Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-14 / 37. szám

1994. február 14., hétfő Húszon innen — tízen túl 7 ISZH-hírek Kengyel határának virágai Rózsák, füvek, iringók Az Ifjúsági Szolgáltató Ház­ban (Szolnok, Szabadság tér 7., telefon 56/424-502) egész héten a szokásos Próbafülke Klub, a Regionális Diákszövetségnél még mindig megkaphatod az in­formációkat az iskolaszékről és az új közoktatási törvényről, valamint igénybe veheted a diák-jószolgálati csoport segí- ) ségét. Kedden és csütörtökön fél háromtól hatig Kurucz Anita tanárnő ad tájékoztatást a konf­liktuspedagógiai találkozóról, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt érdekes lehet a téma, a programot az ENCORE Ma­gyar Konfliktuspedagógiai Alapítvány és a Redisz szer­vezi. Pénteken kettőtől négyig Disputa vitakultúra, mottó: „Gondolkodni és beszélni egy­szerre”. Téma: növekedtek-e az esélyek a továbbtanulók szá­mára? Elsősorban középiskolás tanulókat várnak. Ugyancsak pénteken kettőtől ötig a Zöld Front Ifjúsági Kör­nyezetvédő Egyesület ügyelete. Szintén pénteken délután há­romtól öt óráig történelem fel­vételi előkészítő, melyet Gál Zoltán tanár úr vezet. Valamikor régen - így kez­dődnek a mesék -, amikor még zsellérek lakták a falut, kisvasút vezetett a kastélyhoz, aztán a népek ezeket lerombolták,kővel fedték be az utakat, és a falu arca, képe egy kicsit szomorú lett, a fák, füvek, a lapos, mely pontosan olyan, mint a Horto­bágy kérge, a csend oly nagy kalandot ígér. Ott van például az iringó. Ez a kékes szép kis gyomnövény hónapokig fogva tartotta Orsit, akinek édesapja világhíres ró­zsákat termeszt, a rózsafejek akkorák, mint egy kiterített ma­rok. Mindezek után nem meglepő, hogy a tizenhét éves leányka (a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázium harmadik osztályos tanulója) a József At­tila országos szavalóversenyen Zelk Zoltán Fű alatt című versét mondta, a zsűri nagy kábulatá­ban kritikaként csak annyit tu­dott mondani, amit egy szelíd testvér egyszerű hátbavágással elintéz: „Törékeny vagy, nyu­godtan kihúzhatod magad.” Nem vagyunk hivatottak arra, hogy képzőművészeti munkáiban ilyen és ehhez ha­sonló serdülőkor utáni problé­mákat keresgéljünk, talán elég, ha elmeséljük, a jobb oldali ké­pet kábítószeres fiatalokról ké­szítette, benne felvonultatta majdnem minden kedvenc szí­nét: a kéket, haragost és bárso­nyost, a nem harsogó lilát, az esdeklő, szenvedő tüdő színét. Az eredeti kép tizenöt éves ko­rában készült el, később meg­festette asztallapnyi méretben is, így került el egy mexikói ki­állításra, ahonnan érkezett aztán egy levél, a főszervezőnő nem éppen udvariasan, de megírta, hogy neki tetszik, ezért meg­tartja. Sok órán át sok képet láttam Orsitől, nagy részük illusztráció versekhez, mert azokat imádja Orsi. Zelk Zoltán, József Attila, Tompa Mihály költeményeit. Dinnyés József szerint, aki látta Orsit szavalni, az ifjú hölgy színészi képességekkel is rendelkezik. Hogy erről bárki is bizonyosságot szerezzen, meg kell néznie Moliére Tartuffe-jét, melyet a harmadikos bercsényi- sek adnak elő pénteken három­kor a törökszentmiklósi ma­lomban. Ahogyan elszaladt köztünk az idő, ugyanúgy mondhatnék még bármit, mesélhetnék a vi­rágokról, a képekről, a versek­ről és Orsiről, az ugyanolyan felületes lenne, ahogyan sok­szor a városban látja a világot az ember. A lényegi szépség azokban az apróságokban van, amelyekre egy nyári napon, va­lahol a Tisza partján, festőáll­vány mellett figyelhet az ember. Mákvirágok, csutkanépek Boróczki Orsolya képe „Körös” Alkoholmentes Ifjúsági Klub A tízezer lakosú tiszazugi vá­rosban, Kunszentmártonban, mi tagadás, elég sok a vendéglátó- egység. Ez még alapjában véve nem is lenne baj, csakhogy az alkoholizmus ottani térhódítá­sával elég sok család él nem ép­pen elfogadható körülmények között. A „Körös” Alkoholmen­tes Ifjúsági Klubot 1992-ben alapították, elsősorban az „Egyetértés” Alkoholellenes Klub tagjainak gyermekei. Kö­zösségükbe hívták azokat az ismerősöket, barátokat is, akik­nek szüleik között még mindig van alkoholfüggő. A klubot 1993-ban társa­dalmi szervezetté nyilvánítot­ták, helyet kapott a kunszent­mártoni Családsegítő Központ­ban. A fiatalok közül egyre töb­ben keresik fel a klubot, belép­nek az egyesületbe, így kinőtték már az „albérletet”. A Városi Művelődési Központ által fel­ajánlott három helyiségből álló pinceblokkot most teszik lakha­tóvá. Ifjúsági közösségük létreho­zásakor az a cél vezérelte őket, hogy a gyermekkorban megta­pasztalt, alkholtól befolyásolt családi légkörrel szemben bizo­nyítsák, hogy az alkohol és a szórakozás nem egymással szo­rosan összefüggő dolgok, hogy a szabadidőt el lehet, sőt, igazán csak alkohol nélkül lehet kelle­mesen, élményt adóan eltölteni. A klub nyárra tervezi, meg­rendez az országos hálózat tag­klubjai részére egy sportbajnok­ságot. Hogy a klub megéljen, és más programokat, rendezvé­nyeket, vitaesteket, koncerteket szervezzen, a fiatalokat csábító ajánlatokkal lássa el, egyáltalán, hogy működni tudjon, nyilván folyton pénzre van szüksége. Ezért támogatókat Jceres, ,.iL , letve elvállal minden olyan munkát, ami adódik számukra szervezetektől, pártoktól, így szinte bizonyos, hogy a „Kö­rös” klub tagjai ragasztgatják tavasszal majd városszerte a vá­lasztási plakátokat - tájékoz­tatta lapunkat Varga Gabriella és Tasnádi Balázs, a klub fel­nőtt vezetői. Össznépi össztánc Szolnoki főiskolai és diáknapok ’94 Szokás az egyetemeken, fő­iskolákon, általában a felsőokta­tási intézményekben, hogy egy évben egyszer megünneplik magukat a diákok, számot ad­nak maguk és városuk közvé­leménye előtt szellemi és fizikai felkészültségükről. Ebből a szolnoki főiskolák sem marad­hatnak ki, ezért február 24-25-26-án megrendezik a szolnoki főiskolai és diáknapok ’94 elnevezésű össznépi össze­zördülést. Elképzelésük szerint egy olyan hagyományteremtő ren­dezvényt indítanának el, amely sorozat mindhárom főiskola hallgatóit megpróbálja mozgó­sítani és egy kicsit összeková­csolni, nem feledkezve meg a város többi diákjairól sem. A rendezvénysorozat fővéd­nöke Várhegyi Attila, Szolnok város polgármestere. A pontos programterv még nem készült el, de azt tudni le­het, itt lesz Dolák-Saly Róbert és Galla Miklós országos hírű humoristák országos hírű estjé­nek ősbemutatója, a PUF, to­vábbá a kétféle kereskedelmi főiskola hallgatói kötélhúzás­ban mérhetik össze magukat a Tisza felett, avagy eldől, „ki a legény a gáton”. A sporteseményeken, sport- rendezvényeken kívül (biliárd­bajnokság stb.), a Tisza mozi­ban levetítik a Turné című fil­met, melyben Magyarország legszebb szélhámosa, Eperjes Károly játssza a főszerepet Tö- rőcsik Mari mellett, megvá­lasztják a Főiskola Ászát, s Vi­valdi sem marad ki a program­ból. De fellép a Republic, a Red Bull, a Crossroad, amatőr zenei produktumok és további híres­ségek. A rendezvénysorozat jóval többe kerül, mint félmillió fo­rint, amit a szervezőknek ösz- szegyűjteni talán nem is olyan könnyű. Ha a főiskolai napokat megtartják, végül nemcsak az ő érdemük lesz, hanem a támoga­tóké is. Lázár Balázs Esti képzavar Mostanában nem alszom csak pár tetovált órát Az éjszaka szorít, a nappal meg fáj. Hosszan elnyúló szőrös mozdulatkák - Az álom: megszáradt tátongó körökön Darabúzapehelyfestékgyár Fent szúnyog helye. A másik oldalra fordulok, És forr a kiömlött este, Lassan olvadni kezd a test. Fehér lovon ásít egy sápadt király Álom kattog a tátogó körökön. Darabúzapehelyfestékgyár, Forma nélkül, egy régi illatba dőlök. A különös sétapálca A szépemlékű nagypapa, báró