Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-28 / 49. szám
4 1994. február 28., hétfő ® A szerkesztőség postájából ® A legvégső esetben gallyazzák a vezetékhez érő fákat Környezetünk és biztonságunk védelmében Levél a volt hadifoglyok és internáltak gyermekeihez „Édesanyánk halála nem lehet a tét” „Lecsonkolták a fákat” címmel jelent meg ebben a rovatban (február 17-én) Modla Ferenc olvasó észrevétele. Levelének azzal a részével, melyben azon törekvését fejezi ki, hogy környezetünket, városunkat egészségesebbé, szebbé szeretné tenni, teljes mértékben egyetértek, és cégünk is mindent megtesz a környezet védelméért. Ebben a roppant nehéz, hosszú, küzdelmes munkában viszont előfordul, hogy olyan helyzettel állunk szemben, ami már nem az egészséges környezetet és annak védelmét jelenti, hanem más érdekeket, szabályokat sért. A kisfeszültségű vezetékek biztonsági övezetének határáig a vezetékek alatt csak olyan gyümölcsfák vagy egyéb fák hagyhatók meg, melyek - a teljes kifejlődési magasságukat figyelembe véve — a vezetéket 1,25 méternél jobban nem közelítik meg. Sajnálatos, hogy az erre vontkozó jogszabályt, előírást az állampolgárok nem ismerik, vagy csak nagyon kevesen, s ingatlanuk elé - bár jó akarattól vezérelve - fákat ültetnek. Míg nagyra nem nő, illetve ha a tulajdonos megfelelően gondozza, legaly- lyazza, ápolja, nincs is probléma. Modla úr levelében többek között azt írta, hogy a szolnoki Bem utcában dolgozóink sorra levágták a szépre nőtt fák koronáját. Ezzel szemben az az igazság, hogy az utcájukban, ami körülbelül nyolcszáz-ezer méter hosszú, szakembereink csupán két fáról - ami már a vezetéket veszélyeztette - vágták le a gallyakat, és nem a teljes koronát. A szigetelt vezetékek valóban kedvezőbbek, ahogyan ezt az olvasó is említette, de a szigetelést egy idő után sajnos elkoptathatja a tartós súrlódás, végső soron a vezeték össze- rögzítését is szétszakíthatja! Talán e válaszlevelünkből is kitűnik, hogy Modla úr törekvésével egyetértünk, de az említett esetben sajnos nem tehettünk mást. Befejezésképpen még any- nyit fűzhetünk ehhez a témához: ha bárki végigsétál a „Pletykafalu” utcáin, láthatja: a jogszabály értelmében megakadályozhatnánk ugyan, hogy az ott lakók a villanyhálózataink alá fákat ültessenek, de nem tesszük! Igyekszünk a fákkal együtt élni, és csak a legvégső esetben gallyazzuk. Varga Károly kirendeltségvezető (TITÁSZ Rt., Szolnok) Utazzunk csak Kenderesről Bánhalmára - korán reggel Ki ellenőrzi az ellenőrt? Az élet több területén találkozunk az ellenőr ellenőrzésével, így például az egészségügyben, az orvosi ügyelet szuperügyeletével, de kérdés, hogy az autóbuszok ellenőreit ellen- őrzi-e valaki? Ha igen, kíváncsi lennék, mit szólt volna ahhoz, ami február 22-én hangzott el a zsúfolt buszon: A bánhalmi szociális otthonban dolgozók évtizedek óta járnak a Szolnokról érkező, s Kenderesről 6.30 tájban induló autóbusszal - sokszor fél lábon állva vagy egymás hegyén-há- tán. Ezen a reggelen sem volt másképp, és az ismerős ellenőrnek mondtam: jó lenne lassanként érvényt szerezni annak, hogy aki rendszeresen áll a buszon, az fél bérleti díjat fizessen. Mi egyébként teljes havi bérletet váltunk, de általában csak húsz alkalommal utazunk vele - olykor a