Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-18 / 41. szám
1994. február 18., péntek Hazai tükör 3 Az ATI üti a vasat - az ügyben a bíróság dönt Tortúra a vagyonnal - egy egyszerű adásvétel történt? A valamikori ATI, mely országos hálózattal rendelkezett, 1983-ban szűnt meg. A megyei kirendeltségei önállóan tevékenykedtek ezt követően azon vagyonnal, melyet a korábbi szervezet hagyott hátra. A vagyon tulajdonjogilag az államé volt, míg kezelőjeként a megyei ATI szerepelt, s az oktatási szervezet felett a volt megyei tanács diszponált felügyeleti szervként. A rendszerváltozást követően a teljes vagyon tulajdonjogát a megyei önkormányzat szerezte meg. A cég átalakulása után, mely 1992-ben történt, a hárommilliós kft.-vagyonrészből 600 ezret a dolgozók, míg 2,4 milliót - apportként, az ingatlanvagyon nélkül - a megyei önkormányzat adta. A kft. megalakulását követően maga a cég a többségi tuljadonosnak, a megyei önkormányzatnak bérleti díjat volt köteles fizetni a Szolnok Eötvös téri ingatlanért. Ezt kiküszöbölendő, továbbá a tulajdon rendezése érdekében a többségi vagyonrész megvásárlására ajánlatott tett az ATI, illetve annak dolgozói. A döntés úgy szólt, hogy a vagyonrészt névértéken megvásárolhatják, míg az ingatlan eladó. A vevő „meghatározására” pedig úgynevezett vaklicitet hirdettek. Az legtöbbet kínáló pályázó külső személy volt, így az ATI-t a megyei önkormányzat megkérdezte: hajlandó-e megadni a 2 millió forintot, melyet a másik pályázó ígért, ugyanis az ATI-nak elővásárlási joga van. A válasz „igen” volt, ám az adásvételi szerződés nem jött létre, mivel az ATI-val szemben Szolnok város önkormányzatának volt elővételi joga. A számtalan egyeztetés és levelezés végén az alábbi eredmény született. A város megvásárolta a megyei önkormányzattól az ingatlan tulajdonjogát, majd értékesítette azt az ATI korábbi versenytársának, a 2 milliót ajánló pályázónak. Ahogy az egyik fél látja Kovács János, az ATI Kft. igazgatója elmondta: a kétszeres jogügyletről a mai napig hivatalos tájékoztatást nem kapott, azonban a „szálló hírek” alapján maga járt utána az ügyleteknek.- A megyei önkormányzat még tavaly eladta az ingatlant a városnak, azzal a szerződésben kikötött feltétellel, hogy az ingatlan bérlőjének felmondott, s az, mármint az ATI Kft., áprilisig távozik az ingatlanból. December 22-én tulajdonos lesz a város, majd még szintén december 29-én Szolnok városa az ingatlant továbbértékesíti az egyik korábbi versenytársunknak, aki „mellesleg” a megyei önkormányzat munkatársa.- A tulajdonosváltozásról a mai napig hivatalos tájékoztatást nem kaptam, s csak februárban érkezett meg a bérleti jogviszony felmondása is a megyei önkormányzattól. Érthetetlen, hogyan költözzünk ki áprilisig, mikor a 6 hónapos felmondási idő augusztusban jár le. Ez utóbbi gyanúmat erősíti az is: a felmondással együtt kaptunk egy számlát is, mely az első félévi bérleti díj kifizetésére szólítja fel az ATI Kft.-t.- Kinek fizessek most bérleti díjat, hiszen a földhivatali nyilvántartás szerint a megyei önkrmányzat már nem tulajdonos?!- Az ATI-nál úgy gondoljuk, hogy mindenképpen járt volna elővásárlási jog számunkra az ingatlan megvásárlására. Már csak azért is, mivel nincs hova költöznünk, valamint az ingatlan kezelői jogával is rendelkeztünk korábban, s az adásvételi szerződések létrejöttekor érvényes bérleti szerződésünk volt.- A kérdést csak nehezíti, hogy a 30 főfoglalkozású alkalmazott mellett további mintegy 200 emberrel állunk szerződéses jogviszonyban, s jelenleg tervezünk 10 fős létszámbővítést. De vajon hová? Mit mond a másik fél? Az ATI által kérdésesnek minősített jogügyletről a megyei önkormányzat főmunkatársának, Jenői Lászlónak egészen más véleménye van.- A vitatott ingatlan a megyei önkormányzat tulajdonát képezte. Még 1992-ben áttekintette a megyei önkormányzat a tulajdonában álló ingatlanokat, s a szervezet engedélyezte ezen ingatlan értékesítését, melyre pályázatot írtunk ki. Egyben a minimális vételárat, valamint az elővásárlási jog sorrendjét is meghatározta a testület.- Ez utóbbi a törvény szerint történt, ugyanis az elővásárlási jog ilyen esetben a települési önkormányzatot illeti meg. Ezt követően lehet szó további elővásárlási jogokról, s ennek alapján döntött úgy az önkormányzat, hogy amennyiben Szolnok város nem tart igényt a Szolnok Eötvös téri ingatlanra, akkor az ATI Kft.-nek, a jelenlegi bérlőnek, elővásárlási jogot biztosít.- A megyei önkormányzat vagyonrendelete alapján történik minden, a tulajdonában álló ingatlan értékesítése, mely szerint nyilvános pályáztatás útján ajánlatokat kell beszerezni.- Mindezek alapján az ingatlant még 1992-ben nyilvánosan, a sajtóban meghirdettük, melyre 5 vagy 6 pályázó nyújtott be ajánlatot, többek között az ATI is. Az ajánlatok beérkezése után Szolnok város önkormányzatát megkérdeztük, mely jelezte, hogy élni kíván elővásárlási jogával. Ennek megfelelően, a legmagasabb ajánlati áron, 2 millió forintért értékesítettük az ingatlant Szolnok város önkormányzatának, tavaly év végén.- Az ATI elővásárlási joga ezzel megszűnt.- Egyben a bérleti jogviszonyt, mely az ATI és a megyei önkormányzat között fennállt, októberben a bérbeadó felmondta.- Tudok arról, hogy a posta, az általunk feladott ajánlott levelet valamilyen okból nem kézbesítette ki az ATI-nak. Ez a késedelmes értesítés oka, melyet a posta jelenleg vizsgál. Égyébként még január végén átvette az ATI igazgatója a felmondólevelet. A kronológiához tartozik, hogy a megyei önkormányzat még 1993. áprilisában értesítette az összes pályázót arról, köztük az ATI-t is, hogy Szolnok város élni kíván elővásárlási jogával. Majd augusztusban újra tájékoztatták az ATI-t arról, hogy az ingatlant értékesíti a megyei önkormányzat Szolnok város önkormányzata részére, s az elhelyezését a cég oldja meg. Mivel ez utóbbi mozzanatra nem került sor, ezért az ATI-val kötött bérleti szerződését a megyei önkormányzat felmondta. * * * Az ATI Kft. sérelmének orvoslására polgári peres eljárást kezdeményzett, így az ügyben majd a bíróság mondja ki a végső szót.- vági A munkanélkülieket képviseli Mit tehet, aki egyik napról a másikra munka nélkül marad? Természetesen az élet megy tovább, a családot el kell tartani, s egyszer ki kell lépni az utcára, szembe kell nézni az emberekkel, s mindenféle önbecsülést félretéve valahonnan segítséget kell kérni. De honnan? Erre a problémára keresi a megoldást Abonyban Bodor József, aki 1992-ben, az önkormányzat ösztönzésére elvállalta az abonyi munkanélküliek képviseletét. Az elmúlt években a lakosság munkalehetőségei beszűkültek, a helyi vállalatok s különböző vállalkozások felszámolása hatalmas munkaerőt szabadított fel. A munkanélküliek és álláskeresők száma Abonyban körülbelül 1500. Ebbe a rétegbe elsősorba az idősebb korosztály, a cigányság és az agrárszférából kiesett személyek tartoznak. 1993. március 4-én megalakult az Álláskeresők és Munka- nélküliek Pest Megyei Egyesülete. melynek elnökéül Bodor Józsefet, helyettesének pedig Falusi Sándort választották. Bodor József elmondta: indokoltnak tartja az egyesület létrehozását, mivel ezen térség problémáit csak törvényes keretek között lehet képviselni hosszú távon. Az elnök szabadidejét s energiáját nem sajnálva megkezdte az egyesület működéséhez szükséges feltételek megteremtését. Az önkormányzattól kapott irodahelyiség kimázolásától, a különböző konferenciákon való képviseletig mindent megtett a munkanélküliek érdekében, s a kitartó munka gyümölcse talán egy-két hét múlva be is érik. Az egyesület célja, hogy utat mutasson a tanácstalan munkanélküliek számára, bizonyos keretek között munkát ajánljon. Mint megtudtuk, a szervezet folyószámláján mindössze 100 forintnyi összeg van (ez is B. J. jóvoltából), s ezért az anyagi támogatás egyelőre nem lehetséges. A távlati célokról érdeklődve Bodor József elmondta, hogy szándékában áll egy „civil kerékasztal” létrehozása, mely a város legégetőbb területeinek - a családsegítés, a cigányság, a munkanélküliség - problémáit fogná össze, s ezáltal egy igen komoly terhet venne le az ön- kormányzat válláról. SZÍ. Az ipar termelőárai 1993-ban 10,8 százalékkal növekedtek. A belföldi értékesítés árszínvonala 10,5 százalékkal, az exportátadások forintban számított ára 12,5 százalékkal haladták meg az előző évit. Erről a KSH tájékoztatta csütörtökön a Magyar Távirati Irodát. Decemberben a havi áremelkedés az ipari termelői áraknál 0,8 százalék volt. Az exportértékesítés árindexei ebben a hónapban 1,3 százalékot értek el, míg a belföldi értékesítési csak 0,4 százalékot tett ki. A statisztikai hivatal vizsgálta a múlt év decemberi ár- emelkedési adatokat, összehasonlítva az előző év decemberivel. így számolva a termelői árak 10,3 százalékkal, a belföldi értékesítés árai 7,9 százalékkal, az exportátadásoké forintban számolva 14,3 százalékkal növekedtek. Ez utóbbi adatnál azonban figyelembe kell venni a forintleértékelések hatását is. Ez a múlt esztendőben összesen 15 százalékot jelentett. így a devizában mért árak végül is nem növekedtek, hanem egy százalékkal csökkentek. (MTI) Készültségben a határőrök- A határőrség akciószázadai állandó készültségben vannak, ezért nincs szükség semmiféle külön intézkedésre, ha a NATO esetleg légicsapásokat mérne a boszniai szerbek állásaira, s ezzel összefüggésben valamilyen határprovokáció történne - jelentette ki csütörtökön a határőrség szóvivője. Krisán Attila hozzátette: provpkációnak azonban ez idő szerint semmi jele nincs. A határőrség 19 akciószázada közül kettő állomásozik a délszláv határ térségében. Szükség esetén az erőket 3-12 órán belül lehet átcsoportosítani. (MTI) Regionális expokonferencia Regionális expokonferencia kezdődött csütörtökön Budapesten a Pesti Vigadóban, amelyen a tavalyi expobörzék közönségdíjasai, a megyék, a városok, a községek és a köztársasági megbízottak képviselői, valamint a már elfogadott, a világkiállításhoz kapcsolódó rendezvények szervezői vettek részt. Boross Péter miniszterelnök megnyitójában azt hangsúlyozta: nem csupán protokolláris eseményről van szó; mind a résztvevők, mind pedig a bemutatott ötletek jelzik: mozgásba lendült a világkiállítás szervezése. (MTI) Látlelet i Politika az, arait végre lehet hajtani f Tanácstalan buzgalmukban az állampolgárok egy része hol ide, hol oda kapkod, s hol ebben az irányban, hol a másik irányban próbál tájékozódni. Csak éppen egyre növekszik a tévutak száma, ahonnan visszautat kevesen találnak. Mert, ha vannak is olyanok, aki arcátlanul világnézetet és hitet többször is cserélnek, példamutatónak a legkevésbé sem foghatjuk fel lépésüket. Ebből persze még egyáltalán nem következik az, hogy hanyag vagy kevésbé hanyag eleganciával bárki rábízhatná magát a bizonytalan jövőre. A jövő ugyanis korántsem annyira bizonytalan, mint ahogyan egyesek - nyilván pártos elkötelezettségükből adódóan - elhitetni szeretnék. Ha másból nem, abból is következtethetünk erre, hogy bizonyos útirányokat mégiscsak megjelölnek. S ugyancsak a pártosság dönti el, hogy a veszélyeket ki jobboldalról, ki baloldalról tartja végzetesnek. így csupán az a kérdés, nem mi magunk idézzük-e fel a bajt azáltal, hogy kellő pillanatban nem hallgattunk benső életünk jeladására? Az állampolgár magányossága ugyanis a szavazófülkében válik érzékelhetővé, mikor ki erre, ki amarra a politikai irányzatra, képviselőjelöltre adja le a voksát. Akár aszerint is mérlegelve, hogy mennyire tűnnek hihetőnek ígéretei. Csakhogy bármennyire tanácstalan is valaki, mindenképp számolnia kell azzal, hogy szavazata a végső összegezésben kap súlyt. Mármint a szavazatok összesítése után. S ha kezdetben abban reménykedik is, hogy mások hasonlóan fognak szavazni, ebben semmiféle garancia nincs. Könnyű volna azt mondani: az állampolgárokat nem lehet újra becsapni. Mert legalább azt tudják, hogy kiket nem kell támogatni. Ám az elutasítás önmagában kevés. Még akkor is, ha a rendszerváltás meglepően gyorsan tovaröppenő négy éve alatt némely politikai szereplő a szó valódi vagy képletes értelmében bűnözőként viselkedett. Vagyonokat és kapcsolatokat halmozott fel, melyekből megint csak építkezni akar. De ha újra sikert ér el, aligha tudhatja be csupán önmaga érdemének, hanem sokkal inkább a pártjának. Magyarországon azonban egyetlen párt sem úgy jelenik meg a köztudatban, mint a bűnözők szövetsége. Bármilyen jelentéktelen létszámmal rendelkeznek is, programjukban a haladás, a fellendülés, a jólét, a biztonság, a szakszerűség, a hitelesség stb. jelszavai szerepelnek. Megannyi vonzó érték, s megannyi fogadkozás. Az állampolgár pedig kapkodhatja a fejét, hogy ezek után kinek higgyen. Lehetnek-e még illúziói, vagy végképp bele kell törődnie abba, hogy a politika semmi más, mint amit végre lehet hajtani. Viszolygással vagy anélkül. Lehetséges, hogy a megfellebbezhetetlen érvényű válaszig újabb négy évet kell várni. Kerékgyártó T. István áU ■?■■■ ___________ M INŐSÉGJAVÍTÁS A CÉLJUK. A szolnoki Fényszöv vásárolt egy modern AGFA gyorslabort, melyet a napokban helyeztek üzembe. Ezzel gyorsabban és jobb minőségben tudják kiszolgálni ügyfeleiket. -MészárosTudnivalók jelölteknek és választópolgároknak Miként biztosítható a választási kampány tisztasága? Közérdek, hogy az idei választási kampány tisztán és rendben menjen végbe. Milyen szabályok biztosíthatják ezt? Már kezdődik azzal, hogy csak az a személy indulhat jelöltként a választásokon, aki 750 ajánlócédulát összegyűjt a körzetében. A törvény ezzel kapcsolatban megengedi, hogy bármely választópolgár szervezhessen választási kampányt, gyűjthessen ajánlószelvényt, népszerűsíthessen választási programot vagy jelöltet, szervezhessen választási gyűlést. Az ajánlószelvényeket az állampolgárok zaklatása nélkül bárhol, bármikor lehet gyűjteni, kivéve munkaidőben, ilí. fegyveres testületek szolgálati helyén, tömegközlekedési eszközökön és a betegellátó egészségügyi intézményekben. Ezekért a szelvényekért cserébe bármilyen ellenértéket kérni és adni egyaránt tilos. A választási gyűlések szervezőinek tudniuk kell, hogy ezek az események nyilvánosak, onnan senki ki nem zárható. Ellenben törvénybe ütköző tettet követ el az, aki ezeket a rendezvényeket megakadályozza vagy megzavarja. Plakátot is elhelyezhetnek a kampányok szervezői, de az épületek falát nem ragaszthatják teli, a házak kerítésére pedig csak a tulajdonos, illetve a kezelő hozzájárulásával helyezhetik el. Nem ragasztható ki plakát a középületekben, a közterületek azon részén, ahol azt a helyi rendeletek tiltják. A plakátokat csak úgy szabad elhelyezni, hogy később minden nehézség nélkül el is lehessen majd távolítani őket. Az életet, testi épséget, a vagyonbiztonságot vagy a közlekedés rendjét veszélyeztető helyre kirakott plakátokat a rendőrség a megbízó számlájára köteles eltávolítani. A törvény előírásai szerint a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió a választáson jelöltet állító pártok választási felhívását - azonos feltételek mellett - legkésőbb a választást megelőző napig, legalább egyszer ingyenesen közli. Ugyanez a kötelezettség a helyi stúdiókra is kiterjed a sugárzási körzetükben induló jelöltekkel kapcsolatban. A jelölteket, illetve a pártokat népszerűsítő minden más anyag csak „fizetett választási hirdetés” jelzéssel közölhető. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a szavazást megelőző harminc napban a választási eseményekről szóló hírekben azonos feltételekkel, a választási tudósításokban a jelölések arányában szerepelteti az országos listát állító pártokat. A választási kampány utolsó napján a Magyar Rádió és a Magyar Televízió - pártonként azonos műsorfeltételekkel, azonos időtartamban, kommentár nélkül - közreadja az országos listát állító pártok maguk készítette választási összefoglalóit. A szavazást megelőző nyolcadik naptól a választásokkal kapcsolatos közvéleménykutatások eredményeit már nem szabad nyilvánosságra hozni. A szavazást megelőző nap 0 órájától lép életbe a kampánycsend, amikor már jelöltek, pártok nem reklámozhatnak. Nem minősül azonban törvényszegésnek a választási munkacsoportok tájékoztatása, továbbá a választási részvételre buzdító pártsemleges felhívás. Ferenczy Europress