Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-18 / 41. szám

10 1994. február 18., péntek Aktualitások — hirdetés A ki személyesen ismeri tudja, hogy Mátyus Ernő, a SZOLINFOT KFT. ügyvezető igazgatója nyug­hatatlan ember. Lehet, hogy ö maga sem tudott arról, mekkora ambíció szorult belé, amikor 1964-ben iro- dagépmüszerész tanulónak szegődött. Az új iránti fogé­konyságát mutatja, hogy kezdő szakmunkás évei alatt tizenkét géptípus javításának „csízióját” tanulta meg. Az Irodagéptechnikai Vál­lalat Szolnoki Szervizében 1980-ban próbálhatta ki elő­ször vezetői rátermettségét. A megmérettetés úgy látszik si­keresnek bizonyult, hiszen 1983-ban már az általa szer­vezett - az országban egyet­len ilyen típusú - leányválla­lat igazgatóhelyettese lett. Időközben megszerezte a szakérettségit és az Ipari Mi­nisztérium vezetőképző kur­zusán is túl volt. Ezekben az években „halmozta az élveze­teket”. Egy időben volt szak­mai vezető, iskolapadban ülő nebuló és szakoktató. Ez utóbbi foglalatossága a 605. számú Ipari Szakmunkás­képző Intézethez kapcsoló­dik. Egy dologra viszont soha nem volt ideje, a politizá­lásra. így a többszöri „szelíd presszió” ellenére megma­radt pártonkívülinek. A '80-as évek végén az élet újabb kihívásával szembe­sült, vállalatának budapesti központja - elfogadva javas­latát - 1989. januárjában megalapította a SZOLIN­FOT Kft.-t és őt nevezték ki a cég ügyvezető igazgatójának.- Amikor belevágtunk vál­lalkozásunkba, munkatársaim­mal tudtuk, hogy nem lesz könnyű! Forgóalap nélkül, gya­korlatilag a nulláról indultunk. Döntő áttörést jelentett, hogy viszonylag rövid idő alatt meg­fordítottuk a szolgáltatásunk és a kereskedelmünk fontossági sorrendjét. Részletezés nélkül, három év alatt elértük, hogy napjainkban már az árbevéte­lünk 70-75 %-a a kereskede­lemből van. Üzleti filozófiánk a gyakorlatban bevált, azaz amit az irodatechnikában eladunk azt teljes körben szervizeljük.- A választékuk igazán bősé­ges...- Ennek előfeltételeként idő­- Természetesen, hiszen ez partnereink részére egy újabb szolgáltatást jelent. Mi egy is­kolarendszerű oktatásra épülő, speciális, 40-80 órás tanfo­lyamsorozatot működtetünk szeptember óta. Nem csekély anyagi ráfordítással kiépített ok tatóbázisunk eszközparkja egy­szerre huszonnégy hallgatónak ad lehetőséget az általunk for­galmazott számítógépek, szoft­verek kezelésének elsajátítá­sára.- Híreink szerint Mátyus úr ki váló szakembereket foglalkoz­tat...- Ez így van, de ez a minősí­tés nem csak az oktatóbázisunk szaktanáraira vonatkozik. A reklámunk határmezsgyéjén mozog.- Igaz is, Ont úgy is ismerik mint ma is aktív sportembert...- Ez életem fontos része, ha időm engedi 45 évesen is lelke­sen űzöm kedvenc sportágai­mat. Télen síelek, nyáron úszom, szörfözők, teniszezek. Boldog vagyok, mert felesé­gemmel négy gyermeket neve­lünk és közülük a három na­gyobb követi a példám. A leg­kisebb még csak 20 hónapos, biztos, hogy lesz kiktől tanul­nia! Ha már szóba jött, annyit még a magánéletemről, hogy ilyen családi háttér nélkül én kevesebb lennék...- Kanyarodjunk vissza egy Kezdődik az oktatás... (kis kép: SAMSUNG pénztárgép beszabályozása) közben márkaképviselői lettünk az OPTIMA, az AEG OLYM­PIA írógép- és számológépcsa­ládnak, a MINOLTA és a SHARP fénymásolóknak. Az IBM nevével fémjelzett, világ- színvonalú HEWLETT-PAC­KARD, DTK számítógépeket és tartozékokat, valamint az APEH által engedélyezett va­lamennyi pénztárgép típust is forgalmazzuk és szervizeljük. De a PANASONIC telefonok, telefaxok és üzenetrögzítők tel­jes választékából is kedvére vá­logathat nálunk a vevő. Abban, hogy nagyforgalma­zók lettünk - például csak a pénztárgépekből több ezer da­rabot adtunk el - meghatározó szerepe van a terebélyesedő szervizhálózatunknak. Szolno­kon, Mezőtúron, Karcagon, Tö- rökszentmiklóson és rövidesen Jászberényben is megtalálhatók vagyunk. A fejlődés a négy év alatt megsokszorozódott árbevéte­lünkben is jól mérhető.- Gondolom, üzleti megfonto­lásból szervezte meg a SZO­LINFOT saját, mikró-számító- gépes oktatási rendszerét is? cégnél nem vagyunk többen mint négy évvel ezelőtt, de az általunk forgalmazott magas színvonalú technika megköve­telte, hogy — elsősorban a szer­vizekben - a lehető legjobb szakemberekből álló csapat dolgozzon. Hogy mennyi a jö­vedelmük? Úgy gondolom - si­került egy olyan érdekeltségi rendszert felállítanom, amely­ből munkatársaim pontosan tud­ják, hogy az általuk megtermelt érték részükre mennyit jöve­delmez.- Tudjuk, hogy a rendkívül feszes gazdálkodása ellenére, ha kell, a kft. kinyitja a pénztár­cáját...- Igen, ha a környezetem hozzám fordul én nem zárkóz­hatok el! így például a cég anyagi lehetőségeihez mérten támogatom a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályát - ezt gondolom nem kell különöseb­ben megmagyaráznom - de adok, ha tudok adni másoknak is, egyebek között elektronikus paneleket az egyik számítógép­pel oktató középiskolának. De a sport támogatásáról sem feled­keztem el, igaz ez már az üzleti kérdés erejéig a munkájához. Említette, hogy a közelmúltban a SZOLINFOT jövőjét, de a személyes szakmai karrierjét is meghatározó nagyságrendű feladatot vállalt. Szólna erről bővebben is?- Az országos hatáskörrel működő Irodatechnikai Vállala­tot privatizálják. Javaslatomra, a cégem és az ország hasonló profdban tevékenykedő 24 kft.— je - mint egy jogutódként — megalapította a „káefték KA- EFTÉJET”, melynek engem neveztek ki az operatív irányí­tást ellátó ügyvezető igazgató­jának. Ebben az új felállásban az alapító cégek önállóak marad­tak, de tevékenységüket össze­hangolják. Egy ilyen háttérrel jelentősen megnövekedtek a le­hetőségeink. Erre példát is mondok. A külföldi gyártókkal és beszállítókkal ma már köz­vetlenül is módom van szerző­déskötésekre. A napokban ezért is utazom ki újból üzleti partne­reimhez. (P.R.) Berta László Fotó: Nagy Zsolt A jonatán felett eljárt az idő? Vágd az almát, ne siránkozz! Jóstehetség kell ahhoz, hogy valaki előre megmondja, mi várható az idén az almapiacon. Megszűnik, vagy folytatódik az almamizéria? Az okok közis­mertek: a keleti piac összeom­lott, a nyugati államokban bő­ven terem e gyümölcsből, az íz­letes magyar jonatánt legfeljebb, ha léalmának vásárolnák fel. A termelők hátán csattan az ostor: befektetésük, munkájuk nem té­rül meg, az almatermesztés ráfi­zetéses. Egyesek