Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-14 / 37. szám
10 Sportextra 1994. február 14., hétfő Atlétika Biber Zsolt a felnőttekkel Kinn havas, szeles téli idő, de az Olimpiai Csarnokban a sportteljesítményekre jótékonyan ható, kellemes klíma biztosított optimális lehetőségeket szombaton a felnőtt, nyílt, nemzetközi fedettpályás Budapest-baj- nokságon, ahol horvát és orosz atléták is rajthoz álltak. Megyénket a - másfél hónappal ezelőtt még serdülő - most elsőéves ifjúsági korosztályú Biber Zsolt képviselte két ko- csoporttal feljebb, a felnőttek mezőnyében és igen eredményesen. Zsolt már a második dobásával (15,05 m) - egyéni csúccsal - „belökte” magát a nyolcas döntőbe, ahol két héttel ezelőtti egyéni rekordját 40 centiméterrel túlszárnyalva, a bronzérmes Tóth Attilával azonos eredményt ért el, s csak 3 centiméterrel gyengébb második legjobb dobásával szorult le a dobogóról. Ezen a bajnokságon is remek versenyt vívott azzal a szintén ifjúsági korosztályú Kiss Szilárddal, akivel szemben két hete 10 centivel - akkor 6 kg-os súly- lyal - alulmaradt. Most viszont a 7,26 kg-os szerrel 32 centiméterrel megelőzte nagy riválisát. Mindketten keményen készülnek az egy hét múlva rendezendő országos ifjúsági nyílt fedett pályás bajnokságra, ahol minden lehetséges, s szinte biztos, hogy csak újabb csúcseredményekkel lehet feljutni a dobogó legmagasabb fokára. Eredmények. Súlylökés (7,26 kg): 1. Cadac (horvát) 16,44 m, 2. Pólyák István (Oroszlányi BSK) 15,95 m, 3. Tóth Attila (Kaposvári Favorit) 15,36 m, 4. Biber Zsolt (Sz. MÁV MTE) 15,36 m. 5. Kiss Attila (Zalaegerszegi AC) 15,04 méterrel. Cselgáncs Szudi Tamás ezüstérmes Budapesten, a Honvéd judó- csamokában rendezték meg a hét végén az országos junior rangsorversenyt, mely egyben válogatónak is számított. A népes mezőnyben egyetlen érem jutott megyénk szakosztályainak, a szolnoki Repülőtiszti Főiskola HSE cselgáncsosa, Szudi Tamás a 78 kilogrammosok közt ezüstérmes lett. A térdoperációjából alig felépült Szudi mindenki tudomására hozta, sérülése már a múlté, a junior válogatott szakvezetői számolhatnak vele. Az első fordulóban a házigazdák versenyzője, Zsolnai próbálta megismételni a Magyar Köztársaság Kupán elért győzelmét a szolnoki fiú ellen, sikertelenül. Nagy taktikai csatában kokával maradt alul. A válogatott kerettag szegedi Szabó volt a következő áldozat, rajta yukót dobott Szudi, így már a döntőbe jutásért mérkőzhetett a szparis Ber- náth-tal. Az első percben yukót, majd wazarit, végül egy kiemelésből vetődéses technikával ip- pont ért el Török Ferenc mester tanítványa. A fináléban négy percen keresztül tartotta magát a taktikai utasításhoz Szudi, ám a hajrában siettetni akarta a pontszerzést Tölgyesi (UTE) ellen. Rutinos vetélytársa átforgatás után yukót ért el, így az ezüstérem jutott a Tisza-parti fiúnak. A bevonulás előtt álló Szudi térdsérülése már a múlté Súlyemelés, megyei bajnokság Bemutatkozott a Danyi Optika SE Női kosárlabda NB I. Egyedül Szavercsenko Triatlon, Szolnok Kupa Rövidített táv a visszatért télben EGIS OSC-Sz. MÁV MTE 52-46 (27-19) Budapest, Zágrábi u., 50 n., v.: Gidófalvy, Szász Szolnok: SZAVERCSENKO 19, Tóth 2, Tele- povszki, Czeglédi 2, Gailouma 10/9. Csere: Edelényi 3/3, Krasznai 8/3, Lőcsei, Szalai 2. Edző: Szalay Ferenc Ahogy legutóbb, most is rendkívül idegesen és pontatlanul kezdték a mérkőzést lányaink. Újfent csak Szavercsenko tudott pontot szerezni. A 6. percben szerezte első kosarát Gailouma, és az első játékrészben már többre nem is tellett. Döcögött a vendégek gépezete, a 10. percben frissen beállt Edelényi és Krasznai sem tudott csodát tenni. Szavercsenko büntetőivel két pontra felzárkózott ugyan a Tisza-parti együttes, de a társak képtelenek voltak felnőni hozzá. Az indiszponált vasutasok nem tudtak élni az adódó lehetőségekkel, ám a másik oldalon háromszor is betaláltak a hazaiak. A vendégek egymást múlták alul, csak Szavercsenko érdemel dicséretet, aki a 19 pontból 12-t dobott. Hazai kosárral indult a második játékrész is, amire ugyan Edelényi még válaszolt, amire az EGIS három triplát dobott. Elemi hibák tömkelegét vétették továbbra is lányaink. A máskor kiemelkedő Tóth is csak a 28. percben szerezte első kosarát (!), és amire estik elvétve volt eddig példa, Gailoumát cserélni kellett. A mérkőzés végéig is csak egy ember játszott: Elena Szavercsenko, de egyedül kevés volt a sikerhez. Az eddigi leggyengébb játékát nyújtó Szolnoki MÁV MTE rendkívül nehéz helyzetbe került ezzel a fiaskóval. A hőn áhított előkelő második hely megszerzéséhez azonban már más csapatok kegyeire is szüksége lesz a piros-kék együttesnek. S.L. Férfi kosárlabda NB II. Az álom bosszúja AFDSE - SZTE 104-67 (59-28) Budapest, Mányoki út, v.: Tamai SZTE: Szalay 13, Molnár 1, dr. Kovács 6, Tóth Z. 9, Pór 3. Csere: Mészáros, Kovács 7, Vona 13, Abonyi 7, Vécsey 8. Edző: Tóth Zoltán. Talán a korai kezdés miatt játszott meglehetősen álmosan a vendégegyüttes az első percekben. Ennek ellenére a negyedik percig jól tartotta magát, 9-6 volt az állás. Ekkor azonban katasztrofális öt percet produkáltak a Tisza-partiak, egyszerűen nem tudtak beletalálni a gyűrűbe. Meg is lett az eredménye, a kilencedik percre 31-6 „díszelgett” a táblán. Mivel ezután a szolnoki győzelemre már csupán elméleti esély maradt, Tóth Zoltánék inkább arra törekedtek, hogy a kiegészítő emberek is lehetőséghez jussanak. A tizenkilenc fordulón keresztül veretlen SZTE ezzel második vereségét szenvedte el, ám február 25-én alkalom nyílik a csorba kiköszörülésére, hiszen a MAFC-Baross csapatát fogadja a Tiszaligetben. Olajbányász II.- Univer KSE 58-64 (28-29) Szolnok, v.: Darida, Szalon- tai Sz. Olajbányász: Szolnoki 13/6, Mérész 11, Boldizsár 4, Bódi 8, Fehérvári 13. Csere: Erdei 3, Ferenczi 2, Hegedűs 4. Edző: Tapodi László. Az első játékrészben jól tartották magukat szolnoki fiatalok a jóval rutinosabb kecskeméti együttes ellen, mutatja ezt a félidei minimális különbség is. A. folytatásban azonban már jobban kidomborodott az Univer tudásbeli fölénye, így hiába játszottak a piros-feketék rendkívül lelkesen, meg kellett elégedniük a szoros eredménnyel. Csiszár joggal elégedetlenkedett Győzött: a Fehér-Lesskó pár, Lesskó, Fehér és Csiszár 2-2, ill. Baranyi-Fest pár, Ágoston 4, Hornyák 3, Sipos 2, Baranyi Az NB II. Gárdos csoportjának jelenlegi második helyezettje látogatott a Tisza partjára, így kiélezett csatára volt kilátás már a találkozó kezdete előtt. Az őszi idényben szinte bravúrnak számító döntetlent értek el a szolnokiak az orosházi együttes otthonában, ezért a hazai győzelem nem tűnt elérhetetlennek. Szokás szerint a párosok mérkőzései nyitották a bajnokit. Némi meglepetést jelentett, hogy a Csiszár-Tóth duó két sima játszmában vereséget szenvedett a Baranyi-Fest kettőstől, így az egyénik előtt 1-1-re állt a mérkőzés. Csiszár és Fehér lépett először asztalhoz, előbbi Sipos, utóbbi az ifjúsági korú Baranyi ellen, máris 3-1-re elhúzott a vendéglátó együttes. Ám a hazaiak fiatalja, Tóth és Lesskó vereséget szenvedett az Orosháza két legjobb- jától, Homyáktól és Ágostontól. Csiszár és Fehér ismét hozta mérkőzését, sőt óriási izgalmak közepette Lesskó is nyert Sipos ellen, ám Ágoston és Hornyák révén ismét felzárkózott a vendégcsapat, sőt a vezetést is átvette. Ä végjáték igen szorosan alakult, Fehérnek és Tóthnak Sípossal illetve Baranyival lejátszott csatájában egyaránt esélye volt a győzelemre, ám végül mégis a vendégek örülhettek. Lesskó és Hornyák összecsapásának így már nem volt különösebb tétje, amit érezni is lehetett a játékon. Összességében a jó napot kifogó Ágoston vezérletével megérdemelten nyertek a Békés megyeiek. Női röplabda NB I. Ez már nem is meglepetés Szegedi DRE-Jászberényi RK 3:1 (14, -5, 7,11) Szeged, 100 n., v.: Semmler, Gránbner Szeged: Dobos, NYESZ- KOROMNAJA, Huff, Komáromi, Sijan, Balázsik. Csere: Balogh, Csókási. Edző: Du- csai Géza. Jászberény: Petliak, HALLGAT, Agócs, Tóth, Szórád, Pesti. Csere: Legény, László. Edző: Litkei Gábor. Változatlanul gondban vannak a jászberényi röplabdázók, akik újabb vereségükkel már a tizedik helyre csúsztak vissza. Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy ismét lehorgasztott fejjel kell az öltözőbe vonulniuk a mérkőzés után. Az első szettben például több játszmalabdához is jutottak, ám nem tudtak élni a kínálkozó lehetőséggel, fordítani tudtak a hazaiak. A gyors egyenlítés okozta öröm sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy felszabadultan merjenek játszani Szórádék, így rutinosabb ellenfelük ezt követően gond nélkül vasalta be a hátralévő két játszmát. A második forduló összesített eredményei: újonc lányok: 1. Toldi Sarolta (Belvárosi Ál) 21:55, 2. ^ Bagyinszki Dóra (Belvárosi Ál) 24:21, 3. Prókai Beáta (Belvárosi AI) 24:54. fiúk: 1. Horváth Zoárd (Belvárosi Ál) 24:04, 2. Szántai Sándor (Belvárosi Ál) 24:14, 3. Kovács Gábor (Belvárosi Ál) 24:21. gyermek lányok: 1. Molnár Enikő (Belvárosi Ál) 19:27, 2. Baky Réka (Újszász) 21:09, 3. Buczkó Anita (Belvárosi Ál) 21:19. fiúk: 1. Nagy Zoltán (Újszász) 20:41, 2. Szabó István (Belvárosi Ál) 20:51, 3. Váci Viktor (Belvárosi Ál) 21:03. Serdülő nők: 1. Barna Ágnes (Belvárosi Ál) 17:12, 2. Toldi Katalin (Rákóczi Ál) 20:02, 3. Baky Orsolya (Újszász) 20:18. férfiak: 1. Barna József (Belvárosi Ál) 16:45, 2. Balogh Gábor (Belvárosi Ál) 17:23, 3. Major Gábor (Abony, Fergeteg) 20:49. ifjúsági nők: 1. Nagy Gabriella (Széchenyi gimn.) 19:45, 2. Po- lónyi Ágnes (Újszász) 21:19v3. Sárvári Ágnes (Belvárosi Ál) 22:15. férfiak: 1. Lipták Tamás (Belvárosi Ál) 15:48, 2. Zámbó Tibor (Széchenyi gimn) 15:59, 3. Major József (Abony, Fergeteg) 16:14. junior nők: 1. Fehér Judit (Verseghy gimn.) 23:06. férfiak: 1. Bessenyei István (Jendrassik SZKI) 16:04, 2. Bodnár Károly (Abony, Fergeteg) 16:33, 3. Battyányi Attila (Ujszász) 18:17. Felnőtt nők: 1. Medveczky Edit (Abony, Fergeteg) 18:48. férfiak: 1. Barta István (Újszász) 15:45, 2. Kecskés Károly (Szolnok Diamond) 15:45, 3. Bugyi László (Szolnok TSE) 17:52. Senior nők: 1. Böröcz Mária (Újszász) 24:19. férfiak: 1. Fehér János (Újszász) 18:57, 2. Moravcsik Lénárd (Nagykáta) 21:00, 3. Káplár Béla (Nagykáta) 21:27. Asztalitenisz NB II. J Egy Ágostonnal jobbak ■mm. voltak a vendégek Szolnoki Tisza SE - Orosháza 7-11 Harmadik fordulójához érkezett a triatlonosok felkészülési versenye, a Szolnok Kupa. Az elmúlt két alkalomhoz hasonlóan ezúttal is a szolnoki Tisza-parti sétányon futottak, illetve a Damjanich uszodában úsztak a résztvevők. A futás távja azonban most jelentősen lerövidült a rosszra fordult időjárás miatt. 113 induló közül a férfiaknál az újszászi Barta István haladt át elsőként a célon, a hölgyek versenyét Medveczky Edit nyerte. A második számban, az úszásban Balázs Ágnes bizonyult leggyorsabbnak, 4.59-es ideje azt jelenti, hogy még az erősebb nem legjobbjánál, Lipták Tamásnál is jobb eredményt ért el. Folytatás egy hónap múlva ugyanezeken a helyszíneken. A zord idő után bizony jól esett a langyos vízben lubickolni Hosszú esztendők óta februárban rendezi meg a megyei súlyemelő szövetség a különböző korosztályok számára „hazai” bajnokságát. Ezúttal Szolnokon, a Mátyás király úti faházban gyűltek össze annak a három szakosztálynak a képviselői, melyek a nehéz gazdasági helyzet ellenére igyekeznek életben tartani a sportágat szű- kebb pátriánkban. Hogy azért nem kilátástalan a helyzet, bizonyítja, az egykori ÁEV-s súlyemelők végre támogatót találtak, ezért az idei bajnokságon már Danyi Optika SE néven indultak. Hollóy Tamás, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Súlyemelő Szövetség elnöke ezúttal adta át az 1993-as esztendő legjobbjainak járó serlegeket. A tavalyi eredményeik alapján Ari Péter, Antal Ferenc, Tyu- kodi András és ifjú Nagy László érdemelte ki a külön díjat. Valamennyien a Kisújszállási MÁV Egyetértés SE versenyzői, így nem meglepő, hogy mesterük, Szabolcsi Károly kapta a legjobb edző címet. Szombaton délelőtt a legfiatalabbak, a kölyök I. és II. korcsoport versenyzői léptek a dobogóra. Mivel a MÁV MTE ebben a korosztályban nem rendelkezik „bevethető” gyerekkel, csupán párosviadallá apadt a mezőny. A jövő reménységei egyelőre majd mindannyian első nyilvános szereplésükön vettek részt, ennek ellenére legtöbbjük megdöntötte egyéni legjobbját. Örvendetes volt a Végh Szabolcs az országos bajnokság óta rátett egy „lapáttal Danyi Optika színeiben szereplő súlyemelő palánták bemutatkozása. Ulvizcky Mihály tanítványai többször megfricskázták a nagy vetélytárs kisújiak „bajuszát”. A serdülők és ifik foghíjas mezőnyében már nem termett annyi babér a szolnoki fiúknak, csupán Kupái tudta megtörni a Szabolcsi-legények menetelését. Mivel a kisújszállási juniorok a hét végén Budapesten szerepelnek az elsőosztályú csapatbajnokságon, csak versenyen kívül indulhattak. Eredményeik nélkül viszont mindössze két súlycsoportban hirdethettek győztest. Tanítványaik körében nagy tetszést aratott Barabás János és Szabolcsi Károly, hiszen a két edző a felnőttek közt a gyakorlatban is bizonyította, hogy nemcsak szóban értenek a sportághoz. Győztesek - kölyök II.: Marjai Krisztián, Varga Imre, Kiss István, Adamecz Attila, Vántus Attila, Tóth Sándor (Kisújszállás), Ulviczky Attila, Kovács Dániel (Danyi Optika). Kölyök L: Bacsó Pál, Majláth Ádám, Ari Géza (Kisújszállás), Borzi Norbert, Viplok Attila, Nádas József, Dániel Gergő, Borzi István (Danyi Optika). Serdülők: Igriczi Csaba, Lakatos Arnold, Pillér Károly, Monoki Szabolcs, Végh Szabolcs, Ari Péter (Kisújszállás), Kupái Mihály (Danyi Optika). Ifjúságiak: Sárkány Sándor, Simái László, Antal Ferenc (Kisújszállás). Juniorok: Balázs Norbert, Sallai Attila (MÁV MTE). Felnőttek: Kovács Béla (MÁV MTE), Barabás János, Szabolcsi Károly (Kisújszállás). (G.J) Táblázat Kosárlabda NB I. Férfiak Az alapszakasz befejeztével kialakult a felsőház mezőnye. A Szuper-ligás együttesek mellé az A-cso- port négy gárdája társul. 1. ALBACOMP 6 4 2 571-508 10 2. Körmend KC 6 4 2 440-405 10 3. Tungsram H. 6 4 2 446-442 10 4.Soproni Ászok 6 4 2 501-511 10 5.Sz.O!ajbányász6 4 2 413-436 10 6. Atomerőmű SE6 3 3 483-481 9 7. Falco SE 615 465-520 7 8. ZTE-G. 6-6 425-473 6