Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-02 / 27. szám

í ; ' az r/a ## 1 wven A fák metszése fontos kertészmesterség A metszés a gyümölcster­mesztési munkák igen fontos része. Végrehajtásához azonban kellő szakismeret és bizonyos gyakorlat szükséges. A gyakor­latban általában két véglet fi­gyelhető meg: akik sajnálják a fát, illetve a „bátrak” tábora, akik túl határozottan bánnak a metszőollóval. Mindkét irány­zat káros a termés biztonsága szempontjából. A fát sajnálók egy része egyáltalán nem nyúl az ágak­hoz. A következmény: a korona sűrű lesz, a károsítok „jól” érzik magukat. Később a korona szétesik, az őszibarackfák fel­kopaszodnak, korán elöregsze­nek. Vannak, akik csak egy-két ágat vágnak ki, úgy találomra, így fordul elő, hogy a szükséges vezérvessző esik áldozatul. Má­sok úgymond „elvégzik” a met­szést, de csak a vesszők hegyét csipkedik vissza. A bátrak tábo­rához tartozók egy része, szak­ismeret hiányában egy síkban az egész koronát erősen vissza­vágja. Ez esetben a fa elveszti normális alakját, másrészt a sű­rűn növő vízhajtásoktól a ko­rona még sűrűbb lesz. „Bátor” kertész az is, aki gyakorlati is­meret hiányában a leg­értékesebb termőrészeket vágja le. így a terméstől „sza­badítják” meg a fákat. A fenti példák is azt igazol­ják, hogy a metszés nem egy­szerű beavatkozás, ezért az alapvető szakismereteket érde­mes elsajátítani. A metszéssel „beleszólunk” a fa életébe. A műveletnek iga­zodni kell a fa életszakaszaihoz. Eszerint négy alapvető metszési módot különböztetünk meg. 1. Koronaalakító metszés. Ez a legfontosabb a fa életében. Ebben a szakaszban alakítjuk a vázágak rendszerét, és végül a harmadik év végére kialakul a fa koronája. Gyakori hiba az ül­tetés utáni metszéseknél, hogy az oldalvezéreket túl hosszúra vágják. (Kajszi, szilva, cseresz­nye.) Ebből adódik az a baj a fa későbbi életében, hogy az ágak a termés súlya alatt lehajlanak, gyakran eltörnek. Általános gyakorlati szabály, hogy az ül­tetés utáni első évben az oldal­ágrészeket egyharmadára, a második évben az újonnan nőtt vesszőt felére, míg a harmadik évben az új vesszőt kétharma­dára vágjuk vissza. A vezér­vesszőt ehhez arányosan metsz- szük, mindig ellentétes rügyre, hogy lehetőleg függőleges le­gyen. 2. A második fontos szakasz a fa termőre fordulása. A met­szést ebből adódóan úgy végez­zük, hogy a korona még alakul, és ezt segítsük elő ollónkkal. Ez az időszak 3-4 évig, a teljes termőre fordulásig tart. Fontos szakasz ez azért is, mert arról kell gondoskodnunk, hogy mi­nél nagyobb felületen értékes termőrészek alakuljanak ki. A koronában egyenletesen kell el­osztanunk a vázágakat, oldalve­zéreket, hogy az sűrű ne legyen. Elejét kell vennünk annak is, hogy a vázágak idő előtt felko­paszodjanak. 3. A fa életében a legértéke­sebb időszak a teljes termés kora. Ennek időtartama nagy­ban függ a gazda gondoskodá­sától, beleértve a fenntartó vagy népies nyelven karbantartó met­szés is. Ebben a szakaszban arra kell vigyázni, hogy a termőré­szek és a növekvő részek állan­dóan egyensúlyban legyenek. A korona ez időszakra teljesen ki­alakul. A szakszerűtlen beavat­kozás, a vízhajtások tömeges megjelenését idézik elő, ami a fa termőképességének csökke­nésével jár. Ha sok a vízhajtás, azok termőre fordítása nagyobb gyakorlatot igényel. Gondos­kodni kell arról is, hogy a foko­zatosan elöregedett termőrésze­ket (termőbogok) ifjítsuk meg metszéskor. Nagyon fontos eleme a karbantartó metszés­nek, hogy az oldalvezérekből a fa közepe irányába növő vesz- szőket tőből kivágjuk (cseresz­nye, meggy, kajszi, szilva). . 4. A fa életében az utolsó szakasz a hanyatlás kora, a fo­kozatos pusztulás ideje. A ko­rona belsejében az ágak pusz­tulnak. A hajtó- és termőrészek a korona külső részére helye­ződnek át. Az ágak felkopa­szodnak, vízhajtások jelennek meg. Az ágak a fa tetejétől le­felé haladva elszáradnak. Az elöregedett fákon gyenge a haj­tásnövekedés, a gyümölcs is apró. Ez esetben a gazda kezé­ben a lehetőség. Ha kedvenc, jó fajtáról van szó, a fa élete meg­hosszabbítható ifjító metszéssel akár 10, 15 évvel is. Az oldal­vezéreken megkeressük a leg­erősebb vízhajtásokat és fel­ette az ágat levágjuk. Az így megifjított fa metszésénél a ko­rona kialakítása a cél. Leggyak­rabban szilvánál, kajszinál, cse­resznyénél alkalmazzuk ezt a metszési módot. Miután közeleg a tavasz, las­san a metszést is kezdhetjük. Gyakran felteszik a kérdést: me­lyik a legjobb időpont a munka elvégzésére. Még szakmai kö­rökben is van vita e kérdésben. Többen követik még ma is az őszi metszést. A legújabb kuta­tások szerint a kora tavaszi idő­pont a szakszerűbb. Az őszi metszés ellen szól, hogy a vege­táció végén leáll a tápanyagszál­lítás, így a metszéskor kelet­kező sebfelületek nyitva ma­radnak a kórokozók előtt. Gon­dot jelenthet őszi metszés ese­tében az is, hogy a téli hóna­pokban, ónos eső miatt káro­sodhatnak a termőrészek. Ta­vasszal már nincs mit tenni a termés megmentése érdekben. A sokévi gyakorlat szerint ja­nuár végén indíthatjuk a met­szőollót. Az általános szabály szerint az almás termésűekkel kezdünk és csonthéjasokkal folytatjuk. Legvégére tegyük - ha lehet - az őszibarack metszé­sét. Természetszerű, hogy a ma egyre gyakoribbá váló modem gyümölcssövények és intenzív koronaformák (karcsú orsó) ki­alakításához és metszéséhez még nagyobb szakismeret és ru­tin szükséges. Az intenzívebb koronaformák bőségesen „meghálálják” a gazda gondos­kodását. Bindics István A kertgazda tél végi teendői A szokatlanul korán bekö­szöntött tél és tartós havazás sok kertben megakadályozta az ásási, szántási munkákat. Mi­után a növények (szőlő, gyü­mölcsfák) nem készülhettek fel a vegetáció befejezésére, így a lombhullás is későn következett be. Most azok a kertgazdák jár­tak jól, akik nem „siették” el az ásást, mert leáshatják a lombot is. A munkával már késlekedni nem szabad, mert a tavasz köze­leg, másrészt tartós fagyos na­pok is bekövetkezhetnek. Itt az ideje az ámításokhoz szükséges (szőlő, gyümölcs) vesszők megszedésének. A vesszőket nedves homokban, pincében, kamrában tároljuk felhasználásig. Az agrotechnikai védelem szerves részét képezi a növé­nyek váltása adott területen. Most időszerű tehát papírra vetni, mi, hol termett az elmúlt évben, és mit vetünk oda ebben az évben. Emlékezetből több évre nem tudjuk követni ugyanis a vetési sorrendet, és ekkor következik be az a helyte­len gyakorlat, hogy „kényes” kultúrák a szakmailag indokolt időn belül azonos helyre kerül­nek vissza. A vetésterv elkészítése jó al­kalom arra is, hogy számba ve­gyük vetőmagkészletünket. Ez a hónap lehetőséget ad arra is, hogy ellenőrizzük növényvédő szeres ládánkat. Ha a felírások sérültek, pótoljuk azokat, így felhasználáskor nem lesz gon­dunk. Célszerű füzetet vezetni, mert így könnyen, bármikor át­tekinthető a készlet. így vehet­jük elejét annak, hogy egyes szerekből „túlvásárolunk”. A gondos gazda a téli hóna­pot felhasználja szerszámainak, eszközeinek javítására, élezé­sére. A közeledő metszés igényli a karbantartott és élezett metszőollót, jól reszelt fűrészt. A kamrában ellenőrizzük, ha szükséges, válogassuk át az al­mát, körtét. Amennyiben ba­romfi van a háznál, a hibás gyümölcs „jól” jön vitaminfor­rásként. A válogatás indokolt lehet a gyökér- és zöldségféléknél is. A további károsodás előzhető meg így­A burgonya csírázását el kell végezni, amennyiben a tároló­helyiség hőmérséklete tartósan 6 fok felett van. A borpincében rendszeresen ellenőrizzük bortároló edénye­inket, és amennyiben szüksé­ges, töltögessük fel őket. Darabban borunk ne legyen, azonnal fejtsük át kisebb edé­nyekbe. így megelőzhetjük a bamatörés kialakulását, gyenge alkoholtartalmú borok esetében a virágélesztők elszaporodását. A pincét, bortároló helyiséget és üres, kiszikkasztott fahordó­kat havonta rendszeresen ké- nezzük. A borkivétel után a gumicsövet, lopót vízzel öblít­sük ki. A melegebb hőmérsék­letű tárolókban az ecetesedést, a penészgombák kifejlődését előzhetjük meg ezzel, hiszen a borunkat másként „befertőz­zük”. B. I. A gazda szeme hizlalja... A gazda szeme hizlalja a jószágot. Ez a szólás ma a gazdasági állattartásra különösen igaz, a kifejezés mindkét értelmében: a gazda szeme (takarmányozási költségek aránya) 55-80 százalék a különféle gazdasági állatok tartásának közvetlen költségében. Másrészt, miután ez a magas arány egyben meghatározó gazda­sági kockázatot is jelent, a siker érdekében a gazdát szemlélete, ismerete, szorgalma képessé kell, hogy tegye - az adott körül­mények között - a gazdaságos állattartásra. A megfelelő takarmány kivá­lasztásakor az állat korán, ne­mén, hasznosítási irányán túl fi­gyelembe kell venni az ál- lat(csopört) genetikailag megha­tározott teljesítőképességét, el­helyezési, tartási körülményeit, eddigi fejlődését (termelési tel­jesítményét), egészségi állapo­tát, és - mindezzel összefüggés­ben - az általunk reálisan kitű­zött termelési célt: a termék mi­nőségét, mennyiségét, elkészü­lésének időpontját stb.). Vagyis - jó esetben - a meghatározott termelési célhoz igazítjuk (vá­lasztjuk) a megfelelő állatfajtát, alakítjuk ki a tartási, elhelyezési körülményeket, állítjuk össze a takarmányozást. Előfordul per­sze (szükségből), hogy a gomb­hoz varrjuk a kabátot. A belső harmóniát, kölcsönös megfele­lést a felsorolt tényezők között azonban akkor is biztosítanunk kell. Milyen takarmányt etessünk? Az állat(csoport) számára össze­állított takarmány mindenekelőtt legyen egészséges: gomba- és baktériumos betegségektől, mérgező, esetleg egyéb zavaró hatást okozó idegen anyagoktól (növényi részektől, magvaktól, vegyszerektől, egyéb szennye­ződésektől stb.) mentes. Táplálóanyaga összetételé­ben: energiatartalom, fehérjék, aminosavak, vitaminok, ásvá­nyianyagok stb. vonatkozásában elégítse ki az állat(csoport) min­denkori élettani igényeit, figye­lembe véve a tervezett termelés táplálóanyag-szükségletét is. A takarmány emészthetősége a le­hető legjobb legyen az adott ál­latcsoport számára. Ugyanis az állati szervezet takarmányhasz- nosítő képessége mellett - amely részben genetikai adottság, rész­ben szerzett tulajdonság -, a ta­karmány emészthetősége döntő mértékben meghatározza a ta­karmány hasznosulását, ezen ke­resztül a vállalkozás jövedelmét. E témakörhöz kapcsolódik még a takarmány ízletessége, amelyet a gazda a takarmány természetes ízanyagainak meg­őrzésével, a takarmányhibák ki­alakulásának megelőzésével szolgálhat, illetve a takarmány előkészítése során különféle el­járással (pácolás, erjesztés, aprí­tás, áztatás, párolás stb.), esetleg ízesítőanyagok hozzáadásával javíthat. Mikor és hogyan etessünk? Alapvetően két technika terjedt el: az úgynevezett önetetés és az adagolt etetés. Az önetetés lé­nyege, hogy az állatok előtt - az etetőedények tisztítási idejét le­számítva - állandóan ott legyen a takarmány. Ez az eljárás igen munkaerő-takarékos megoldást jelent. A legegyszerűbb válto­zata a legeltetés. Általában megállapítható, hogy az önetetés - gondos kivite­lezés mellett is - magában hor­doz 5-7 százaléknyi takarmány­pazarlást, elszóródás, taposási kár, és úgynevezett luxusfo­gyasztás formájában. Végül, de nem utolsósorban, sajátos tartás- technológiát, berendezést kíván, többek között a kötetlen, csopor­tos tartás kialakítását. Az önete­tés a nagyobb volumenű, gépesí­tett állatartás jellemző technoló­giai eleme. Az adagolt etetés a kisebb lét­számú, többféle fajú, más-más kor- és hasznosítási csoportba tartozó állatállomány kisüzemi takarmányozására alkalmas. Persze, mindkét eljárásra vannak jól sikerült kivételek is: például háztájiban, néhány darabos hí­zósertés-állománynál bevált eszköz az önetető, s nagyüzemi méretben is van sertéshizlaldái nedvesdarás, adagolt, gépesített - sőt automatizált - takarmány- keverő-kiosztó berendezés. Az adagolt etetés egyik fontos alaptétele, hogy mindig ugyan­abban az időpontban történjék, s a szükséges változtatást lehető­leg több lépésben, fokozatosan hajtsuk végre. Az állat korától, hasznosítási irányától függően naponta 2-4 alkalommal etes­sünk. A takarmány összetételén in­dokolatlanul ne változtassunk. A szükséges változtatásokat lehe­tőleg néhány nap alatt, fokozato­san tegyük, egyidejűleg más, szintén stresszt okozó változta­tást (más csoportba helyezés, ál­latorvosi kezelés, szállítás) ne végezzünk. Nagyon fontos és a takarmá­nyozáshoz szorosan kapcsolódó szabály: megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz állandóan legyen az állatok előtt! Inkább az állattartás körébe tartozó kérdés, de befolyásolja a takarmányozás sikerét, haté­konyságát is: az állatok a takar­mányt nyugodt körülmények között fogyasszák el. Ezért kü­lönösen adagolt etetéskor fontos, hogy elegendő helye legyen minden állatnak a takarmány el­fogyasztásához. Boros Mihály Amit a vetőmagról tudni kell (1. rész) A magyarországi vető­mag-előállítás és -ellenőrzés rendszerét mutatjuk be ezúttal olvasóinknak. Ezzel szeretnénk felhívni a kistermelők, kerttu­lajdonosok és mezőgazdasági vállalkozók figyelmét néhány megszívlelendő dologra. A vetőmag szaporításával, forgalmazásával és ellenőrzé­sével kapcsolatos feladatokat az Országos Mezőgazdasági Mi­nősítő Intézet végzi az idevo­natkozó jogszabályok alapján. A rendelkezések Magyarország vetőmagexport-orientáltsága miatt alkalmazkodnak az Euró­pai Gazdasági Közösség gya­korlatához és a vetőmag-ellen­őrzéssel foglalkozó nemzet­közi szervezetek (ISTA, OECD) követelményeihez. A fejlett mezőgazdasági or­szágok gyakorlatához igazodva Magyarországon is csak függet­len állami minősítő szervezet ál­tal vizsgált és minősített fajták vetőmagja hozható forgalomba. Budapesti központtal és 12 terü­leti központtal fajtakísérleti ál­lomások hálózatával, Monoron működő fajtakitermesztő telep­pel felel meg e nemzetközi szintnek az intézet. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében Szol­nokon, a Dózsa György út 15/A alatt levő székhellyel a szántó­földi és zöldségvetőmag-ter- mesztés, valamint a dísznövé­nyek szaporítóanyagainak nö­vényállományban való ellenőr­zése, a vetőmagvak minősítése (fémzárolása, tisztasági és csí­rázóképesség vizsgálata) vető­megtisztító üzemek és a bolthá­lózat hatósági ellenőrzését vég­zik az itt dolgozó szakembe­rek. A munkát a vonatkozó rende­letek mellett módszertani és ágazati szabványok szerint vég­zik, melyek a nemzetközi nor­máknál szigorúbbak. A terüle­ten való szemlék után, ha a szabványnak a növényfaj eleget tesz, szántóföldi ellenőrzési jegyzőkönyvet kap, melynek pi­ros példánya fémzárolásig kísé­rője a vetőmagnak. A tisztítás utáni fémzároláskor számozott címkékkel látják el a zsákokat, melyek tartalmazzák a fémzáro­lási számot, faj, fajta nevét, va­lamint az érvényességi időt. Apró magvaknál alumíniumzár­ral, fogóval lenyomva kerülnek forgalomba, ugyanez vonatko­zik minden exportra is. Minta­vétel után a laboratóriumi vizs­gálatok alapján a vetőmagtétel vetőmag-minősítő bizonyít­ványt kap, mely a szabvány pa­raméterein belül lévő értékmérő tulajdonságokat tartalmazza. Csak ezen érvényes bizonyít­vánnyal együtt vásárolják meg vetőmagszükségletüket! Nemcsak a fémzárolt vető­mag vizsgálata a tartozik az in­tézet feladatkörébe, hanem bárki behozhatja az otthoni el­vetésre szánt vetőmagmintáit, melyeket igény szerint meg­vizsgálnak csekély díj ellené­ben, s a gazdákat nem éri a szántóföldön vagy a kiskertjük­ben csalódás, mert ezen para­méterekhez igazodva állíthatják be a vetésüket, vagy ha rosszul csírázott a laboratóriumban a minta, el sem vetik, hanem megbízhatóbb vetőmag után néznek. Felhívják a gazdák fi­gyelmét az otthon tárolt magvak esetében arra, ha a tavalyi hibrid szántóföldi vagy zöldségeskert­jükből magot gyűjtöttek, mert állományuk szép volt, bőven termett, ennek utántermesztett egyedei már nem fogják a várt szintet elérni, mert a hibridhatás csökkenésével a fajta leromlik. Aki az idén vetni akar, lassan ideje felkeresni a forgalmazó­kat, gazdaboltokat. A fémzárolt vetőmagvak biológiai értéke jó­val magasabb, minőségük ga­rantált. A vetőmagvakat ható­ságilag ellenőrizzük, a lejárt szavatosságú vetőmagvakat ha­tósági zár alá vonjuk, s csak eredményes újracsíráztatás után kerülhet vissza a pultokra, el­lenkező esetben ki kell selej­tezni a boltosnak. Leárazott ve­tőmagként nem forgalmazhatók a lejárt érvényességű vetőmag­vak! Bármit termelnének, elsősor­ban a fajtát keressék. Különö­sen vonatkozik ez a zölségfé- lékre. A fajtát a termesztési cél­nak megfelelően kell megvá­lasztani. Ma már egy fajon belül óriási fajtakor létezik, s attól függően, hogy fólia alá, piaci értékesítésre, friss fogyasztásra, konzervipari célra, téli tárolásra szánják, kell utánanézni, melyik fajta az, ami ezeknek az igé­nyeknek legjobban megfelel. Ezen eligazodni segít az „Álla­milag minősített fajták” jegy­zéke, ami az intézetben hozzá­férhető. A pultokon a tetszetős, színes tasakok tartalmaznak né­hány technológiai tanácsot, mert az adott fajta csak akkor tudja az igényeket teljesíteni, ha megkapja a szükséges techno­lógiát, körültekintő ápolást, mert az, hogy a vetőmag a jó magágyba kerül, még nem elég. A tasakokon keressék az ér­vényességi időt minden eset­ben, nehogy a kertben derüljön ki, hogy a drága vetőmagot hi­ába vásárolták, s közben már az időből kifutottak, s nem áll módjukban megtermelni a kivá­lasztott zöldségfajtát. A zöld­borsó példáját említhetjük, mennyire egyszerűen megold­ható, hogy hetekig folyamato­san kerüljön az asztalra ebből az ízletes zöldségféléből. Külön­böző tenyészidejű fajtákat egy időben, egymás mellé vetve ér­hetjük el ezt. Egy egységbe csomagolva négy fajta kapható az üzletekben, vagy egy kis utánajárással összeválogatható a megfelelő fajtasor. A kistermelők igényeihez igazodva pár kilós csomagolás­ban borsó, bab, lucerna, kuko­rica vetőmagvak is kaphatók, így egy gazdasági évre ele­gendő mennyiséghez jutnak a gazdák, s szavatosságuk biztosí­tott. Gondos Andrásné OMMI Szolnok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom