Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-19 / 91. szám
1994. április 19., kedd Körkép — hirdetés 5 Tisztújítás, kecske és káposzta Ha egy kérdésre a várható válasz annyira magától értetődő, hogy már fölvetni sem ildomos, akkor azt a kérdést sürgősen föl kell tenni. Szóval: miért tűzte műsorra a Tisztújítást a szolnoki színház? Most a csapból is kortesbeszéd folyik - képünkön Magyar Tivadar és Kaszás Mihály Hát, mivel kétféle közönség létezik. Az egyik (a népesebb) azért megy a színházba, hogy kikapcsolódjon. A másik bekapcsolódni vágyik valamiféle szellemi áramkörbe. Az egyik felejteni szeretné mindennapi gondjait. A másik művészileg szublimált állapotban akarja őket viszontlátni. Ez utóbbi mazochisták kevesen vannak. Nekik találták ki a politikai színházat. Mégsem tetszik nekik, szinte soha. Hol azért, mert a felvetett probléma nem eléggé szublimált, hol mert túlságosan az. Ezeknek nem is érdemes színházat csinálni; pénzük is csak kivételesen akad. Maradnak hát azok, akik szórakozni akarnak a pénzükért. Általában nincsenek oda a politikai színházért, kivált, ha aktuális. Most a csapból is kortesbeszéd folyik, akkor most gyerünk a színházba a változatosság kedvéért. Vélhetően ezt gondolta végig a repertoárt módosító haditanács. Ja, hogy ebben semmi logika sincs? Az bizony megeshet; de hát nem kell a logikával visszaélni. Az élet, s ezen belül a színházi élet is nélkülözi az ilyesmit. A Tisztújítás ugyanis közönségsiker. Csak azt ne tessenek nekem mondani, hogy az ütemesen és állva tapsoló közönség csupa vájt fülű proble- matizálóból áll, s attól van elragadtatva, hogy Nagy Ignác fontolva haladó nézetei végre feltárták a gyötrelmesen keresett választ létkérdéseire. Egyszóval nagyon úgy néz ki, hogy színházunknak ezúttal sikerült az, amiben annak idején csupán a mesebeli okos leány jeleskedett Mátyás király színe előtt: hozott is ajándékot, nem is. Mármint az aktuális színpadot kedvelőknek. No meg a szép, kegyeletteljes színháztörténeti restitúció híveinek. Szinte látom lelki szemeimmel Szőke István rendezőt, amint maroknyi csapatával, arcán kaján mosollyal elhelyezi két szita közé a produkció szárnyával verdeső madarát. Ami majd az ajándékozás pillanatáan boldogan visszaröppen fészkére, és nem okoz fejfájást sem a megajándékozottnak, sem az ajándékozónak. Jótékony megoldás. Mert végül is mit lehetett volna tenni? Nagy Ignác műve nem dramaturgiai csúcsteljesítmény. Ezt már a kortárs, reformkori kritikusok jobbik fele is tudta. Azóta eltelt másfél évszázad. Egészen elképesztő, hogy a szerző - erkölcsnemesítő és egyéb művészeten kívüli szempontokból - pontosan ugyanazt erőlteti a darabjában, amit intézményesen forszíroztak száz évvel később jeles kultúrpoliti- kusaink, Kamcsatkától az Oderáig. Tornyait, ezt az élettelen, csupán nyilatkozataiban „pozitív” vígjátéki hőst azóta számta- ; lan alakban láttuk kísértetiesen diadalmaskodni a szocreál színpadokon. Micsoda kegyetlen bosszút lehetett volna állni most szegény Nagy Ignácon mindezekért! Csakhogy... Csakhogy ezt a munkát száz darab aranynyal jutalmazta az Akadémia, s a közönségnek is mindvégig kedvence volt. Ez pedig jelent valamit; ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Úgyhogy a gonosz indulatú persziflázs-pi- kantériákra éhesek, akik a radikális poroló kedvelői - akárcsak a fentebb említett aktualitásfogyasztók -, kapnak is ajándékot, nem is Szőke István előadásában: a színészek egy kicsit kibújnak n szerepükből, egy kicsit marionettszerűre stilizálják taglejtéseiket, egy kicsit múlt szá- zadiasan deklamálnak, de azon a sávon, ahol a vérbő paródia határőrei posztóinak, nos azon a poszton többnyire nem lépnek át. Hadd legyen szinte zavartalan az öröme annak, aki a Tisztújítás szerelmi és társadalmi intrikáját egy az egyhez léptékben akarja élvezni. Nem veszélytelen elképzelés ez. Az ilyen középutasán karikírozó „fontolva haladás” ugyanis nem minden színésznek esik keze ügyébe, s ez bizony némely jelenetben fájdalmas görcsöt okoz. Az ugyancsak középutasán terepszínű dalbetétek sem mindig segítenek, sőt olykor alaposan megnehezítik a színészek dolgát. Nyilvánvaló rendeltetésükkel ellentétben, néha még jobban lefékezik az előadás gyakran lanyhuló dinamikáját, s kiugrasztják logikai bukfenceit. Már-már az a veszély fenyeget, hogy a kecske sem lakik jól, s a káposzta is veszendőbe megy. Van azonban egy része az előadásnak, ahol a kecske és a káposzta szempontjai egybeesnek. Ahol persziflázs korlátlan szabadságot kap, méghozzá a munkácskát „komolyan vevők” jóváhagyásával. Ez pedig - a szövegkönyvben egyébként elég