Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-28 / 73. szám

1994. március 28., hétfő Sportextra íi Füredi kézilabda-kálvária Vajon taccsra teszik-e a lányokat? A sportolók, sportvezetők világa különbözik az átlagos, hét­köznapi emberek világától. Sok egyébb mellett többek közt ab­ban is, hogy az azonos egyesületbe tartozó tagok szorítanak a másik sikeréért, együtt örülnek a győzelmeknek, s bánkódnak a vereségek után. A legtöbb helyen legalább is így van, de mint alábbi példánk is bizonyítja, nem mindenütt. Két esztendővel ezelőtt egy agilis, szeretett sportágáért meghalni kész edző karolta fel Tiszafüreden a már évek óta tetszhalott kézilabdát. Igaz, a közel tizenötezres városban minden férfiember éppen a lab­darúgás szerelmesének vallotta magát, ám a gyengébbik nem mozogni vágyó tagjai még sem állhatták be futballozni. A ka­rate - mely ugyan egyre na­gyobb népszerűségnek örvend Füreden - szintén nem kimon­dottan hölgyeknek való sportág, így nem csoda, hogy egyre töb­ben csapódtak a Benedek Zol­tán irányította női kézilabda­csapat mellé. A Heves megyei bajnokságban pallérozódó együttes egyre jobban belelen­dült, s végül odáig jutott, hogy az 1992/93-as szezont a harma­dik helyen zárta. Mivel abban az időben Jász-Nagykun-Szol- nok megyében még nem volt szervezett női bajnokság, így a szövetség a két legerősebbnek tartott gárda - Szolnoki Sparta­cus, illetve Tiszafüred - szá­mára NB Il-es osztályozót írt ki Túrkevére. És ekkor jött a meg­lepetés, a füredi egyesület veze­tőinek általános elképedésére, csapatuk 18-17-re legyőzte az esélyesebbnek tartott Szolnoki Spartacus együttesét. A várt dicséret elmaradt, és sokáig még az is kérdésesnek tűnt, hogy Benedek Zoltán ta­nítványai egyáltalában élni tud­nak-e kivívott jogukkal. Nagy nehezen aztán csak megterem­tődtek azok a feltételek, melyek segítségével lejátszhatta az őszi szezon tizenegy mérkőzését a füredi csapat. A magasabb osz­tály természetesen nagyobb kö­vetelményeket támasztott a lá­nyok elé. Mivel legtöbbjüknél hiányzik a megfelelő sportági alap, nem csoda, ha az idei küz­delmeket az ismerkedés jegyé­ben kívánták végig csinálni. Eközben természetesen olyan utánpótlás kialakítását kellett volna megoldani, melyre né­hány esztendő múltán már bát­ran lehetne építkezni. Az álomból azonban nem lett semmi. Az egyesület teljesen magára hagyta női szakosztá­lyát, s az idei évben egyetlen fil­lér támogatást sem juttatott számára. Nem tudtak játékost igazolni, edzőmérkőzésre utazni, egy szóval kilátástalan lett helyzetük. Ugyan néhány vállalkozó támogatná a csapa­tot, de csak abban az esetben, ha nem a nagy közös „kalapba” kellene átutalnia a pénzt. így nem csoda, ha Benedek Zoltán belefáradt a szélmalomharcba, lemondott, s a jövőben csak ál­talános iskolás fiúkkal kíván foglalkozni. Mit lehet ehhez hozzátenni? Nyilván van az éremnek egy másik oldala is, azaz az egye­sület vezetői másként látják a dolgokat. Tehát ahogy meg­adtuk a lehetőséget Benedek Zoltánnak, hogy elpanaszolja Benedek Zoltán: - Feljutá­sunkkor fejünkre olvasták, hogy nem erről volt szó a női kézilabdások szomorú sorsát, amennyiben reagálni kívánnak, teret adunk a fü­redi