?! - morogta a foga között egy idősebb úr, és testes feleségét karon fogva nagy ívben kikerülte az álla­tot.- Biztosan nagyon öreg. Nekem is van kutyám. Persze nem ilyen csúnya - vélekedett egy kislány hamburgert maj­szolva. A hó egyre esett. A felnőt­tek a kényszerű lapátolásra gondoltak, a gyerekek a szán­kóra. Mindenki sietősen, fel­tűrt kabátgallérja mögé bújva haladt az utcán, észre sem véve a pihegő hódombot a parkoló sarkában .. . Eddig a történet. Innentől kezdve két ellentétes szálon fut a cselekmény a lehetséges végkifejlet felé. Az egyik sze­rint a kutya még aznap éjszaka kimúlt, s fagyott teteme más­nap keményen koppant egy konténerben. A másik szál lát­szatra romantikusabb. Esze­rint az állatot aznap éjjel meg­látogatja egy asszony - nevez­zük Angyalnénak. Táskájából meleg vizes palackot vesz elő, kamillás teával mosogatja a kutya gyulladt szemeit, forró főtt kolbászt tesz elé - s ekkor megtörténik a csoda: a kutya felneszel. A szemei a kamillá­tól kinyílnak, s a víztől felme­legedve, a kolbásztól erőre kapva a végelgyengült állat - támolyogva bár, de - négy lá­bára áll, s kamillás tekintetét Angyalnéra emeli. Angyalné sóhajtva rakja el életmentő felszerelését, és egy szána­kozó pillantást vetve az állatra - hideg van, mínusz tíz alatt já­runk - sietősen hazaindul. A kutya nehézkesen utána döcög. A helyzet a kutya szempontjából nézve érthetet­len, Angyalné szemszögéből nézve kínos. A mentőakciót ugyanis aligha követi happy end. Angyalnénak van otthon kutyája - kitenyésztett, érzé­keny fajta -, Angyal úr egyéb­ként sincs elragadtatva ezektől az esti mentőakcióktól, mond­ván, a város összes kóbor ku­tyáját úgysem lehet jóllakatni. A kutya további sorsára ettől kezdve homály borul, fel­éledve ugyanis újra nyakába veszi a várost, és kényszerűen folytatja a túlélés játékait. An- gyalnét pedig egy este meg­kérdezi Angyal úr:- Biztos vagy benne, hogy jót cselekszel? Tíz deka lecsó- kolbásszal nem oldod meg a sorsukat. Csak a szenvedésü­ket hosszabbítod meg ... Hagyjuk most egy időre Angyalnét, aki gondolataiba merülve mosogat, s nézzük a kérdést általánosabb szinten... A kóbor állatok nagyobb tömegű megjelenése errefelé viszonylag újkeletű dolog, s a szociális bizonytalanság kitel­jesedésének idejére tehető. Az élelem után kajtató kutyafal- kák látványa a szemlélőben balkáni deja vu érzéseket kelt. Nehéz eldönteni, mi okozza az egykori kedves jószág, a csa­lád szeme fénye, a bumfordi szőrcsomó, a totyogni is alig tudó kedves kutyus státusrom­lását. Pénzhiány? Téves dön­tés? Alacsonyabb rangú lény iránti érzéketlenség vagy a te­hetetlen kétségbeesés törvény­szerűen fellépő elhárító me­chanizmusa? A kutya ugyanis nem kó­bornak született - ilyen fajta nincs. Korábban tartozott va­lahová, amíg a gazda egy na­pon úgy nem dönt, elviszi jó messzire, ahonnan garantáltan nem talál haza. A kutya azon­ban nem megy világgá. Ott marad, ahová sorsa rendelte: az ember közelében. Ott kocog a járdákon, nadrágunk után szagol, utánunk bámul, esetleg a szemünkbe néz - ingerültsé­get vagy zavart kiváltva. A ku­tya értetlensége természetes: ő nem erre szerződött. A homá­lyos ősidőkben vadon élő elődje hallgatólagos egyezsé­get kötött egy barlangban lakó, bőrös lénnyel, melynek lé­nyege: legyünk barátok! A kutya nem progresszív fajta. A szerződés szövege pa­pírnál maradandóbb helyre - a génjeibe íródott. Ha onnan ki­törlődik, megint az lesz, ami volt: vad. A kutyahűség egye­lőre a gének hűsége. Esetleges elvesztése - legalább értelem­ben - civilizációs veszteség. Rossz lelkiismeretünket - egyelőre - időről időre „szak­emberek” altatják el, akik a ki­ás becsapott állatokat eltakarít­ják az utunkból. Mert stratégi­ánkból erre telik. Amit teszünk - tüneti kezelés. Talán ha min­denki tenné a dolgát... Eset­leg egy kicsit többet... Angyalné is erre a megálla­pításra juthatott, mert a moso­gatás végeztével újra veszi a kabátját. Este tíz óra van. Oda­kint kemény mínuszok. Az utca üres ...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom