Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-04 / 29. szám
I 6 A Tisza-tónál jártunk 1994. február 4., péntek A szegény falu vízzel főz, de jót! A lehetőségek korlátái között Még az autó ablakából kitekintve is rögtön szembeötlik az embernek, hogy Tomajmonos- tora, ez a 917 lelket számláló falucska csendes nyugalomban éli hétköznapjait. Intézményeinek külleme - iskola, napközi otthon, óvoda, egészségház, művelődési ház stb. - rendről és tisztaságról árulkodik. Szóval csend és nyugalom. Persze minden relatív, mert ehhez a csendhez, nyugalomhoz az is nagyban hozzájárul, hogy a 370 munkaképes lakos között 171 munkanélküli van, közülük pedig százan már a munkanélküliek jövedelem- pótló, szociális támogatására szorulnak. Amióta bezárt itt és a környéken, vagy csökkentett létszámmal üzemel a kunhe- gyesi Vízgép és a BHG, a karcagi üveggyár, valamint a szent- imrei Aranykalász Szövetkezet, azóta nem szennyezi a falu levegőjét a munkásbuszok kipufogója. Annak ellenére, hogy tavaly tizenhárom csöppség látta meg a napvilágot, a falu rohamosan öregszik. Zömében nyugdíjasok lakják ezt a vidéket, mely azzal, hogy elkerülik a főutak, s vasútállomása sincs, eléggé fisten háta mögöttinek” számít. Ám az önkormányzat tesz azért, hogy megtartsa a fiatalokat: nem zárja be az iskolát, ahol már csak „egy híján száz” a tanulók száma. Sőt!! Évek óta rendszeresen ingyenes a tankönyv, és a gyerekek 500 forint egyszeri támogatást is kapnak, amiből füzetre, radírra és ceruzára is telik. A szépen rendben tartott iskolából „kirepülők", akik továbbtanulásra adják fejüket, kétezer forinttal lesznek gazdagabbak az önkormányzat jóvolBaranya Pál jegyző és Lakatos Józsefné polgármester asszony az elkészült költségvetésről tájékoztatja lapunkat tából. 18 éves korig pedig minden eltartásra szoruló kiskorú 1000 forintot talál a község karácsonyfája alatt. Akik pedig megtalálták életük párját, 50 ezer forint támogatással köny- nyíthetik meg új lakáshoz jutásukat. vagy éppen kölcsönfelvételüket, amivel a kialakítandó családi fészküket tehetik még otthonosabbá. A segélyekkel is csak annyi a baja az önkormányzatnak, hogy a 4 millió forint, melyet erre ebben az évben elkülöníthetnek, csak arra elég, hogy vízzel főzzenek - a munkanélküliek „viszik el” a summa 90 százalékát. Mert itt mindenki mindenkit ismer, működik a legjobb értelemben vett falusi demokrácia: csak az kap, akinek legjobban szüksége van a segélyre. Szóval: aki valóban rászorul. Hogy emellett még telik az idős emberek közgyógyellátására, részmunkaidős agrármenedzser alkalmazására? Ez már kész csoda! Hiszen a falu minimális működéséhez 31 millió 698 ezer forint szükségeltetne. Ezzel szemben január 27-i ülésén az önkormányzat, a lehetőségek kényszerű korlátái között csak 28 millió 800 ezret tudott jóváhagyni. Miből lesz meg a különbözet? Pályáznak, és remélik, hogy önhibájukon kívüli halmozottan hátrányos helyzetüket az illetékesek reálisan, igazodva a szegén falu őszinte igényeihez, bírálják majd el. A fentieket Lakatos Józsefné polgármester asszony és Baranya Pál jegyző mesélte el. Nekem nem volt rttás dolgom, mint az, hogy lejegyezzem. Természetvédelmi gyermektábor lesz Abádszalókon Az expo idejére már el is készül A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány az abádszalóki szövetkezeti tagoktól megvásárolt - még tavaly - közel 120 hektár területet, azzal a céllal, hogy azon természetvédelmi gyermektábort alakít ki két éven belül. Vállalták azt is, hogy a területet közművesítik (ivóvíz, villany, szennyvíz, úthálózat, lehetőség szerint gáz). A beépítési, részletes terület- rendezési terv már készül a Ti- sza-tópart