Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-05 / 30. szám

12 Jászkun Kakas 1994. február 5., szombat A mi kopaszaink Közéleti gondolat­forgácsok Vajúdnak a nagy szavak, szülnek hitvány tetteket. * * * Az ígéretek, akár a hó­ember. Elolvasztja őket a valóság napja. * * * A XX. század. Uralkodik az eszme, kormányoz az ér­dek. * * * Aki azt hiszi, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes, az ért a fiziká­hoz. de járatlan a közélet­ben. * * * Az új hatalom dilem­mája: tud-e értelmet adni az erőnek, s erőt az értelem­nek? * * * Boldogok a keresők, mert még övék a remények or­szága. * * * Még vajúdik az első gon­dolat, máris megszületik hozzá a hátsó szándék. * * * Közéleti szennyese mo­sásához szappannak ellen­fele becsületét használja. Bevált módszer. * * * Közéleti mottó Petőfi után szabadon: „Egy gondo­lat se bánt engemet”. * * * Annak a politikusnak, aki könnyen elveszti a fejét, vi­gasza lehet, nem sokat vesz­tett vele. * * * Az ember hajlamos a kö­zéletben minden bálványi­mádást keményen elítélni. Kivéve egyet: az önimáda­tot. * * * Egy politikusra. Galilei óta minden részeg elhiszi, hogy forog a Föld. Neki meggyőződése, hogy körü­lötte. * * *** Vannak bűnök, amelye­ket nehéz el nem- követni a politikusnak. Minél esze­sebb, annál hamarabb fölfe­dezi, melyek azok. - n - r Felirat a zsinagóga falán, né­hány félreérthetetlen szimbó­lum társaságában: „Jövünk!”. Felirat egy gyűlésterem falán: „Itt vagyunk!” Mi tagadás, tényleg itt vannak. Ha nem is sokan. Mi van a karjukon? De érde­kes, ilyesmit már láttam vala­hol. Szép, csíkos karszalag, csak ott középen, ott nem stim­mel valami. Túl sok ága van a keresztnek! Mi lehet az? Talán a Nap? Ó, hát persze, a napo­zóka, jó öreg központi csilla­gunk. mindannyiunk éltetője! De nem ezért került a karszalag közepébe. A napocska is szim­bólum! Hiszen napocska is fel­kel, akárcsak újra ébredező nemzeti öntudatunk. És keleten kel fel - napkeleten -, ahonnan jöttünk. No nem mindenki. Az idegenek - „nemzetidegenek” -, nos, ők másfajta keleti irányok­ból. Már ez is mutatja, hogy sandán érkeztek, gyanús szán­dékokkal. De az „egészséges nemzettest”, az valóban napke­letről származik. Már a nagy előd, Attila is. aki nem nomád hódító volt, hanem nagyformá­tumú civilizátor, aki a széthulló Római Birodalom romjain meg­induló barbár acsarkodásból ki­vezette Európát, elhozta a békét és ezer évre megalapozta a vén kontinensen követendő erkölcsi normákat és értékeket. Isten Kardja volt ő, és nem Isten Os­tora. A „Flagellum Dei”-t talán nem is ismerte a történelem. Gyönyörű dolog - és bizo­nyos fokig még szórakoztató is - amikor a mítosz behatol a köz (vagy legalábbis réteg) tudatba, és ott mint „tudományos elmé­let” vagy a kultúra „történelmi tényekkel megalapozott” szer­ves része kezd el működni. A legtöbb nemzetnek megvannak a maga „dákorománjai”. Leg­alábbis itt - Keleten. Ezek a fiatalurak azonban nem ismerik az elméleteket és történelmet, a mítoszokat és a jelképeket is csak felületesen (a köztük levő néhány idősebb úr feltehetőleg valamivel jobban). A kultúra elsajátítására még ke­vesebb jel utal. Ők egyszerűen csak kopa­szok. Kopaszok kívül és kopa­szok belül is. Koponyaüregüket csupasz - és tegyük hozzá: alan­tas - indulatok töltik ki. Ez is egyfajta kopaszság. Az „urak” a hivatalosan bejegyzett és - némi rendőrségi „malőr” ellenére - zavartalanul működő Világ­nemzeti és Népuralmi Párt tag­jai (érdekes játéklehetőség adó­dik a szavakkal, pl.: Világu­ralmi és Népnemzeti.... de psszt! - én semmit se mondtam, még a tollat tartó kezemre is jól rácsaptam a másikkal...) A párthoz tartozás ez esetben tel­jesen lényegtelen. A kopaszok ugyanis a vilá­gon mindenütt tökéletesen egy­formák, „külsőben” és „belső­ben”. Azaz kopasz fej, bomber- dzseki. ivpülőbakancs (ha utób­biak netán nem állnának ren­delkezésre, egyéb dzseki és ba­kancs is megteszi), másfelől fo­kozott agresszivitás és erősza­kosság, zavaros ideológiák, de ezeken belül mindenütt rasz- szizmus, faj- és idegengyűlölet (ha nem faji, hát valami más alapon; e tekintetben érdeklő­déssel vegyes izgalommal vá­rom a jövőt). Kezdetben voltak Nyugaton a brit, majd az ameri­kai, kicsit később a francia, majd a német kopaszok. Megje­lentek a Benelux- és a skandi­náv országokban is. Ma már Közép- és Kelet-Európa is „el van látva” velük. A mieinken kívül vannak osztrák, lengyel, cseh és szlovák, orosz és ukrán, szerb és horvát kopaszok. Utóbbiak már a harctéren, egy­más ellen. És ez figyelemre méltó. Mert a korábban „internacio­nalista” jellegű (tartalmában csakúgy, mint külsőségeiben; lásd feljebb) kopasz-mozgalom az utóbbi években egyre inkább nemzeti színeket ölt (a felszínen legalábbis, mert a „mélyben” természetesen továbbra is létez­nek a nemzetközi úifasizmus szerteágazó kapcsolai.ii). A mi kopaszaink is nemzetiek lettek. Sőt, egyesek egyenesen az „ar­chaikus” nemzetet „jelenítik meg”, hi' I: „aranykopjások”, „hadapródok”. Apropó,'hadapmdok! A mi­nap egy kopasz nagyobb címlet­tel fizetett az egyik újságosbó­dénál. Az elárusító öregnek van humorérzéke, ezt kérdezte: - „Hadapród, van apród?” Azt nem tudni, hogy volt-e neki, vi­szont fölöttébb csúnyán nézett az öregre. Ha egy kopasz néz így. az az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent. Az öreg sem humorizált tovább. Minek ke­resni a bajt? Végül is van neki ép, azaz nem bevert újságosbó­déja és ép, azaz nem bevert feje. Egyelőre. Szóiul, a kopaszok nemze­tiek lettek. Itt is, ott is. Lassan már akár vetélkedőt is rendez­hetünk: „a mi kopaszaink szeb­bek, mint a tieitek”. Nos, ha en­gem kérdeznek, valóban a mie­ink a szebbek. Legalább is ad­dig, amíg viszonylag kevesen vannak. Mert ha sokan vannak, akkor nagyon csúnyák. Ezt né­hány országban ma is láthatjuk. És akad még néhány ember eb­ben az országban is, akiknek „módjuk" volt megtapasztalni a történelem során, mennyire „csúnya” tud lenni az, amikor sokan vannak a „kopaszok”. Hogy valójában mennyien vannak nálunk? Nem lehet tudni. Talán tényleg nem sokan, egyes helyeken és esetekben azonban már most is túl soknak tűnnek. Újabb emlék. Nem „túl” kellemes. Eger, borozó (egy a sok közül). Lehetnek vagy húszán. Töltögetnek be­csülettel, amolyan igazi magya­ros virtussal. És ha a magyar ember „túltölt” egy kissé, gyak­ran dalra fakad. Ők is. Aranyos kis „kupié”: „Árokba ment a zsidó, csak a füle látszik /Feje felett nyilas testvér, puskatussal játszik”. Egyikük borral kínál. „Köszönöm gyerekek, de ma már hánytam.” Hát így megy ez, kérem. Olykor. Nagyon nemzetiek ezek a „gyerekek”. Ám ha a ko­passzá válás az ébredező nem­zeti (talán nemzetiségi) identi­tástudat egyik fontos megnyil­vánulása, hamarosan fölöttébb érdekes eseményeknek lehe­tünk majd tanúi. Megjelennek ugyanis a cigány, arab, néger, netán zsidó bőrfejűek bandái, és gyanútlan magyar járókelőket vernek a nyílt utcán, villamo­son, metróban vagy egyebütt. Viceversa. így válik a nemzeti nemzetközivé. A bőrszínek kü­lönbözők, az elvek és a módsze­rek közösek. Szívet melengető nem? Mint utópia. Vagy inkább anti-utópia. Fekete (fehér) hu­mor. Azért ezek a „világnemzeti” gyerekek mégiscsak aggaszta­nak engem. Egy kicsit. Mintha mások lennének. A „mi kopa­szaink” eddig nem beszéltek a történelemről. L/ek meg azt mondják, hi gy nem is volt ho­locaust. Gettó sem ■ volt. Egy szem zsidó sem halt meg, nem­hogy félmillió. A Dunába se lőt­ték bele (legfeljebb úszni taní­tották) őket a „testvérek”. Az egész hazugság „Cion Bölcsei” találták ki (ez a szöveg is isme­rős valahonnan, de hogy hon­nan?!). Szálasi nemzeti hős volt. És mártír. Meghalt a hazá­ért a népíróság és az állami íté­letvégrehajtó „némi” segédleté­vel; „talán nem véletk nil”). Mindezeket mosolyogd a adja elő a tv-kamerák előtt Szabó Albert „testvér”, az új vezető. A riporter megkérdezi: - „Szólít­hatom nemzetvezetőnek?” A válasz: „Nem”. Hozzátehetjük: még nem. Szabó „testvér” messziről jött: Ausztráliából. Márpedig a régi magyar (ez fon­tos!) közmondás is úgy tartja: „Messziről jött ember azt mjmd, amit akar!” -székely­(József Attila után szabadon) Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megáliva, nyikorgó kosárral ölében Julius Meinlbe ment serényen. Sok jómódú úr volt a boltban, ordítottam: mit keres ő ottan, hagyja a Pick-szalámit másra, még majd rászokik a lopásra Csak ment és válogatott némán, rászóltak: „Drága lesz az, vénlány!” Büszkén tartott a vén karocska zacskó tyúknyakat a magosba. Nem nyafognék, de most már késő, most látom, milyen óriás ő, Julius Meinlbe jár az égen, s Pick-szalámit tart a kezében!-d­Róza néni pletyis ládájából Hát most kinek higgyek?- Kedveském - kezdte legfri- sebb „hírgazdag” beszámolóját az utóbbi idők közéleti tégláin dörzsölődő örökifjú barátném. - Csak az nem fér a fejembe: mi lesz ebből a pálfordulásokkal tarkított pártfordulásokból? Hát most kinek higgyek? Azoknak, akik ellen négy évvel ezelőtt szavaztam, vagy azoknak, akik ellen most forral a méreg? Vagy a szuperdemagógoknak? No, de sebaj, majd eldöntjük a szom­szédasszonyokkal, hogy a Bo- ross Péter horngyulább-e az Or­bán Vikinél? Ezekután a fülem befogva, csakis a legújabb pletyik, s nem a vészterhes jóslatok iránt vál­tam fogékonnyá. Nézzük ezek közül a leg„fülrevalóbbakat”:- Csurka István - megelőzve Zsirinovszkijt - ismét újraraj­zolta az őshaza őstérképét. Ha­tárok nélküli határtalanságában úgy vélte: csakis a „Káma-Szutra vidékéről szár­mazók” lehetnek igazán a ma­gyarsághoz tartozók, természe­tesen, ha megfelelnek az avatott szakértők előtti (nem)vizsgán! Aki itt nem tud megfelelő or- gazmumust színlelni, az jobb, ha felhagy minden reménnyel!- Özv. Kerítéssy Kerítő De- zsőné kárpótolt vitéznő leg­utóbbi álmai (báb szülőanyja könnyebbeket ígért) szerint a mostani négy szűk esztendőre jön még olyan szűk hét, hogy ama bibliai József a legször­nyűbb álmaiban sem látott eh­hez foghatót. A ne u túlélő szerint rajtunk, -/ctluí/ássnl megátkozott magyarokon, aik a csoda segíthet, de is csak addig, amíg a mai s ma­gógia párttüzének pai . bői magunkhoz nem lóriink. Hogy utána mi lesz, azt még maga a Megváltó sem tudja pontosan!- Az Alkotmánybíróság a la­kástörvény általános felülvizs­gálatánál alkotmányellenesnek nyilvánította a speizot, a gan­got, a budit és a titkos „ariyósjá- ratokat”. Ezek mindegyike ké­pes ugyanis a biliben tengeri vi­hart kiváltani.- K. Ilona kiskorú bejelem tette kárpótlási igényét a sze­mérmében elkövetett folytató­lagos közéleti rongálásért, me­lyet az elmúlt évtizedekben a különböző vezető erőknek álcá­zottaktól elszenvedett. Elmon­dása szerint többször erőszakot követtek el rajta, bár sokat kel­lett segítenie a fennforgásban résztvevő feldúlóknak.- Szolnokon a pártok „Tétre-befutóra” elnevezéssel kispályás kigolyózó verseny rendezését tervezik a tavaszi „politikai párzás” idusán. A verseny abból áll, hogy aki nem kommunista, és nem is volt soha, arra ráfogják; aki valóban az volt, azt megzsarolják; aki még ezekután is az akarna lenni, annak javasolnak egy hosszait tartó lipótmezei kirándulást! L. Gy.- Ez a mázlista mindig olyan jól kifogja! Olyan levertnek érzem magam i ltmotim t. AÍC~~ Természetes gyógymód Az influenza a végtagok elgyengülésével jár

Next

/
Oldalképek
Tartalom