Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-04 / 53. szám
12 Múltunk —jelenünk 1994. március 4., péntek Megünnepeljük-e a honfoglalás 1100. évfordulóját? Alföldi bronzkori teli telepeink és legendás hírű kortársaik Egyre közeledünk a magyar honfoglalás 1100. évfordulójához. Az újságokban, a televízióban mind több hír szól azokról az előkészületekről, melyek az esemény súlyának megfelelő ünneplések sorozatának napi aprómunkáját ismertetik meg az olvasóval, a nézővel. Vajon Jász-Nagykun-Szolnök megyében miképpen is állunk honfoglalásunk megünneplésének előkészítésével? A kétpói ezüstcsésze Mintegy másfél-két évvel ezelőtt kezdődtek el a munkák. Két szinten alakulgattak a dolgok. Az egyik - én így fogalmaznám - a hangos, az Új Néplapban is gyakran említett társadalmi kezdeményezés szintjén alakult két alapítvány nevéhez kötődött. Mindkettő közismert, a karcagi székhelyű Turulháza Alapítvány, míg a másik a tiszaföldvári Hét Törzs Alapítvány. Céljaikról annyit tudhattunk, hogy egy, az általuk elképzelt rendszer alapján kívánják honfoglalásunkat megünnepelni. A Turulháza Alapítvány valami romantikus „ősmagyar” környezetet kívánt Karcag határában kialakítani; ehhez jurták jöttek volna Mongóliából, ősmagyar állatokból álló csordát, gulyát, ménest, nyájat láthattak volna az érdeklődők, gyakorolhatták volna a magyarokhoz kötődő ősi mesterségeket, lovagolhattak és nyilazhattak volna - egészen röviden fogalmazva, lentős anyagi támogatást élvezett, ám ennek ellenére a Turulháza Alapítvány ma már nem működik, a Hét Törzs Alapítvány eddigi tevékenységének értékelése során mind több szó Előkészítettük azokat a régészeti emlékeket bemutatásra, melyek honfoglaló őseink legszebb művészeti tárgyai közé tartoznak. Melyek is ezek az emlékek? Mindenekelőtt egy valószínűleg törzsfői lelet megmaradt darabjai Kétpóról. A leletben arany övveretek, egy gyönyörű - egyedi darab - ezüstcsésze, s egy női lószerszám aranyozott bronzveretei találhatók. Mindegyik darab a X. századi magyar művészet jellegzetes pal- mettáival ékesítve. Kiemelkedően fontos X. századi tárgyak között tartják számon szakmai körökben a túrke- vei és szolnoki tarsolylemezeket, a tiszasülyi ezüstkorongot és szablyát, a szolnoki, tiszaje- női, karcagi, jászárokszállási, jászjákóhalmi vagy tiszaörsi temetőket. A felsorolt tárgyak és sírmezők anyagának kiállításra való előkészítése mellett megtörtént megyénk teljes honfoglaláskori (X. század) leletanyagának le- rajzoltatása, s egy lehetséges könyvben történő bemutatásának lehetősége is elérhető közelségbe került. Ezek az időigényes szakmai munkával megalapozott lehetőségek azonban semmiféle anyagi támogatásban nem részesültek. Sem az önkormányzatok, sem pedig a civil környezet alapítványai nem honorálták támogatással erőfelszítéseinket Trepanált (lékelt) férfi- és női koponya Tiszasülyről egy X. századi szabadtéri enteriőrbe kerültek volna. A másik alapítvány, a Hét Törzs, egy olyan lovastúrát készített elő, amely a magyarok vándorlását hivatott végigkövetni, s melynek befejező eseménye Budapesten, a Hősök terén lenne 1995. aug. 20-án. Mindkét civil szerveződés jeesik pénzügyi akcióiról, s egyre kevesebb az eredeti célról, a „honfoglalást imitáló” lovastúráról, annak előkészítéséről. Miközben a két alapítványról információt kapott az érdeklődő, szépen, csendesen folyik egy előkészítő munka az oly gyakran lebecsült szakmai körben. Korongon készült X. századi fazék annak ellenére, hogy minden fórumon hangoztattuk, az alföldi és felvidéki megyék összefogására van szükség egy nagy kiállítás és a hozzá kapcsolódó programok lebonyolítására. Lehetőségeink pedig voltak, s talán még ma is lennének egy gyors megyei önkormányzati döntés után. Itt tartanak jelenleg az előkészületek, vagy hogy a ma Szolnokon igen divatos szlogenre válaszoljunk, tudniillik arra, hogy „Hol élünk?”: itt élünk mi, a korszakot kutató szakemberek. Dr. Madaras László A tiszasülyi szablya Az oldalt szerkesztette: dr. Madaras László