Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
Nem sokat váratott magára a válasz. Mód egyenlített, majd a negyed vége előtt ismét Pintér Z. juttatta előnyhöz az Elektro- softot. A második játékrészben rá sem lehetett ismerni a szolnokiakra. A hazaiak valóságos gólözönt zúdítottak Sűrű kapujába, és 4-0-ás győzelemmel realizálták a negyedet. A harmadik koreográfiáját hajszálra úgy írták a csapatok, ahogyan az előzőét, csak éppen más színű tollal. Ebben a játékrészben a Szolnok brillírozott és Tóth Csaba vezérletével belemosták vendéglátóikat a medencébe. Egygólos vezetéssel gyür- kőztek neki az együttesek a zárófelvonásnak. A szegediek mozgósították utolsó erőtartalékaikat, és végül a maguk javára tudták fordítani a mérkőzést, amelyen jobbára egyenlő erők küzdelme folyt. Összességében a hazaiak megérdemelten tartották otthon a két pontot, mert az OB I-ben büntetlenül nem lehet kihagyni annyi emberelőnyös helyzetet, mint amennyit az idényeleji formát mutató Elektrosoft elpuskázott. Pozsgay Zsolt: - Tóth Csaba három rutinos megmozdulásával majdnem keresztülhúzta számításainkat. Wolf Péter: - Saját magunkat vertük meg. Komjádi Kupa: Elektrosoft SE - Eger SE 11-9 (2-3, 3-0, 1-3,5-3) Szolnok, v.: Székely, Juhász Legjobb góllövök: Nagy 3, Lukács 3, ill. Petik 4, Tűzkő 2 Vasárnap az Elektrsoft SE juniorjai lejátszották utolsó Komjádi Kupa csoportmérkőzésüket. Hazai környezetben nem okozott különösebb gondot a szolnoki fiataloknak az Eger SE legyőzése. Jók: Nagy, Kövér, Lukács, ill. Petik, Tűzkő, Kerekes. Urbán Laskai István (balra) polgármester köszöntője után a gyerekeké a játéktér Fotó: Barna Tiszasas lakóinak száma 1373. A község 89 méterrel a tengerszint felett a Tiszazugban bújik meg. Pedig nincs miért, hisz olyan sportcsarnokot avattak. amelyre messzi földön is büszkék lehetnek. A már a kő- és rézkorban lakott település első írásos emlékét az 1347-es királyi adománylevél hitelesíti, bizonyos Rátóth nembeli Nagy Leustach birtokaként szerepel Kürttel egyetemben. A török uralom alatt csaknem teljesen elnéptelenedett a falu, Ali bég hadai a szomszédos Csépával együtt felgyújtották, lakóit kardélre hányták. Vajon most memé-e betenni a lábát Tisza- sasra a főtiszt? Számolna-e azzal, hogy ezen a vidéken milyen hősies küzdelemre képesek az emberek? Igaz nem százötven, csupán hat esztendeig, hogy felépüljön az általános iskola tornacsarnoka. A nemzeti színű szalagot Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és országgyűlési képviselő vágta át. Köszöntőjében felhívta a pedagógusok figyelmét arra, mekkora a felelősségük egy egészségesebb nemzet felnevelésében. Versenysportban nincs szégyenkezni valónk, ellenben az ország lakói nagy részének fizikai állapota leromlott. Laskai István polgármester meghatottan állt mikrofon elé, és egyenesen történelmi jelentőségűnek nevezte azt a „csatát”, melynek eredménye végre megvalósult a tervező, Kozák János elképzelése szerint. Az impozáns létesítmény 20x30 méteres játékterét szibériai vörösfenyőből készült hajópadló borítja, az egyik végében galéria emelkedik akár a küzdősportok művelői, akár a nézők befo- gadásásra. Két öltöző, szertár, tanári és orvosi szoba tartozik még a falu legújabb büszkeségéhez, melynek tetőszerkezete Belgiumból, központi fűtése Franciaországból származik. Az összes költség 26 millió 777 ezer forintra rúg, az összegből tíz milliót a falu vállalt magára. Ahogy a polgármester hangsúlyozta: - az alkotásra való együttes törekvésben az emberek anyagiakkal teli kezüket is kinyújtották.” Nagy Lászlóné iskolaigazgató is méltán volt boldog, 119 gyerek mindennapos testnevelése látszik biztosítottnak, a friss diplomás tanár, Tóth Zoltán pedig ideálisabb pályakezdésre álmában sem gondolhatott. Elképzelése szerint, mivel a kosárlabda és a labdasportok híve, hamarosan beindult a gyerekek sportági foglalkoztatása. Mintát már kaptak, hisz az Olajbányász együttese bemutatóval kedveskedett a tiszasasi- aknak. Hosszú István megköszönte, hogy rájuk gondoltak az avatásnál. - Mindig örömmel jövünk az ilyen és hasonló eseményekre. Remélem hamarosan a megye egyik utánpótlásbázisa lesz az e minden igényt kielégítő csarnok, és azt sem tartom kizártnak, hogy néhány év múlva éppen innen származó játékossal fogunk erősödni. (ni) A fiatalok találkozóján Kövér mellett „fuldoklik” az egri center Szeged, 200 n., v.: Puskás, Németh Szeged: Scsegyerkin-Fodor, MÓD 1? Molnár P., Török, MOLNÁR T. 4, Megyeri, csere: CSAPÓ 2, Halász, Orosz. Edző: Pozsgay Zsolt. Szolnok: SÜRU-PINTÉR Z. 2, Vargyas 2, Mohi 1, TÓTH Cs. 1, Kiss A., Cseh, csere: Lukács, Magyar, Hegyvári 1, Nagy T. Edző: Wolf Péter. Gól emberelőnyből: 14/5, ill. 12/2. Négy méteresből: 2/0, ill. 0 A bajnokság tavaszi idényének nyitómérkőzésén a szegedi uszodában a két vidéki vízilabda-fellegvár rangadója kihagyott büntetővel kezdődött. A válogatott üdvöskéje, Fodor Rajmund nem élt a lehetőséggel, mert helyezetlen lövését biztos kézzel hárította a maródi Bodrogit helyettesítő Sűrű Dezső. A kihagyott négyes szárnyakat adott a vendégeknek, s az ellentámadásból Pintér Z. vezetést szerzett a Szolnoknak. "'ÍN . V... V* . S %vw,y Hu ^ \ a Férfi röplabda NB I. Ötjátszmás vereségek fordulója mindkét fronton Sz. Vegyimüvek- Kazincbarcika 2:3 (13,-10,-8,12,-10) Szolnok, 50 n., v.: Horváth, dr. Takács Sz. Vegyiművek: Pavljuk, Papp, Pádár, GULYÁS, Su- rányi, Tóth. Csere: Szűcs, Pénzes, Buday. Edző: Ilyés Gábor. Kazincbarcika: Nagypál, MEDVEJENKO, Poblotski, Kiss Zs. I., BENCSIK, Békés. Csere: Berczy, Csanya. Edző: Dudás András.-Győznünk kell az „életben maradáshoz", és természetesen mindent meg is teszünk érte! -ígérte Ilyés Gábor, a Vegyiművek mestere a találkozó előtt. Bizony fontos volt a győzelem a hazaiaknak, hiszen eddig nem sok babér termett számukra ebben a bajnokságban. Eleinte nem úgy látszott, hogy végre megtörik a jég. A Kazincbarcika tetszés szerint érte el pontjait, mire a vendéglátók észbe kaptak, már 0-6-os hátrányba kerültek. Ekkor végre kiegyensúlyozottabbá vált a játék, Pavljuk és Gulyás remek megoldásainak köszönhetően kiegyenlített a Vegyi, sőt a legjobbkor - a játszma végén - fordította a maga javára az állást. A folytatásban a nagy lelkesedés már nem hiányzott, az eredményesség annál inkább. Csupán 2-3-ig tudta tartani a lépést ellenfelével a hazai gárda, ettől kezdve két szetten keresztül az történt, amit a barcikaiak - és a játékvezetők - akartak. Bizony a sípmesterek ezen a taTámad a Vegyiművek, magasodik a vendégsánc F.: Barna lálkozón nem álltak feladatuk magaslatán! Az ő ténykedésüknek is köszönhető, hogy másfél órányi játék után a vendégeknél volt az előny. A következő játszmában Gulyás elemi erejű leütéseinek köszönhetően nem szakadt le a Tisza-parti együttes, majd Pádár nyitásaival pillanatok alatt ötpontos előnyhöz jutott, amit már nem adott ki a kezéből, így következhetett a mindent eldöntő ötödik játszma. Hazaiak előtt felcsillanó reményt gyorsan kioltották az észak-magyarországiak, másodpercek alatt 0-2 volt az állás. Összekapta magát a Hen- kel-gárda, egyenlített, de utoljára 4-4-nél volt partiban ellenfelével. Innentől sorra szerezte poénjait a Kazincbarcika, s bár 6-13-ra még felzárkózott a Szolnok, a végjátékban egyértelműen jobb volt