attól tartanak, hogy újra bekövetkezik az. ami nem is olyan régen megtörtént: „baltával fogják megoldani” a feszültséget, kivágják a fákat. Valóban ilyen tragikus a helyzet? Valóban nem érdemes ma Magyarországon exportra almát termelni? Tagadhatatlan tény, hogy a meglévő gondok a szovjet exportpiac kiesésére ve­zethetők vissza, ez érintette a legsúlyosabban a hazai termelő­ket, hiszen nyugatra már az utóbbi húsz esztendőben is csak nagyon kevés almát exportál­tunk. Az Európai Unió üzleteinek polcain csak kiváló minőségű termékeknek van helyük. A ma­gyar jonatán nem tartozik ezek közé, nincs is kereslet iránta. A kereskedők ezt a fajtát az ala­csony árkategóriájú almák közé sorolják. S ha mégis hajlandók megvenni, kizárólag ép és friss gyümölcsért adnak pénzt, ehhez pedig drágán fenntartható gáztá­rolókra lenne szükség. A gazdálkodókat tehát sem rá-, sem lebeszélni nem lehet az almatermesztésről. Segíteni vi­szont igen, az almatermesztéssel régóta foglalkozókat a fajtavál­tásban, az újdonsült vállalkozó­kat pedig a fajta jó kiválasztásá­ban. Apró jelek már utalnak arra, hogy a kistermelők köré­ben ha csak lassan is, de megin­dult a telepítési kedv. Felismer­ték azt a tényt, hogy itthon is le­het olyan fajtákat termeszteni, amelyeket Nyugat-Európában is el lehet adni. Az is tagadhatatlan tény, hogy a helyzet gyorsan, gyöke­resen és radikálisan nem változ­tatható meg, mivel a fajtaváltás­hoz az almaültetvények eseté­ben idő kell. Biztató azonban, hogy az Országos Mezőgazda- sági Minősítő Intézet jóvoltából már vannak olyan új almater­mesztési eljárások, amelyek al­kalmazásával gyorsan termőre lehet fordítani az ültetvényeket. De a türelem mellett tőkére is szükség van. Ferenczy Europress Javul a gazdaság teljesítménye A Pénzügyminisztérium leg­utóbbi összesítései szerint való­színűnek látszik. hogy 1993-ban - az 1992. évihez vi­szonyítva - a GDP 0,2 százalék közötti mértékkel csökkent. Ez a visszaesés kisebb, mint a megelőző esztendőben, ami részben annak az eredménye, hogy megkezdődött az ipari termelés növekedése. Az elmúlt év novemberéig az ipari terme­lés 4,3 százalékkal bővült az előző esztendőhöz képest. Az élelmiszer-gazdaság hozzáadott értéke viszont 5-7 százalékkal esett vissza, bár igaz, egyre mérsékeltebb ütemben csökken az élelmiszeripar termelése, s a mezőgazdaságban sem romlot­tak tovább a gazdálkodás felté­telei. Minderről a minisztérium tájékoztatta az MTI-t. A lakosság pénzbevételei 18 százalékkal növekedtek, mi­közben a megtakarítások 225 milliárd forinttal gyarapodtak, így a hazai kereslet terén nem alakult ki lényeges változás. A munkanélküliek regisztrált lét­száma decemberre 632 ezerre mérséklődött. Kismértékben megkezdődött a beruházások növekedése. Er­ről egyelőre nincsenek pontos adatok, a bővülést a szakértők 0,5 százalékra becsülik. (MTI) Pályázati tájékoztató A Magyar Honvédség előnyös továbbtanulási lehetőségeket kínál felsőfokú tanintézeteiben azoknak a középfokú végzettségű tanuló, dolgozó, továbbá a fegyveres sorkatonai szolgálati köte­lezettségüket teljesítő fiatal férfiaknak, akik vonzódnak a katonai pályához, és hivatásukként kíván­ják választani a haza fegyveres szolgálatát. A tisztképzés három katonai főiskolán, háromféle (parancsnoki, technikai, illetve gazdálkodási) képzési profilú szakon szereznek katonai és polgári képesítést egyaránt igazoló főiskolai diplomát. A képzés tandíjmentes. 