Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-18 / 65. szám
24 Hírek----információk------érdekességek 1994. március 18., péntek 199 4. március 18., péntek Sándor, Ede napja Napkelte: 5.52 órakor, napnyugta: 17.53 órakor. Holdkelte: 8.33 órakor, holdnyugta: Születésnaptár 65 éves Botka Ferenc (Szabadka) irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, aki Cegléden tanított, majd a Petőfi Irodalmi Múzeumba került, amelynek főigazgatója lett. 1993 óta a Képzőművészeti Főiskolán tanít, a Magyar Irodalomtörténeti Táraság elnökségi tagja. 150 éve született Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Kor- szakov orosz zeneszerző, a XIX. század orosz zenéjének egyik legnagyobb alakja, az újorosz nemzeti művészet képviselője. Mint az orosz nemzeti mozgalom, az Ötök csoportjának kiemelkedő tagja, részt vett az 1860-as évek reformtörekvéseiben. Műveire a romantikus álmodozás, keleties, kolorisztikus hangvétel jellemző. Sándor, Ede Sándor. Görög eredetű név, jelentése férfiakat védő. Védőszentje Szent Alexand- rosz jeruzsálemi püspök, vértanú (+250). Ede. Az Edward német rövidüléséből önállósult. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus, az ortodox és a görög katolikus liturgikus naptárban Jeruzsálemi Szent Cirill püspök, egyháztanító. Fogadóóra Tiszaföldvár. Molnár István országgyűlési képviselő ma, 14 és 15 óra között tartja fogadóóráját, a polgármesteri hivatalban. Vendég és vendéglátó a kórus Szolnok. Huszonnégy tagú izraeli leánykar ad koncertet ma, 10.30-kor a Tiszaparti Gimnázium aulájában. A fiatalok Kaposvárra, egy kórustalálkozóra igyekszenek, s Szolnokon - átutazóban - megpihennek egy-két napot. Az iskola most lehetőséget biztosít nekik arra, hogy a megyeszékhelyen is megismerkedjenek velük a magyar zenebarátok. Az izraeli középiskolások hangversenyére minden érdeklődőt szívesen látnak. * A Liszt Ferenc Kamarazene kar nemcsak kap, hanem ahol tud, segít is a városnak. Szombat délelőttre a Tiszaparti Gimnázium kórusát hívták meg a Kongresszusi Központba, barokk hangversenyükre. A világhírű zenészek ezáltal is az ifjúság zenei nevelését szeretnék segíteni. A tiszapartisokat több nyilvános főpróbára invitálják, most első alkalommal. A szombat délelőtti utazásra velük tart a Kodály Zoltán Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola is - mindkettőjük útiköltségét is a kamarazenekar alapítványa állja, sőt már újabb két konkrét időpontban várják a tiszapartisokat s vendégeiket a zenészek. Közelet „Fogadóóra”a piacon Kenderes. A művelődési számú választókerületben inházban Kolozsi József, a Köz- dúló piacpárti képviselőjelölt a társaság Párt 7. számú válasz- nagypiacon várja a polgárokat, tási kerületben induló képvise- A Független Kisgazda Föidlojelöltje várja a polgárokat, ma 18 órára. Szolnok. Halász István, a Magyar Piacpárt országgyűlési képviselője és a 3. számú választókerület képviselőjelöltje „fogadóórát” tart holnap, a nagypiacon és a Széchenyi-la- kótelepi piacon, 8 és 13 óra között, ahol várja a választók részvételét. Ugyanezen időpontban Cserfalvi József, a 4. A 07 JELENTI Gázolt a mentő Szerdán este, fél 9 körül halálos