sportvezetők véleményé­nek is. Félreértés ne essék, nem akarunk a békebíró szerepé­ben tetszelegni, csupán egy a célunk, mindent megtenni annak érdekében, hogy a ti­szafüredi női kézilabda két esztendei mozgolódás után ne szenderedjen ismét „mély” álomba. (Géléi József) Oldatható Oda lett a komaság Hosszú idő után ismét úgy terveztem meg a napomat, hogy este fél nyolckor a tévé elé ülhessek. No, nem mintha a száz- harminckettedik osztrák-magyar focimeccs annyi, de annyi meglepetést, érdekességet tartogatott volna, inkább arra voltam kíváncsi, a Kispestet hengerelő Verebes-kapitány tartja-e ígére­tét. Mármint azt, hogy csapatot keres az ő elképzeléséhez, s ah­hoz újabb játékosokat dob a mélyvízbe. Örömmel tapasztaltam, az agyonajnározott Détári tanár úr nem kapott meghívót, helyette az „emberöltővel" szerényebb Bognár - talán a képességei sem gyengébbek - igazi karmes­terként dirigált. Mintha a kis Mészöly belejött volna frank föl­dön, a Halmai gyerek pedig megint bizonyította, nem véletlenül akadt meg rajta a profi menedzserek tekintete. Bevallom, a há­rom ETO-ász közül most láttam először a lendületes Csertőit, aki egyszerűen átgázolt a sógorokon. Klauszról tudtam, fejjá­téka az erőssége, azonban robbanékonyságának hiánya két ma­gyar góltól fosztott meg valamennyiünket. Végül itt van a kapus, Végh. A Honvéd elleni parádéja után Linzben is tanújelét adta kivételes reflexeinek, pedig a Fradi-páros, Lipcsei és Telek is kimondottan jó napot fogott ki. Az első félidőben élveztem, amint a dagadó keblű tehetős só­gorok „nyomozták" a labdát, ellenben a szünet után legszíve­sebben átkapcsoltam volna az esti mesére, ha nincs olyan késő. Amit labdarúgás címén Keresztúritól láttam, az jószerivel a HBO csatornán látott újkori harci költemények egyikének vér- fagyasztó jelenetét idézte fel bennem. Hogy az olasz játékvezető tévedett vagy sem, ebből a szemszögből teljesen közömbös, ám amit a koronás címeres mezbe bújtatott magyar balhátvéd or­szág-világ szeme láttára rögtönzött kiállítása okán, az maga volt a küldöttség lejáratásának iskolapéldája. Nem sokkal ké­sőbb a debütáló Ivanics követte a magából kivetkőzött Keresz­túrit, valamivel disztingváltabb stílusban, akárcsak Verebes. Három kiállítás a sógoréknál, vendégségben. Oda lett a meccs előtti komaság egyetlen félidő alatt. Tudom, a kapitány keresi csapatát. Méghozzá azt, amelynek tagjai elfogadják a Verebes-mágiát. Remélem a sokat támadott szakvezető követ­kező kezdőcsapata nem Keresztúrival és Ivaniccsal fog kiállni. Úgy vélem, ők ketten alaposan félreértették mesterüket, hiszen csakis a piros lapok megszerzésében tartottak vele. Holott a találkozó előtti megbeszélésen nem azon volt a hangsúly. Azt gondolom, Verebes tovább keresgélhet, amíg olyan játékosokat talál, akik azzal is tisztában vannak, hogy a nemzet képviseletében hogyan kell viselkedni. (ni) Régi idők sportvezetője Pesten született, mégis szolnokinak érzi magát Akár megyei, akár országos versenyen találkoznak az asz­taliteniszezők, biztos, hogy Kövecses Ferencet játékosok, vezetők egyaránt szeretettel, megbecsüléssel fogadják. „Mindenki Feri bácsija” évti­zedek óta hozzáértéssel és - ami nagyon fontos - szívvel tevékenykedik kedvenc sportága jobbításáért. Pedig ő is - mint szinte min­den gyerek - először a labdarú­gással próbálkozott. A főváros­ban született, középiskolába a Puskás Tivadar szakközépis­kola elődjébe, a távközlést ok­tató intézménybe került. A kol­légiumi sportélet szervezésében segítkezett, miközben a Postás focicsapatában futballozott bal- összekötőként. Hamarosan már az NB I-es ifjúsági korú együttest erősítette, sőt ifjúsági válogatott kerettagságig vitte. Ekkor azonban egy sérülés megakadályozta labdarúgó pá­lyafutása folytatásában, így kénytelen volt más sportággal próbálkozni. A kollégiumi asz­Több mint harminc esztendő az asztaliteniszsportban talitenisz csapatban kezdett ping-pongozni, versenyzőként és szervezőként tevékenykedett, és nemsokára a harmadosztályú Budapest-bajnokságban szer­zett bronzérmet. Talán ennek a sikernek is köszönhető, hogy az asztalitenisz mellett maradt. Az aktív játék mellett vezetőként is kivette a részét a munkából. A középiskola befejezése után la­boratóriumi szakoktatóként az intézményben maradt és sport- szervező tanára lett a kollégi­umnak. Akkoriban jelentkezőket to­boroztak a honvédség repülős egységéhez, 1950-ben ő is be­vonult. Ettől kezdve nyugdíja­zásáig a katonaságnál szolgált, előbb Bács-Kiskun megyében, majd 1961-től Szolnokon. A hadseregen belüli sportélet ak­kortájt szerveződött, az asztali- tenisz népszerűsítésében Köve­cses Ferenc óriási részt vállalt. Áthelyezéséig a Bács-Kiskun megyei szövetség titkára volt, azután pedig Szolnokon foly­tatta tevékenységét. Az érkezése utáni esztendő­ben - 1962-ben - rendezték Szolnokon az első nemzetközi versenyt, melyen részt vettek a világhírű Johannson-testvérek is. Kolláth Dezső elnök mellett a megyei szövetség titkáraként dolgozott, majd közel másfél évtizedig az elnöki posztot töl­tötte be. Ám nem csak a megyei asztaliteniszélet fellendítésén fáradozott, a magyar váloga­tottnál is segítkezett. Kitűnő sportdiplomáciai érzékkel és kompromisszumkészséggel ta­lálta meg mindig a megfelelő megoldást. Közben a szolnoki repülő- tiszti iskola egyesületében har­minc éven keresztül volt elnök­ségi tag, jelenleg pedig a me­gyei szövetségek szövetségének az elnöke. Hosszú pályafutása során mindig azt vallotta, s vallja ma is, hogy a diáksport­nak rendkívül nagy szerepe van az ifjú tehetségek nevelésében, ezért szoros kacsolatot kell kia­lakítani az egyesületi utánpót­lásnevelés és a diákszerveződé­sek között. Tősgyökeres budapestiként érkezett Szolnokra, de azon ke­vesek közé tartozik, akik meg­szerették ezt a várost, s most már igazi lokálpatriótaként kö­tődik hozzá. Kívánjuk, hogy még nagyon sokáig így le­gyen. SZS Kick-box, semi-contact viadal •»— IBIiM Újoncok sikeres bemutatkozása a Rákóczi Kupán Három hónapja, szolnoki tá­mogatással, alakult egy kick-box szakosztály Rákóczi- falván. Hogy e férfias sportág művelői minél hamarabb elfo­gadtassák magukat környeze­tükkel, területi, meghívásos via­dalt rendeztek számukra a hét­végén a helyi sportcsarnokban. Természetesen csak „hason­szőrű”, azaz kezdők részvételét engedélyezte a versenybíróság, így a legrutinosabb kickbokszos