Kft. megbízásából. Vincze Ferenc polgármester tájékoztatása alapján a község hétköznapjaira, életére is hatással lesz ez a beruházás, mert az önkormányzat azt kérte a kiviteA polgármester megmutatja a gyermektábor helyét lezőktől, hogy a munkáknál helyi munkaerőt foglalkoztassanak. Amennyiben a tervek megvalósulnak, a helyi, közel 900 munkanélküli reménykedhet, hogy 1996-ig munkához jut, mert a községi önkormányzat elfogadta a kft. elképzeléseit, és támogatja a terület belterületbe történő bevonását. így az expo idejére egy jurta jellegű gyermektáborral, sport- létesítményekkel, magánüdülőkkel lesz gazdagabb a község, mely létesítmények még jobban hangsúlyozzák majd Abádszalók kiemelt üdülőkörzet jellegét. Apróságok a szövőállvány mellett Szőnek, fonnak, gyékényt árulnak A megyei önkormányzat pályázatot hirdetett 1993-ban, melynek célja a népi hagyományok ápolása volt. A tiszaszent- imrei óvoda munkatársai gondoltak egyet, és pályáztak. Lakatos Pálné vezető óvónő a munkatársaival közel fél évet dolgozott a pályamunkán. A népi mesterségek: kézművesség, fazekasság, szövés-fonás mellett néptáncot és népzenét is oktatnak már a 110 szentimrei ovisnak, mert pályázatukat elfogadták. Az már egészen más kérdés, hogy mire lehet elegendő az „elnyert” 20 ezer forint. A vezető óvónő szerint - bár valóban kicsinek tűnik az összeg - kis segítséggel nagyon sokra, mert a következőkről tájékoztatta lapunkat:- Ebből a pénzből fedeztük és támogattuk pedagógusaink továbbképzését. Emellett az ösz- szeg elegendő arra, hogy vásároljunk egy szövőállványt, melynek megérkezését szinte minden pillanatban várjuk. Amíg nincs itt, addig a helyi öregek otthonáét használjuk. A varroda is segít rajtunk, mert ott varrják a kis táncosok fellépőruháit. Valóban nem soknak tűnik a 20 ezer forint, de arra elég volt, hogy elinduljunk egy úton, melyet folytatni szeretnénk. Az apróságok nagyon élvezik az Az oldalt írta: Percze Miklós Fotók: Korányi Éva újítást, éppen ezért már a népi kultúra ápolásához kapcsolódó új pályázatok kidolgozásán törjük a fejünket.” A puding próbája az evés, mondja az angol. Ezt én Szentimrén így fordítottam le magyarra: a módszer próbája a szövés, mert a gyerekek éppen a szövőállványt vették körül, árgus szemekkel figyelték Marika óvó néni minden mozdulatát. A komoly munka mellett azért a játékra is jut idő a szentimrei óvodában Társadalmi munka, ami éjfélig tart „Már becsületből is végigcsinálom” Ezt a vetőgépet három tehén árából vásárolta Lakatos Mihály Fiával, aki a „házi” gazdaságot irányítja Fazekas Mihály jól ismert gazda Tiszaderzsen. Talán ezért is esett rá a választás, amikor a korábbi elnök lemondott, hogy legyen a 17 tagú földkiadó bizottság elnöke. A gazda, akinek a mai magyar „háztáji” viszonyokhoz képest elég jól felszerelt kis gazdasága van, ekkor maga sem gondolta, hogy a részarány-tulajdonú és tagi földek kimérése ennyi gonddal fog majd járni. „Bizony, sokszor megfordult már a fejemben, hogy botorság volt elvállalni ezt az irgalmatlan nagy feladatot. Rendszerint fél ötkor kelek. A munkanapom sokszor éjfélig tart, de gyakran áthúzódik a másnapba is, mert földügyekben szinte állandóan csörög a telefonom. Másra ezen kívül nem is nagyon marad időm. Derzsen 808 földigénylő tartozik hozzám, akik között 13.461 hektár szántót, 1678 hektár erdőt és 550 hektár legelőt kell kiosztani, kimérni. Ezt a munkát egy fillér juttatás nélkül, társadalmi munkában végzem. Nem panaszkodom, de megnézhetné a telefonszámlámat. De mindegy! Úgy döntöttem, ha már belefogtam, becsületből is'végigcsinálom, mert Tiszaderzsen nincs munkalehetőség, így csak a föld lehet a falubéliek kenyere a jövőben - említette Fazekas Mihály, valóban emberpróbáló munkakörével kapcsolatosan, ám még szólt arról is, hogy a tiszafüredi földhivatal nagyon is segítőkész magatartása mellett sok a gondja a régi térképek bizonytalansága miatt, s persze mindig akad elégedetlen ember is az igénylők között, akik szinte naponta izgalmas perceket tudnak szerezni az elnöknek, akinek pedig vigyáznia kellene a szívére, hiszen még a nyugdíjkorhatár elérése előtt ezzel száza- lékolták le.