Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-19 / 66. szám
2 Körkép 1994. március 19., szombat Orosz csapatkivonás Németországból Berlin. Német katonai források csütörtökön azt közölték, hogy Oroszország a volt NDK területén állomásozó 546.000 katonájának és családtagjainak mintegy 90 százalékát kivonta Németországból. Hartmut Foertsch vezérőrnagy egy sajtóértekezleten elmondta, hogy a még helyén maradt 55.000 főt idén augusztus 31-ig vonják ki az erre vonatkozó megállapodás értelmében. Eszak-Korea új rakétákat fejleszt Washington. James Woolsey, az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) igazgatója csütörtökön egy szakmai tanácskozáson kijelentette, hogy Washington tudomása szerint Eszak-Korea két új ballisztikus rakéta kifejlesztésén dolgozik. A rakéták jóval nagyobb hatótávolságúak lennének, mint az, amelyiket tavaly próbált ki az ázsiai ország: az újakkal el lehetne érni akár a délkelet-ázsiai vagy a csendes-óceáni térséget. A CIA-igazgató megerősítette az amerikai hírszerzési szervezet véleményét, amely szerint elképzelhető, hogy Észak-Koreának elegendő plutónium áll már a rendelkezésére atombomba előállítására. Feloldják a Szerbia elleni tilalmakat Washington. Warren Christopher amerikai külügyminiszter csütörtökön közölte, hogy csak akkor merülhet fel a Szerbia elleni nemzetközi tilalmak feloldásának a kérdése, ha megszületik a békés rendezés Boszniában és a szerb ellenőrzés - alatt lévő horvátországi Krajinában. Lelőttek egy iráni repülőgépet Moszkva/Baku. Lezuhant a karabahi Sztyepana- kert közelében egy C-130-as típusú iráni repülőgép, amely Moszkvában dolgozó iráni diplomaták családtagjait szállította Teheránba egy vallási ünnepre. A 19 utas és a 13 tagú személyzet életét vesztette. Azerbajdzsán szerint lelőtték a Karabah felett lezuhant iráni repülőgépet és a katasztrófáért feltehetően a térségben állomásozó örmény erők felelősek. Földet ért az űrrepülőgép Washington. Ötfőnyi személyzettel a fedélzetén pénteken reggel földet ért a Columbia űrrepülőgép. Csaknem kéthetes utazás után az asztronauták simán landoltak a floridai Kennedy űrközpont telepén. A Columbia csupán ötven perccel maradt el attól, hogy új repülési csúcsot állítson fel az űrrepülőgépek történetében. Több mint kilencmillió kilométeres száguldása 13 nap és 23 óráig tartott. Az út során a személyzet különböző rutinkísérleteket hajtott végre, egyebek között olyan ötvözeteket állítottak elő, amelyeknek összetevői csak a súlytalanság állapotában elegyednek egymással. a HYGIENE Kft. hernádi telephelyén napi áron kapható 46 és 48 %-os szójadara, 64 %-os g halliszt Telefon: (29)-374-084 Fax: (29)-374-639 Nyugati kamionokkal, „balkáni” vezetési stílusban A német kamionokat is legtöbbször török sofőrök vezetik Újabb közlekedésbiztonsági akció részesei lehettek azok a járművezetők, akik tegnap délután keltek útra a megyében. Kunszentmárton közlekedési rendőrei a 44-es főúton ellenőriztek a legtöbbet. Ennek elsősorban az az oka, hogy a déli szomszédainknál dúló háborúskodás miatt a tranzitforgalom jelentős része más főutakról áttevődött a ma már igen forgalmas útvonalra. A legtöbb problémát a kamionok okozzák - tudtuk meg az akció helyi végrehajtásáért felelős Kovács Károly törzs- zászlóstól. Sajnos a külföldi vezetők közül a legtöbben a gázpedál nyomásakor nem ismernek határokat. Nem ritka, amikor lakott területen belül több mint százzal „döngetnek” a harminctonnás járműóriásokkal. A teherautók műszaki állapota sem a legkedvezőbb. Ezen a téren a román rendszámú kamionok, autóbuszok vezetnek, de ez alól a rozsdától alig felismerhető Daciák sem jelentenek kivételt. Mindezek ellenére Kunszentmárton térségében is javulni látszik a közlekedésbiztonság. A legkritikusabb 1992-es évben 14, tavaly 7, az idén eddig 1 halálos áldozatot követelt a szabálytalan közlekedés. Mint más, hasonlójellegű települések esetében, ezen a környéken is jellemző a kerékpárosok szerepe a balesetek bekövetkezésénél. Sokan még mindig nem ismerik fel az ittasságban és a kivilágítatlanságban rejlő életveszélyes állapotot. Talán segíthetnek ezen a helyzeten a rendőrség következetes, a kétkerekű járművek vezetőit is érintő intézkedései. A fokozott ellenőrző akcióban részt vevő egyenruhásokkal ma délelőtt és kora délután is találkozhatnak még a megye útjain közlekedők. H. Gy. Kossuth-szobrot avattak Szolnokon Szabó Béla képviselő-testületi tag megvalósult kezdeményezésére, ünnepélyes külsőségek között Kossuth-szobrot avattak tegnap Szolnokon. Várhegyi Attila, a város polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, hogy nem csak tisztelgés ez az esemény hazánk nagy fia előtt, hanem adósság törlesztése is, hiszen a róla elnevezett téren lehetett látni őt, s hallani szavait.- Végre e város megfizeti adósságát, lerója kegyeletét - húzta alá a polgármester -, nem monumentális alkotással, ahogyan az évtizedekig szokás volt, hanem életnagyságú szoborral. Az avatást követő fogadáson - ahol jelen volt Kossuth szülőhelyének küldöttsége is - Prókay Gábor, a Képzőművészeti Lektorátus osztályvezetője a szobor méretére utalva hangsúlyozta: a nagyságot nem a monumentalitás, hanem a szobor kisugárzó ereje határozza meg. Ez alkalommal adták át a város érdekében, Kossuth szellemében munkálkodóknak a szoboravatás alkalmával kiadott emlékérmeket. Böjtmás hava Márciust nevezte így a régi magyar nyelv. Böjt második hava. Január volt a böjtelő, február a böjt hava - utalva a húsvét előtti negyvennapos nagyböjtre. Valójában a nagyböjti időszak több mint negyven nap, mert vasárnapokon nem böjtöltek, s hogy a negyven nap mégis meglegyen, annyival előbb kezdték, vagyis Hamvazószerdán, a böjti időt. A katolikus egyház mai gyakorlatában a böjt szinte csak a „nagyböjti” szóban maradt meg a régi előírásokhoz képest. A böjt, az étkezéstől való önmegtartóztatás szinte csak jelkép lett, s bizonyára sok katolikus a megmaradt kevés böjti alkalmat is „elfelejti”. Furcsa dolog ez, amikor a természetgyógyászok és a legújabb orvosi kutatások újra felfedezik és ajánlják a tavaszi böjt megtisztító és regeneráló, akár egészséget is visszaadó erejét, s gyógymódjaikban nagy fontosságot tulajdonítanak a „hústilalomnak” is. (Magam is találkoztam valakivel, aki negyvennapos szigorú böjttel gyógyult meg diagnosztizált rákos megbetegedéséből.) Tévednénk azonban, ha azt hinnénk, hogy a keresztény böjt nem más, mint valami ősi egészségmegőrző, jó testi közérzetet biztosító, bölcs tapasztalata a régieknek. Ezeket a hatásokat ugyan a keresztény ember sem becsülheti le, éppen hitéből következően, mely szerint az ember a test és lélek elválaszthatatlan egysége. „A test a lélek börtöne” elv egyáltalán nem keresztény tanítás. Nem is becsülheti le a testet és a testi egészséget az, aki vallja: „Hiszem a test föltámadását”. Fontos megértenünk azt is, hogy a keresztény böjt elválaszthatatlan az imádságtól és az irgalmasságtól (vagyis a felebaráti, szeretet-tette)tp))v ÉA: Jézus böjtfelfogásából következik, aki a böjtnek egyáltalán nem tulajdonított vallási jelentőséget. Ez azt jelenti, hogy a böjtölő ember böjtjével nem gyakorolhat hatást Istenre. Istennek teljesen mindegy, hogy az ember böjtöl-e vagy sem. A böjtnek csak abban van jelentősége, hogy kifejezze a hívőnek Jézushoz való kapcsolatát. Ezért nem böjtöltek a tanítványok Jézus közelében (amint erről és az ezzel kapcsolatos vitáról a Lukács evangélium 5. fejezetében olvashatunk) és éppen ezért alakult ki hamarosan a böjtölés gyakorlata az első keresztények körében. Aranyszavú Szent Péter püspök, Attila hun király kortársa az V. században így foglalja össze egyik prédikációjában az ima, a böjt és az irgalmasság kapcsolatát: „Az imádságnak a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket, mert nem választhatók el egymástól' Ha valakinek a lelkében csak az egyik van meg, vagy ha nincs meg valakiben egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne. Tehát, aki imádkozik, böjtöljön is; aki böjtöl, irgalmasságot is gyakoroljon; hallgasson a kérő szóra, mert aki kér, azt szeretné, hogy meghallgatást nyerjen; Isten annak az em- i bttmek kétá^f'hallgatja meg, akinél masok kérő szava nem talál süket fülekre.-* —’ Aki böjtöl, értse meg a böjt szellemét. Erezzen együtt az éhezővel, mert aki éhezik, azt szeretné, hogy az Isten is együtt érezzen vele. Gyakoroljon irgalmasságot, aki magának is irgalmat remél... Ember, légy önmagad számára az irgalmasság mintája... Böjtölő, hiábavaló a te böjtölésed, ha hiányzik belőled az irgalmasság.” Az ima a keresztény ember számára mindig a Krisztussal való kapcsolat legfontosabb módja volt; az éhezőben, a rászorulóban mindig Krisztust látták a keresztények. A személyes gondoskodást a szegényekről semmiféle állami támogatás, szociális háló - amelyre kétségtelenül egyre nagyobb szükség van - nem pótolhatja. Mert a pénzbeli segélynél, a darab kenyérnél is nagyobb szükségük van a szegényeknek - és nemcsak nekik - a személyes, nekik szóló szeretetre. Es a legfőbb baj, hogy mintha ebből lenne a legkevesebb. A böjtnek pedig erre kellene megnyitnia az ember szívét. Az évszázadok során sajnos a böjtölés egyre inkább külső- ségessé, formálissá vált. Ezért enyhített rajta az egyház. Mert mit sem használ a törvények külsőséges megtartása a szív megtérése nélkül. S megtérni azt jelenti, hogy megtaláljuk emberségünket, s annak forrásait. S ez csak akkor sikerülhet, há tudunk veszíteni is. Mert aki csak önmagát akarja megvalósítani, akár mások rovására vagy mások ellenében is, az nem csak önmagát, de mindent el fog veszteni. Aki viszont Jézus szava szerint meri önmagát is elveszíteni (lemondani vélt vagy valós jogairól is), mindent megtalál. Ez nem vallási kérdés. Ez létkérdés. S ezt megtanulni, ez a böjt legfőbb értelme - s nem csak a ■ j hívők számárai *, •.« • Kárpáti Sándor róm. kát. lelkész Adóbevallás Hétfőn is beadható Az APEH elnökének utasítására - a közbenső szombat és vasárnap miatt - a megyei igazgatóság szankciómentesen elfogadja a március 21-én, hétfőn személyesen beadott vagy postán feladott bevallásokat. A független kisgazdák Felülvizsgálnák a nemzetrablást Visszarendeződést nem akarnak a szocialisták Lakossági agrárfórumot rendezett a minap Abádszalókon az MSZP. A fórum előadója dr. Orosz Sándor, az MSZP mező- gazdasági ügyvivője és dr. Ka- suba János, a 8. sz. választókerület MSZP-s egyéni képviselő- jelöltje volt. A fórumon elsősorban a mezőgazdaság térségi problémáira kerestek választ. Dr. Kasuba János beszédében megemlítette, hogy jelentős gondnak a 40-63 százalékig terjedő, többgenerációs munka- nélküliséget tekinti. Ahhoz, hogy a lakossági fogyasztás 35-40 százalékkal visszaesett az elmúlt időszakban, előidézte a mezőgazdaság átszervezése is - említette. Véleménye szerint a privatizáció helyzete, a fellelhető korrupció is hozzájárult Gázautótöltőállomás Propán-bután gázzal üzemelő autók számára nyílt töltőállomás pénteken Budapesten, az Újszász utcában. Az első fővárosi PB-gázautótöltő-állomás hétfőtől áll a vevők rendelkezésére. A kutat az Ikarusz Márka- szerviz Kft., a Fairtrade Kft. és a Marini 88 Kft. közösen működteti. A helyszínen a gépkocsik vegyes üzeművé való átalakítását is vállalják. Az átalakítás 40-50 ezer forintba kerül, a gázüzem viszont jelentős megtakarításra ad lehetőséget. A gáz jóval olcsóbb a benzinnél, literjét a kútnál 44 forintért adják. (MTI) ahhoz, hogy felvállalja a képviselőjelöltséget, az idős emberek, a munkaképes közép- korosztály, valamint a fiatalok érdekképviseletét. Visszarendeződést nem akar a Szocialista Párt - mondta, majd nyomatékkai hangsúlyozta, hogy minden egyes munkahelyet védeni kell. Ezért képviselő-programjában központi helyet kap a mezőgazdasági vállalkozások támogatása. A vidék problémája az, hogy kormányzati szinten is nagyobb figyelmet szenteljenek a kistérségi politikának - valamint a reális érdekképviselet. Ezután dr. Orosz Sándor az egyéni képviselőjelölt által felvázolt kérdések országos vonatkozásait ismertette: „Egy mondatban összefoglalva a Szocialista Párt agrárpolitikájának lényege nem más, mint a kárpótlási törvények által igazságtalanul okozott károk helyreállítása. Ennek kárvallottjai egyértelműen a falvak, a kistermelők és a szövetkezetek. Az elmúlt négy esztendő a birtokszerzési vágyat erősítette, holott az ország nagy része napi megélhetési gondokkal küszködött. „Ha jönnek a „szocik”, akkor a hiedelem ellenére sem csinálják vissza a kárpótlást, mert nincs más út, mint abból kiindulni, ami van. Hiba lenne úgy hozzáállni a dolgokhoz, mintha ez a négy év nem lett volna” - fogalmazott, majd elmondta, hogy a szocialisták csak egy dologban, a politizálás tisztességében ígérnek gyors változást. P. M. Egyetlen lehetőség Magyarország megmentésére az FKGP győzelme - mondta csütörtökön este Karcagon, a Déryné Művelődési Központban megtartott fórumon Faludi Sándor, a párt vezetőségének a tagja, a Kommunistaellenes Szövetség elnöke. Az előadó ismertette pártja álláspontját a kárpótlásról, a paktumpolitikáról. Ha ők nem ismerik fel, hogy az igazi birtokosok a régi elvtársak lettek, megtörténhetett volna, hogy visszakerülnek a hatalomba. Megígérte, hogy az FKGP felülvizsgáltatja a nemzetrablást, elszámoltatja az elvtársakból lett urakat. Dögéi Imre, a párt megyei elnöke arra figyelmeztetett, hogy május 8-án újabb fontos mérföldkőhöz érkezik az ország. A magyar paraszt józan eszével képes arra, hogy ne alkudjon meg, ne lehessen félrevezetni. A magyar ember szeret dolgozni, ehhez a lehetőséget megteremtik. Dr. Bene Sándor agrármérnök a párt megyei listáján indul. Elmondta, a mezőgazdaságnak jövőjét szeretné biztosítani. Szendrei Sándor, a 8. választókerület képviselőjelöltje szomorúan látja nap mint nap, hogy a világ rongyaiban kell járnia annak a rétegnek, akik az ország asztalára teszik a mindennapi be- tévő falatot. Legfontosabb feladatának a térségi munkanélküliség orvoslását tartja. Azon fog fáradozni, hogy a nők 50 évesen, míg a férfiak 60 évesen mehessenek nyugdíjba. Meg kívánja szüntetni azt az anomáliát, hogy azok a verőlegények, akik agyonverték a magyarságot, jó nyugdíjjal élvezzék az életet, míg a becsületesen dolgozók 6-8 ezer forintból küszködjenek. - de Amerikai támogatás A hazai közigazgatás reformjáért HÜLLŐKIÁLLÍTÁS. Pécsi Tibor kaposvári erdész évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy elkezdi gyűjteni a hüllőket. Ennek eredményeképp városában megalapította a Kelet-Európábán egyedülálló magánterráriu- mát. Ezeket az állatokat hozta el Szolnokra, a Városi Művelődési Központba. Felvételünkön az egyik büszkesége, a pápaszemes kajmán látható. A kiállítás vasárnap este 5 óráig fogadja a látogatókat. - Barna (Folytatás az 1. oldalról) Most lehetőség nyílt arra, hogy a magyar közigazgatási reform megvalósításához az amerikaiak is segítséget nyújtsanak. Dr. Magyar Levente lapunk kérdésére elmondta, hogy a megállapodás öt évre szól, s ötféle képzési módot jelöl meg. Tíz-tizenkét fős csoportot arra képeznek ki, hogy a hazai programot irányítsák. Évente több ilyen hathetes képzésre Amerikában kerülne sor. Szerepel a megállapodásban négy hónapos tanulmányút is, melynek során több település napi, hivatali munkáját ismerhetik meg a résztvevők. Sőt arra is lehetőség lesz, hogy az ottani hivatalokban dolgozzanak az így felkészített magyar szakemberek. Speciális feladatok megoldására szakértőt is kérhet valamely önkormányzat a most létrejött megállapodás szerint. A megállapodás mintegy 200 közigazgatási szakember képzését teszi lehetővé részben a baltimore-i egyetemen, részben Magyarországon. A terv része, hogy 3-4 év alatt hazai képzési központ is létrejöjjön. Ez vidéken lenne, olyan városban, ahol van főiskola. A költségek kétmillió dollárra tehetők, amit különböző alapítványoktól kapna hazánk. A szakmai képzés ősszel már itthon megindul, ahol kiválasztják azokat, akik a baltimore-i egyetemre 1995 januárjában kikerülhetnek. A program sikerének kulcsa dr. Magyar Levente szerint, hogy van-e sok olyan szakember a magyar közigazgatásban, aki jól beszél angolul. KE