a két orosz idegenlégiós által vezérelt vendégegyüttes. A Vegyiművektől csupán Gulyás tudta igazán a tudását nyújtani. Jászberényi RK - Ajka SC 2:3 (9,-12,-7, 9,-10) Jászberény, 50 n., v.: Cse- mák, Szabó Jászberényi RK: Petliak, Szórád, Tóth, Pesti, Hallgat, Agócs, Csere: Postás, Legény. Edző: Litkei Gábor. Ajka SC: Sipos, Kovács, Glóny, Horváth, Viasz, Ónodi, Csere: Bakonyi. Edző: Homola György. Az elmúlt hetek vereségsorozata után már csak a győzelem elfogadható eredmény - vallották a találkozó előtt a jászberényiek. Ez pedig az ellenfél játékerejének ismeretében nem tűnt elérhetetlennek. Még úgy sem, hogy a hosszabb ideje sérült Göblyös bokasérülése után László Rita is hiányzott Litkei Gábor csapatából. Ilyen előzmények után négy ajkai ponttal kezdődött a mérkőzés, csak ezt követően ébredtek fel Pestiék, s rögtön olyan lendületbe jöttek, hogy 11-4-re már ők vezettek. A második szett már lényegesen nagyobb küzdelmet hozott. Glóny és Kovács remek leütéseivel nemcsak lépést tartott az ajkai gárda, hanem 10-10 után 10-14-nél jaN/malabdához is jutott. Ezt még hárították a jászberényiek, sőt 12-14-re felzárkóztak, de a harmadik szettlabdát már értékesítették vendégek. A folytatásban tovább tartott az ajkaiak lendülete. Bár 7-6-ra még Pestiék vezettek, ezt követően már csak Homola mester csapata szerzett pontot. A negyedik szettben aztán ismét összekapták magukat Hallgatók, látványos labdamenetek után 10-6-ra és 12-7-re is vezettek már, s az idegek harcát ezúttal ők bírták jobban. A mindent eldöntő játszmában 7-4-nél a jászberényieknél volt az előny, de 10-10-nél már ismét együtt volt a két csapat. A határtalan lelkesedéssel játszó vendégek innen már esélyt sem adtak a hazaiaknak. A 90 perces összecsapáson két egyenlő játékerejű csapat küzdött a győzelemért, végül a nagyobb elszántság döntött az ajkaiak javára. A vendégek megérdemelten szerezték még a két bajnoki pontot, bár a végeredmény fordított is lehetett volna, ha a hazaiak egy kicsit jobban összpontosítanak. Szántai Férfi teke, Szuper Liga Á döntés az utolsó fordulóra maradt Közgép-Szolnoki MÁV Clips-Pack 5:3 (5263-5234) Cegléd: Sándor J. 886, Temmel 881, Rimóczi I. 868, Rimóczi Z. 897, Korpácsi 879, Szakter 852. Szolnok: Mátyás 907, Klak 907, Tihanyi 855, Rigó 832, Dedrák 836, Kántor 897. Az alapbajnokság utolsó előtti fordulójában a szomszédvár Cegléd együtteséhez utazott a Clips-Pack csapata. Az elvárás becsületes küzdelemben szerzett pont vagy pontok lettek volna. A mérkőzés tétjét a szolnoki szurkolók is átérezték, többen is elkísérték a felsőház felé kacsintgató vendégcsapatot, ám csalódniuk kellett. Kezdetben még a hazai csapat vezetett, de a szolnokiak első párosa - Klak és Mátyás - ragyogó hajrával fordított az eredményen. A középsők küzdelme azonban egyértelmű ceglédi győzelmet hozott (31 fás előnyre tettek szert a ceglédiek), mivel Tihanyi és Rigó ezúttal sem tudta hozni a kívánt eredményt. Mindössze 881 fát kellett volna elérnie Dedráknak ahhoz, hogy döntetlenre mentse a találkozót, ám ez sem sikerült. A Clips-Pack csapata ezúttal is „féloldalasnak” bizonyult és a vereség okát ebben kell keresni. Annyi - minőségileg megfelelő - cserejátékosa nincs a szolnokiaknak, amennyire most szükség lenne. Ifjúságiak: Közgép-Sz. MÁV Clips-Pack 1:3 (1679-1681) Ä ceglédiek egyértelműen esélyesebbek voltak, de a Clips-Pack fiataljai (Bíró és Nádas) ezúttal a hajrában megtréfálták őket. Mátyás gurításai után még „rózsaszínűnek” tűnt a világ Vízilabda OB I. Sünit érte a gólzápor a második negyedben Szegedi VE - Elektrosoft SE 8-7 (1-2, 4-0, 0-4, 3-1) Ha ezt a török Ali bég látná?