vérszegény - a kocsmajelenet. Itt végre mindenki - kedvére - igazi színházat csinál. Ez látványos, dinamikus, szórakoztató és - elgondolkoztató. Itt forrósodik fel annyira az előadás, hogy végül azok számára is fogyasztható marad, akik a langyosan ki szokták köpni. Persze, éppen e jelenet erőteljessége okozza aztán a legnagyobb rendezői fejfájást a kötelező boldog finálénál. A megemelt szatirikus szintet csak logikai bukfencek és a darab tónusának látvánvos esésével lehetne visszafogni. Győzött az igazság és a szerelem; a brutálisan elbárgyult kurtanemesség, lám, érzékenyen és bölcsen voksolt: a hon majd fényre derül. Ám Szőke István egy bravúrosan egyszerű mozdulattal elröpteti ezt az indokolatlanul jött, kétes értékű ajándékot: a finálé diadalmasan patetikus kórusához egyszer csak visszavegyül a kocsmai vezérmotívum. E felfogásban aztán majd minden színész dilemma elé kerül. Szájbarágós beszélő nevekkel címkézett figuráik egysíkúságát egyrészt karikírozva hangsúlyozniok, másrészt el- lensúlyozniok kell. Kinek ez, kinek az sikerül jobban. Van, akinek ez vagy az túlságosan jól sikerül. Czibulás Péter. Magyar Tivadar, Gombos Judit és ifj. Újlaki László inkább plasztiku- sabbá, élőbbé szeretné játszani a rábízott papírvékony figurát. Várnai Szilárd, Vasvári Csaba, Dobos Ildikó, Kéner Gabriella a nehezebb és korszerűbb felfogást - a gunyoros stilizálást - részesíti előnyben. Kaszás Mihály is ezt teszi, de néha kellemetlenül túloz. A baj ott van, ahol a két felfogás „adogatja egymásnak a labdát”! A kocsmai jelenetben mindenki megtáltosodik. A díszlet bámulatra méltóan tükrözi az előadás koncepcióját. Egy időben naturalista és csúfolódik a naturalizmussal. Ha akarom, paródia, ha akarom, kulissza. Szabad a gazda. A siker nem maradhat el. Éltető József Épül, szépül a szalóki öböl Szezon előtti partrendezés Közel egy hónapos munka fejeződött be az abádszalóki szabad strand csúszdájának közvetlen környezetében. Az összefogás jó példája ez a munka, hiszen a Kötivizig a Közép-tiszai Intéző Bizottság, valamint az abádszalóki önkormányzat fogott össze ennek érdekében. Fábián Gábor, a helyi önkormányzat által létrehozott idegenforgalmi csoport vezetője az alábbiakat nyilatkozta lapunknak: „Az elmúlt években annyira elhanyagolták az abádszalóki strand területét, hogy ez a munka már elkerülhetetlenné vált. Lényegében egy kőgátat és egy napozópartot alakítottunk ki itt, természetesen a szükséges tereprendezési munkákkal együtt.” Fábián Gábor elmondta még, hogy az idegenforgalmi csoport a bakancsos turizmus elősegítésé érdekében egy sátorozásra alkalmas, területet is létrehozott, melyen fásítottak is. Emellett folyamatosan végzik a holt szezonban esedékes karbantartási munkákat, bízva abban, hogy az épülő-szépülő szalóki part idén nyáron is sok vendégnek biztosít majd nyugodt üdülést. Előnyben részesítik a bakancsos turizmust. Képünkön a szezon előtti Tisza-part Abádszalóknál. (Fotó: M. J.) Találkozás a Kunság meleg hangú költőjével A karcagi Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szak- középiskola Szabó Pál Irodalmi Önképző Körének vendége volt Kiss Tamás költő és felesége. A kunsági szülőföld meleg hangú költőjét Rideg István, a kör vezetője üdvözölte, majd ismertette a 82 éves. művész életútját. Megtudtuk, hogy költői pályája 1934-ben, a Nyugatban indult, szoros barátságban volt Weöres Sándorral. Az előadó Kiss Tamás költészetének kunsági vonásait is ism'ertette, ezen belül is részletesen szólt A kunsági elégiáról. Az önképző kör tagjai költeményeinek elmondásával kedveskedtek az idős művésznek, aki meghatot- tan köszönte meg ezt. Elmondta, innét a szomszédból, Kisújszállásról indult, s odajött vissza, s most itt él. Karcagot második szülővárosának tekinti. Megemlékezett a Weöres Sándorhoz fűződő hat évtizedes barátságáról, majd elmesélte találkozását Szabó Pállal. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy a róla elnevezett önképző kör hívta meg. Bízom benne KUNCZE GÁBOR az SZDSZ miniszterelnök jelöltje Eleget rombolták a falut ideológiával, egyszer innen, egyszer onnan. Inkább segíteni kell végre, hadd boldoguljon a nagy- és a kisgazdaság, meg sokféle szövetkezet! Bízom a magyar termelőben. Ha megbízhat a kormányban, a többit megcsinálja ő maga. BÁLINT GAZDA Bízom az SZDSZ földönjáró agrár- politikájában. Kuncze Gáborék tudják, a falu népe a lehetőségre vár. Hitelekre, kamatengedményre, türelmi időre, piacvédelmi szerződésekre. Azt is tudják, hogy a többit ránk bízhatják, magyar mezőgazdászokra. Mezőgazdaságunk újra talpra áll. Együtt sikerülni fog SZDSZ (Politikai hirdetés)