1. Kossuth Lajos Katonai Főiskola Szentendre Katonai képesítés Polgári képesítés szak és ágazat szak Parancsnoki:- összfegyvememi- gépesített lövész üzemmérnök-tanár- harckocsizó üzemmérnök-tanár- felderítő üzemmérnök-tanár- tüzér földmérő üzemmérnök- határőr üzemmérnök-tanár Technikai:- műszaki építő üzemmérnök 2. Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Budapest Katonai képesítés Polgári képesítés Technikai:- légvédelmi rakétatechnikai villamos üzemmérnök- lokátortechnikai villamos üzemmérnök- híradó * villamos üzemmérnök- rádióelektronikai felderítő * villamos üzemmérnök- fegyverzeti gépész üzemmérnök- páncélos és gépjármű-technikai gépész üzemmérnök- informatikai informatikai üzemmérnök- vegyivédelmi vegyész üzemmérnök Gazdálkodási:- hadtáp pénzügyi üzemgazdász- pénzügyi pénzügyi üzemgazdász A csillaggal jelölt szakokra nők jelentkezését is elfogadják! 3. Szolnoki Repülőtiszti Főiskola Szolnok Katonai képesítés Polgári képesítés — repülőhajózó- repülőgép-vezető közlekedési üzemmérnök- helikoptervezető közlekedési üzemmérnök- repülésirányító közlekedési üzemmérnök- repülőműszaki- repülőgép sárkány-hajtómű gépész üzemmérnök- fedélzeti rádiótechnikai villamos üzemmérnök- fedélzeti fegyvertechnikai villamos üzemmérnök A képzés időtartama: négy év (nyolc szemeszter) Jelentkezés feltételei:- magyar állampolgárság- 23 évnél nem idősebb életkor- büntetlen előélet- egészségi alkalmasság- középiskolai érettségi (vagy annak folyó tanévben való megszerzése) A katonai főiskolai tisztképzésre történő jelentkezést a felsőfokú tanintézetekbe pályázók részére kiadott - országosan egységes - jelentkezési lapon kell benyújtani a lakóhely szerinti megyei had­kiegészítő parancsnokságra. Ehhez mellékelni kell:- a saját kezűleg írt önéletrajzot- jelentkezési díj befizetését igazoló csekket- 3 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő-igazolást- „betétlap a hozott pontszámokról” c. nyomtatványt. A korábban érettségizettek a benyújtáskor csatolják:- az érettségi bizonyítvány másolatát-a III. és IV. tanév végi osztályzatokat igazoló dokumentumot- az erkölcsi bizonyítványt. A felvételi eljárás: 1. Alkalmasságvizsgálatok a/ egészségi alkalmasság megállapítása b/ testi-fizikai alkalmasság megállapítása c/ pszichológiai alkalmasság megállapítása 2. Ismeretszint-felmérés- a középiskolai matematika törzsanyagából- a középiskolai fizika törzsanyagából- a választott idegen nyelv törzsanyagából (50 „hozott” pontszám fölött az ismeretszint-felmérésre nem kerül sor, a „hozott” pontok duplá­zásra kerülnek!) 3. Bizottsági beszélgetés Az érdeklődőknek a megyei hadkiegészítő parancsnokság pályára irányító főtisztje részletes fel­világosítást ad. Telefon: 56/376-455, levélcím 5001 Szolnok, Pf.: 10. Pályázati határidő: a jelentkezési okmányok beérkezése a lakóhelyileg illetékes megyei hadki­egészítő parancsnokságra: 1994. március 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom