Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-18 / 90. szám

12 Sportextra 1994. április 18., hétfő Tizen­harmadszor Először 1955. május 15-én, utoljára 1988. május 10-én ren­deztek dán-magyar labdarúgó- válogatott-mérkőzést. Az elsőt Koppenhágában, a legutóbbit Budapesten játszották. A mér­leg a magyarok szempontjából kedvezőbb, hiszen az összesen 12 összecsapáson nyolc győ­zelmet, két döntetlent és két ve­reséget könyvelhettek el, rúgtak 36 gólt, s csak 11 -et kaptak. Ennyit a múltról. Ami a jelent illeti: a két or­szág válogatottja szerdán 19.15 órakor Koppenhágában, a finn Oskarssen játékvezető irányí­tása mellett ismét összeméri erejét. Ezúttal, a 13. összecsa­páson a kontinensbajnoki címet védő dánok jóval esélyesebbek, mellettük szól a hazai pálya előnye, meg aztán keretükben kilenc Európa-bajnok neve is olvasható. A magyarok nem büszkélkedhetnek hasonló si­kerrel, s idei mérlegük sem di­cséretes, hiszen hazai környe­zetben 2:1-re alulmaradtak a svájciakkal, l:0-ra a szlovének­kel szemben, míg Linzben az osztrákokai 1:1 -es döntetlent ér­tek el. Nagy bravúr lenne, ha Verebes József szövetségi kapi­tány együttese éppen a dán fő­városban aratná idei első győ­zelmét. A kerettagok vasárnap dél­után a Stadion Szállóban talál­koznak, kedden reggel a Malév menetrend szerinti járatával utaznak Koppenhágába. Felmentés Az UEFA székhelyén, Zü­richben került sor az olasz To­rino csapatával kapcsolatban ki­robbant megvesztegetési botrány kivizsgálására. Az UEFA per­döntő bizonyítékok hiányában felmentette az itáliai klubot a vád alól. Mint az ismert, a tori­nói klub vezetését azzal vádol­ták, hogy a hazai UEFA-mérkő- zések játékvezetőit és partjelzőit különleges szolgáltatásokkal ösztönözték részrehajló bírásko­dásra. Az információk szerint tolmácsként feltüntetett prostitu­áltakkal „lepték meg” a Boavista és az AEK Athén elleni UEFA Kupa-mérkőzések bíróit. Intertotó A hazai labdarúgó-bajnok­ságból a Békéscsabai EFC és a Vác FC-Samsung képviseli a magyar színeket az Intertotó Kupában. A résztvevő 40 csapa­tot nyolc csoportba sorolták. A váciak legnagyobb ellenfelének a német Bundesliga I. osztályá­ban szereplő SV Hamburg ígér­kezik. A békéscsabaiak szintén mérkőznek német együttessel, a Dynamo Dresdennel, de a vi­harsarki együttes csoportjában található az osztrák Rapid Wien is. Az Intertotó-mérkőzések jú­lius 23-án kezdődnek, s július 17-én fejeződnek be. A csopor­tok beosztása: 1. csoport: BK Halmstad (svéd), IF Silkeborg (dán), Maccabi Natanya (izra­eli), Lokomotiv Szófia (bolgár), Sparta Praha (cseh) 2. csoport: SC Karlsruhe (német), Hapoel Beer Sheva (izraeli), Young Boys (svájci), Ha:cken Göteborg (svéd), Electroputere Craiova (román) 3. csoport: FC Innsbruck (osztrák), Sparta Rotterdam (holland), Sportul Studentesc (román), AIK Stockhom (svéd), Bayer Leverkusen (német) 4. csoport: FS Ikast (dán), Ceske Budejovice (cseh), SV Hamburg (német), Vác FC-Samsung, Inter Bratislava (szlovák) 5. csoport: FC Sión (svájci), Békéscsabai EFC, Rapid Wien (osztrák), BK Odense (dán), Dynamo Dresden (német) 6. csoport: Servette (svájci), Admira Wacker (osztrák), Bröndby (dán), Slavia Praha (cseh), Slovan Bratislava (szlo­vák) 7. csoport: MSV Duisburg (német), Grasshoppers (svájci), Aalborg (dán), Dunajska Streda (szlovák), IF Trelleborgs (svéd) 8. csoport: Caen (francia), Austria Wien (osztrák), IFK Norrköping (svéd), Willem II. Tilburg (holland), BK Lyngby (dán) Békéscsabai EFC 2-5 (2-2) Győr, 9000 néző, v.: Vágner gólszerzők: Klausz (7. p.), Popescu (12.), illetve Váczi (10., 60.), Szarvas (24., 68.), Vancea (53.) sárga lap: Mikóczi (19.), Csertői (4L), illetve Váczi (23.) piros lap: Váczi (69.) jók: Klausz, illetve Vancea, Váczi, Szarvas ETO FC Győr: Végh - Csi­kós, Pintér, Radics - Csertői (Ignácz, 46.), Ivanics, Faragó (Kuttor, 30.), Hajszán, Mi­kóczi - Popescu, Klausz Békéscsabai EFC: Baji - Mracskó, Usmajev, Szenti, Zahorán - Fodor (Kasik, 81.), Csató, Vancea - Szarvas, Váczi, Kulcsár (Dávid, 83.) A rangadónak számító, jó iramú mérkőzésen mindkét csa­pat támadó szellemben játszott, de a Békéscsaba egységesebb csapat benyomását keltette, és kíméletlenül kihasználta a hazai védelem sorozatos megingásait. Parmalat FC- Kispest-Honvéd FC 1-5 (0-2) Székesfehérvár, 3000 néző, v.: Molnár L. gólszerzők: Horváth F. (65. p.), illetve Vincze (9.), Hamar (13.), Tóth (61.), Illés (79.), Csehi (88.) sárga lap: Bekő (61.) jók: Kucselata, illetve Illés, Brockhauser, Bánfi, Vincze Parmalat FC: Józsa ­Jászberény- Monor 7-0 (4-0) Jászberény, 500 n., v.: Kó- ródi Jászberény: Rácz - Balogh G. (Gólya), Ludasi, Karkusz (Udvarias), Juhász G., Szán­tai, Balogh J., Tasi, Lukácsi, Ládi, Juhász R. (Vasas). Edző: Sárközi Gyula. Monor: Palkovits - Hrutka, Gosztonyi, Simon, Bokros, Benkő (Szabó), Hallgat (Be- rente), Kovalik, Varró, Kol- tai, Pintye (Haffner). Edző: Elekes József. Varga, Németh, Salacz - Ku­cselata, Lőrincz, Bekő, Hor­váth L. (Czéh - a szünetben) - Jován, Horváth F., Takács (Pálfi, 75.) Kispest-Honvéd FC: Brockhauser - Csábi, Bánfi, Forrai, Mátyus - Stefanov, Pisont, Illés, Dúró (Csehi, 75.) - Hamar (Tóth, 30.), Vincze A jobb egyéni teljesítménye­ket felvonultató Kispest még ilyen különbséggel is megér­demelten győzött a néha elkép­zelés nélkül játszó hazai gárda ellen. B VSC-Drehe r- Vasas-llzer 2-1 (1-0) Szőnyi út, 2000 néző, v.: Varga S. gólszerzők: Negrau (6. p.), Mundi (51.), illetve Vincze (68.) sárga lap: Wemer (30.), il­letve Földes (37.) jók: Bükszegi, Negrau, il­letve Juhár BVSC-Dreher: Disztl - Bondarenko, Dzsinovics, Werner (Mundi - a szünet­ben) - Bükszegi, Nagy P., Ur- bányi, Farkas, Cseh - Borgu­lya, Negrau (B. Szabó, 68.) Vasas-Ilzer: Sáfár - Her- czeg, Juhár, Maczó - Mónos, Vincze, Sirinbekov, Szenes, Pecha (Claude, 54.) - Földes, Galaschek (Gricajuk - a szü­netben) A „sörmeccsként” beharan­gozott összecsapás az első 45 percben valójában inkább ha­sonlított egy kellemes hétvégi semmittevéshez, mint élvonal­13. perc: Ludasi 20 méteres szabadrúgását Palkovits be­nézte, 1-0. 23. perc: Balogh J. 40 méte­res indítását remekül vette át Ludasi, majd a kifutó kapus mellett a hálóba gurított, 2-0. 42. perc: Ládi egyéni akció után növelte az előnyt, 3-0. 43. perc: Ládit képtelenek voltak tartani a monori védők, ezúttal a tizenhatoson belül fek­tette el őrzőjét, és lágyan ívelt a hosszú sarokba, 4-0. 48. perc: Ludasi bal oldali beadását Ládi fejelte a léc alá, 5-0. 67. perc: Balogh Gábor re­mek labdával ugratta ki Ládit, a beli labdarúgó-mérkőzéshez. A meglehetősen közepes iramú ta­lálkozón a szemfüles BVSC szerencséjének is köszönhette, hogy kétgólos vezetés után nem döntetlennel menhetett zuha­nyozni. A Vasas-Ilzer a hajrára tért csak magához, de ez késői­nek bizonyult. Újpesti TE- PMSC-Fordan 3-0 (0-0) Megyeri út, 2000 néző, v.: Tóth V. gólszerzők: Szanyó (64. p.), Egressy (72.), Kecskés (75.) sárga lap: Kozma (70.), il­letve Zare (82.), Tolocskó (83.), Lengyel (87.) jók: Kecskés, Egressy, illetve Bódog Újpesti TE: Praj - Aczél - Füzesi, Bérczy, Szlezák - Kozma, Véber, Szanyó (Hor­váth P., 85.), Kecskés - Belvon (Kovács L., 85.), Egressy PMSC-Fordan: Csaban - Zare - Dienes, Csizi, Pa- laczky, Bódog - Lengyel, Dárdai (Tolocskó, 55.), Fehér - Rózsa (Mészáros, 65.), Do- robantu Valószínűleg az idei évad negatív nézőcsúcsát könyvel­hették el Újpesten, hiszen alig 2000 néző volt kíváncsi a Pécs vendégjátékára. Erre némi ma­gyarázatot adhat, hogy az UTE biztonságban érezhette magát a középmezőnyben, ugyanis „tisztes” távolságra helyezke­dett el mind az élbolytól, mind az alsóháztól. Egy gyenge első félidő után két nagyszerű találat a bombagólok mérkőzésévé avatta a találkozót. Ezt legin­kább a pécsiek bánhatják, hi­szen így továbbra is a kiesőzó­nában található a csapat. Debreceni VSC- MTK 2-0 (1-0) Debrecen, 6000 néző, v.: Hartmann gólszerzők: Kondás (35. ­11-esből), Sándor T. (78.) sárga lap: Buliga (3.), Gojan (40.), illetve Sztanó (29.), Piel (34.), Tamási (75.) piros lap: Zsivótzky (79.) jók: Kondás, Gojan, Sándor Cs., Dombi, Sándor T„ illetve csatár Palkovitsot is kicselezte, majd önzetlenül Vasas elé gurí­tott, akinek nem okozott gondot a hálóba passzolnia, 6-0. 71. perc: Szántai lövése ki­pattant a monori kapusról, Ládi ott termett, és a léc alá emelt,7-0. Idei legjobb játékát produ­kálta a hazai gárda, mely ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a teljesen széteső teljesít­ményt nyújtó vendégekkel szemben. Jók: Ládi, Ludasi, Lukácsi, ill. Simon Sárközi Gyula: - Helyenként sziporkázó játékkal, biztosan gyűjtöttük be a két pontot. Piel, Sztanó, Kenesei Z., Kené­sei K. Debreceni VSC: Horváth - Kondás, Gojan, Sándor Cs., Balogh - Dombi, Madar, Sándor T. (Gracsov 80.), Szathmári - Toderas (Tóth 85.), Buliga MTK: Piel - Talapa, Hor­váth Cs., Sztanó, Szalai - Komódi (Tamási 60.), Vancsa, Kenesei Z., Zsivótzky - Há­mori (Kovács, a szünetben), Kenesei K. A rendkívül mérsékelt iramú első félidő után a hazai csapat sorra vezette támadásait, első­sorban a szélvészgyors Dombi révén. A mérkőzés utolsó ne­gyedórájára azonban ismét a vagdalódzás, a csapkodás volt jellemző. A DVSC második fél- ideji energikusabb, határozot­tabb játékával megérdemelten győzött. Ferencváros- Siófoki Bányász 1-3 (1-2) Üllői út, 12 000 néző, v.: Ju­hos gólszerzők: Kovács (32.), il­letve Földes (15., 45.), Dukon (86.) sárga lap: Hrutka (24.), il­letve Földes (32.), Sallai (54.) piros lap: Hrutka (65.) jók: Simon, illetve Bimbó, Földes, Olajos Ferencváros: Szeder Hrutka - Simon, Szekeres - Szűcs, Lisztes (Vanicsek 46.), Albert (Balogh G. 65.), Keller - Zavadszky, Kovács, Wuko- vics Siófoki Bányász: Bíró - Ke­szeg, Bimbó, Olajos, Meksz - Tóth, Sallai, Varsányi (Dukon 77.), Király - Földes (Kirch- mayer 68.), Szabó A siófokiak kilencedszer lá­togatottak bajnoki keretében az Üllői útra, s most először nyer­tek. A látottak alapján rászol­gáltak a váratlan sikerre. IMI IJ liMldbl iCjVljO R/i Csepel-Kordax- Vác FC-Samsung 1-1 (0-0) Csepel, 2500 néző, v.: Nyilas gólszerzők: Puskás (78. p.), illetve Füle (88., 11-esből) sárga lap: Ács (59.), Puskás (79.), illetve Puglits (38.), Koszta (53.), Burzi (92.) Elekes József: - Teljesen megérdemelt a hazai siker. Ifi: Jászberény-Monor 0-3 Szalóki Salgótarjáni BTC- Szolnoki Borovi Cukorgyár 4-0 (1-0) Salgótarján: 500 n. V.: Berta Borovi Cukor: Öllé - Varga T., Dobos, Szikszai, Kiss Cs., Pintó, Peszeki, Tákos, Ladá­nyi, Bartusz (Hole), Vadicska. Edző: Nász Mihály. 20. perc: bal oldali beadás után a visszafutó és menteni akaró Dobosról szerencsétlenül a jobb alsó sarokba pattant a labda. Öngól, 1-0. 47. perc: Varga Tibort a já­tékvezető túl szigorúan kiállí­totta. 60. perc: Oláh 14 méteres lö­vése a bal alsó sarokba vágó­dott, 2-0. 74. perc: egy lepattanó lab­dából Novák 12 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba, 3-0. 83. perc: Öllé nagy védése után a kipattanó labdát Pala- ticzky bombázta a hálóba, 4-0. Öt játékosát nélkülöző és a második félidőt végig ember- hátrányban játszó cukorgyári csapat ellen megérdemelt győ­zelmet aratott a csoport legjobb csapata. Jók: Sági, Novák, Oláh, Ho- mann, ill. Öllé, Pintó, Kiss Cs., Szikszai B. Kovács Zoltán: - Közepes játék is elég volt a győzelem­hez. Nász Mihály: - Erősen tarta­lékos csapatom tisztességesen küzdött, de ilyen körülmények piros lap: Puskás (86.), il­letve Puglits (74.) jók: Szekeres, illetve Kasza, Hahn Csepel-Kordax: Hajdú - Váczi - Ács, Bereczki (Süve­ges, 80.) - Tyukodi, Medgyes, Puskás, Mikler (Szabó A., 70.) - Jakab, Pena, Szekeres Vác FC-Samsung: Koszta - Kasza - Puglits, Hahn, Ara­nyos - Miovecz (Nyilas, 66.), Víg (Szedlacsek, 73.), Kriska, Romanek - Füle, Burzi Az első meglepetést az jelen­tette, hogy a váciak csatársorá­ban Csank János vezető edző nem Dzurjákot szerepeltette, hanem az NB I-ben újonc, saját nevelésű Burzi Attilának szava­zott bizalmat. Az első félidőben alacsony színvonalú volt a já­ték, nem látszott, hogy a tabella ötödik helyezettje fogadta a má­sodikat. A másodikban Puglits kiállítása után felélénkült a já­ték, a döntetlen igazságosnak mondható. Haladás VSE- EMDSZ-Sopron 3-1 (1-0) Szombathely, 8000 néző, v.: Vad gólszerzők: Szekér (35., 67.), Schneider (50.), illetve Szántó (76.) sárga lap: Szekér (36.), Tóth N. (52.), illetve Katona (37.), Varga (51.), Makkos (89.) jók: Jagodics, Szekér, Ele­kes, Schneider, illetve Babos, Szántó, Majoros Haladás VSE: Király - Szűcs (Neudl 74.), Jagodics, Sánta - Balassa, Szekér, Ele­kes, Tóth Gy., Tóth N. - Vu- kadinovics, Schneider (Som­falvi 80.) EMDSZ-Soproni LC: Ba­bos - Varsányi, Nagy J., Ka­tona, Varga - Kovács I., Szántó, Deák (Makkos 61.), Majoros - Ördög, Chiratcu Régen látott ilyen jó iramú, változatos mérkőzést a szom­bathelyi közönség. Ez köszön­hető annak is, hogy erre a talál­kozóra a Haladás játékstílusa egészen más formát mutatott, mint a korábbi NB I-es mérkő­zéseken. Gyorsak voltak, ötlete­sek, és bátran vállalkoztak a tá­voli lövésekre is. A vendégcsa­pat ebben partner tudott ma­radni, de a helyzetek kihaszná­lásával hadilábon álltak. között sajnos csak ennyire fu­totta. Ifi: SBTC-Cukorgyár 7-0 Sokvári Törökszentmiklós- Szegedi VSE 0-4 (0-2) Törökszentmiklós, 300 n., v.: Kurucz Törökszentmiklós: Németh - Barta, Lóié F., Bata, Dé- kány, Rimóczi, Varga (Ba- bella), Szőke, Szűcs (Rajt), Ramos, Lóié R. Edző: Márton Ferenc Szegedi Vasutas: Demeter - Kiss (Majid), Hurguly, Kis- pál, dr. Tóth, Nagy, dr. Ko­vács, Pikó (Kothencz), Simon (Tóth A.), Takács, Puskás. Edző: dr. Tóth János. 42. perc: dr. Kovács 22 méte­res bombaszabadrúgása a bal felső sarokban kötött ki, 0-1. 45. perc: Kispál 20 méterről kilőtte a bal felső sarkot, 0-2. 80. perc: dr. Kovács 5 méter­ről, nagy lesről talált a kapu kö­zepébe, 0-3. 89. perc: dr. Kovács az el- alvó védők mellett fejelt a bal sarokba, 0-4. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a szegediek ilyen különb­ségű győzelme is megérdemelt, a hibát hibára halmozó és szét- esően játszó miklósiakkal szemben. Jók: Bata, Dékány, ill. dr. Kovács, Kispál, Hurguly Márton Ferenc: - Jobb csa­pattól kaptunk ki, de a gólkü­lönbség túlzott. Dr. Tóth János: - Kötelező győzelmet kellett teljesítenünk. Ifi: TSE-SZVSE 1-0 Nagy K. Labdarúgó NB /., 22. forduló ^iistlii Mindenki a Békéscsaba aranyát ötvözi?! A csabaiak együtt vonulnak vissza, miután ötödször is betaláltak ETO FC Győr­NB III., Mátra- és Alföldi csoport Balogh József többször is megálljt parancsolt a monori ellentámadásoknak

Next

/
Oldalképek
Tartalom