Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
1994. február 16., szerda Politikai fórum 9 Az Új Néplap február 1-jén és 2-án is foglalkozott a tisza- jenői Ramexa Kft.-nél dolgozók helyzetével. A másodikai cikkben megszólalt Alexander Mudura vezérigazgató úr is, aki többek között azzal védte a Kinder-tojás kapszulája ösz- szeszerelésének normáját, hogy azt nem a cég vezetése találja ki, hanem a világ többi országában alkalmazott normákat érvényesítik itt, Magyarországon is. Jellemző érvelés ez, csak kissé egyoldalú. Ugyanis nem a lényegről beszél. Ez pedig valahol az, hogy ezen normák alapján a fejlett tőkés országokban sehol nem találnak munkaerőt, s valószínűleg ilyen bérek kifizetését az ottani szakszervezetek meg sem engednék. Most nem beszélve arról, hogy munkafeltételek miatt önmagában sem lehet vonzó ez a munka, hiszen rendkívül monoton, idegfeszítő, amit egészséges ember sem bír sokáig. Mindezt a cég vezetői pontosan tudják, ezért is helyezik ki olyan országokba az összeszerelést, ahol a gazdasági kényszer, még ilyen feltételek mellett is rábír embereket ezen munka vállalására. Mert a gyermekeket etetni kell, a lakást télen fűteni, s a felnőtt ember sem tud levegőből megélni. Az ebből fakadó kényszer láthatatlanul behálózza az embereket, s teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülve felvállalják a munkát, amely igazi bérrabszolgaságot jelent számukra. A cég természetesen tudná a darabbért emelni, ha nem a magyarországi központban, akkor a külországiban, valahol ugyanis vannak döntésképes emberek. De a fentiek miatt természetesen nem fogják emelni a darabbért. Legfeljebb - ha kell - egy országgal továbbmennek. Ma még úgy tűnik, Magyarországról nem kell továbbmenni. El kellene érni, hogy ne tartson soká ez az időszak. Füle István MSZP Nem, nem, nem...! Mezőtúr város képviselő-testületének és lakosságának figyelmébe Jelszavaink valának régen és újabban: „Haza és haladás” (Itt most értsd: haza - Mezőtúr; haladás - mi felé?) Virágozzék a természet! Mi kell hozzá? Termőföld, víz, napfény, csíraképes növény és ha lehet, tiszta levegő. Virágozzanak a vállalkozások! Mi kell hozzá? Sok minden! A tiszta föld, víz, s levegő biztosan nem árthat nekik. A vállalkozással együtt jár a kockázat is. Bukhat rajta egy ember vagy akár több is. Minden esetben vállalták a haszon érdeké-" ben a veszélyt. De vajon bölcs és tisztességes dolog-e olyasmibe fogni, ami egy város lakosságára veszélyt hozhat?! E veszély alattomos. Láthatatlan, megfoghatatlan. Következményei hosszú távon beláthatatlanok. A természetben a föld, a víz, a levegő szoros kapcsolatban állnak egymással. Az egyik károsodása kihat a többire is. Az ember gondolkodó lény. Többek közt ez is meghatározza a létet. Ellenkező esetben köny- nyen igazzá válhat*á tétel níég- fordítása. Gondolkodom, tehát vagyok! Nem gondolkodom, tehát nem vagyok. Ezt az utóbbi állapotot aztán élelmes emberek ki tudják használni. Szükség van tehát egy közös ébredésre, egyórányi nem kiáltásra, hogy együttesen megakadályozzuk a városunk levegőjét, földjét, vizét, fáit, állatait, embereit egyaránt veszélyeztető, egészséget károsítható veszélyeshulladék-égető telep megépítését azon a területen, ahová most szeretnék egyesek. Szükségességét látjuk minden olyan irányú törekvésnek, ami a kommunális hulladék korszerű megsemmisítésére törekszik, illetve a szelektív szemétgyűjtés feltételeit próbálja megteremteni. De tiltakozunk a „bérégetés”, a veszélyeshulladék-égető városon belül történő megépítése ellen. Fidesz Mezőtúri Szervezete ítélkezni csak jogszerűen A Köztársaság Párt politikai felelősségéből adódóan figyelemmel kíséri az „ötvenhatos” sortüzekkel kapcsolatos igazságszolgáltatás alakulását. Meggyőződésünk szerint az igazságtételi törvény végrehajtását nem szabad a választási kampány részévé tenni, illetve a végrehajtásért felelős szervekre politikai nyomást gyakorolni. Támogatjuk azt, hogy az ügyészség nem enged sem egy-egy szélsőséges csoport, sem a kormány némely tagja sürgetésének, hanem alapos szakmai munkával készíti elő az eljárásokat. Úgy ítéljük meg, hogy azokért a sérelmekért és