Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-12 / 36. szám
1994. február 12., szombat Hazai tükör 3 A család nemzetközi éve - 1994. Segítség a segítőknek A szeminárium előtt sajtótájékoztatót tartottak (Fotó: -nzs-) Február 11-én kezdődött meg Szolnokon a Tiszaligetben egy regionális szeminárium, melyet a Humán Szolgáltató Központ az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságával és a budapesti Helyi Társadalom Fejlesztéséért Alapítvánnyal közösen szervezett. Dr. Kecskeméti Judit - az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságát képviselve - bevezetőjében elmondta, hogy az UNICEF legfontosabb céljául a gyermekek érdekeinek és jogainak védelmét vállalta. Mivel a gyerekek legnagyobb része családokban él, nagyon fontos a helyi közösségek szerepe az életükben. A mai nehéz gazdasági viszonyok (növekvő munkanélküliség, állandó létbizonytalanság stb.) miatt rossz, gyakran kilátástalan helyzetbe kerülhetnek ezek a családok - tehát segítségre van szükségük. Ez a kétszer kétnapos szeminárium éppen azért jött létre, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a civil vagy egyéb szervezeteknek, amelyek célul tűzték ki a gyermekek, a családok segítését. Együttműködési lehetőséget kívánnak biztosítani a családsegítő központoknak és a jve- lyi önkormányzatoknak. Zám Mária szociológus szerint ez a segítség kettős: egyrészt a szervezeteknek lehetőséget adnak a találkozásra, másrészt biztosítják a bemutatkozást, a mai helyzet megmutatását. S hogy miért tartják fontosnak ezt a szemináriumot? Erre válaszul a legújabb kutatási eredményeket ismertette, melyek szerint a magyar gyermekek 33 százaléka él jóval a létminimum alatt. A nyolcvanas évek közepén megkezdődött a támogatási rendszer leépítése, s a nyolcvanas évek végétől nem épülnek bérlakások. A regionális szemináriumon előadást hallhatunk a gyermekek mai helyzetéről, a gyermeki jogokról és a készülő gyermekvédelmi törvényről. De nemcsak általános, országos tapasztalatokról számolnak be az előadók, hanem szolnoki, sajátosan helyi problémákról is lesz szó. Cs. Csáti Réka Belügyi szakszervezetek Aláírásgyűjtő akció bérkorrekcióra Aláírásgyűjtő akciót kezdeményezett február 10-én a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége a rendőrségi alapszervezetek titkárainak támogatásával. Az akcióval nem demonstrálnak, nem tüntetnek, de tiltakoznak az alacsony bérek ellen - tájékoztatta az MTI-t dr. Bárdos Judit, a Belügyi Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) főtitkára tegnap. Mint elmondta: tiltakoznak az ellen, hogy 1994-ben a rendőrség állományának csak egy része kapjon érzékelhető fizetésemelést. Értékelésük szerint megalázóan keveset keresnek a rendőrség hivatásos állományának tagjai. Az elmúlt évben 500 forintos béremelésben, majd 2000 forintos rendfokozati emelésben részesültek. A hivatalos bejelentés szerint a rendőrség hivatásos tagjai 1994-ben 1,5 milliárd forintot kapnak béremelésre. A főtitkár hangsúlyozta: a Belügyi Dolgozók Szakszervezete nem feledkezik meg a tagság meghatározó hányadát jelentő közalkalmazottakról sem. Ők 1993-ban mindössze bruttó 500 forint béremelést kaptak. Kijelentette: sajnálják, hogy az országos rendőrfőkapitány elzárkózik a rendőrségi közalkalmazottak bérének emelésétől. Az eddigi tárgyalások során csak annyi ígéretet tett, hogy a rendőrség átvállalja a közalkalmazottaknak adható ruhapénz (13 ezer forint) adóját. Bárdos Judit hozzáfűzte, hogy a Független Rendőrszakszervezet a tárgyalások során nem támogatta a BDSZ törekvését. Tiltakoznak az ellen is, hogy a rendőrségnél a közalkalmazottakat másodrendű állampolgárként kezelik. Az aláírásgyűjtő akciót március 2-án zárják le. Ezután a belügyminiszterhez, illetve a miniszterelnökhöz fordulnak a minimális, átlag 2000 forintos béremelés elérése érdekében. (MTI) Operettest a drinkbárban A Tisza Szálló drinkbárját bérbe vette Ignác Kálmán. A sportot és a művészetet szerető fiatalember elhatározta, hogy havonta legalább három alkalommal neves művészeket, zenészeket, előadókat, táncosokat, írókat Iát vendégül a drinkbárban. A sorozat nyitásaként az első vendég a népszerű operetténekes házaspár, Németh Marika és Marik Péter volt. A zongorán kísért Félix Györgyi zongoraművész. Egyelőre még kevesen tudtak a kezdeményezésről, de valószínűleg hamarosan elterjed a híre, hiszen olyan neves művészek lépnek fel rövidesen, mint Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor, Pitti Katalin, Oszvald Marika, Csere László, Kishonti Ildikó és még sokan mások.-nzsMostanság Gőzhajóval Pestről Párizsba Az európai utas A Duna-Majna-Rajna-csatoma megnyitása óta nem okoz gondot, hogy a magyar fővárosból akár Párizsig elhajózhasson az utazó. Az európai folyami hajóútvonal kialakítását számtalan terv előzte meg. A gyakorlatban Széchenyi Ödön bizonyította be a Duna-Majna- Rajna-csatoma kivitelezhetőségét. A fiatal gróf hajózás iránti vonzalmát apjától örökölte. A Duna Gőzhajózási Társaság létrehozásában és a Vaskapu-szoros hajózhatóvá tételében oroszlánrésze volt a legnagyobb magyarnak. A másodszülött fiú, Ödön, már 1861-ben hozzákezdett a folyami gőzhajózás megismeréséhez. A Duna Gőzhajózási Társaság Hildegard nevű hajóján gyakorolta a kormányosi teendőket. Ebben az évben a Franz Joseph gyorsgőzösön háromszor járta meg a Pest-Galac távolságot. A hajókormányosi, kapitányi, gépészi ismeretek elsajátítása után vízrajzi tanulmányok, majd nyugat-európai utak következtek. Célul tűzte ki, hogy hazánkat folyami úton kösse ösz- sze a kontinens nyugati felével. Gőzhajójának a Hableány nevet adta, minden alkatrészét magyar iparosokkal, hazai anyagból készíttette. A gőzkazán 1866 novemberére készült el Höcher Adolf pesti gyárában. 4 légkör (4 atmf.) nyomású, 20 forrcsővel ellátott gőzgép 8-10 lóerő tejesítményre volt képes. A Hableány hosz- sza 20 méter, szélessége 2,33 méter, merülése 56 centiméter volt. A fiatal grófot a gépészetre Vész Ármin műegyetemi tanár, a hajózási ismeretekre Knessey Albert hajóskapitány tanította. Sikeres hajóskapitányi vizsgája után hozzákezdett a Pest-Pá- rizs közti folyami hajóút járhatóságának bizonyításához. Kormányosként Follmann Alajost, az Egyetértés pesti hajósklub tagját vitte magával. A legénység további három matrózból állt: gépész, fűtő és szakács. 1867. április 6-án indultak. Az út kezdetét egy alkatrésztörés hátráltatta. Április 28-án már elérték Régensburgot. A Dunáról a Majnára Kelheimnél az összekötő csatornán kelnek át, öt zsilipen küzdik át a hajót, majd az Altmühl folyócskán egy hatodik zsilip következett. Újra mesterséges csatorna és a hetedik zsilip Fürth Erlagen Bamberg és egy újabb zsilipen történő áthaladást követően, a Rechnitz folyóban hajóztak tovább. Itt kénytelenek voltak kötélvontatást alkalmazni. 1867. május 1-jén elérték a Majnát. A La- jos-csatoma utolsó zsilipje után biztonságosabb vizek következtek. Frankfurtban rövid pihenőre és karbantartásra volt szükség. A Rajna zátonyszigeteinek kikerülgetése után StrasbourgnáL a francia szakasz kezdődött. A Canale lateralen Nancyig, majd tovább a Marve folyóba, onnan a Szajnába vezetett az út. Párizst 1867. május 18-án érték el. A párizsi világkiállítás résztvevői megcsodálták a magyar utasok hajóját. III. Napóleon és Eugénia császárné két ízben látogattak el a Hableányra. Széchenyi Ödön vállalkozása sikeres végrehajtásáért megkapta a francia becsületrendet. Útinaplóját 1867. november 2-án a Magyarország és a Nagyvilág című lap tette közzé. Míg Párizs ünnepelte, utazásának hazai visszhangja jóval szerényebb volt. 1867 szeptemberében