rosszul ébredő gépkocsivezetőknek is kiszolgáltatva. Pedig mi már tudjuk, hogy a bérletet előre kell mutatni, és ha ismeretlen „útitársat” látunk, az valószínűleg ellenőr. De visszakanyarodva az előzőekhez, a felvetésemre nem az ismerős ellenőr, hanem az az illető válaszolt, aki nem tartozott a rendszeres útitársak közé. Azt mondta, hogy a moziban szoktak ülni. Lehet, hogy ő is ellenőr volt? Mindenesetre any- nyit elértem, hogy az egyik utas az ülésre tett táskáját levette, s ha nehezen is, de leülhettem. Az ismeretlen útitárs azonban nem hagyta abba, még azt motyogta- rám célozva -, hogy „öreg szatyor”. Felháborító, s ezért is ragadtam tollat. A túlzsúfoltság miatt - és a kölcsönös megértés érdekében- célszerű lenne, ha a Jászkun Volán Rt. illetékesei ezen a járaton olykor szúrópróbaszerű ellenőrzést tartanának - írta többek között olvasónk. (Címe a szerkesztőségben.) Molnár Lajosné Kenderes Egykorúak lehetünk. Hozzátok szólok. Mindazokhoz, akik a volt hadifogoly, internált édesapjuk halála után már édesanyjukat is eltemették. Édesanyánk halála miatt a pótkártalanítási igény beadásának lehetőségéből is kizár bennünket a törvény. Utolsó alkalom, hogy megkérdezzük: miért és menynyivel ér többet a föld, a vagyon - hisz’ azután kérhet kárpótlást az elhalt szülők gyermeke is -, mint két emberi élet, akik a szüléink voltak? Azokban a nehéz időkben mi gyerekfejjel nagyon is értettük - mert meg kellett értenünk -, hogy mi történik a világban és velünk, körülöttünk, és miért, és meddig. Nekem kilenc évig. Kárpótlást érdemiünk, meggyötört, élő halottként viszontlátott hadifogoly édesapánkért, nélkülözéseinkért, a reménybe, várakozásba beleroppant édesanyánkért, gyermekkorunk keserves emlékeiért. Meg kell találnunk egymást. Édesanyánk halála nem lehet a tét egy törvényhozásban, amely kegyetlenül, érthetetlen módon kizár bennünket az igazságtétel teljességéből. Keressük meg egymást, és kérjünk szót, ahol elégtételre, meghallgatásra találunk. Ezért várom a jelentkezést. (Tószeg, Tűzoltó u. 3.) Fazekasné Demeter Ágnes Küldjön egy képet! FOCIZÁSUNK IDEJÉBŐL. Öcsémmel, Papp II. Istvánnal (jobbra) 1968-ban, a balatonkenesei téli „alapozáson”, akivel annak idején a Szolnoki MTE labdarúgócsapatban játszottunk. Ma edzősködünk. Papp László - Szolnok Denver Dinó Új szászon A Bajcsy úti óvoda az idén is nyilvános, jótékony célú ünnepséget rendezett. A gyerekek tréfás versei, jelenetei mellett farsangi kellékekkel is készültünk rá - a szülőkkel együtt -, de az esemény fénypontja a mesebeli Denver Dinó volt. Ugyanis a Petőfi Csarnok igazgatósága kérésünkre ingyen rendelkezésünkre bocsátotta a kedvelt mesealak jelmezét. Köszönjük, s a műszaki vezetőnek is, aki a rossz közlekedési viszonyok ellenére vállalta, hogy elhozza, s vele együtt azt a szolnoki középiskolás lányt is, aki magára öltötte; órákon át táncolt a gyerekekkel, cipelte a nehéz jelmezt. Úgy éreztük, rohanó világunkban sikerült egy vidám, meglepetéssel tarkított vasárnap délutánt szerezni óvodásainknak s vendégeinknek. Szabóné Balogh Etelka intézményvezető óvónő Régóta járhatatlan az utca A szolnoki Pozsonyi út 17. számú ház előtt a gyalogjárdát már két éve zárja el teljesen a kirakott építőanyag. Ezen az oldalon - hóban, fagyban, sárban, sötétben - csak a kocsiútra kitérve közlekedhetünk. Ha csak a kabátunkat, ruhánkat fröcsköli össze valamelyik jármű, hagyján, de a közúton komoly balesetveszélynek is ki vagyunk téve. Megjegyzem, tavaly két talicska homokot raktunk le a házunk elé, de két napon belül már ott is voltak a közterület-felügyelők, és kérték a helyfoglalási engedélyt. Áz Uj Néplap nyilvánosságán keresztül kérjük az illetékeseket, hogy intézkedjenek, tegyék lehetővé, hogy a lakosság zavartalanul, biztonságos körülmények között közlekedhessenek a járdán! - írta Nagy Sándor olvasónk, mi pedig egy képet hoztunk a helyszínről. (Fotó: Mészáros) A kisújszállási könyvtárban Gyönyörűen meséltek A kisújszállási Arany János Városi Könyvtár gyermek- könyvtára február 17-én magyar népmese-vetélkedőt rendezett az általános iskolák negyedik osztályosai számára. Nagy örömünkre szolgált, hogy a felhívásunkra, hirdetésünkre tizenkét csapat nevezett be. (Egy-egy csapat három tanulóból állt.) Elmondhatjuk, hogy a gyerekek meseismeretből remekül felkészültek, amiért ezúton is szeretetteljes köszönetünket fejezzük ki. Reméljük, hogy a verseny megszervezésével, rendezésével sikerült felkelteni az érdeklődésüket e szép műfaj iránt, és gyermekeinkkel - a mindannyiunk számára kedves, maradandó élményen túl - megszeretettük a magyar népmesét. A mesemondó-vetélkedőn - a tudás mellett - természetesen a jó hangulat sem hiányzott. A nyilvánosságon keresztül is köszönetét mondunk a felkészítő tanároknak, a gyerekek szüleinek és mindazoknak, akik a rendezvény lebonyolításában segítettek. Varró Lászlóné gyermekkönyvtáros Expressz - ajánlva Két levélből közlök ma részleteket. Nem szégyellem: ahogy lassan betűzgettem a kézzel rótt sorokat, már az első olvasat után befelé nyel- destem könnyeimet. Mélyen átérez- tem a hadiözvegy és hadiárva levelét, hiszen édesapám hét évig volt a málenkij robot poklában, s hál’ Istennek, hetvenegy évesen ő ugyan családja körében élhet, de nincs olyan hét a mai napig, hogy lidérces álmaiban ne legyen újra kint az orosz barakkokban mint hadifogoly, ne lássa hosszúra nőtt szakállal volt bajtársait, ne kérdezze: hát ti, még mindig itt vagytok? Idegrendszere végzetesen megsínylette a kaukázusi kőtörést, a lágerből lágerbe való hurcolást, az emberi megaláztatások sorozatát. Három év után adhatott életjelet magáról első ízben szüleinek, egy vöröskeresztes lap segítségével. ’51-ben hazajöhetett ugyan, ám következett a megfélemlítéses hallgatás majd negyvenéves időszaka. Mindezek után szerencsés ember: életben van. Már nem kell félnie. Ám a reflexek ... Kedves Szigeti Károlyné! Az Ön vesztesége - örökre eltűnt férje - sajnos pótolhatatlan. Szalontárói küldött soraival a szolnoki székhelyű „Zounuk” Nemzetközi Hadigondozott Alapítvány kuratóriumának elnökéhez, dr. Leskó Ferenchez fordul, akinek közreműködésével hamarosan hadisegélyben részesül, ám levelét küldhette volna akár a fegyveres erők főparancsnokának vagy a honvédelmi miniszternek is címezve. Mert nagy a magyar állam mulasztása. De helyettem beszéljen a továbbiakban levele: „Nagyon meghatott a levelük, melyben megemlékeznek a volt bajtársuk özvegyéről. Mi, hadiözvegyek, akik Erdélyben élünk, már azt gondoltuk, hogy régen elfelejtettek bennünket, hisz a magyar