Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-07 / 55. szám
1994. március 7., hétfő 6. számú választókerület — Mezőtúr és környéke A parlamenti választáson képviselőjelöltek lesznek Varga Gyula - Agrárszövetség 1947. október 24-én született Kisújszálláson. Édesanyja Szabó Margit női szabó, édesapja asztalos. Az általános és középiskolát Kisújszálláson végezte el, az utóbbit növényvédő gépész szakon. Az Agrártudományi Egyetemet 1970-ben fejezte be Gödöllőn. Munkája mellett később a vállalatgazdálkodási szakmérnöki diplomát és mérlegképes könyvelői oklevelet is megszerezte. Első munkahelye a kisújszállási Búzakalász Mgtsz volt, ahol szarvasmarha-tenyésztési ágazatvezetőként tevékenykedett. 1974-től a kunmadarasi Kossuth Mgtsz-ben dolgozott, mint főállattenyésztő, majd növénytermesztési fő-ágazatve- zető, legvégül pedig termelési elnökhelyettesként. 1986-tól a mezőtúri Dózsa Mg Szövetkezet elnöke. Nős, feleségével két fiúgyermeket nevelnek. Búsi Lajos - Fidesz Tősgyökeres mezőtúri, itt született, s itt él ma is. Egy fiú boldog édesapja. Családja egyszerű földművesekből és iparosokból állt, akik soha nem voltak hiányában a becsületnek. Általános és középfokú tanulmányait szülővárosában végezte, majd a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett diplomát 1987-ben. A volt általános iskolájába jött vissza dolgozni, és a mai napig is a mezőtúri gyerekekkel foglalkozik. A napokban fejezi be Szegeden a földrajztanári szakon az újabb tanulmányait. Az 1990-es országgyűlési választásokat csak mint átlagos politikai érdeklődésű polgár szemlélte végig, de az őszi ön- kormányzati választásokon már aktívan részt vett. A mezőtúri Fidesz egyedüli képviselőjeként került a város önkormányzatába. Először a gazdasági bizottságban dolgozott, majd vállalkozásélénkítési és gazdasági bizottság tagja lett. Nem fordított azonban hátat a pedagógusi munkának sem. Szerencsés embernek érzi magát, mivel a hivatása egyben a hobbija is. A városi sport - és azon belül a diáksport - szívügye. 1993 őszétől a Fidesz helyi csoportjának vezetője. Ugyancsak tavaly választották meg a megyei választmány alelnökévé is. Az idei parlamenti választásokon megpróbálja sikeresen képviselni a Fiatal Demokraták Szövétségét a 6. számú választókerületben. Szalay Pál - KDNP Szatmárcsekén született 1931-ben. Négyen voltak testvérek. Apja az emberek tiszteletére és szeretetére nevelte. Isko- lit Mátészalkán, Szatmáron, Debrecenben végezte, két szemesztert a bázeli egyetemen hallgatott. Pályáját 1955-ben kezdte: Mátészalka, Kisvárda, Fehér- gyarmat, Nádudvar után, jelenleg Kenderesen a református egyház lelkésze, valamint az egyházmegye levéltárosa és tanulmányi előadója. 1992-ben lépett be a Kereszténydemokrata Néppártba, kezdettől aktív munkát végez. 1993 óta a párt megyei szervezetének alelnöke. Meggyőződése, hogy „nem lehetünk közömbösek hazánk sorsa iránt. Nehéz út áll előttünk. Az emberek azt hitték, hogy a szabadság kivívásával, a függetlenséggel együtt jár a jólét és gazdagság. Mózes idejében sem volt egymás mellett Egyiptom és Kánaán. Hosszú és rögös út vezetett odáig, de sokat is zúgolódott a nép közben. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy hívő emberek fokozott felelősséget vállaljanak hazánk sorsáért.” Hozzá kíván járulni a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtéséhez. Elkötelezett a szegénység felszámolásáért, a fiatalok lakáshoz jutásáért, a mezőgazdaság felvirágoztatásáért. Dögéi Imre - FKGP Ősrégi református parasztcsaládban született 1929-ben Törökszentmikló- son. Négy polgári iskolát végzett, majd mezőgazda- sági gépész mestervizsgát tett. A származásából eredő hátrányok miatt nem szerezhetett diplomát. Nős, két lánya van, Julianna óvónő, Edit református lelkész a férjével együtt. Az elmúlt 40 évet megszenvedte és elítéli, mert az országot meggátolta a fejlett Európába való beilleszkedésben. Kora ifjúságától bekapcsolódott az FKGP életébe mint ifjúsági vezető. A párt törökszentmiklósi szervezetét az ő kezdeményezésére alakították újjá 1989 őszén. Ezzel folyamatossá tették a diktatúra miatt négy évtizeden át szünetelő kisgazda pártéletet. Ennek erősítésén munkálkodik jelenleg is. Elképzelései mindenben megegyeznek a Független Kisgazda és Polgári Párt eszmeiségével, melynek töretlen híve, és az akar maradni további életében is. A mezőgazdaság fellendítésén és az ország megerősödésén kíván munkálkodni. Az elmúlt hetekben több párt ismertette a közvélemény előtt azoknak a listáját, akiket az adott párt szándéka szerint képviselőjelöltként kívánnak indítani az 1994-es parlamenti választáson. Jelölésük a törvényekben előírott feltételek megteremtése, vagyis kellő számú kopogtatócédula leadása után, a választási bizottság bejegyzésével válik hivatalossá. A pártok egy része szerkesztőségünkbe eljuttatta a leendő képviselőjelöltek portréját és rövid életrajzát, amit választókerületenként - a tájékoztatás szándékával - adunk közre. Természetesen mindezen túl a jelölés hivatalossá válása után bemutatjuk a képviselőjelölteket, szólva elképzeléseikről, programjukról. Tóth Albert - MDF Az általános és középiskoláit szülővárosában, az egyetem biológia-földrajz szakát Debrecenben végezte. Tanárként visszament egykori iskolájába, ahol a több mint 25 éves tanári tevékenységét képviselővé történt megválasztása szakította meg. Rendszeresen publikál. Számos szakkönyv, ökológiai, környezetvédelmi és pedagógiai tárgyú dolgozat, cikk szerzője. Egyetemi doktori disszertációját 1983-ban tájökológiai témából védte meg. Jelenleg a megye 6. számú választókerületének egyéni országgyűlési képviselője, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja. Az Alföld sorsának elkötelezett híve. 1991 tavaszán, az Országgyűlés nagy szavazati aránnyal fogadta el az Alföld-programot megalapozó önálló képviselői indítványát. Kezdeményezte a „Háromföld” területi szövetség megalakítását, fő szervezője volt a kisújszállási Számadás ’93 elnevezésű, nyílt politikai fórumnak. Tokár István-MSZP Nagy Tiborné - MSZDP kodási részvénytársaságnál. A rendszerváltozást a dolgozók élethelyzetét ismerve élte-éli meg. Ebben segíti a Kommunális Dolgozók Szakszervezetében betöltött alapszervezeti titkári funkcióban szerzett tapasztalata is. Ezért tekinti elsődleges feladatának és kötelességének az értékteremtő fizikai és szellemi munka felértékelődéséhez vezető szociáldemokrata program képviseletét. Az ifjúság, gyermekeink sorsának javítása is szívügye. Meggyőződése, hogy nőként, anyaként lehet a nőkkel a családért politizálni úgy, hogy az nem a férfiak ellenében történjen, hanem a társadalom hasznára. Dr. Ambrózy Péter - SZDSZ Rendelőintézet igazgatójaként dolgozott. 1972-ben fogszakorvosi, 1987-ben társadalom-or- vostan szakorvosi vizsgát tett. Nős, két fiúgyermeke van. Felesége mezőtúri születésű ügyvéd. 1990-ben az SZDSZ támogatásával indult az önkormányzati választásokon, 1993 óta tagja a Szabad Demokraták Szövetségének. Jól ismeri választókerülete polgárainak gondjait, mindig foglalkoztatták szűkebb környezetének problémái, s úgy érzi, tud tenni annak érdekében, hogy a régió fejlődése megindulhasson. Képviselő-jelölését az SZDSZ mezőtúri szervezete kezdeményezte, á kisújszállási és túrkevei szervezet támogatta. 