Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-26 / 48. szám
Csak felnőtteknek! A nagymama az utcát söpri, öt év körüli unokája ott sertepertél körülötte. Cserfes, minden lében kanál kis per- szóna, a járókelőket meg- megszólítgatja, rájuk köszön, érdeklődik, hová mennek, kis darabon utánuk szalad, és grimaszokat vág a hátuknak címezve. Nagyanyja tűri egy ideig, aztán csak rámordul a kis tűz- rőlpattantra: ne kötözködjél már a felnőttekkel! Kicsi vagy te még ahhoz.- Miért? Csak a felnőtteknek szabad? - méltatlankodik a leányzó, és duzzogva a kerítést kezdi rugdosni.- Milyen bölcs kérdés! — somolygok magamban. - Bizony, nekünk már szabad. Mi sok mindent megtehetünk. Kinővén a hátulgombolós korból, le kell mondanunk ugyan ügyes-bajos dolgaink gyors és egyértelmű elintézéséről; nevezetesen, hogy a javainkra (baba, kisautó, építőkocka) igényt tartón taszajt- sunk egy nagyot, belerúgjunk, ráugorjunk és földre teremtsük. Nem! Ezeket a szerfölött hathatós megoldásokat mostanra már talonba kellett tennünk. Valljuk be őszintén, vannak olyan helyzetek, amikor igen nehezünkre esik nem elővenni őket. Mert mit tennénk legszívesebben, amikor egy hosszú sorállásnál már épp odajutnánk a pénztárhoz, és valaki ügyesen elénk tolakodik, és legott gyömöszöli kosarát a pultra. Ugye, hogy legszívesebben testi fenyítésben részesítenénk. Ehelyett illedelmes, halk hangon csak annyit mondunk:- Elnézést uram (hölgyem)! Én jöttem előbb. Belül persze mondjuk a magunkét, elküldjük az illetőt melegebb éghajlatra, de ezt nem hallja, amazt meg nem méltatja válaszra sem. így aztán nem marad más hátra, minthogy elhatározzuk, a továbbiakban mi sem leszünk ilyen rendesek. Következésképp a megállóba bearaszoló busz lépcsőjére elsőként rugaszkodunk fel, lesodorva mindenkit, aki nem kellő meggyőződéssel csimpaszkodik a fogantyúba. Természetesen nem tekintünk el az illedelmesség szabályaitól, és fogunk közt elmorzsolunk egy „bocsánat”, „elnézést”, vagy „pardon” szavacskát. Tudjuk, csekély vigasz ez annak, aki jó erőnlétünk következtében éppen az anyafölddel ismerkedik közelebbről, de megtapasztaltuk, a szavak nagyon fontosak. Nem baj, ha nem gondoljuk komolyan, nem baj, ha mást fejez ki a gesztus, a hangszín, mint a szó, a lényeg, hogy mondjuk és mondjuk. Egy-egy jól időzített mondat képes rúgni, vágni, karmolni, sőt még ölni is. A „mosolyogva fojtogatás” sokdanos nagymestereit messziről kerüli és féli a nép, meg talán irigyli is. Ha egy szemfüles vállalkozó meghirdetne egy ilyen tanfolyamot, bizony mondom néktek, meggazdagodna. /jtLl ^ BtBCftKCK A reklám 1. törvénye % A konkurencia* séma A hazugság talán megöli a reklámot, de az őszinteség biztosan. Mindig más ötletét fogadják el. A vigasz-folyomány. De abból se lesz semmi. Szabálytalan portré Egy recept „a legszebb asszonytól” „A legszebb asszony”, Bayer Ilona kis piros Mazdáján virít a felirat. Az „alkotó” a kocsira felverődött sárba véste üzenetét, talán személyesen nem mert előállni vele, no, meg így van benne egy kis XX. századi romantika.- Sejtem, ki volt, egy szakmabeli - mosolyog Ilona. - Jópofa dolog, és persze jólesik. Nem mintha komolyan venném, nem vágyom ilyen státuszra, de érzem a megbecsülést, a szere- tetet benne, és ez örömmel tölt el. Tudom, az emberek körében mindenféle szóbeszéd kering a TV-ben dúló belháborúkról. Én nem éreztem, és nem érzek ilyet. Kis megszakítással 16 éve vagyok itt munkatárs. Végig nagyon jó kollégákkal dolgozhattam. Amiben tudtak, tudnak segítenek, de ez kölcsönös. Magam is toleráns, együttműködésre képes, a közös munkában örömet lelő ember vagyok.- Bayer Ilonáról talán nem mindenki tudja, hogy tősgyökeres szolnoki. Honnan is indultál? Honnan vezetett az utad a fővárosba?- A Kárász utca 17.-ben születtem, egy kis házban. Ma már ■sokemeletes épület van a helyén. A legszebb gyermekkori emlékeim a Zagyva-parti otthonunkhoz fűznek. Szüleim és 100 éves anyai nagyapám most is ott élnek.- Ezek szerint szoros kötelékek fűznek még ma is városunkhoz.- Szívesen járok vissza. Nemcsak édesapám, édesanyám, a rokonság miatt. Szeretem az utcákat, a tereket, a Ti- sza-partot, ismerősként köszöntőm a helybélieket, hiszen itt nőttem fel, itt töltöttem ifjúságom nagy részét. A Közgazdasági Technikumban érettségiztem, utána a szolnoki rádióhoz jelentkeztem riporternek. Budapestre 1974-ben kerültem, előbb a rádióhoz, majd a televízióhoz.- Ez a beszélgetés a Városi Művelődési Központ színpadán egy különleges alkalom, rendezvény apropójaként jött létre, amely azt hiszem, neked is a megszokottól eltérő feladatot jelentett.- A Hol élünk? fesztivál záróakkordjaként megrendezésre kerülő Emlék-mű talk-showt vezettem, amely a Szolnokról elkerült, vagy valamilyen módon a városhoz kapcsolódó művészeket, híres embereket szólaltatott meg. Ez a felkérés kihívást jelentett számomra, eddigi pályafutásom során nem készítettem még hasonló műsort. Meglehetősen izgultam is emiatt.- Elmondhatom, hogy mi ebből a nézőtéren semmit nem vettünk észre. Gördülékenyen és nagyon közvetlen, családias hangvételben irányítottad a társalgást. Én úgy érzem, ez a titka népszerűségednek, a pályádon elért sikereidnek is. Mind a képernyőről, mind a színpadról úgy tudsz szólni az emberekhez, mintha régi barátság, személyes ismeretség fűzne hozzájuk.- Szeretem az embereket. Bárkivel szívesen szóba elegyedem. Mindenkitől lehet újdonságot hallani, információt szerezni. Magánemberként is nagy „dumás” vagyok, és nincs „két arcom”; egy, amit a stúdióban, egy amit jártamban-kel- temben mutatok. Nyíltan, őszintén vállalom magam bárhol, bármilyen körülmények között.- Erre talán a legjobb példa az a négy évvel ezelőtti „kis megszakítás” a televíziónál eltöltött munkaviszonyodban, amire beszélgetésünk elején már utaltál. Akkor a TV Híradó teljes stábja, köztük te, mint vezető munkatárs, benyújtottátok a felmondásotokat.- Nem tehettünk mást. Akkoriban az önkormányzati választások előtt igen nagy nyomás nehezedett a médiákra. Mi így demonstráltunk a pártosság ellen, hitet téve az objektív tájékoztatás mellett.- Keserves döntés lehetett.- Nem volt az. Mindannyian szükségszerűnek éreztük. Viszont nem volt könnyű megemészteni, hogy nekünk, akik tisztességesek voltunk, nekünk kellett felállni és elmenni. Egyénenként nagy gondot, problémát okozott a helyzet, hisz munka nélkül maradtunk.- Neked különösen nehéz lehetett. Három gyermeket egyedül neveltél, a legkisebb akkor volt egyéves. Hogyan vészelted át ezt az időszakot?- Optimista ember vagyok. Mindig bízom a dolgok jobbra fordulásában. Hittem, hogy szükség van a tudásomra, a tapasztalataimra. A történtek után nem sokkal Érdi Sanyi megkeresett, hívott a „Stúdió ’91”-be, rövidesen beindultak híradós kísérleti adások, ahol szintén számítottak rám. Aztán a „Napraforgó”, „Ablak”, „Zöldhullám” műsorok. Majd kitaláltam magamnak a „Civil Kurázsi” sorozatot. Most már pezsgek. Sokat dolgozom, sokfelé járok. Néhány nap múlva Párizsba utazom, majd egy szűk hetet Izraelben töltök. Mindkét helyre forgatni megyek, remélem, sokak érdeklődésére számot tartó anyagokkal térek vissza.- Mindig a munka, a munka. Pihenésre nem is gondolsz?