szenvedésekért, melyeket az 1956-os sortüzek okoztak egy-egy család életében, csak a jogszerűen előkészített bírósági döntéssel lehet törvényes elégtételt adni. Nem szolgálná a köznyugalmat, ha a jogállami szabályoktól eltérő „igazságszolgáltatás” történne. A Köztársaság Párt megértéssel van azok iránt, akiket igazságtalanság ért, akik lassúnak tartják a jogi utat, ugyanakkor meggyőződésünk, hogy a felelősségre vonást csak a demokratikus jogrendszeren belül, különböző szervek és személyek befolyásától mentesen szabad lefolytatni. Az alkotmánybíróság vonatkozó határozata kimondta, hogy az eddigi jogrendszerünk is lehetővé tette volna a felelősségre vonását, ha a kormány hatalmi pozícióból nem kívánta volna az európai jogi normákat túllépő, alkotmány- sértő törvényi elképzeléseit érvényesítenie * A Köztársaság Párt egészségügyi programja olyan finanszírozási rendszert tartalmaz, amely az egészségügy technikai fejlesztésén túlmenően forrást biztosít az egészségügyi dolgozók - ma rendkívül alacsony - bérének jelentős emeléséhez. Véleményünk szerint az egészségügyi ellátásra szorulóknak olyan körülményeket és bánásmódot kell biztosítani, amelyben a megbetegedett ember biztonságban érezheti magát, megtarthatja önbecsülését, és csökkenti a kiszolgáltatottságát. Fontosnak tartjuk, hogy a kórházi ápolást igénylők olyan környezetbe kerüljenek, ahol a szükséges tárgyi eszközök mellett a betegek és az egészségügyi dolgozók kapcsolata a gyógyulni akarást segíti. A Köztársaság Párt kormányzati szerepvállalása esetén nagy figyelmet fordítana a betegekkel közvetlen kapcsolatban állók munkakörülményeinek javítására, bérszínvonaluk emelésére. Úgy ítéljük meg, hogy ezen lépésekhez a források az állami elosztási rendszerek reformjával, az ágazat rendelkezésére álló eszközök átcsoportosításával és a korszerű biztosítási elven történő finanszírozási rendszerrel teremthetők meg. * A Köztársaság Párt egyetért azzal a törvénymódosítási javaslattal, mely szerint a május 8-i és a május 22-i választásokon este 22 óráig lehessen szavazni. A vasárnapra kiírt választás - azok számára, akik a kétnapos munkaszünetet felhasználva elutaznak állandó lakhelyükről - kedvezővé tenné a hazaérkezés utáni szavazás lehetőségét. A Köztársaság Párt véleménye szerint a hétvégeken ma átlagosan három-négyszázezer választópolgár utazik el két napra, így a javasolt törvény- módosítás akár kétszázezerrel növelheti a választói részvételt. A Köztársaság Párt Országos Központja Az oldalban megjelenő anyagok, vitázó cikkek egy egyén vagy egy párt álláspontját tükrözik, ezért azok tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. „Hiteles emberekkel - jelöltek - önjelöltek?” Öt hónapnak kellett eltelnie, hogy a KDNP megyénk kerületi, egyéni képviselőjelöltjeit összeszedje. Ez a szó fejezi ki legjobban a helyzetet, mert még a jelölés előtti napon ketten is vadászták egész napon át a párt telefonján a pártban még eddig ismeretlen jelölteket, de még így is ejtőernyősökkel kellett pótolniuk, hogy a nyolc jelöltjük kilegyen. A megyéből történt befolyásolásra az országos alelnöknő még Rótt Nándort is szállította, mert a négyes kerület jelöltje vagy itt lent, vagy ott fent valakinek nem tetszett. Én, látva a fondorlatot és tülekedést, otthagytam csapot-papot! Majd Rótt Nándor is kilépett, mert az elnöki párttal nem értett egyet. A háttér-jelölőbizottságának így újból dolga akadt... Az MDF-pinceklub söntésében ismét találtak jelöltet, aki szintén nem volt eddig a KDNP tagja, hogy amúgy volt-e párttag? Nekem ilyen „jelöltállító- val” tisztességtelen emlékem van... Van az apparátusukban olyan ambiciózus, agilis tisztségviselőjük is, aki miután meggyőződhetett róla, hogy személye nem népszerűsíthető, taktikát változtatott: az lett újabb módszere, hogy választások alkalmával elsőnek ajánlotta tisztségekre a befolyása alá helyezhető személyeket, kiken keresztül aztán eléri célkitűzéseit. A szerencsejátékokon nem tudják olyan hirtelen megnyomni a jelzőgombokat, mint a villám teszi meg elsőként a tisztségekre ajánlásait, melyek „megvitatás” nélkül kerülnek „demokratikusan” elfogadásra. így ruházták az országos intézőbizottsági és megyei elnökségi tisztséget olyan személyre, aki e pártban még meg sem melegedhetett, majd köztisztviselői állása miatt azt leadta, viszont intézőbizottsági tagságát csendben megtartotta. Ez is központi segédlettel történt, számtalan párt-telefonbeszélgetés után „demokratikusan!” A „jelölőknek” most is zsebben volt a megfelelő személy, akivel az MDF segédcsapata szerep betöltésére szánták a KDNP megyei szervezetét, majd vegetatív állapotra kárhoztatták. Kapóra jött egy megyei lap indítása is, mely elhallgatva ugyan, de az MDF kizárólagos szolgálatára lett indítva, a közéletben is hatalomra törő, becsvágyó céllal. Én ezt, a szándékot első percben érzékeltem, és kinyilvánítottam véleményemet, hogy a lap kiadó- hivatalának busásan megfizetett igazgatónője képviselő-jelöltsége összeférhetetlen a közéleti tisztességgel, a KDNP átjátszását szolgálja, és a kettő fizikailag sem valósítható meg, ameddig egy ember csak egy ember! Ennek ellenére keresztülvitték, hogy a megyei lista első helyére kerüljön és a 3-as választókerület KDNP jelöltje legyen. Munkáltatója természetesen ugyanabban a kerületben az MDF képviselőjelöltje, noha már enélkül is van összehalmozva két embernek is sok pozíciója. Ezek után mi sem lett természetesebb, hogy a KDNP megyei sajtófőnöke sem tagja a pártnak, sokkal hamarabb ma is fórumos. Egy helyről érkezett a megyei kampányfőnöki tisztség betöltésére is az ajánlat, sutba dobták első perctől a demokratikus megoldásokat, választásokat, döntéseket: most már ők a párt, ők a megmondhatók, ők a döntéshozók. Olyan tudományos pártot alakítottak, amely szinte tagság nélkül is működőképes. Felelőtlenség és a nemzet elleni vétek, hogy a keresztény szeretet és testvériség pártjában nincs helye a sokaságnak: munkanélküliek, munkások, nyugdíjasok, földművesek, kisvállalkozóknak szinte semmi helyük az önképviseletre! Egy teadélután, egy jótékonysági koncert közpénzen történő megrendezésével ma már nem lehet az embereket félrevezetni! A pártok kötelessége minden társadalmi igazságtalanság azonnali megszüntetése, kiküszöbölése! Magyar tragédia, hogy a pártpolitikába, döntéshozó helyekre olyanok is bekerülhettek, akik a magyar nép keserves sorsában soha nem osztoztak, és még emberileg sem tudják átérezni azt, és a politika eszközével kizárólag a maguk jogtalan jólétét szervezik! Ha majd sort kerítünk az anyagi és erkölcsi elszámoltatásra, ha majd azok kerülnek a közéletbe, akiket maga közül választ a magyar nép, ha véget vet az örökös elnökségnek, dinasztikus, fondorlatos hatalmi megkövesedésnek, száműzi a közéletből a képmutatókat, önző, gátlás nélküli harácsoló- kat, és sorsának jobbra fordítását önzetlen, hiteles, maga által kiválasztott képviselőire bízza, akkor áldás lesz minden állampolgárra a „demokrácia”! Deák András a Recski Szövetség tagja Válasz a hírlevélre Tisztelt Képviselő Ur! Levélét megkaptam, tudatom, hogy mindannyian jól vagyunk, melyhez hasonló jókat kívánok magának is, ha lehetek őszinte, szóval igen jólesett a maga levele, éppen indultam a munkanélküli-segélyért, hát látom, hogy valamit bedobott a postás, hát maga volt, mondom az asszonynak, na látod, Mari, törődnek az emberrel, ez a szép kövér magyar ember, itt a bélyeg helyén, azt írja, kedves földijeim, nem tudom, mivel segíthetnék önökön, tudnám én, mondja az asszony felfújva, mert így reggel piszok rossz kedve van, valami klimaksza vagy mije van, csap, vág, nem tudom, hogy a képviselő úr tudna-e erre valami olcsó port, mondom neki, nyughass már, egyenesen nekem írta a képviselő úr, mégsem lehetek olyan eldobni való ember, azt én jobban tudom, csapta rám az ajtót a Mari, de hát viselem a keresztem, mit csináljak, tudatom továbbá, hogy a szociális segély, amiről írni tetszett, most már jól jönne, a nagyobbik vejem után a kisebbik is munkanélküli lett, valami végkielégítést kap vagy mit, nahát ez a vejem mindég olyan nagyokos volt, olyan ez, tata, amit láttunk a tévében, hogy a képviselők megszavazták maguknak a hat hónapi végkielégítést, hát már ne tőlük sajnáld, mondom, megdolgoznak érte, no, hogy sérvet ne kapjanak, persze megint az asszony, mert akkor este is volt klimaksza, hogy a múltkor is egy beszélt, kettő meg újságot olvasott, az elnök aludt a pódiumon, oda az egerek is járkálhatnak ki-be, nem zavarja őket a fene se, mit tudsz te erről, biztosan az igazgatótanácsban vagy a felügyelőbizottságban vagy miben voltak, motyogtam sze- pegve, mert marhára félek az asszonytól, mert ha klimaksza van, istent nem ismer, persze, biztosan ingyen csinálják ezt is, te ütődött, ezt már kiabálja, nahát, így vagyok én itthon megbecsülve, csak a képviselő úrnak önthetem ki a bánatomat, merthogy tetszett írni, hogy ezután levelezünk, meg hogy agyon töri magát, hogy segíthessen, szóval tessék már elmondani, abban az igazgató- tanácsban vagy miben, tán kettőben is benne van a képviselő úr, Olyan okosnak tetszik lenni, tudom én, hogy mindenkinek megvan a maga baja, ugye, a múltkor is a tévében az a szegény úriember, hogy milyen marha nehéz bejutni a golfklubba, meg a golfütő is milyen rohadt drága, a könnyem patakzott ültő helyemben, kell ez nekem, mindég megríkat ez a hervadt tévé, szóval, hogy ne töltsem a képviselő úr drága idejét, csak annyit szeretnék én, hogy egyszer már kifizethessem a gázszámlát pislogás nélkül, és még egyszer hallhatnám Berci bácsit a műhelyben, aranykeze van, Jani, a jó nénikédet, mivelhogy megcsináltam azt a szerszámot, amiért annyira odavolt, most meg ötvenéves vagyok, és itt malmozok az aranykezemmel, hát továbbra is tessék engem segíteni, és írjon a képviselő úr, ezt az elsőt beragasztotta a lányom az emlékkönyvébe, közvetlenül az alá, hogy hol Isten, ott szükség nincsen. Üdvözli egy választópolgár: kefe Visszaszerezhető kedvezmények Befejeződtek tárgyalásaink a Népjóléti Minisztériumban a„mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásáról” szóló kormányrendelet módosítása tárgyában. Úgy álltunk fel az asztal mellől, hogy gyakorlatilag valamennyi korábbi kedvezményünk újból visszakerül a rendeletbe. Egyetlen veszteségként maradt, hogy az egy éven aluli mozgás- sérült gyermek nem kaphat semmiféle közlekedési támogatást. Ennek a tárgyaláson részt vevő orvosszakértők azt a magyarázatát adták, hogy ilyen piciny korban még nem lehet eldönteni, hogy valaki mozgáskor- látozott-e vagy sem. A kedvezmények visszaszer-. zésének áraként vállaltuk a fokozott részvételt a „visszaélések csökkentésében”. Ennek lényege a módosító rendelettervezet idézett szövege szerint a következő: „A háziorvos a szakvélemény és a hozzá tartozó adatlap egy példányát átadja a kérelmezőnek, egy példányát pedig továbbítja a városi (fővárosi kerületi) tisztiorvos által létrehozott bizottságnak (városi bizottság). A városi bizottság tagjai az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes városi (fővárosi kerületi) intézetében működő tisztiorvos és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) meghatalmazott képviselője. A városi bizottság a háziorvos által kiállított szakvéleményt és adatlapot egybeveti és véleményezi. A szakvéleménynyel kapcsolatos egyetértéséről vagy aggályairól a szakvélemény beérkezését követő 10 napon belül nyomtatványon tájékoztatja az illetékes jegyzőt, valamint a szakvéleményt kiállító háziorvost.” A jegyző, amennyiben osztja a városi bizottság aggályait, újabb orvosi szakvéleményt szerezhet be, majd meghozza a jogosultságot elismerő vagy elutasító határozatot. Ez ellen helye van fellebbezésnek. Ebben az eljárásban kerülhet sor az OOSZI szakértői véleményének beszerzésére. A Magyar Közlöny 1994. évi 8. számában jelent meg a Népjóléti Miniszter 1/1994.(1.21.) NM számú rendelete az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat városi intézeteinek illetékességi területéről. Ebből derül ki, hogy melyik városokban van ÁNTSZ-intézet, ahol ezek az imént említett városi bizottságok felállításra kerülnek. Minden bizottságban tehát az adott városi intézet tisztiorvosa és egy ME- OSZ-képviselő vesz részt. Egy MEOSZ-képviselő több városban felállított bizottságban is részt vehet, ha a munkát megfelelően lehet ütemezni. A módosító kormányrendelet-tervezet az elkövetkezendő napokban kerül tárcaközi egyeztetésre, majd a kormány elé elfogadtatásra. Dr. Chikán Csaba a MEOSZ elnöke