Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-05 / 54. szám

1994. március 5., szombat

Szatirikus melléklet

13

Ezek után még mondja valaki, hogy nem süllyedünk egyre mélyebbre

Megyeszerte megkezdődtek a tavaszi munkák a földeken. Mezőgazdaságunk gépparkjának - különösen az új föld- tulajdonosok eszközállományának - rendkívül magas színvonalát jól érzékelteti felvételünk. A képen látható modern erőgép büszke tulajdonosától megtudtuk, hogy masinájához a Mezőgazdaságfejlesztési Alap támogatásával és hitelek felvételével jutott hozzá.

A klasszicista stílusban megkonstruált traktor rendkívül takarékos. A gazdaságosságon túl a kényelmi igényeket is messzemenően kielégíti. Vezetőfülkéje igen szellős, munka közben pedig a kilátást semmi nem akadályozza.

Nehezen folyó ügyeink

Gyors léptekkel róttam a kisváros főutcáját. Tulajdonképpen nem volt sürgős dolgom, csak szapora. Egy kis piciny épület volt az álmom, ahol megszabadulhatok az igyekezetét okozó terhemtől. Jártam már így, amikor mintegy üldözött rohantam végig a városon hasonló problémákból kifolyólag. Jaj! Erre a szóra nem is merek gondolni.

Akkor bevánszorogtam egy szimpatikus kis vendéglőbe és kérdésemre, hogy hol találhatom a mellékhelyiséget, a mogorván morcos pincér csak any- nyit mondott, hogy az intézmény használata csak fogyasztás mellett eszközölhető. Előbb a fogyasztás, utána a „szórakozás”. Éljen a demokrácia! Sajnos szorult helyzetemben nem nagyon tudtam értékelni a főúr humorát.

Nem akartam vitatkozni, kértem egy sört, és az első korty után, egy hatvanméteres sprintért meghazudtoló gyorsasággal közelítettem álmaim helyiségéhez, ahol egy igen rosszképű, nagyon agilis és rámenős néniké állta az utamat, mind a 130 centijével és követelte a mű használati díját. Hiába győzködtem, hogy mindjárt végzek és rendezem a számlát, csak engedjen utamra - nem tágított. Kényszerűségből ledobtam egy százast az asztalára, mire ő azt mondta, hogy nem tud visszaadni.

Hiába hebegtem, hogy nem kell, ő váltig állította, hogy ő nem kizsákmányoló és csak egy húszast kér, sőt még nyugtát is ad. Mondtam, hogy nekem nem a nyugta kell, hanem szabad út, és a nyugtánál egy kicsit nagyobb papír. Ő erre bőszen kijelentette, hogy enhyi pénzért töröljem ki a nyugtával. Elgondolkodtam: kitöröltem volna, ha lett volna miért, de ez már olyan távolinak tűnt, mint Katajev távoli vitorlája.

Mondjuk az sem jött volna rosszul. A kapusnak megesett a szíve rajtam és azt mondta, hogy most az egyszer hitelez. Bejutottam. Megkönnyebbülten távoztam.

Most viszont a távolban feltűnik egy Metro-megállóhoz hasonló építmény, azaz amire hogyha csak rágondolok, elér- zékenyülök. Ajtaján a felirat: „Férfi WC. Nyitva.” Igaz azt nem értem, hogy „bejárat a másaik ajtón”. Nem zavar, kibírom. Átvánszorgok a másik be-, illetve lejárathoz, berontanék, de zárva. Felnézek: női. Ez most már sok, és főleg késő. -bsSzatirikus mellékletünk karikatúráit az ÁBRA KKT. rajzolói készítették

Igyekezzen már, mert ötre az óvodában kell lennem!

m ;