állam annyi fáradtságot sem vett, hogy értesítsen szeretettférjem haláláról vagy eltűnéséről. Úgy éltem le az életemet, hogy állandóan vártam a férjemet, egyszer csak betoppan. Titokban reméltem, hogy orosz fogságba került. Ebben a nagy várakozásban felneveltem két fiúgyermekemet nagy szeretetben és nagy szegénységben. Közben úgy eltelt az idő, hogy már én is 75 éves vagyok. Tisztelt Elnök Úr! Ha van rá módjuk, hogy tudassák velem, mi történt a férjemmel, nagyon szépen megköszönném. Köszönöm, hogy megemlékeztek rólam, annyi sok évtized után. Kívánom, hogy az alapítványt nagyon jó egészségben vezessék, és egy kis örömöt szerezzenek szegény erdélyi bajtársaik feleségeinek és gyermekeinek. ” Kedves Asszonyom! Á kuratórium elnöke arról tájékoztatott: minden igyekezetével azon lesz a hadigondozottak szövetsége, hogy a magyar állam a megőrzött iratok feldolgozásával utólagosan pótolja a háborút követő súlyos mulasztását, a hozzátartozók hivatalos kiértesítését hadviselő szeretteik sorsáról. A másik levél közelebbről íródott. Szabó Lajosné küldte Jászárokszállásról: „Az Új Néplapban akadtam rá a Hadigondozottak segélyezése című cikkükre. Édesapám mint munkaszolgálatos hadifogoly a volt Szovjetúnió területén halt meg 1945(?) vagy 1946-ban. A hadiárva-ellátást annak idején édesanyámtól elvonták. Már 10 éves koromtól dolgoznom kellett. Az évek teltek sok munka és keserűség között. Magam is megrokkantam. Hiába kértem kárpótlást az államtól apámért, elutasítottak. A hadirokkantak segélyezése vonatkozik-e II. világ- háborús hadiárvára? Milyen igénylési feltételei vannak? Mi a kuratóriumnak a címe? Kérem, a feltett kérdésekre írásban válaszoljanak, mert a megélhetésem nem teszi lehetővé újságuk előfizetését." Kedves Szabó Lajosné! A parlament a napokban tárgyalta az életüktől és szabadságuktól jogtalanul megfosztottak kárpótlását részletező 1992-es törvény módosítását. Ennek keretében adták be a javaslatot, amelyben kérik a második világháborúban teljesített munkaszolgálat alapján az érintettek kárpótlását. Tisztelem Önt embert próbáló, nehéz sorsa miatt. Levelét átadtuk a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége (MAHÓNSZ) megyei szervezete képviselőjének, dr. Leskó Ferencnek, aki a hadigondozott alapítvány kuratóriumának is elnöke. Tőle kap hamarosan névre szóló válaszlevelet. Természetesen, hogy a mi válaszunkat is olvashassa, postázzuk Önnek az Új Néplap példányát. Akiknek pedig - hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek - elszámolnivalójuk van a magyar állammal a megszenvedett háborús éveket követő méltatlan mellőzöttségért, azokat arra kérjük, vegyék fel bátran a kapcsolatot a szövetséggel, keressék őket bajtársi bizalommal az alábbi címen: dr. Leskó Ferenc, MAHONSZ Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei szervezete, 5000 Szolnok, Kolozsvári út 16. (telefon: 56/376-736) Tisztelettel: Sulibuli Jászjákóhalmán A jászjákóhalmi iskolások jelenetekkel tűzdelt sulibulit tartottak nemrég, a közösségi házban. Ä képen, egy vidéki szálloda recepcióján, maharadzsa szerepében Darázs Zoltán, hű tolmácsa Nagy József. A nyolcadikosok produkcióját - ahogyan ez ilyenkor szokás - tánc követte. (Fotó: F. I.) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