Karánszky Rudolf sétapálcája évek óta ott állt a beépített szekrényben. Tamás időnként előkotorta, és elpróbálta a nagypapát. Ho­gyan is volt az, amikor sétált a téren, a parton, világos, hogy rendesen tudott járni, csak az elegancia kedvéért kellett a séta­pálca, a nagypapa asszonyságok előtt megemelte a kalapját, má­sok köszönését fogadta, a nagypapa Tamás szemében a legfonto­sabb része volt egy olyan városnak, ahol még az emberek nem csak azért járták az utcákat, mert el akartak jutni valahová. Hanem hogy közben találkozzanak valakivel, a kávéházban eldiskuráljanak a világ dolgairól, újságot olvassanak, nahát mi' sötétek manapság a politikusok, akár Afrika és így tovább. Efféléket idézett Tamásban a szépemlékű nagypapa sétapál­cája. Tudta, hogy be kellene adnia a múzeumba. Elvégre gyö­nyörű, régi korok emléke. De akkor biztos, hogy ő már sohasem használhatja, nem élhet olyan szép városban, mint a nagypapa. KF Poénhegyek, hová legyek?- Egy tábla lóg Pavlov ajtajának ki­lincsén. Mi van rá­írva?- Kérem, ne csen­gessen! A patkánycsalád, papa, mama, gyere­kek, futkároznak a csatornában. Egyszer csak elrepül felettük egy denevér. A legki­sebb patkány felkiált: - Mama, odanézz, tündér! Ki van a képen? Legutóbbi feladványunkra a helyes válasz a következő volt: McMaster, karcagi zenekar, tagjai Kovács Attila, Z. Tóth Tamás, Balogh Sándor és Cse- lényi Csaba. Az együttes a kö­zelmúltban megfogyatkozott, mivel Z. Tóth György megvált tőle. A nyertes, aki számtalan beküldő közül a szerencsés, mert őt húztuk ki a nagy kalap­ból: Kiss Orsolya (Török- szentmiklós). Nyereményéért, melyet a Zenevér ajánlott fel, kérjük, fáradjon be a szeribe, nem nagy fáradság, mivel a Kossuth kollégium és az iroda­házunk között tíz méter, ha van, tudjuk, annak lakója. Most azt kérdezzük, ki van a képen? Szerkesztette: Blahó Gabi „A szabadságot sohasem érheted el” Csütörtök este nyolc körül már majdnem úgy voltam a Pál Utcai Fiúkkal, mint az Indul a bakterházban a sánta ember a büdös banyával, amikor az be­bújt az ágy alá, és két szólítás után sem akart előjönni, a sánta meg azt mondta, akkor marad­jon is ott. Végül a fiúk a Pál utcából hét helyett nyolckor színpadra lép­tek, és nagyon jók voltak. Leg­alábbis ezt mondta néhány rockzenész ismerősöm, akik el­jöttek meghallgatni a szakmabé­lieket. A szakértőknek ezt anélkül is elhinném, ha nem láttam volna a szolnoki fiatalságot Pál Ut­cai-mámorban tombolni, ott a Ságvári Művelődési Házban. A szigetszentmiklósi társaság mára Magyarország egyik leg­népszerűbb zenekara, mondhat­juk, befutott, talán ki is nőtte az „alternatív” jelzőt, mivel ma már nem egyszerűen rétegzené­ről van szó. Persze, lehet, hogy nincs iga­zam. De szerencsére azt sem mondhatom, hogy Pál Utcait hallgatni vagy a koncertjeikre járni sikk lenne, tény, hogy jó. A zenészek jól bűvölik a hangszereket (Papp Ernő aznap este önfeláldozó módon har- minnyolc fokos lázzal állt ki a színpadra), Ancsi és Leskovics tud énekeleni, és még mindez kevés lenne, ha a szövegek nem szólnának valamiről. És itt en­gedtessék meg, hogy egy sze­mélyes élményemmel hozakod­jam elő. Életem egyetlen köl­teménye, minden valószínűség szerint az utolsó is, a kis gene­rációról szól, Leskovics Gábor olvasta, azt mondta, ez az ő üzenetük. A Nagy rohanás vagy a Sze­relemharc ehhez képest már egy olyan jelenetet idéz, amikor a Pál Utcai-mámorban úszó társa­ság visszakívánja a színpadra a fiúkat. Sikolyok, a test megrán­dul a szenvedélytől, üvöltések, isteni állapot, a kéz az égben, nincs vesztenivaló. Felnőttes dac, akarjuk, de tudjuk, hogy nem lehet. Azért nem kell annyira le­tömi. Lesz még Szolnokon Pál Utcai-koncert, nemsokára, a fő­iskolai diáknapokon. Addig is ezer üdvözlet mindenkinek. GA

Next

/
Oldalképek
Tartalom