- Fazekas Mihály ennek ellenére szívügyének tekinti a földkérdést Derzsen. Hogyan is mondta búcsúzásunkkor? „Most is ideiglenesen osztottam ki 300 hektárt az igénylők között, mert hamarosan itt a tavasz, és termőföldet műveletlenül hagyni a legnagyobb vétek, amit el lehet követni ma Magyarországon.” Információhoz jutás szórakozással Ez a „kárókatona” a szezonra már posztolni szeretne Tiszafüred ismét egy szép, különleges épülettel lesz gazdagabb. Korábban már hírt adtunk arról az építkezésről, mely lassan már a befejezéséhez közeledik, és várhatóan elkészül még a turisztikai szezon kezdete előtt, a Kormorán Kft. új információs irodája. Jelenleg a belső tér végleges kialakítását végzi a kivitelező, a helyi Bizalom Kft. Ez most a legfontosabb, mert már a szezonkezdet előtt szeretné itt elkezdeni a munkát a betéti társaság, hogy már az új, igényesen berendezett épületben kínálja idei programjait a belföldi és a külföldi turistáknak. A kft. nevéhez méltóan (a kormorán, népies nevén a kárókatona a Tisza-vidék, a Hortobágy egyik védett madara - a szerk.) elsősorban csónakos kirándulásokat tervez és szervez Tisza-tó vadregényes, eldugott részeibe, de rendszeres útiprogramokat kínál a Hortobágyra és a közeli, történelmi borvidékekre, Egerbe és Tokajba is. Az új épületben nem csak információkhoz juthatnak az érdeklődők. A szórakozni vágyók számára külön szárnyat alakítanak ki, drinkbárral. A bár hatalmas terasza a nagyobb társaságok kedvelőinek, míg a galéria a meghittebb körülményeket óhajtóknak nyújt lehetőséget a kikapcsolódásra, a munkák jelenlegi állása szerint pár hónapon belül. Az idén nyáron a Füredre látogató vendégek egyben biztos, hogy nem szenvednek hiányt: kulturált, pontos és naprakész információkhoz jutnak a városban, mert egy éven belül két új információs iroda (tavaly novemberben adták át a Turinform irodáját - a szerk.) épült itt, segítye a Tisza-tavi turizmus, idegenforgalom minőségi előrelépését. Ebben az épületben nem csak információhoz jut majd a turista, de szórakozhat is Mindig jól jön az olcsó tüzelő Aki a hét elején megfordult a Kunhegyestől pár kilométerre lévő kicsiny falucskában, To- majmonostorán, érdekes látványra lehetett figyelmes. Úgy látszik, a NEFAG Szolnoki Erdészetének akciója, mely során az erdőritkításkor kitermelt akácfáit árulta köbméterenként 100 forint alatti áron, sikeres volt, mert sok porta előtt szorgoskodtak: az ott lakók hordták be a házukba a tűzifát. Kontra József Lenin úti nyugdíjas is vásárolt két köbmétert, pontosabban „űrmétert” - ő ezt a kifejezést használta - a fából. Hogy miért? „A paphalmi erdőből hodják ide” - kezdte az indoklást, majd így folytatta: „A tél még nem mondta ki az utolsó szót, így a mai tüzelőárak mellett jól jön ez a kis segítség nekem is. Gyermekeim már kirepültek a családi fészekből, feleségemmel maradtunk To- majon. A kis nyugdíj mellett spórolunk, ahogy tudunk. Hát ezért vettem én is az akácfából" - fejezte be válaszát, májd a szomszéd fiatalember segítségével folytatta a munkát, mert az MTZ-ről leborított akácfakupac nagyobb része a ház előtt még rájuk várt. A mai tüzelőárak mellett két köbméter olcsó tűzifa is segíthet a nyugdíjasoknak