Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-18 / 65. szám
n. SZOLNOKI ZENEI FESZTIVÁL Jubileumi hangverseny a városházán Szolnokon a trombita királya Muzsikusszemmel a fesztivál programjáról Talán a zenészek lennének a legjobb politikusok (6-7. oldal) EU-csatlakozás Az Országgyűlés alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottsága vita nélkül egyhangúlag parlamenti elfogadásra ajánlotta azt a határozati javaslatot, amely felhatalmazná a kormányt az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelmünk benyújtására. Hivatalos látogatás Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására március 18-22. között hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Maha Chakri Sirindhom thai koronahercegnő. Thaiföld a térségbeli partnereink közül a kereskedelmi forgalomban első helyre került. Iparpolitika A privatizáció gyorsítása és a magyar befektetések támogatása áll a középtávú iparpolitikai koncepció középpontjában. Az ipari minisztérium tájékoztatóján elmondták, hogy a tárca továbbra is kiemelt figyelmet szán a kis- és középvállalkozók támogatásának. Bizottság az erdőért A hazai erdőket nem fenyegeti veszély - mondta Szabó Tamás privatizációs miniszter a kezdeményezésére megalakult erdőgazdálkodási szakmai munkacsoport első, csütörtökön, Budapesten tartott megbeszélésén. A jövőben a bizottság foglalkozik majd a március elejéig kárpótlással magántulajdonba került 624 ezer aranykorona értékű erdő sorsával. Tegnap ítéletidő tombolt szőkébb hazánkban. Először borsószemnyi jégeső, majd ezt követően heves hózápor zúdult a megye- székhelyre. Az évszakhoz képest rendkívüli időjárás több helyütt akadályozta a közlekedést, másutt a viharos szél tetőszerkezeteket rongált meg. Viharos szél A felhőátvonulások mellett többórás napsütésre lehet .számítani, csak néhol fordulhat elő zápor, hózápor. A gyakran erős nyugati szelet viharos lökések kísérik. A hőmérséklet 9-14 fok között várható. HÍVOTT MÁR BEMÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (S6)+S+-<18+ A megye fejlesztéséről is döntött a kormány A kormány csütörtöki ülésén felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a lakásfinanszírozás reformját szolgáló programról kössön szerződést az Amerikai Egyesült Államok megbízásából eljáró Agency of International Developmenttel. A hamarosan aláírásra kerülő szerződés alapján a kabinet lakásépítés és felújítás céljára idén 20 millió dollár hitelt vesz fel - jelentette be Juhász Judit kormányszóvivő tegnapi sajtótájékoztatóján. A program hozzájárul a piacgazdaság körülményei között jól működő finanszírozási rendszer megteremtéséhez, célja egy, a lakáshoz jutást elősegítő (Folytatás a 2yoldalon) y Licitrekord Jászberényben A kárpótlási hullám mindent elmosott Amióta megkezdődtek a földáverések, azóta hallani aranykoronákért kifizetett horribilis ösz- szegekről. Nos, ilyen rekordokban a megyei kárrendezési hivatal sem szűkölködik. Az idén edjászberényi legelőjének egy aranykoronájáért. Ez az eredmény azonban még mindig messze elmarad a tavalyi esztendő rekordjától, amikor is egy árverező 111 ezer 500 forintot TŰZOLTÓK SEGÍTETTEK A MENTŐKNEK. Tegnap délben a szélvihar letépte a tető- szerkezetet a szolnoki mentőállomás épületéről, s a következő percekben belevágott a villám a rádióantennába. Ennek következtében elnémultak a telefonok, és az országos rádiórendszerben is hiba keletkezett, valamint tönkrementek a számítógépek. Személyi sérülés nem történt. Megnyugtató azonban, hogy a 04-es telefonszám „el”, ezen lehet hívni a mentőket, és a sajat rádiórendszerükkel tudják irányítani a mentőgépkocsikat és a mentőállomásokat A megye mentési feladatainak ellátásában, mentésében, a betegszállításban nincs fennakadás. (A mentőkről szól cikkünk a 3. oldalon.) -barnádig a legtöbbet, 67 ezer 900 forintot a minap fizetett egy licitáló a Jászsági Állami Gazdaság sem sokallt adni egy aranykorona mocsárért. (További kárpótlási információink a 2. olalon) Gazdaság <8-9. oldal) Miután kirabolta, kis híján végzett is az idős asszonnyal A területfejlesztési alapból