is csupán hét kyuval rendelke­zett. Mivel valamennyien a kö­zelmúltban kezdtek el komo­lyabban foglalkozni a sportág­gal, másfajta küzdelmekről szó sem lehetett, mint a semi-con- tactról. ahol nem szabad teljes erővel bevinni az ütéseket. Nyolc klub nyolcvan fiatalja jött el a rákóczifalvi versenyre. Kieséses formában, három per­ces mérkőzésekkel döntötték el a helyezéseket. A rutintalansá­got lelkesedéssel pótolták a résztvevők, így kimondottan él­vezetes, látványos összecsapá­soknak tapsolhattak a nézők. Juhász Zoltán (OB III., a szolnoki klub vezetője): - Kel­lemesen csalódtam, kezdőktől nem vártam ilyen teljesítményt. Néhány egész ügyes fiatal hívta fel magára a figyelmet. Garam- völgyi és Kubik még sokra vi­heti. ha lesz kitartásuk. Eredmények - nők: 1. Ma­darász Mária (Debrecen), 2. Ba­logh Szilvia (Debrecen), 3. Vígh Anita (Esztergom). Fér­fiak - 57 kg: 1. Balázs Gábor (Esztergom), 2. Rezneki (Deb­recen), 3. Pilcz (Esztergom), 63 kg: 1. Hockman Zoltán (Eszter­gom), 2. Kapronczi (Debrecen), 3. Ádám (Budapest), 69 kg: Kubik Zoltán (Szolnok), 2. Éles (Debrecen), 3. Vekerdi (Debre­cen), 74 kg: 1. Szili Norbert (ADSK), 2. Danka (Szolnok), 3. Radvánszki (Esztergom), 79 kg: Kopácsi Zoltán (Eszter­gom), 2. Fejes (Debrecen), 3. Garamvölgyi Rákóczi), 84 kg: 1. Torács Béla (kandó), 2. Szász (Esztergom), 3. Saás (ADSK), 89 kg: 1. Mihály József (Esz­tergom), 2. Makni (Szolnok), 3. Godó (Szolnok). A csapatver­seny végeredménye: 1. Eszter­gom, 2. Debrecen, 3. Szolnok. A legtechnikásabb hazai ver­senyzőnek Garamvölgyi Gá­bor bizonyult. (géléi) Ádám (szemben) Keresztúri legyőzésével jutott az elődöntőbe A tradicionális karate története (3. rész) Ázsia és a CONCA- CAF-zóna csapatai a 2002-es labdarúgó világbajnokságon már három csapattal képvisel­tethetik magukat - jelentette be Joao Havelange, a FIFA elnöke. Afrika azonban - amint azt az elnök elmondta - a 2006-os vb-ig nem kap újabb, azaz ne­gyedik helyet. Borisz Jelcin, Oroszország elnöke is támogatja Szocsi pályázatát a 2002-es téli olimpiára. Jelcin levelet kül­dött Juan Antonio Sama- ranchnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöké­nek, amelyben kifejti, hogy szeretné, ha Szocsi is rendez­hetne olimpiát. A világklasszis német gyors­korcsolyázónő, Gunda Nie­mann egy meghívásos verse­nyen megdöntötte az általa, 1991-ben 3000 m-en felállított 4:10.80 perces világcsúcsot. Az új rekord: 4:09.32 perc. A pénz vonzásának en­gedve Salvatore Schilacci (29), az AC Milan olasz lab­darúgó csapat játékosa is a ja­pán profi ligában folytatja pá­lyafutását. Az 1990-es világ- bajnokság gólkirálya a Jubilo Iwata együttesét erősíti hama­rosan. A nemi erőszak miatt börtön- büntetését töltő amerikai profi ökölvívó, az egykori nehézsúlyú világbajnok Mike Tyson érett­ségi vizsgáján - amelyet a ha­marabbi szabadulás érdekében próbált letenni - megbukott. Amennyiben három hónapon belül sikerül átmennie a pót­vizsgán, akkor 1995 februárjá­ban elhagyhatja a börtönt. Dokumentáció hiányában nem lehet pontosan tudni, kinek a nevéhez fűződik az OKI- NAWA-TE kialakítása. Az első igazi mesternek SAKU- GAWA-t tartják, aki 1733-1815 között élt. A SHURI-TE irány­zat szakértője volt. Tanulmá­nyait egy TAKAHARA nevű oktatónál kezdte, 17 évesen. Hamarosan alkalma volt tanulni egy kínai kung-fu mestertől KO SHO-KUN-tól. Aki az okina- wai harcosok közt technikai tu­dásával tekintélyt szerzett, em­lékét a róla elnevezett KU SHANKU nevű formagyakorlat őrzi. Tanítványát SAKU- GAWA-t azért tekintik az első valódi mesternek, mert a művé­szet minden ágában jártas, nem specializálta magát egyetlen technikai elemre sem. SAKU- GAWA már öreg volt, amikor a tizenéves MATSUMURA SO- KON-t (1792-1854) tanítvá­nyává fogadta. Az ifjú MAT­SUMURA figyelmét felhívta arra a tényre, hogy a harcművé­szetekben a jellem és a szemé­lyiség fejlődése fontosabb a fi­zikai képesség megszerzésénél. Későbbiekben róla feljegyez­ték, hogy győzelmeit nagy részben a lélektan gyakorlati al­kalmazásával érte el. A harc- művészetben ismert volt az a tény, hogy a győzelem első lé­pésének a pszichikai győzelmet tekintették, ugyanis az önural­mát vesztett ember könnyűszer­rel legyőzhető. MATSUMURA Japánban tanulmányozta BUSHI-DO-t, a japánok harci filozófiáját. Az itt szerzett isme­retek döntő hatással voltak az okinawai harcművészetek filo­zófiájának fejlődésére. A XIX. században a japán BUSHI-DO nemcsak technikailag, de etikai­lag is fejlett volt. A szamurájok ekkor már nem a támadást, ha­nem a védekezést tanulták. Ezt a szemléletmódot az okinawa- iak is magukévá tették. Az OKINAWA-TE-re is jellemző, hogy formagyakorlatai mindig védekező mozdulattal kezdőd­tek. A gyakorlótól elvárták, hogy tudásával soha ne éljen vissza. Már MATSUMURA SOKON idejében (aki időköz­ben a királyi család oktatója lett), elsősorban a japánok használtak egy másik kifejezést is az OKINÁWA-TE mellett. Ez a név a KARATE (kínai kéz), mellyel az okinawai harcművészeteket ért erős kínai hatásra utaltak. A későbbiekben ez a fogalom végleg átvette az OKINAWA-TE helyét. Sakugawa CHOKUN MA- KABE nevű tanítványától, akit ügyes mozgása miatt madárem- bemek is neveztek, tanult egy bizonyos MATSUMURA KO- SAKU nevű ember, aki a kis TOMARI tartományról elneve­zett TOMARI-TE küzdőrend­szert alapította. A TOMARI-TE katái közül eredeti formájában néhányat a SHITO-RYU őrzött meg számunkra. MATSU­MURA SOKON-nak több híres tanítványa volt, közülük a leg­ismertebb YASOTSUNE ITOSU, aki 16 évesen lett a mester tanítványa. Szorgalmá­nak köszönhetően az egykor vézna fiú megerősödött, techni­kás karatés lett. Egy alkalom­mal feldühödött bikát fékezett meg puszta kézzel. Másik híres cselekedete a rivális Naha, a ké­sőbbi főváros karatésainak le­győzése. Ekkor tette harcképte­lenné Naha legjobb küzdőjét, a hatalmas termetű Tomoyosét. ITOSU elődei méltó örököse volt, sokat tett a karate fejlődé­séért. A NAIFANCHIN-SHO- DAN katát is ő alkotta. ITOSU idejében a karate észrevehetően eltért a kínai kung-fu-tól. Sajá­tos fejlődése következtében már nem folyamatosan végezték a technikákat és az állatok moz­gásának utánzását egyre inkább mellőzték. A rendszert egyre inkább az egyenesvonlú techni­kák uralták, melyhez hara lég­zést alkalmaztak. (Folytatjuk) Lévai Zsolt A formagyakorlatok mindig védekezéssel kezdődnek F.: Barna

Next

/
Oldalképek
Tartalom