közlekedési baleset történt Abádszalók belterületén. T. J. 36 éves munkanélküli, helyi lakos kerékpárjával féktávolságon belül egy mentőkocsi elé kanyarodott. A sofőr az ütközést már nem tudta elkerülni, a szerencsétlen férfi a helyszínen életét vesztette. A baleset következtében a mentő vezetője is súlyos sérülést szenvedett. munkás és Polgári Párt nagygyűlést tart holnap, 17 órakor Tiszainokán, vasárnap 16 órától Szelevényen. Mindkét helyen bemutatkozik dr. Csontos Miklós, a párt képviselőjelöltje is. Szajol. Holnap 17 órakor, a művelődési házban tartja bemutatkozóját Fekete Ferenc, az FKGP 4. számú választási körzetben induló képviselőjelöltje. Hofi-est Szolnok. A ma esti Hofi Géza-előadás előtt - mely a Ti- szaligeti Sportcsarnokban, 21 órakor kezdődik- - egy órával lesz ajtónyitás, mivel a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. A zöld színű jegyek tulajdonosai a kezdés előtt 15 perccel foglalhatják el helyeiket. „Vastaps” a Tiszában Szolnok. A Tisza Szálló kávéházában a nagy sikerű „VasÁDÁM BT. SZOLNOK, MIKSZÁTH K. u. 4. W++++++ T.: 56/423-805 taps” sorozat ma a Magyar Állami Operaház két kiváló művészét látja vendégül. Pitti Katalin és férje, Begányi Ferenc este 8 órától énekel világhírű darabokat, zongorán kísér P. Szabó Anikó. A színvonalas műsorban részletek hangzanak el Buday Dénes, Jacobi Viktor, Rossini, Puccini, Gershwin, Webber műveiből. Vitéz László kalandjai nagy- és kiskereskedés NYUGATI autókhoz Szolnok, Móricz Zs. út 16. (volt mentőállomás utcája) Telefon: 56/422-466 NYOMTATVÁNYOKAT ÉS IRODASZEREKET FORGALMAZÓ KFT. MINTABOLT: 5000 SZOLNOK, SZAPÁRY ÚT. 12. TEL.: 56/420-222 .mev. Kisújszállás. Hetet egy csapásra címmel zenés bábjátékot láthatnak a kicsik ma, 10 órától és 14.30-tól, a művelődési házban. Vitéz László kalandjait a Margaréta bábcsoport és Dudás Zoltán gitáros adja elő. A mostani rendezvény a nagy sikerre való tekintettel újraindított meseelőadás-sorozat első része. Ki látta? Szolnok. Két hete keresi gazdája azt a fekete, egyszínű német juhászkutyát, amely 45 centiméter magas és Artúr névre hallgat. Az eb megtalálóját kérik, jutalom ellenében hívja napközben (8-tól 16 óráig) a 424-403-as telefonszámot, vagy munkaidő után keresse fel Boros Jánost, a Széchenyi körtér 39. szám alatt. A FAVORIT AUTÓSISKOLA személygépkoisi-vazetöi tanfolyamot indít március 21 -ón 16.30 órakor SZOLNOKON, a Közgazdasági Szakközépiskolában (Baross u. 43.) Jelentkezés: a tanfolyam indulásakor a helyszínen. Kamatmentes részletfizetési kedvezmény! 3> Gépkocsi: típusválasztási S lehetőséggel! x INNEN-ONNAN T raffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma Szolnok belterületén és a 4-esen Törökszentmiklós és a megyeszékhely környékén, szombaton, március I9-én ismét Szolnokon és környékén. Utcagyülés Bánhalmán Bánhalma. Utcagyűlést rendeznek a településen holnap, reggel fél 8-tól, a Kákát kocsma és az ABC-áruház előtt. Rossz idő esetén a kocsmába várják az érdeklődőket. Ez alkalommból Sz. Lukács Imre, a Szabad Föld főmunkatársa - aki a megye 7. számú választókerületében, független jelöltként indul a választáson - ismerteti programját. * Rendezvények Mátyás királyról Törökszentmiklós. Ma 16 órakor, a művelődési központban Béky László természetgyógyász tart előadást A bioenergetika a gyógyászatban címmel. Kisújszállás. Zenés történeteim a címe Gergely Róbert nagyzenekari kísérettel színpadra állított műsorának, mely ma 19 órakor, a művelődési házban kezdődik. Abony. A Népfőiskolán Pap Gábor előadását hallhatják - ma, délután 5 órától Mátyás királyról mindazok, akik ellátogatnak a Kinizsi Pál Gimnáziumba. □ Vancouver. Feje tetejére állította a kanadai rendőrséget egy játékos, rosszcsont kutya. Az őrsre beérkező segélyhívás után esapatnyi rendőr szállt ki rohamtempóban a vancouvem házhoz, de ott semmi ijesztőt nem találtak - csupán egy aranyos kis uszkárt. A Reuter híre szerint a kutyus Együtt ünnepelnek Szolnok. A Városi Művelődési Központ Népdalköre 25 éves és a Jászkun Citerazenekar 20 éves fennállását ünnepli. Vasárnap, 16 órakor a VMK színháztermében láthatják közös ünnepi előadásukat. leverte a telefonkagylót, és véletlenül megnyomta az egyik automatikus hívógombot, amely riasztotta a helyi rendőrséget. A rend éber őrei a kutyaugatás hallatán a legrosszabbra gondoltak. - Szirénázva hajtottunk egészen a házig. Elég buta dolog volt - vallotta be a szóvivőjük. Vízállások A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 481 cm, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 590 cm, duzzasztott volt. A víz hőfoka 7,9 C-fok. Szolnoknál 277 cm, áradó, a víz 7,2 fokos. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 186 cm, álló, a Zagyva Jászteleknél 128 cm, álló. Ki tud az eltűnt Andreáról? A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy fiatal lány felkutatásához. Burai Andrea, 16 éves intézeti növendék még 1992 júliusában tűnt el. A lány a Kisújszállási Gyermekotthonból engedély nélkül távozott, és azóta sem tudnak róla. Személyle- írása: 164 centiméter magas, vékony testalkatú, arca telt, ovális. Szeme színe barna, haja sötétbarna. Eltűnésekor famemad- rágot és’ fehér pólót viselt. A rendőrség kéri mindazokat, akik Burai Andrea hollétéről valamit tudnak, jelentkezzenek! A bejelentéseket a Karcagi rendőr- kapitányságon (Kossuth tér 1.) vagy az 59/312-011 telefonon, illetve bármelyik rendőrnél megtehetik. § MÁRKAKERESKEDÉS és SZERVIZBÁZIS P Telefon: 57/312-166. Fax: 57/311-770 Minden típus raktárról ÉlkerKft. Szolnok Az ELKER Kft. törökszentmiklósi KOSÁRKA ABC-jében március 18-19-én SÁNDOR - JÓZSEF napi BEVÁSÁRLÓNAP lesz! Engedménnyel kínálunk:- húsrészeket, - húskészítményeket- gyümölcsleveket, - egyéb italárukat SÜTEMÉNYVASÁR! Március 19-én 9-11 óráig a túrkevei húsüzem termékeiből kóstolós árubemutató. FELVÁSÁROLJUK és vállalkozásába bevihe- tővé tesszük korábbi számla nélküli beszerzésű álló- és fogyóeszközeit áfa + 1 %-ért. Konzum Kft. Szolnok, Kossuth tér 10/c. Telefon: 56/424-888. *44967/3H* TAPÉTA VÁSÁR! Kesztölci és Grabetta tapéták szuperolcsó árakon a „TAFT’-ban. Szolnok, Dimitrov út 1. (volt mentőállomás mellett). »46208/5K* ANGOL nyelvtanfolyamok 6 szinten a londoni Language Link School anyanyelvi tanáraival, április 11 - július 1-ig. Jelentkezés március 25-ig LINEA NYELVISKOLA Szolnok Városi Művelődési Központ fsz. 11. Telefon: 56/341-543. Regionális Népfőiskolái Iroda, Megyeháza Szolnok, Kossuth u. 2. Te-» lefon: 56/420-610. *46720/2K* SZÁMITÓGÉPKE- ZELŐI alapismeretek (40 óra) és SZÖVEGSZERKESZTŐI (40 óra) tanfolyamokat szervezünk. Jelentkezés: LINEA NYELVISKOLA, Szolnok Városi Művelődési Központ fsz. 11. Telefon: 56/341-543. *46722/2K* ® 4 tekercses eü.-papír 48 Ft, 100-as papírzsebkendő 48 Ft az Aranytoliban, Szolnok vasúti toronyháznál. *46724/2T* ____________ « FÉLLITERES Svéd csepp 559 Ft, Béres csepp 209 Ft a Kamillában, Szolnok, vasúti toronyháznál. *46725/2T* Besenyszög község földrendező bizottsága értesíti a kárpótlásra jo- gosultakat. hogy az 1994. március 25-re meghirdetett földárverés lebonyolításával kapcsolatban 1994. március 22-én (kedden) 18 órai kezdettel - a helyi művelődési házban - egyeztető tanácskozást tart, melyre minden érdeklődőt meghív a FÖLDRENDEZŐ BI- Z O T T S Á G . *46790/lH* TAPÉTA! Grabetta Luxor habtapéták nagy- ker. ár alatt, gyári áron kaphatók. Szolnok, Baross u. 11. (udvarban). *45684/10K* VADÁSZÓ szülőktől vizsla kiskutyák eladók. Kőtelek, Kossuth út 2. *46857/lK* NB méhek, 1/4 köbméteres betonkeverő eladó. Keresek 1-2 hengeres dízelmotort. Ve- zseny, Széchenyi út 23. *46890/1K* VENDÉGLÁTÓIPARI Bt. forgalmas egységbe szakképzett pultost alkalmaz, szolnoki munkahelyre. Érdeklődni: hétfőn 9-14-ig, 56/423- 963 telefonon. *46917/1K* AKCIÓ! Német BILLENŐS GARÁZSKAPU április 30-ig 10 % engedménnyel rendelhető meg. Cím: Kovács Csaba, Szolnok, Aranyi S. út 14. Telefon: 56/420-082, egész nap. *46968/1K* ® 4 SOROS palántázó- gép eladó. Érdeklődni: Dorogi Kálmán, Tiszaföldvár, Kossuth u. 140. Telefon: 232. *47016/2T* ARAD március 22-én 1.100 Ft. TRIESZT- TARVIZIÓ március 24-26-ig 2.500 Ft. LONDON-PÁRIZS április 1 -8-ig 26.950 Ft. JELENTKEZNI: Szolnok, Arany J. út 15. Telefon: 56/372-842, Jászberény. Szabadság tér 4. Telefon: 57/311- 232. *47047/1H* MTZ 50-ES, ERES 09- es áron alul eladó, ugyanitt 23 db- Fl-es, 150 kg-os kisborjak eladók. Gáspár, Puszta- monostor, kocsma. *47052/1H* ®BESENYSZÖGI kárpótlási jegyet vásárolunk 56/424-333 üzenetrögzítő is. Hét végén is hívható. *47062/1T* SEMENTI DOTTO virág- és zöldségmagok vására Szolnokon, a Városi Művelődési Központban 1994. március 18-án 9-18 óráig. Óriási választék! •47049/1H* / Arak a szolnoki piacon Élő csirke 160,Élő tyúk 160,Élő pulyka 150,Tojás (db) 5,50-8,Burgonya 25-40,Sárgarépa 30-60,Petrezselyem 40-80,Szárazbab 100-200,Fokhagyma 200-250,Vöröshagyma 30-60,Zöldhagyma (cs) 10-25,Fejes káposzta 15-25,Kelkáposzta 40-50,Karalábé 30-60,Újkaralábé 35-50.Karfiol 80-140,Zöldpaprika (db) 16-35,Paradicsom 280-300,Uborka 180-200,Saláta 18-50,Sóska 200,Paraj 100-150,Gomba 130-200,Zeller 60-100,Cékla 40-60,Alma 18-80,Banán 88-118,Narancs 62-88,Citrom 80-120,Mandarin 128-160,A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel munkanapokon újabb információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNA1 TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620. Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 414, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133