Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-28 / 73. szám
1994. március 28., hétfő Sportextra íi Füredi kézilabda-kálvária Vajon taccsra teszik-e a lányokat? A sportolók, sportvezetők világa különbözik az átlagos, hétköznapi emberek világától. Sok egyébb mellett többek közt abban is, hogy az azonos egyesületbe tartozó tagok szorítanak a másik sikeréért, együtt örülnek a győzelmeknek, s bánkódnak a vereségek után. A legtöbb helyen legalább is így van, de mint alábbi példánk is bizonyítja, nem mindenütt. Két esztendővel ezelőtt egy agilis, szeretett sportágáért meghalni kész edző karolta fel Tiszafüreden a már évek óta tetszhalott kézilabdát. Igaz, a közel tizenötezres városban minden férfiember éppen a labdarúgás szerelmesének vallotta magát, ám a gyengébbik nem mozogni vágyó tagjai még sem állhatták be futballozni. A karate - mely ugyan egyre nagyobb népszerűségnek örvend Füreden - szintén nem kimondottan hölgyeknek való sportág, így nem csoda, hogy egyre többen csapódtak a Benedek Zoltán irányította női kézilabdacsapat mellé. A Heves megyei bajnokságban pallérozódó együttes egyre jobban belelendült, s végül odáig jutott, hogy az 1992/93-as szezont a harmadik helyen zárta. Mivel abban az időben Jász-Nagykun-Szol- nok megyében még nem volt szervezett női bajnokság, így a szövetség a két legerősebbnek tartott gárda - Szolnoki Spartacus, illetve Tiszafüred - számára NB Il-es osztályozót írt ki Túrkevére. És ekkor jött a meglepetés, a füredi egyesület vezetőinek általános elképedésére, csapatuk 18-17-re legyőzte az esélyesebbnek tartott Szolnoki Spartacus együttesét. A várt dicséret elmaradt, és sokáig még az is kérdésesnek tűnt, hogy Benedek Zoltán tanítványai egyáltalában élni tudnak-e kivívott jogukkal. Nagy nehezen aztán csak megteremtődtek azok a feltételek, melyek segítségével lejátszhatta az őszi szezon tizenegy mérkőzését a füredi csapat. A magasabb osztály természetesen nagyobb követelményeket támasztott a lányok elé. Mivel legtöbbjüknél hiányzik a megfelelő sportági alap, nem csoda, ha az idei küzdelmeket az ismerkedés jegyében kívánták végig csinálni. Eközben természetesen olyan utánpótlás kialakítását kellett volna megoldani, melyre néhány esztendő múltán már bátran lehetne építkezni. Az álomból azonban nem lett semmi. Az egyesület teljesen magára hagyta női szakosztályát, s az idei évben egyetlen fillér támogatást sem juttatott számára. Nem tudtak játékost igazolni, edzőmérkőzésre utazni, egy szóval kilátástalan lett helyzetük. Ugyan néhány vállalkozó támogatná a csapatot, de csak abban az esetben, ha nem a nagy közös „kalapba” kellene átutalnia a pénzt. így nem csoda, ha Benedek Zoltán belefáradt a szélmalomharcba, lemondott, s a jövőben csak általános iskolás fiúkkal kíván foglalkozni. Mit lehet ehhez hozzátenni? Nyilván van az éremnek egy másik oldala is, azaz az egyesület vezetői másként látják a dolgokat. Tehát ahogy megadtuk a lehetőséget Benedek Zoltánnak, hogy elpanaszolja Benedek Zoltán: - Feljutásunkkor fejünkre olvasták, hogy nem erről volt szó a női kézilabdások szomorú sorsát, amennyiben reagálni kívánnak, teret adunk a füredi sportvezetők véleményének is. Félreértés ne essék, nem akarunk a békebíró szerepében tetszelegni, csupán egy a célunk, mindent megtenni annak érdekében, hogy a tiszafüredi női kézilabda két esztendei mozgolódás után ne szenderedjen ismét „mély” álomba. (Géléi József) Oldatható Oda lett a komaság Hosszú idő után ismét úgy terveztem meg a napomat, hogy este fél nyolckor a tévé elé ülhessek. No, nem mintha a száz- harminckettedik osztrák-magyar focimeccs annyi, de annyi meglepetést, érdekességet tartogatott volna, inkább arra voltam kíváncsi, a Kispestet hengerelő Verebes-kapitány tartja-e ígéretét. Mármint azt, hogy csapatot keres az ő elképzeléséhez, s ahhoz újabb játékosokat dob a mélyvízbe. Örömmel tapasztaltam, az agyonajnározott Détári tanár úr nem kapott meghívót, helyette az „emberöltővel" szerényebb Bognár - talán a képességei sem gyengébbek - igazi karmesterként dirigált. Mintha a kis Mészöly belejött volna frank földön, a Halmai gyerek pedig megint bizonyította, nem véletlenül akadt meg rajta a profi menedzserek tekintete. Bevallom, a három ETO-ász közül most láttam először a lendületes Csertőit, aki egyszerűen átgázolt a sógorokon. Klauszról tudtam, fejjátéka az erőssége, azonban robbanékonyságának hiánya két magyar góltól fosztott meg valamennyiünket. Végül itt van a kapus, Végh. A Honvéd elleni parádéja után Linzben is tanújelét adta kivételes reflexeinek, pedig a Fradi-páros, Lipcsei és Telek is kimondottan jó napot fogott ki. Az első félidőben élveztem, amint a dagadó keblű tehetős sógorok „nyomozták" a labdát, ellenben a szünet után legszívesebben átkapcsoltam volna az esti mesére, ha nincs olyan késő. Amit labdarúgás címén Keresztúritól láttam, az jószerivel a HBO csatornán látott újkori harci költemények egyikének vér- fagyasztó jelenetét idézte fel bennem. Hogy az olasz játékvezető tévedett vagy sem, ebből a szemszögből teljesen közömbös, ám amit a koronás címeres mezbe bújtatott magyar balhátvéd ország-világ szeme láttára rögtönzött kiállítása okán, az maga volt a küldöttség lejáratásának iskolapéldája. Nem sokkal később a debütáló Ivanics követte a magából kivetkőzött Keresztúrit, valamivel disztingváltabb stílusban, akárcsak Verebes. Három kiállítás a sógoréknál, vendégségben. Oda lett a meccs előtti komaság egyetlen félidő alatt. Tudom, a kapitány keresi csapatát. Méghozzá azt, amelynek tagjai elfogadják a Verebes-mágiát. Remélem a sokat támadott szakvezető következő kezdőcsapata nem Keresztúrival és Ivaniccsal fog kiállni. Úgy vélem, ők ketten alaposan félreértették mesterüket, hiszen csakis a piros lapok megszerzésében tartottak vele. Holott a találkozó előtti megbeszélésen nem azon volt a hangsúly. Azt gondolom, Verebes tovább keresgélhet, amíg olyan játékosokat talál, akik azzal is tisztában vannak, hogy a nemzet képviseletében hogyan kell viselkedni. (ni) Régi idők sportvezetője Pesten született, mégis szolnokinak érzi magát Akár megyei, akár országos versenyen találkoznak az asztaliteniszezők, biztos, hogy Kövecses Ferencet játékosok, vezetők egyaránt szeretettel, megbecsüléssel fogadják. „Mindenki Feri bácsija” évtizedek óta hozzáértéssel és - ami nagyon fontos - szívvel tevékenykedik kedvenc sportága jobbításáért. Pedig ő is - mint szinte minden gyerek - először a labdarúgással próbálkozott. A fővárosban született, középiskolába a Puskás Tivadar szakközépiskola elődjébe, a távközlést oktató intézménybe került. A kollégiumi sportélet szervezésében segítkezett, miközben a Postás focicsapatában futballozott bal- összekötőként. Hamarosan már az NB I-es ifjúsági korú együttest erősítette, sőt ifjúsági válogatott kerettagságig vitte. Ekkor azonban egy sérülés megakadályozta labdarúgó pályafutása folytatásában, így kénytelen volt más sportággal próbálkozni. A kollégiumi aszTöbb mint harminc esztendő az asztaliteniszsportban talitenisz csapatban kezdett ping-pongozni, versenyzőként és szervezőként tevékenykedett, és nemsokára a harmadosztályú Budapest-bajnokságban szerzett bronzérmet. Talán ennek a sikernek is köszönhető, hogy az asztalitenisz mellett maradt. Az aktív játék mellett vezetőként is kivette a részét a munkából. A középiskola befejezése után laboratóriumi szakoktatóként az intézményben maradt és sport- szervező tanára lett a kollégiumnak. Akkoriban jelentkezőket toboroztak a honvédség repülős egységéhez, 1950-ben ő is bevonult. Ettől kezdve nyugdíjazásáig a katonaságnál szolgált, előbb Bács-Kiskun megyében, majd 1961-től Szolnokon. A hadseregen belüli sportélet akkortájt szerveződött, az asztali- tenisz népszerűsítésében Kövecses Ferenc óriási részt vállalt. Áthelyezéséig a Bács-Kiskun megyei szövetség titkára volt, azután pedig Szolnokon folytatta tevékenységét. Az érkezése utáni esztendőben - 1962-ben - rendezték Szolnokon az első nemzetközi versenyt, melyen részt vettek a világhírű Johannson-testvérek is. Kolláth Dezső elnök mellett a megyei szövetség titkáraként dolgozott, majd közel másfél évtizedig az elnöki posztot töltötte be. Ám nem csak a megyei asztaliteniszélet fellendítésén fáradozott, a magyar válogatottnál is segítkezett. Kitűnő sportdiplomáciai érzékkel és kompromisszumkészséggel találta meg mindig a megfelelő megoldást. Közben a szolnoki repülő- tiszti iskola egyesületében harminc éven keresztül volt elnökségi tag, jelenleg pedig a megyei szövetségek szövetségének az elnöke. Hosszú pályafutása során mindig azt vallotta, s vallja ma is, hogy a diáksportnak rendkívül nagy szerepe van az ifjú tehetségek nevelésében, ezért szoros kacsolatot kell kialakítani az egyesületi utánpótlásnevelés és a diákszerveződések között. Tősgyökeres budapestiként érkezett Szolnokra, de azon kevesek közé tartozik, akik megszerették ezt a várost, s most már igazi lokálpatriótaként kötődik hozzá. Kívánjuk, hogy még nagyon sokáig így legyen. SZS Kick-box, semi-contact viadal •»— IBIiM Újoncok sikeres bemutatkozása a Rákóczi Kupán Három hónapja, szolnoki támogatással, alakult egy kick-box szakosztály Rákóczi- falván. Hogy e férfias sportág művelői minél hamarabb elfogadtassák magukat környezetükkel, területi, meghívásos viadalt rendeztek számukra a hétvégén a helyi sportcsarnokban. Természetesen csak „hasonszőrű”, azaz kezdők részvételét engedélyezte a versenybíróság, így a legrutinosabb kickbokszos is csupán hét kyuval rendelkezett. Mivel valamennyien a közelmúltban kezdtek el komolyabban foglalkozni a sportággal, másfajta küzdelmekről szó sem lehetett, mint a semi-con- tactról. ahol nem szabad teljes erővel bevinni az ütéseket. Nyolc klub nyolcvan fiatalja jött el a rákóczifalvi versenyre. Kieséses formában, három perces mérkőzésekkel döntötték el a helyezéseket. A rutintalanságot lelkesedéssel pótolták a résztvevők, így kimondottan élvezetes, látványos összecsapásoknak tapsolhattak a nézők. Juhász Zoltán (OB III., a szolnoki klub vezetője): - Kellemesen csalódtam, kezdőktől nem vártam ilyen teljesítményt. Néhány egész ügyes fiatal hívta fel magára a figyelmet. Garam- völgyi és Kubik még sokra viheti. ha lesz kitartásuk. Eredmények - nők: 1. Madarász Mária (Debrecen), 2. Balogh Szilvia (Debrecen), 3. Vígh Anita (Esztergom). Férfiak - 57 kg: 1. Balázs Gábor (Esztergom), 2. Rezneki (Debrecen), 3. Pilcz (Esztergom), 63 kg: 1. Hockman Zoltán (Esztergom), 2. Kapronczi (Debrecen), 3. Ádám (Budapest), 69 kg: Kubik Zoltán (Szolnok), 2. Éles (Debrecen), 3. Vekerdi (Debrecen), 74 kg: 1. Szili Norbert (ADSK), 2. Danka (Szolnok), 3. Radvánszki (Esztergom), 79 kg: Kopácsi Zoltán (Esztergom), 2. Fejes (Debrecen), 3. Garamvölgyi Rákóczi), 84 kg: 1. Torács Béla (kandó), 2. Szász (Esztergom), 3. Saás (ADSK), 89 kg: 1. Mihály József (Esztergom), 2. Makni (Szolnok), 3. Godó (Szolnok). A csapatverseny végeredménye: 1. Esztergom, 2. Debrecen, 3. Szolnok. A legtechnikásabb hazai versenyzőnek Garamvölgyi Gábor bizonyult. (géléi) Ádám (szemben) Keresztúri legyőzésével jutott az elődöntőbe A tradicionális karate története (3. rész) Ázsia és a CONCA- CAF-zóna csapatai a 2002-es labdarúgó világbajnokságon már három csapattal képviseltethetik magukat - jelentette be Joao Havelange, a FIFA elnöke. Afrika azonban - amint azt az elnök elmondta - a 2006-os vb-ig nem kap újabb, azaz negyedik helyet. Borisz Jelcin, Oroszország elnöke is támogatja Szocsi pályázatát a 2002-es téli olimpiára. Jelcin levelet küldött Juan Antonio Sama- ranchnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, amelyben kifejti, hogy szeretné, ha Szocsi is rendezhetne olimpiát. A világklasszis német gyorskorcsolyázónő, Gunda Niemann egy meghívásos versenyen megdöntötte az általa, 1991-ben 3000 m-en