- Ajaj, dehogynem! Már most tervezgetjük a családdal a vakációt. Valamelyik közeli tengerpartra, Istriába vagy Olaszországba szeretnénk „letelepülni” három hétre. Végre sokat együtt lenni, örülni egymásnak, a napfénynek, a víznek és pihenni - pihenni - pihenni.- Mivel tudom, hogy kiváló háziasszony vagy, szívesen forgolódsz a konyhában, befejezésül egy receptet szeretnék tőled kérni, kifejezetten a „Gondűző” olvasói számára.- Nagyon jó ötlet! Most a hétvégén néhányan ebédre hivatalosak hozzánk. Egyik kedvencünkkel, a „Putta makarónival” lepem meg őket. Ez egy olasz étel, a neve magyarra fordítva és finoman kifejezve: a rossz lányok egyetemleges titulusa. Putta makaróni A makarónit bő sós vízben kifőzzük, hideg vízzel leöblítjük, félretesszük. Közben 5-10 dkg vajat megforrósítunk, (vigyázat! nem leégetjük), beletörünk 4-5 gerezd fokhagymát, néhány cső száraz pirospaprikát belemorzsolunk, majd a víztől lecsurgatott makarónit beleforgatjuk. Azon forrón reszelt trappista, parmezán, füstöltsajt keverékével megszórjuk, apróra vágott petrezselyemzölddel díszítve tálaljuk. Elolvasva a receptet azon töprengtem, vajon mi indokolta az étel ilyetén elnevezését. Aztán rájöttem, valószínűleg az, hogy „putta” jó. OrvOsszemmel Mária 20 éves, feltűnően csinos, 176 cm magas, az átlagosnál fejlettebb, intelligens leány. Tizenhét éves kora óta manö- kenkedik. A kiválasztásnál magasan „vitte” a pálmát. Két éve komoly barátságban van vőlegényével, akivel össze akarnak házasodni, de mivel Máriának még soha nem volt havi vérzése, bár ez eddig nem zavarta ugyan, most felkereste a genetikai tanácsadót. „Mindig furcsállottam, hogy nincs menszeszem, mint a többi barátnőmnek, de úgy gondoltam, majd később megjön, de ha nem, akkor majd segítenek az orvosok.” A nem fejlődésében vezető szerepet játszó gének a nemi (X és Y) kromoszómákon találhatók. Ezért a fogamzás pillanatában az utód neme eldől. Eszerint a kromoszómális nem normálisan vagy XX (leány), vagy XY (fiú). Ha az embrió Y-kromoszó- mát tartalmaz, akkor az egyedfejlődés 7-8. hetében az eredetileg semleges ivartelepből here- szövet fejlődik. Az Y-kromo- szóma hiányában, ha az embrió kariotípusa 46 XX, akkor a 10-11. hétre petefészekszövet alakul ki. A gonadális nemet aszerint különböztetjük meg, hogy milyen ivarmirigye (here vagy petefészek) van az utódnak. A nemek differenciálódásának harmadik periódusa, amikor a nemi mirigyek által termelt hormonok hatására alakulnak ki a nemi szervek. A külső jellegzetességek alapján ez az, ami „látható”, genitális nemről beszélünk. A születés után elsősorban szintén a hormonok, másodsorban a környezeti hatások együttes eredménye a pszicho-szexu- ális nem kialakulása. Ezen a másik nem iránt mutatott érdeklődés kifejlődését értjük. Végül mindenkinek van jogi értelemben vett neme, melyet a születéskor bejegyzett anyakönyvezés erősít meg, melyből kiderül, hogy ki (Koméi vagy Kornélia, Andrea vagy András, Károly vagy Karola). Interszexualitásnak azon állapotot nevezzük, mikor a kromoszómális, gonadális, genitális, pszicho-szexuális és anyakönyvi nemek közül legalább egy nem azonos a többivel. Klinikai gyakorlatban a here vagy a petefészek megléte az elkülönítés alapja. Az ellentétes megjelenésű - interszex - egyének a meddőség kapcsán kerülnek kivizsgálásra; nőgyógyászati, andrológiai, hormonmeghatározások, kromoszóma-analízis, stb., s ezek alapján „derülnek ki” a fájdalmas „igazságok”. Mária alapos vizsgálatoknak vetette alá magát, mely számára is megdöbbentő eredménnyel járt. Sajnos a kromoszóma-analízise többszöri vizsgálattal is férfire jellemző 47, XY volt. Nőgyógyászati és ultrahang-vizsgálattal méhet nem, csak vakon végződő hüvelyt sikerült igazolni. Őt egy enzimhiány fosztotta meg attól, hogy heréi férfiként viselkedjenek, s ne a hasűrben maradva női hormonokat termeljenek. A vőlegény a felvilágosítás után is vállalta a házasságot, s Mári„o”-t Máriaként szereti tovább. Dr. Mosonyi Attila Hihetetlen történe Van Moldovának egy híres könyve: Akit a mozdony füstje megcsapott. Kifejező képies megjelenítés. És mennyire az: akit a halál szele megcsapott? Ugye rögtön tudjuk, hogy olyan valakiről van szó, aki közel állt ahhoz, hogy átkeljen Kharon ladikján a túlpartra. Nagy élmény ilyen helyzetben fölfedezni, hogy mindezek ellenére mégis evi- lágon leledzünk, kezünk-lá- bunk mozog, agyunk is lassan használhatóvá válik. (Gondolkodunk, tehát vagyunk.) Én is éppen túljutottam ezen a mozzanaton, nézegettem horpadozott autómat, és próbáltam úrrá lenni kezem remegésén, amikor a három „snájdig úriember” magyar és egyéb keverék nyelven szidalmazni kezdett felmenőimmel együtt, amiért összetört a lovaskocsi rúdja, és a ló is véresen a földön feküdt. Az emberi következetlenség és igazságtalanság sok fajtáját megéltem már, de ez túltett minden elképzelhetőn. (Mindig tanul az ember.) Az egy dolog, hogy balra kanyarodván nem adták meg nekem, a szemből jövőnek, az elsőbbséget, s igen nagy üggyel-baj- jal tudtam csak elkerülni a teljes összeütközést. A másik viAkire szont, hogy valóban az a fránya kocsirúd szilánkosra tört, a vége meg beszaladt az ablakon, s ha nincs akkora szerencsém, mint amekkora, úgy keresztüldöf, mint lepkét a gyűjtő gombostűvel. (Adjunk a morbiditásnak!) Nem tudom, miként mutatott volna tetemem a felbőszült kocsisok gyűjteményében, mert úgy ránézésre a lopás, csalás, súlyos testi sértés, emberölés, semmi nem állt tőlük távol. Gyanítom, én már csak ráadás lettem volna. Talán gondatlanságból elkövetett emberölés címszó alatt. Tudom-tudom. A bűnöket nem szemrevételezés alapján osztogatják, és felelni értük csak az ártatlanság vélelmezésének megdőlése után kell. Mégis. Elbizonytalanít a tudat, hogy ha lett volna pisztolyom, és felhasználom megvédendő a kocsirúddal történt találkozást épen megúszott csontjaimat az összetörettetéstől, a kivonuló rendőrség még engem vett volna őrizetbe, mert a védekezés mértéke nem volt arányos a fenyegetettséggel. Ne feledjük, jogállamban élünk! Ha agyonütnek, neked van igazad, és támadód elnyeri méltó büntetését - kár, hogy ezt már nem áll módodban érrájár a rúd tékelni. - Ha leleményesen megvéded magad - bűnhődnöd kell - kár, hogy nem vagy elég öntudatos állampolgár és ezt nem értékeled. Lőfegyverem nem lévén, „megnyugodva” konstatáltam, nem kerülhetek ilyen skizoid helyzetbe. Számomra az egyetlen lehetséges szerep: az ártatlan áldozat. E tragikus végkifejlettől a taxisok mentettek meg. (Kell egy csapat!) URH-n hívták a rendőrséget, de mire ők kivonultak, lónak s szekérnek hűlt helye volt. A bajszos borissza legények még időben lelket vertek a szegény igavonóba, és elp- oroszkáltak. (Ki állíthatná meg azt, aki menni akar?! Pláne, ha ennyire akar.) A rendőrök gratuláltak, hogy élek - köszönettel vettem -, elkérték az okmányaimat, közölték, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt. Megpróbálják megtalálni a delikvenseket. (Tű a szénakazalban.) Egyébiránt kárigényemmel forduljak a biztosítóhoz, de mivel a lovaskocsinak nemigen volt kötelező biztosítása, egyetlen esélyem a polgári peres eljárás, no persze csak ha az elveszettek megkerülnek. (Hiába. Akire rájár a rúd ... Szó szerint!)