Az újságban évek óta több híradás jelent meg Túrkevén, az egykori bronzkori telepen folyó ásatásainkról, melyekben beszámoltunk legfontosabb leletekről, próbáltunk képet adni egy több ezer évvel ezelőtt létezett falu mindennapi életéről. A tárgyak sok mindenről árulkodnak, és későbbi korok tapasztalatait, néprajzi ismere- tinket segítségül híva, némi képzelőerővel felidézhetjük egy ház felépítésének menetét, egy agyagedény elkészítésének módját, a telepen folyó bronzöntés folyamatát, a földművelés, állattartás, vadászat fontos eseményeit. Egyszóval: megbízható néprajzi jellemzést adhatunk az egykori faluról. A tárgyi emlékanyag és a régészeti módszerekkel feltárható jelenségek nagy földrajzi területen végzett összehasonlító vizsgálatával pedig történelmi folyamatok, események rekonstruálására is mód nyílik. Megismerhetjük egy nép eredetét, nyomon követhetjük vándorlásának útvonalát, tanúi lehetünk pusztulásának, felvázolhatunk nagyobb hadjáratokat. Mindehhez kizárólagos forrásunk a régészeti leletanyag, mert sajnos nélkülöznünk kell ránk örökített szót: írásbeliség hiányában az írottat, az időbeli távolság miatt pedig a szájhagyomány útján terjedőt. Nem olvashatunk korabeli feljegyzéseket, s nem forognak már közszájon a bronzkor hőseiről, hőstetteiről szóló történetek sem. Leírásaink így minden törekvésünk dacára személytelenek maradnak. Pedig, bármily hihetetlen is, közeli ismerőseink vannak e korból. Csak keveseknek jut eszébe, hogy a homéroszi eposzokban megénekelt alakok a bronzkorban éltek. A Kr. e. VIII. században élet Homérosz még hallhatott Akhilleusz, Hektor viselt dolgairól, Priamosz királyról és az Atreidákról, a trójai háborúból hazatérő Odüsszeusz bolyongásairól, s e történeteket a kései utódok gyönyörűségére remekbe is öntötte. Heinrich Schliemann, minden idők legszerencsésebb kezű régésze az életét tette fel arra, hogy a homéroszi mondák igazát ásatásaival bebizonyítsa. Fáradozásait siker koronázta. MüGepida Éppen tíz esztendeje, hogy a községtől délre található magasparton egy korai népvándorlás kori gepida település nyomaira bukkantam. A lelőhelyet azóta számos alkalommal fölkerestem, s a leletekről több esetben volt lehetőségem beszámolni. Az elmúlt esztendő májusában-júniusában kedvező helyzet adódott telepobjektumok feltárására. Szántást követően jó féltucatanyi gödörfolt vált láthatóvá, melyek közül kettőre ástam rá. Ezeknek a régészeti munkálatoknak az eredményéről számolok be fotók és rajzok segítségével. 1. kép: Az elsőként föltárt ház, ill. házrészlet, minthogy csupán harmadát-felét sikerült kiásni. Égy mélyebb fekvésű, vastagabb humuszrétegű tereprészen helyezkedett el, ennek tudható be, hogy meglehetősen elmosódottan rajzolódott a kötött, „feketés”-agyagos környezetben, a gödörből tipikus i. sz. VI. századi korongolt, szemcsés, szürke kerámia és egyéb teleplelet került elő. 2. kép: Az előbbi fényképen látható földbe ásott lakóépítmény egyszerűsített ásatási rajza. A maradványokból egy négszögletes, kb. 3,5x3,5-4 méter nagyságú, a mai felszíntől számítva 70 cm mély, délnyugat-északkeleti fekvésű kunyhóalapot lehetett rekonstruálni. A meglelt oszlophelyből azt a konklúziót vonhatjuk le, az épület egyszerű ágasfás-szelemenes szerkezetű volt, mely talán a legáltalánosabbnak tartható abban a korban. 3. kép: A szondázó ásatás másik pontján, az elsőtől 25-30 méterre a szelvényben több telepjelenség tűnt elő. A fényképen ezek a „kinyomdokolt” elszíneződések figyelhetők meg. Világossá vált, hogy egy cölöpszerkezetes keleti germán házalapot (részletet) és két korábbi, római kori szarmata gödröt vagy lakóépítményt(?) találtam. Lehetséges: a korai Meroving-kori objektum masszív 3-3 oszlopos konstrukció volt. 4. kép: Kora népvándorlás kori talpas tálka, illetve csésze. Koronkénében feltárta az Atreidák fellegvárát, megtalálta Priamosz Trójáját, s csak váratlan halála akadályozta meg abban, hogy az ő ásója nyomán lásson napvilágot a krétai Minosz király palotája is. Ezt a munkát