egyre nehezedő anyagi helyzete következtében eladta Párizsban a hajóját. Töretlen akaratereje továbbsegítette, 1868 és 74 közt a Magyar Tűzoltó Szövetséget alapította és irányította, 1874-től Konstantinápolyban szervezi a tűzoltóságot. A hálás szultánok előbb pasává, majd tábornokká, végül táborszernaggyá nevezték ki. Itt hunyt el 1922-ben. 1994-ben, amikor annyian mondják, hogy megyünk Európába, érdemes emlékeznünk rá, hogy egy honfitársunk már ezt megtette előttünk. Bebizonyította, hogy lehetséges hazánkat és Nyugat-Európát folyami hajóúton összekötni. Nem figyeltek rá. Ä jelen útkeresőinek talán még bizonytalanabb a sorsa,-hiszen a fecsegő felszínen tomboló napi politika szinte minden más hangot elnyom. Azt is fontos tudomásul vennünk, hogy már rég nincsen tűzoltóság-fejlesztő hálás török szultán. Gambrinus Sósav ömlött az útra A Zala megyei Nova belterületén nagy mennyiségű sósav folyt az útra tegnap a reggeli órákban. A tűzoltóság a kárelhárítást megkezdte - tájékoztatta az Tűz- és Polgári Védelmi Országos Parancsnokság illetékese az MTI-t. A falu belterületi útján haladó Ifa típusú teherautón szállított két darab, sósavat tartalmazó 1000 literes műanyag tartályból az egyik felborult és felhasadt. A baleset oka valószínűleg hirtelen fékezés volt. A tűzoltóság kijelölte a veszélyességi területet, és megkezdte a sósav vízzel történő közömbösítését. A munkálatok idejére a forgat- , mat elterelték. (MTI) EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel ajátékkal mától még 10 hétig találkozhat. A V ÁLASZT0TÓ kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de ha összegyűjti mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre (SZDSZ-VALASZTOTÓ, 1537 Budapest, 114. Pf„ 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkívül 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket levélben is értesítjük az eredményről. Jó szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! OKTATÁS - IFJÚSÁG 1. Az érettségizettek hány százaléka tanul tovább felsőfokú oktatási intézetben 1990 óta átlagosan? 1,86% ' 2.73% X.45% □ 2. Mennyi ugyanez a mutató Nvugat-Európában? > 1.75% 2.57,5% X.30% □ 3. Hogyan növelné az SZDSZ a felsőoktatásban résztvevők létszámát? 1. hallgatói hitellel 2. liberális felvétellel X. kitolt tanköteles korhatárral □ 4. A tankönyvek hány százaléka maradt változatlan 1990 után? 1. mind új 2.52%-a X. 81%-a D 5. A jelenlegi teljesítmény-centrikus (osztályzásra épülő) oktatási módszer helyett mit kínál az SZDSZ programja? 1. szülői elvárásokra épülő módszert 2 tanári elvárásokra épülő módszert X. a gyerek egyéni fejlődésére épülő módszert O 6. Milyen új tantárgyakat vezetne be az SZDSZ alaptanterve az alapfokú oktatásban? 1. társadalmi ismeretek 2. honvédelmi ismeretek X. rovás-írás művészed ismeretek általános magfizika lóról visszafelé-nyilazás kommunikáció gyorsírás matyóhímzés 7. Melyik MDF-plakát szerepel az általános iskolák 8. osztályos hivatalos történelem könyvének utolsó lapján? 1. „Nyugodt Erő” IJoBaprapKoHeij” X. „Tavaszi Nagytakarítás” 8. Mi volt az elmúlt negyven évben kötelező a felsőtagozatos általános iskolások számára? 1. kék köpeny 2, kék füzet-bontó X. orosz nyelv 9. Hány %-kal haladta meg a pályakezdő fiatalok munkanélkülisége az országos átlagot 1993-ban? 1.13,7%-kal 28,9%-y X.3,7%-kal □ 10. Mennyivel nőtt 1992-ben 1991-hez képest az anyagi okból veszélyeztetett kiskorúak száma? 1.197.572-vel 2.59.896-tal X.32.515-tel □ 11. A sorköteles korosztály hány százaléka volt alkalmatlan fegyvernemi szolgálatra 1993-ban? 1.33%-a 2.15%-a X.28%-a □ 12. Hány oktatási (politikai és közigazgatási) államtitkárt .fogyasztott el” éves átlagban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1990 óta? 1. évi másfelet 2 évi kettőt X. évi negyedet FORDÍTS! □ N V) <