Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-19 / 42. szám

1994. február 19., szombat Szabadidőben----családi körben í i Beszéljük meg együtt! Ismerd meg önmagad Az élet fejlődése és fennmaradása a Földön, a természet adta kö­rülményektől függ. Az állatvilág még most is hozzá van kötve a természethez, minden fajnak megvan a fennmaradásához szükséges követelmény. Ha a környezete megváltozik, az állati faj vagy el­pusztul, vagy több generáción át, nagyon lassan alkalmazkodik, és tovább létezik. így volt ez az emberrel is. Az ősember még teljesen rabja volt a természetnek. Lassan kezdte megismerni a körülötte zajló eseményeket, a természeti jelenségeket, az ő közvetlen külvi­lágát. Nagyon hosszú idő telt el addig, amíg a természet adta lehető­ségeket sikeresen fel tudta használni. Ezután már volt egy kis füg­getlensége: tüzet rakott a hideg ellen, ruhákat varrt állati bőrökből, megfőzte ételét stb. A további időszakokban mind jobban észrevette a természet többi élőlényei és a közte lévő különbségeket. Felfedezte saját egyéniségét, tudta miben nem hasonlít környezetéhez, és függetle­nedett a természettől. Látni lehet, hogy egy állandóan változó, di­namikus pont vagyunk, egy olyan pont az univerzumban, amelyik­nek van öntudata, és olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek egyetemes érvényűek a világegyetemben és mégis egyéniek. Az ember öntudata sokkal előbb létezett, mint ahogy azt ismerte volna, meg tudta volna határozni. Ezt bizonyítja, hogy az ember már régtől fogva tervez, óhajt, akar valamit, célt tűz ki maga elé, és annak megvalósításáért munkálkodik, tájékozódik a jelenben és a jövő­ben, döntéseit igyekszik úgy meghozni, hogy azok érvényesek le­gyenek holnap is. Az embert öntudata, fejlődése és kíváncsisága to­vábbvezette a természet és önmaga megismerése felé. Megismer­hette saját fizikai és lelki erejét, képes az önellenőrzésre, informá­ciós tárházát állandóan bővíti újabb és újabb adatokkal a külvilág­ról, önmaga belső világáról, a társadalomról, helyéről a környezeté­ben, a Földön és a világegyetemben. Ezeknek a tulajdonságoknak egy részét véletlenül fedezte fel az ember, más részét pedig tudato­sán kereste és megtalálta. Az emberiség most már eljutott arra a pontra, ahol tudja, hogy van öntudata, lelkiereje és intellektuális józansága ahhoz, hogy merje megkeresni a közös vonásokat, hasonlóságokat környezeté­vel - beleértve az univerzumot is mint távolabbi környezetet. Most már képes tanulmányozni önmagát is, elfogultság nélkül. Öntudata egy olyan „kutatóvá” vált amelyik objektiven tanulmányozza saját belső világát, egész lényét, analizálhatja még saját elméjét is. Ez a mai korban élő embernek nagy lehetősége. Most az ember kiléphet az egoizmus páncélja alól, egocentrikus gondolkozását és félelmeit levetkőzheti és indulhat megismerni mindent, a csodálatos ismeret­lenekben gazdag belső világát, belepillanthat a világegyetem féltve őrzött titkaiba. Az egoizmus, egocentrikus gondolkozás és a félelem (mindentől, ami új és ismeretlen) nagy kerékkötője a haladásnak, és jó szolgála­tot tesz a tudatlanság megőrzésében. Ha nem tudunk megszabadulni ezektől a kötelékektől, nem tudunk alkotó, szabad életet élni. Nem tudunk boldogok lenni. A boldog ember szabad, szabadjára tudja engedni összes jó tulajdonságait, alkotó erejét. Az alkotó életvitelt nemcsak az jellemzi, hogy nagy felfedezéseket tesz az ember, ha­nem hogy képes harcolni tudatlansága ellen, hogy arra törekszik, ma több legyen, mint tegnap volt, holnap több legyen, mint ma. Mert a világon állandó csak az, ami képes állandóan változni. Dr. Cherechianu Aurel Nem mellékes helyiségek Nézzük meg az előszobát! A lakás előretolt „bástyája” az előszoba. Szerepe fontos és sokrétű. Hő- és hangszigetelő zsilip a külvilág és a lakás belső világa között. Összeköti és egy­ben szétválasztja egymástól a különböző rendeltetésű helyi­ségeket. Innen távozunk és ide érkezünk haza, s itt fogadjuk vendégeinket is, akik ottho­nunkról itt szerzik első benyo­másukat. Berendezését ennek megfelelően gonddal kell kiala­kítani. A gazdaságos helyki­használás mellett a helyiség sa­játos hangulatának megteremté­sére is törekedni kell. A bejárati ajtó külső képével kezdődik a lakás, illetve az elő­szoba. Jellege általában az épü­let kora szerint változik. Mai építésű házakban kitekintőnyí­lással vagy ablakkal, levélbe­dobó réssel ellátott egyszárnyú ajtók vannak. Színük fehérre festett, de készülhet pácolt tölgyfából is. Ablakuk általában átlátszatlan üveg, így függönyt nem igényel. Biztonsági szempontból ta­nácsos védőráccsal ellátni (ez legtöbbször az ajtó eredeti tar­tozéka), amit fekete lakkal von­hatunk be. A biztonsági zárak közül különösen praktikus az, amely belülről kulcs nélkül, gomb elforgatásával működik (Elzett gyártmány). Ahol nincs kitekintőablak, ott belülre biz­tonsági lánc szerelhető, ami elegendő rést enged ahhoz, hogy kitekinthessünk anélkül, hogy a nemkívánatos személy beléphetne. A csengő és a név­tábla is fontos része a bejárat­nak. Réztáblát (rézkilincset, -küszöböt) nem ajánlunk; tisztí­tása sok időt igényel, helyette jobb az üvegtábla vagy fémke­ret, amibe a névjegy becsúsz­tatható. Akit az élesen berregő csengő hangja zavar, az ma már választhat harangozót, csilinge- lőt vagy más finomabb hangot adót. Fontos, hogy az ajtó előtt láb­törlő legyen: fából, bőrből, gu­miból készülhet, kifejezetten erre a célra. (Elhasznált sző­nyegdarabbal és hozzá hasonló textíliával ne „díszítsük” bejára­tunkat, az nem lábtörlőnek való!) Családi házaknál, ahol kertből, udvarról van a bejárat, érdemes fém lábtörlő rácsot vagy sárkaparót elhelyezni. A téli hónapokban jó, ha az ajtót légzáró zsinórral, habszivacs­pánttal szigeteljük, esetleg be­lülről szélfogó függönyt is fel­szerelhetünk. Az előszoba legfontosabb be­rendezési tárgya a fogas, egy vagy több darabból, kalaptartó­val vagy a nélkül készül - leg­többször fémből. Hozzátartozik az előszobafal. Sokféle változat- kapható, de talán még többféle készíthető el otthon. Felhasz­nálható hozzá rafia, szövet, kar­ton, lenvászon, mosható tapéta, de lehet a Wallkyddal festett fal is a háttér. Az anyagok rögzíté­sére használhatunk léc- vagy fémkeretet. A fogasokat felsze­relhetjük közvetlenül az anyagra, illetve az anyag alá a falba rögzített faékekre vagy akár vízszintesen, akár függőle­gesen elhelyezett fenyődesz­kára (ajánlatos színtelen lakkal lekenni). Az óvodások, kisisko­lások, gyermek vendégek ré­szére helyezzünk el néhány ru­haakasztó horgot is, általuk el­érhető magasságban. Az előszobafal mellől ne hiá­nyozzon az esemyőtartó, mert kellemetlen, ha a csöpögő er­nyőt nincs hova tenni. Tükörre is szükség van az előszobában, és alatta legalább egy lerakó- lapra, ahová a kesztyű, sál, egyéb apróság letehető. Ha több hely áll rendelkezésünkre, a le­rakólap helyett alacsony áll­ványt vagy fiókos szekrényt al­kalmazhatunk. Jó, ha van egy ülőke is, ami fésülködésnél, ci­pőváltásnál szolgálja kényel­münket. A nagy alapterületű előszobát sokrétűbben lehet használni, gazdagabban lehet bebútorozni. Érdemes benne mennyezetig beépített gardróbszekrényt léte­síteni, ami a család egész ruha­tárát vagy annak túlnyomó ré­szét befogadja. Ezáltal értékes hely szabadul fel a szobákban, a nagy testű szekrénybútorok he­lyébe más feladatú bútordara­bok kerülhetnek. Ha a gardróbszekrény alsó és felső része közé a szekrény egész szélességében rudat erősí­tünk (lehet meszelő vagy part­vis nyele, amit a szekrénnyel azonos színűre festünk), na­gyobb vendégség esetén sem jövünk zavarba, a kabátokat van hova felakasztani, jó szolgálatot tesz, ha ide akaszthatjuk a váll­fára rakott holmit. Meglevő szekrény felett vagy mellett is célszerű a helyet kihasználni. Itt sok olyan tárgyat elhelyezhe­tünk, aminek tárolása a lakás­ban gondot okozhat. (a Nők Könyvespolca Évkönyvéből) Farsang „farkára” ajánljuk A hangulat - ilyenkor, a tél végéhez közeledvén - tetőfokára