Támogatást kap 39 megyei település Nem akarta megölni, csak „megfenyítette” A túrkevei Piroska Sándor életének felét börtönben töltötte el. Legutóbb erőszakos közösülésért ült bő kilenc esztendőt. Ezúttal rablásért és emberölés kísérletéért kellett felelnie a megyei bíróság előtt. Az alig negyvenéves férfi idejét leginkább csavargással és italozással töltötte. így volt ez a múlt év augusztusában is. Gyalogosan vetődött el a Mezőtúrhoz közeli tanyához, ahol az idős asszonyt megtámadta. Eredetileg pénzszerzési szándékkal közelített a ház előtt ücsörgő 80 éves nőhöz. A székről lerántva, a földön ütlegelte és rugdosta védtelen áldozatát. Az asztalon talált házilag eszkábált, de veszélyes késsel pedig fenyegetőleg hadonászott. 1200 forintot sikerült zsákmányolnia. Mindez nem volt még elég. Mivel kettőjükön kívül más nem tartózkodott a házban - mint már évekkel azelőtt két alkalommal is -, ezúttal is megfordult fejében az erőszakos közösülés gondolata. Az öregasszonyt megöléssel fenyegetve vetkőzésre kényszerítette. Ő maga is megszabadult felesleges ruhadarabjaitól, majd az idős nőre vetette magát. Közben a nála lévő késsel kétszer is sebet ejtett áldozata nyakán. (A szakértő véleménye szerint nem a támadón múlt, hogy a sértett életben maradt.) A vádlott a nyomozás kezdeti szakaszában konokul tagadott. Az elé tárt bizonyítékokkal szemben aztán egyre tehetetlenebbé vált. Vallomásában azzal védekezett, hogy nem akarta megölni az idős nőt, a késsel csak a pénzszerzés érdekében „fenyítette” meg. Dr. Nikula Valéria tanácsa rablás és aljas indokból elkövetett emberölés kísérletének bűntettében megállapította a vádlott bűnösségét. Mint többszörös visszaesőt 13 évi fegyházra ítélte. A döntés nem jogerős. Megyénkből harminckilenc település kap pénzügyi támogatást a területfejlesztési alapból. Megjelent a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium 1994-es pályázati felhívása. Ennek értelmében a kedvezményezettek lehetnek bélés külföldi, jogi és magánszemélyek. Pályázhatnak jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok is. A pályázat célja, hogy az ország elmaradott, illetve munka- nélküliséggel küszködő térségeiben elősegítse a területi gazdasági alapok megerősödését; a gazdasági szerkezetváltozást; a korszerű, piacképes munkahelyteremtő és munkahelymegtartó beruházások, valamint a gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtését szolgáló infrastrukturális beruházások megvalósulását - tájékoztatták lapunkat a megyei ön- kormányzat koordinációs és területfejlesztési irodájában. Gazdasági szempontból tizenkilenc elmaradott települést, illetve körzetet jelöltek ki, de magas a munkanélküliség húsz másik településen is. Az adatokból kitűnik, hogy a megye településeinek több mint fele az előbbi két csoport valamelyikébe tartozik. A magas munkanélküliséggel sújtott településekről 1994. március 31-ig; az elmaradott településekről szeptember 1-jéig lehet pályázni. Részletes információt a megyei önkormányzat koordinációs és területfejlesztési irodájától lehet kérni. Az alapból támogatás igényelhető többek között a falusi turizmus fejlesztéséhez, a nem mezőgazdasági célú földhasznosításhoz, a közhasznú munkákkal kapcsolatos gépbeszerzésekhez, infrastrukturális fejlesztésekhez, válságkezelési programok kidolgozásához. Áprilisban írják alá a szerződést / Dolgozóké lesz a szolnoki Centrum Aruház Három ember halálát okozta Vétkes volt az olasz kamionos Várhatóan áprilisban írják alá az Állami Vagyonügynökséggel azt a szerződést, amelynek alapján a dolgozók tulajdonába kerül a Centrum Áruház Részvénytársaság - közölték a tatabányai áruházban csötörtökön rendezett sajtótájékoztatón. Az elhangzottak szerint a 25 hazai Centrum Áruházban, így a A Samsung Elektronics Hungarian Rt. másfélszer akkora forgalmat tervez, mint tavaly: ösz- szesen 5,5 milliárd forint értékű termeléséből 3,5 milliárd forint értékben a hazai piacon, 2,5 milliárd forint értékben pedig külföldön kívánja eladni termékeit - jelentette be Jeak Park, a Samsung magyarországi leányvállalatának vezetője csütörtökön, a fővárosban felavatott Sam- sung-bemutatóterem megnyitóján. Elmondta, hogy a koreai cég 1989 óta van jelen a magyar piacon, s a jászfényszarui televízió- gyárban több mint 200 dolgozónak ad munkát. Az elmúlt évben belföldön egymilliárd forint értékű árut értékesítettek, és háromszor ennyit exportáltak. Az szolnokiban is, sorra megalakultak az MRP-szervezetek, s ennek keretében vásárolták, illetve vásárolják meg a munka- vállalók a cég részvényeinek 51 százalékát. Ezenfelül a vagyon 10 százalékához kedvezményes áron juthatnak hozzá a dolgozók, a további rész önkormányzati, illetve állami tulajdonban idén 150 ezer darab színes televízió gyártását tervezik, amelyből 90 ezret exportra, 60 ezret pedig a hazai piacra szánnak. A Samsung első európai bemutatótermét Kádár Béla külgazdasági miniszter nyitotta meg. Emlékeztetett arra, hogy hét éve Magyarország a KGST-országok közül elsőként nyitott Dél-Koreában kereskedelmi kirendeltséget. A kereskedelemi kapcsolatok a nulláról indulva tavaly már megközelítették a 87 millió dollárt. A Samsung különös helyet foglal el a befektetők között, hiszen ebből az országból származó 46 millió dollár értékű működőtőke 10 százalékát ez a vállalat fektette be. (MTI) marad. A magyar gazdakörök tagjai 200 millió forinttal vehetnek részt a centrumok privatizációjában, s ezzel piacot is szerezhetnek termékeiknek. Miután az ÁVÜ által előírt feltételeket teljesíti az rt., akkor írják alá a szerződést. így magyar tulajdonban marad az áruházi lánc. (MTI) Idegenforgalom Csökkent az aktívum Az elmúlt évben 150 millió dollárral kevesebb aktívum keletkezett az idegenforgalomban, mint 1992-ben - közölték a Magyar Nemzeti Bankban. Elmond- ták, hogy 1993-ban 1181,4 millió dollár volt a bevétel, ami 4 százalékos csökkenést jelent a megelőző esztendőhöz képest. A kiadás 741,4 millió dollár volt, ami ugyanakkor 16 százalékos növekedést mutat. így összesen 440 millió dollár aktívumot termelt ki az idegenforgalom 1993-ban, míg egy évvel korábban ez az összeg 591,8 millió dollár volt. (MTI) Alig egy hónappal a tragédia bekövetkezése után a Szolnoki Városi Bíróságon már tegnap tárgyalták az olasz kamionsofőr ügyét, sőt - igaz nem jogerős, de - ítélet is született. Február 12-én este még a kemény tél uralta az utakat. A hószállingózástól csúszóssá vált a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakasza is. Akkoriban a kérdéses útvonalon többen is elszenvedtek kisebb-nagyobb koccanásokat. így járt az a két autó is, amelyek a síkos úttesten összekoccantak. Mivel az ütközés viszonylag kis sebességű járművek között történt, ezért akkor senki sem sérült meg komolyabban. Azért, hogy az út szélére csúszott sérült Audit és Volvót megszemléljék, a vezetők és az utasok kiszálltak. A Romániából hattonnás cipőszállítmányával hazafelé tartó olasz kamion nyolcvannal robogott a koccanásos baleset helyszíne felé. Bár haladását a saját sávjában semmi nem akadályozta, mégis a fékbe taposott, amint észlelte az út bal szélén veszteglő két személygépkocsit. Az erőteljes fékezés miatt a jeges aszfalton a nyerges vontató „bebicskázott”, majd rakodórészével az álló járműveknek csapódott úgy, hogy az ott álló emberek közül hármat halálra gázolt. A külföldi járművezető ellen, aki eddig közel kétmillió kilométert vezetett balesetmentesen, „kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozása” miatt indult büntetőeljárás. A történtek súlya alatt magába roskadt férfi beismerő vallomást tett. Azt is elismerte, hogy a megengedett 70 helyett 80-nal ment teherautójával. A műszaki szakértő véleménye szerint a baleset feltételezhetően akkor is bekövetkezett volna, ha a sebességhatárt betartotta volna. A rossz útviszonyok jóval lassúbb haladást követeltek volna. A vizsgálatok a gépkocsi fékrendszerének hibáit is kimutatták. Dr. Fodor Erzsébet tanácsa kimondta Gerin Onelio bűnösségét. A bíróság 2 év 8 havi fogházbüntetést szabott ki, valamint a vádlottat négy évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. A vádlott és védője fellebezését bejelentette. Samsung-tervek Másfélszeres forgalomnövekedés