1941. március 11-én született Kisújszálláson. Ősei kálvinista nagykunsági és bihari középparasztok voltak. Első generációs értelmiségi, aki erős szálakkal kötődik szülőföldjéhez^ s annak tágabb környékéhez. Édesapja, Tóth József 1944-ben Ukrajnában a háború áldozata lett. Édesanyja, Kövesdi Emília té- esznyugdíjasként az idén hunyt el, tízévi ágyhoz kötött betegség után. Felesége, Pethe Julianna gyógyszertári asszisztens, szintén tősgyökeres kisújszállási származású. Két gyermekük van. 1955-ben Túrkevén született, azóta is itt él. Férjezett, kétgyermekes családanya. Szak- képzettsége gyógyszertári asz- szisztens, jelenleg laboránsként dolgozik a helyi városgazdálÖtvenéves, Budapesten született, 1969-ben tanulmányai befejezése után került Mezőtúrra. 1969-ben fogorvosként dolgozott, 1981-től 1989-ig városi főorvos volt, majd 1989. június 1-jétől a Városi Kórház 1945. augusztus 26-án Várhosszúréten született. Az általános iskolát itt kezdte el, és 1959-ben Atkáron fejezte be. Még ebben az évben felvételt nyert a Szolnoki Gépipari Technikumba, ahol 1963-ban szerzett technikusi oklevelet. Egy évet Gyöngyösön, az Egyesült Izzóban dolgozott mint technológus, majd a Bánki Donát Műszaki Főiskola nappali tagozatán, gépgyártás-technológia szakon végzett. 1969 őszén került Kisújszállásra, ahol a helyi Mezőgép-gyáregységnél dolgozott, különböző gazdaságirányítói munkakörökben. 1973. április 1-jétől a Kisújszállási Építőipari Szövetkezet, egyesülés után 1976. január 1-jétől a Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet elnöke, és az jelenleg is. 1978— 1983 között elvégezte a Közgazdaság-tudományi Egyetem ipari tervező-szervező szakát. 1969-ben nősült, felesége Czakó Judit középiskolai tanár, a helyi Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskola közgazdász tanára. Három gyermekük született: Péter egyetemista, Blanka és Tamás érettségi előtt álló középiskolások. A szövetkezeti iparban, gazdasági munkája mellett, 1988-tól az iparszövetség megyei elnöki tisztségét látja el, és az OKISZ felügyelőbizottságát vezeti. 1990-ben a városi ön- kormányzat tagjává választották. Szurcsik István - Munkáspárt 1930-ban született Dávodon, szegényparaszti családban. Iskoláit Hercegszántón végezte, majd a Bajai Kereskedelmi Középiskolában kapott érettségi bizonyítványt. Az Agrártudományi Egyetemet Varsóban végezte el 1953-ban. Özvegy, két felnőtt gyermeke van. 1953-tól a túrkevei gépállomáson agronómusi, majd megbízott igazgatói feladatokat látott el. 1957-től téeszelnök volt, majd a Karcagi Talajművelési Kutatóintézetben dolgozott. 1965-től a túrkevei Vörös Csillag Tsz elnöke, majd a Me- zőhéki Állami Gazdaság kerületi igazgatója lett. A mezőgazdaságban betöltött különböző beosztásai mellett nyugdíjazásáig számos társadalmi feladatot is ellátott. Fanlaszlikus Nőnapi akció! Szolnokom, a Centrum Áruházban március 8-án, min Jen Helia-D termékei vásárlói meglepetés vár! AjánJékozzon Nőnapra is Helia-D kozmelikumokal! Lázár Mihály - Vállalkozók Pártja Jászladányban született 1949-ben, munkás szülők gyermekeként. Egy leány testvére van. Hosszabb ideje Mezőtúron él, nős, két fiúgyermeket nevelnek. A Hódmezővásárhelyi Élelmiszer-ipari és Mezőgazdasági Főiskola állattenyésztési szakán szerzett diplomát, majd a Budapesti Mérnök Továbbképző Intézetben szaporodásbiológus képesítést. Mezőtúron mezőgazdasági vállalkozóként baromfitenyésztéssel, -termeléssel foglalkozik, feleségével együtt. A Vállalkozók Pártja képviselőjelöltjeként indul a térségben, a mezőgazdasági vállalkozók érdekeiért. TAVASZ TVK AGROF AGRODISZKONT 100.000,-5% ÉRDEKLŐDJÖN! Jászberény, Kossuth u. 44. 57/312-600 Jászfényszaru, Szabadság u. 46. Üllő, Pesti u. 254. Boldog, Árpád u. 31.37/355-045 Detk, Árpád u. 56. Ha 100.000 Ft fölött vásárol egy napon, többletvásárlásából 5 % kedvezményt kap rendkívül kedvező árainkból.