felállított 4:10.80 perces világcsúcsot. Az új rekord: 4:09.32 perc. A pénz vonzásának engedve Salvatore Schilacci (29), az AC Milan olasz labdarúgó csapat játékosa is a japán profi ligában folytatja pályafutását. Az 1990-es világ- bajnokság gólkirálya a Jubilo Iwata együttesét erősíti hamarosan. A nemi erőszak miatt börtön- büntetését töltő amerikai profi ökölvívó, az egykori nehézsúlyú világbajnok Mike Tyson érettségi vizsgáján - amelyet a hamarabbi szabadulás érdekében próbált letenni - megbukott. Amennyiben három hónapon belül sikerül átmennie a pótvizsgán, akkor 1995 februárjában elhagyhatja a börtönt. Dokumentáció hiányában nem lehet pontosan tudni, kinek a nevéhez fűződik az OKI- NAWA-TE kialakítása. Az első igazi mesternek SAKU- GAWA-t tartják, aki 1733-1815 között élt. A SHURI-TE irányzat szakértője volt. Tanulmányait egy TAKAHARA nevű oktatónál kezdte, 17 évesen. Hamarosan alkalma volt tanulni egy kínai kung-fu mestertől KO SHO-KUN-tól. Aki az okina- wai harcosok közt technikai tudásával tekintélyt szerzett, emlékét a róla elnevezett KU SHANKU nevű formagyakorlat őrzi. Tanítványát SAKU- GAWA-t azért tekintik az első valódi mesternek, mert a művészet minden ágában jártas, nem specializálta magát egyetlen technikai elemre sem. SAKU- GAWA már öreg volt, amikor a tizenéves MATSUMURA SO- KON-t (1792-1854) tanítványává fogadta. Az ifjú MATSUMURA figyelmét felhívta arra a tényre, hogy a harcművészetekben a jellem és a személyiség fejlődése fontosabb a fizikai képesség megszerzésénél. Későbbiekben róla feljegyezték, hogy győzelmeit nagy részben a lélektan gyakorlati alkalmazásával érte el. A harc- művészetben ismert volt az a tény, hogy a győzelem első lépésének a pszichikai győzelmet tekintették, ugyanis az önuralmát vesztett ember könnyűszerrel legyőzhető. MATSUMURA Japánban tanulmányozta BUSHI-DO-t, a japánok harci filozófiáját. Az itt szerzett ismeretek döntő hatással voltak az okinawai harcművészetek filozófiájának fejlődésére. A XIX. században a japán BUSHI-DO nemcsak technikailag, de etikailag is fejlett volt. A szamurájok ekkor már nem a támadást, hanem a védekezést tanulták. Ezt a szemléletmódot az okinawa- iak is magukévá tették. Az OKINAWA-TE-re is jellemző, hogy formagyakorlatai mindig védekező mozdulattal kezdődtek. A gyakorlótól elvárták, hogy tudásával soha ne éljen vissza. Már MATSUMURA SOKON idejében (aki időközben a királyi család oktatója lett), elsősorban a japánok használtak egy másik kifejezést is az OKINÁWA-TE mellett. Ez a név a KARATE (kínai kéz), mellyel az okinawai harcművészeteket ért erős kínai hatásra utaltak. A későbbiekben ez a fogalom végleg átvette az OKINAWA-TE helyét. Sakugawa CHOKUN MA- KABE nevű tanítványától, akit ügyes mozgása miatt madárem- bemek is neveztek, tanult egy bizonyos MATSUMURA KO- SAKU nevű ember, aki a kis TOMARI tartományról elnevezett TOMARI-TE küzdőrendszert alapította. A TOMARI-TE katái közül eredeti formájában néhányat a SHITO-RYU őrzött meg számunkra. MATSUMURA SOKON-nak több híres tanítványa volt, közülük a legismertebb YASOTSUNE ITOSU, aki 16 évesen lett a mester tanítványa. Szorgalmának köszönhetően az egykor vézna fiú megerősödött, technikás karatés lett. Egy alkalommal feldühödött bikát fékezett meg puszta kézzel. Másik híres cselekedete a rivális Naha, a későbbi főváros karatésainak legyőzése. Ekkor tette harcképtelenné Naha legjobb küzdőjét, a hatalmas termetű Tomoyosét. ITOSU elődei méltó örököse volt, sokat tett a karate fejlődéséért. A NAIFANCHIN-SHO- DAN katát is ő alkotta. ITOSU idejében a karate észrevehetően eltért a kínai kung-fu-tól. Sajátos fejlődése következtében már nem folyamatosan végezték a technikákat és az állatok mozgásának utánzását egyre inkább mellőzték. A rendszert egyre inkább az egyenesvonlú technikák uralták, melyhez hara légzést alkalmaztak. (Folytatjuk) Lévai Zsolt A formagyakorlatok mindig védekezéssel kezdődnek F.: Barna