Arthur Evans végezte el, négy évtizedet áldozva a feltárásokra és a palota rekonstrukciójára. A kutatások természetesen az ő munkásságuk után is tovább folytak. Szakszerű ásatási mód- szerrekkel sikerült e lelőhelyek időrendjét tisztázni, a mükénéi lineáris B írás megejtésével pedig minden kétséget kizáróan beigazolódott, amit Schliemann száz évvel ezelőtt csak fanatikus hittel állíthatott, hogy Mükéné lakói valóban görögül beszéltek. Fény derült a nagy kutató tévedéseire is, melyek azonban eltörpültek zseniális megérzései mellett. Mükéné a többi görögországi településhez hasonlóan Kr. e. 1600-1700 között indult igazán fejlődésnek. Ez a fénykor, mely a XIV. századig tartott, s végezetül nagyarányú görög terjeszkedésbe torkollott. (Szigetek meghódítása, trójai háború.) Az aknasírok kora ez, mely egybeesik az égéi civilizáció északi peremén sorakozó alföldi teli telepeink virágzásával. A mükénéi váron belül mintegy 30 m átmérőjű, kör alakú fallal körülvett térségen (a sírkerület) talált rá Schliemann mesés gazdagságú aknasírokra. A bennük eltemetett halottakat az eposzi szereplőkkel azonosította. Azóta kiderült ugyan, hogy a sírok korábbiak, mint a trójai események, de hála Schliemann-nak, a holtak arcát letakaró, azok vonásait őrző aranymaszkok az ő révén mégis személyes ismerőseinkké váltak. A legnevezetesebb köztük Agamemnon halotti maszkja. Az athéni múzeumba belépő látogatónak eláll a lélegzete a kincsekkel roskadásig megtöl2. A földbe ásott kunyhó rajza V 0 5 cm 4. Talpas tál a „cölöpös” házból tött első teremben, melyben a Schliemann által talált mükénéi leletek vannak felhalmozva. Maga a vár stratégiailag ideális helyen, mély völgyek övezte közepes magasságú hegy ormán épült. Körülötte megmászhatatlannak tűnő hegycsúcsok magasodnak. A várba csak egyetlen irányból lehet bejutni, más oldalról megközelíthetetlen. Igazi fellegvár, mely az akhájok bölcsességét dicséri. A mükénéi aknasírok korával egy időre tehető Knossos virágkora, a második palotakorszak. Ekkor épül Minosz király többszintes palotája, az égető-vakító mediterrán napot kirekesztő, sötét termekkel, tágas lépcsőházzal, keskeny zegzugos folyosókkal. Építészeti csoda, igazi labirintus. Hasonlóak a phaisz- toszi, malliai paloták is, és ugyanez a városi civilizáció jutott el Therára is. Akrotiri vulkáni törmelékkel beborított romjainak feltárása ma is folyik. Az itt talált csodálatos freskókon megörökítették az egykori palotákat, díszes hajóikban üldögélő előkelőket és az evező rabszolgákat. Ez az az égéi kultúrkör, melyhez a mi alföldi teli telepeink (Tószeg-Laposhalom, Túr- keve-Terehalom, Jászdó- zsa-Kápolnahalom, Török- szentmiklós-Terehalom, Ti- szaug-Kéménytető stb.) tartoztak. Óriási köztük a távolság gazdagságban is, földrajzilag is. E csodálatos civilizáció fénye azonban ide is kisugárzott. A kapcsolat állandó volt, hiszen e telepeken keresztül jutott el a borostyán görög földre, és erdélyi aranyból készült a mükénéi tárgyak zöme. A kereskedők biztosan meséltek is a látottakról, hallottakról a helyieknek. Talán Akhilleusz és Hektor párharcáról is. Dr. Csányi Marietta 3. Cölöpszerkezetü ház alaprajza gon készült, szemcsés anyagú, szürkés színű. Közeli párhuzama került elő a környéken 1992-ben Kengyel határában, a Vígh-tanyá- nál (ött is az i. sz. 6. sz. középső évtizedeiből származó emlékanyagban). A rákóczifalvi edénykével, mely a valószínűleg „sokcölöpös” házból jutott napfényre, néhány pecsételt és besimított díszítésű cserép is előfordult. Mindezek alapján a Nyolcas-dűlő germán települése az i. sz. 510-520 és 560-570 közötti fél évszázadra tehető. Cseh János „Míg Hektár még élt, és míg Akhilleus dühe tombolt, és Priamosznak városa még dúlatlanul ott állt, addig sértetlen magasult ez az argoszi nagy fal: ám miután meghaltak a legjobb trójai hősök, s argosziak közül is ki megélt ki pedig lehanyatlott, s tíz év ostrom után Priamosz nagy városa megdőlt,” (Devecseri Gábor fordítása) falu Rákóczifalván 1. Földbe ásott veremház