hág a karneváli vigalmakon. És a látnivaló sem marad el mögötte. A hölgyek kifogyhatatlanok az ötletekből. Aszimmetrikus megoldás (balról az első), kisestélv i gardénia- függönyből (balról a második). Elegáns kis feketék (balról), nagyestélyi gardéniafüggönvböl (fent) (Fotó: Korényi Éva) Káposzta a tálban Az itt közölt káposztás étel­receptek a kevésbé ismertek, il­letve az olcsóbbak közül valók. Becsapós káposztafej: Kell hozzá 1 fej (kb. 1/2 kg-os) édes káposzta, 4 száraz zsömle, 4 to­jás, 5 dkg füstölt szalonna, só, bors. A kemény káposztafejet megmossuk. Külső borítóleve­leiből hatot óvatosan lefejtünk, ezek indáit megvékonyítjuk, és lobogó, sós vízben 10 percig főzzük. A szalonnát összeaprít­juk, kiolvasztjuk, és zsírján meglankasztjuk-megpirítjuk a meghagyott, lereszelt káposztát. Úgy sózzuk, borsozzuk, mintha tésztához készítenénk. A zsem­léket beáztatjuk, majd kicsa­varva az aprókáposzta közé morzsoljuk. Tiszta konyharuhát kiterítünk, és a kívülről beola­jozott káposztaleveleket úgy te­rítjük rá, hogy középütt összeér­jenek. A zsemlével elegyített pirított káposzta közé keverjük a 4 tojássárgát, majd a ke­ményre felvert habot. A laza masszát a káposztalevelekre töltjük, és a kendő sarkaival úgy húzzuk össze ezeket, hogy újból borítólevéllé álljanak össze. A kendőt olyan hosszú nyelű fa­kanálra bogozzuk, amely meg­áll a főzőfazék peremén. A ká­posztás batyut a boton forró, sós vízbe lógatjuk úgy, hogy a víz elfedje, és kb. 40 percig lassan főzzük, majd tálra téve kibont­juk, és a kendőt kihúzzuk alóla. Ha ügyesek voltunk, nem is lát­szik, hogy a levelek tölteléket borítanak. Olcsó és finom egy­tálétel. Kelkápos/.takrém-leves: Kell hozzá 1 leveskocka, kb. 1 kg kelkáposzta, 2 tojás, vaj, liszt a berántáshoz, 2 deci tej vagy tejszín. A leveskockát 1 liter forró vízben feloldjuk, és a megmo­sott, összevágott kelt benne pu­hára főzzük, majd szitán vagy szűrőn áttörjük. A vajjal-liszttel világos rántást készítünk, a kel- pürével vastagított léhez kever­jük, és úgyszintén hozzátesszük a tejjel vagy tejszínnel elkevert tojássárgákat. Csak egyszer és egy pillanatig forraljuk. Káposztás rakott hús: Kell hozzá 1/2 kg sertéslapocka vagy comb, 1 kg fejes káposzta, 3 evőkanál olaj, 4 paradicsom, 1 fej vöröshagyma, só, bors, pi­rospaprika. A húst vékony csíkokra vág­juk, és az olajon meglankasz- tott, aprított hagymára tesszük, együtt kipirítjuk. Kevés vizet öntünk alá, s 15 percig pároljuk. A káposztát csíkokba vágva rá­tesszük, megsózzuk, megbor­sozzuk, némi kakukkfüvet is te­szünk hozzá, és néhány kanál vízzel *(nem többel, mert a ká­poszta is levet ereszt) fedő alatt pároljuk. A tűzálló edényt olajjal ki­kenjük, a káposztás húst bele- töltjük, tetejét beborítjuk a kari­kára vágott pradicsommal, és alufóliával betakarva kb. 40 percig sütjük kis lánggal. Tej­fellel megpergetve tálaljuk. Boros-káposztás virsli: Kell hozzá 1 kg édes káposzta, 2 dl fehér bor, 4 pár virsli, 5 dkg füs­tölt szalonna, őrölt kömény, borsikafű, só. Az összeaprítotl szalonnát kiolvasztjuk, és zsírjára tesszük a csíkokra metélt káposztát. Megsózzuk, fűszerezzük, majd a bort rátöltve, abban puhára pá­roljuk. Amikor levét már csak­nem befőtte, beletesszük a lelía- jazott, karikára vágott virslit, és azzal még egyet rottyantjuk. Káposztás batyu: Kell hozzá 30 dkg liszt, 1 kg burgonya, 3/4 kg káposzta, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál porcukor, 1 tojás, só, bors. A burgonyát megmosva, ha­jában puhára főzzük, majd há­mozás után melegen áttörjük, és összekeverjük a tojással, liszt­tel, sóval. A káposztát lereszeljük, be­sózzuk, majd az olajon megpi­rítjuk, és ha már puha, a cukor­ral lebarnítjuk, majd megbor­sozzuk. A tésztát kinyújtjuk, 10 cm-es négyzetekre vágjuk. Ezekre a káposztából akkora ha­lomnyit teszünk, hogy a tészta széleit batyuként összefoghas­suk, összeragaszthassuk. Olajo­zott serpenyőben alul, fölül megsütjük. Nyerges Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom