Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-11 / 35. szám
A nagy rablás A magántulajdonban, a magánszférában látják a jövőt sokan. Abban a magánszférában, melyben napról napra szaporodnak a különböző cégek, a különböző vállalkozások. Ám vállalkozások nagy része alig fejlődik, szinte csak vegetál. Egy-két jó év, komolyabb bevételek, s máris a stagnálás következik a továbbfejlődés helyett. Vajon miért? Ä vállalkozások egy része tudatosságból, míg nagyobb része - egyes szakemberek véleménye szerint is -, közel 80 százaléka kényszerből jön létre. Kényszer a munkanélküliségtől való menekülés, kényszer a nagyobb jövedelem elérése, kényszer a társadalmi elismertség fokozása. Ám a kényszer is hozhat jó döntéseket, sikeres üzletmenetet, s nagyobb jövedelmet. Ám ekkor el is kezdődik a megtermelt nyereség felélése, a tulajdonosok megkezdik cégük kirablását. Bár ezt nem nevezik annak, de ma diváttá vált az, hogy az a jó vállalkozás, melynek adóalapja minél kisebb, s a felmutatható elismertsége - saját, tulajdonosi vagyon, reprezentációt szolgáló vagyon - minél nagyobb. „Ha a szomszédnak már egymilliós kocsija van, akkor nekem legalább 1,5 milliós kell, hogy reprezentáljam a vállalkozásom nagyságát.” Vagy esetleg valami hasonló őrült ötlet készteti a vállalkozók nagy részét arra, hogy szinte azonnal, amint nyereségessé válik a cége, reprezentálja valamivel a „nagy vállalkozói cím” kiérdemelését. Ekkor már nem lehet csodálkozni azon, hogy a bevétel java része a különböző hóbortokra emésztődik fel. Az új gépkocsikra, az elegánsabbnál elegánsabb irodákra, a nagyzási mániákra. Bizonnyal közrejátszik mindebben az is, hogy ma többre értékeli a közeg azt a vállalkozót, akinek sikerült kevesebb adót befizetnie, s ezzel együtt több költséget elszámolnia. Maga az adó- és szabályzórendszer sem szolgálja a fejlődést, a beruházások meglépését. Márpedig egy beruházásnál csak hosszú távon lehet gondolkodni, azt pedig nagyon kevesen vállalják, hogy az évente vagy néhány havonta változó szabályzók mellett, a nagyfokú bizonytalanságot vállalva hosszú távon gondolkodjon. Marad a rövid távú gondolkodás és tervezés, ha ezt egyáltalán tervezésnek lehet nevezni. Folyamatosan csökken az állatállomány Változatlanul aggodalomra ad okot a hazai állatállomány folyamatos csökkenése - állapítja meg a KSH jelentése. A december 31-ei adatok alapján elsősorban a szövetkezeteknél apadt jelentős mértékben az állomány. Ugyanakkor a piaci hatásokra gyorsabban reagáló kistermelők is jóval kevesebb állatot tartanak, mint egy esztendővel korábban. Az országban a múlt év végén 999 ezer szarvasmarhát regisztráltak, ami a megelőző évinél 14 százalékkal (160 ezerrel) kevesebb. Csökkent a sertések száma is: a december végi adatok szerint alig több mint 5 millió sertés volt az országban. Ez egy év alatt 7 százalékos csökkenés. Jelentős szaporulatra nincs kilátás, hiszen az anyakocák száma ennél jóval nagyobb mértékben, 14 százalékkal lett kevesebb. Az év végén 1,2 millió juhot tartottak nyilván, 29 százalékkal kevesebbet, mint 1992 végén, míg az anyajuhok száma 33 százalékkal csökkent. A baromfifélék felméréséből az derült ki, hogy egy év alatt számuk 15 százalékkal kevesebb lett. A csökkenés a vállalatoknál és a gazdasági társaságoknál 23, a szövetkezeteknél 31 százalék. Több marhahúst! Az argentin kormány kampányt indított annak érdekében, hogy több marhahús fogyasztására beszélje rá a valaha mértéktelen marhahúsevéséről híres lakosságot - jelentette a DPA német hírügynökség. Az elmúlt tíz évben drasztikusan megváltozott az argentinok táplálkozási szokása: míg a nyolcvanas évek elején az emberek fejenként 86 kiló marhahúst ettek, addig napjainkban alig 66 kiló az egy főre eső évi fogyasztás. Az argentin hatóságok a hetvenes évek végén éppen az ellenkezőjét tették annak, mint amit most tesznek: megpróbálták lebeszélni a lakosságot a marhahúsról azért, hogy árualapok szabaduljanak fel exportra. Időközben azonban a hanyatló exportárak és az egyre nagyobb adóterhek válságba sodorták a húsipart, így a kormány a hazai fogyasztás fellendülésétől reméli az ágazat talpra állását. (MTI) A Szolnoki Patyolat Kft. mosodájában egy műszak alatt több mint 2000 tonna ruhát tudnak kitisztítani. Felvételünkön elöszá- rításra váró „ruhahegy” látható az elhordószalagon(Fotó: K. É.) Államkötvény-árfolyamok Vételi és eladási árfolyamok a Magyar Nemzeti Banknál 1994.02.11-én Kötvény típusa Eladási nettó árfolyam (%) Vételi nettó árfolyam (%) Felhalmozott kamat 1994. febr. 11-ig (%) Eladási árf. tartozó ho; (%) 1994/A 100,50 100,00 4,93 _ 1994/B 94,28 93,61 2,64 25.00 1995/A 89,14 88,00 5,96 23,68 1995/B 89,08 87,88 4,24 23.48 1995/C 94,04 93,30 0,48 25.00 1995/F 91,83 90,82 10,43 24,21 1995/G 94,34 93.23 9,88 23,99 1995/H 94,30 93,15 8,23 23,82 1996/A 88,74 86,94 2.03 22.11 1996/B 91,86 90,53 0,96 23,09 1996/C 91,95 90,59 0,05 22,96 1996/F 91,12 89,61 12,95 22,73 1997/C 87,98 86,13 17,11 21,94 1997/D 100,30 99,50 2,281998/A 100,10 99,50 16,42Magyarázat: ség- vétel/eladás - napjáig felhal- közölt évi hozamot biztc Nettó árfolyam: a felhalmozott kamatokat nem tartalmazó árfolyam, melyet az MNB a megelőző munkanapon kialakult tőzsdei árfolyam alapján határoz meg az állam- kötvények vételére és eladására vonatkozóan. Az esedékesség napjáig felhalmozott kamat: az államkötvény kibocsátásának (vagy a legutolsó kamatfizetés) napjától az esedékesmozott kamat, százalékban kifejezve. Bruttó (ügyletkötési) árfolyam: nettó (eladási vagy vételi) árfolyam és az esedékesség napjáig felhalmozott kamat együttesen. Eladási árfolyamhoz tartozó hozam: amennyiben a befektető az MNB-től a közölt árfolyamon vásárolja meg a kötvényt és azt lejáratig a birtokában tartja, akkor számára a zam: az értékpapír birtoklásból vagy forgalmazásból származó jövedelem a névérték százalékában.) Megjegyzés: az 1994/A állam- kötvény esetében maximum egymillió forint névértékű kötvényt ad el, illetve vásárol vissza az MNB. A többi államkötvénynél az eladási korlát az MNB részéről egy ügyfélnek 3 millió, a visszavásárlásnál pedig 1 millió forint naponta. Az agrárágazat aktualitásai „Magyarországon forintból dollárt vásárolni csak a parasztembertől lehet” Beszélgetés dr. Horváth Gáborral, a MOSZ főtitkárával A minap háromnapos eszmecserét folytattak az érintett szakhatóságok képviselőinek részvételével a megye mezőgazdasági üzemeinek, társas vállalkozásainak vezetői Gyulán. A rendezvény egyik előadója dr. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára volt, akit az agrárágazat néhány aktuális jelenségéről kérdeztünk.- Főtitkár úr! Az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, mely szerint az agrárágazat túljutott a mélyponton, az idei évre tervezett támogatási rendszerrel pedig végre megkapja az élelmiszer-gazdaság a jussát, s elindul egy felfelé ívelő pályán. Ezt néhány kedvező tendenciával támasztották alá, melyek legfőképp a jövedelmezőség növekedését prognosztizálják. Ón hogyan vélekedik erről?- Én ebből a legpozitívabbnak, azt a megnyilvánulást tartom, hogy tudniillik a magyar kormány belátta, hogy az elmúlt évek agrárgazdasági feltétel- rendszereit nem úgy alakította, ahogy az természetes lett volna. Hisz ha most azt mondjuk, túlvagyunk a mélyponton, ez világos beismerése annak, hogy változtatni kell, hogy ez eddig nem sikerült, pontosabban nagyon sokat rontott az ágazat helyzetén a szabályozórendszer. Nézzük ennek az elemeit. Nem vagyok biztos abban, hogy az ágazat túljutott a mélyponton, noha nagyon reménykedem, hogy így van. Arról van szó, hogy az állatállomány csökkenése még mindig tart. Tehát az egyik meghatározó ágazatban nem látom a biztos, pozitív folyamatokat. A növénytermelésben az őszi időjárás némi optimizmusra adhat okot, azonban mégsem kezdenék a millió tonnák kiszámolgatásához. Az őszi munkák indításához kapott segítség egy ideig tartott, a hátralévő időben a pénzügyi feltételek viszont kiszámíthatatlanok. Másik dolog, hogy a talajból tápanyagot korlátosán lehet kivenni. Márpedig az alapműtrágya már évek óta nem biztosított teljes mennyiségben.- A harmincas éveket szokták a szakemberek emlegetni, az akkori színvonalra esett vissza a tápanyag-visszapótlás.- Mongólia 1975-os szintjét is említhetem. Ettől európai hozamokat nem lehet várni. De mekkora az a mélypont, amelyikhez a növekedést számoljuk? Az agrárágazat teljesítmény-visszaesése közel 40 százalékos. A mélypont tehát 60 százalékos produktum. Ezzel szemben a környező országokban a mezőgazdasági termelés nem esett vissza ennyire.- Persze mondhatnánk erre azt is, hogy idehaza volt miből visszaesni.- Ezt bizony elég nehéz gyakorlati szempontok alapján igazolni.- Az utóbbi években ijesztően magas szintet ért el az agrárágazat költségvetési elvonása, miközben a támogatási rendszer működtetésére fordított pénzeszközök érdemben nem növekedtek. Ón szerint várható-e belátható időn belül, hogy az agrárszférát ne csak fejőstehénnek tekintse az államháztartás?- Nyugodtan számolhatunk ezzel, elsősorban azért, mert különböző kényszerek hatnak ebbe az irányba. Az egyik az, ha Európában akarunk eladni mezőgazdasági termékeket, akkor kénytelenek vagyunk e tekintetben is az európai rendszerekhez közeledni. A másik, már nem messze van az az idő, hogy- mint a világon mindenütt belátták —, nálunk is belátják, hogy a vidék embere meghatározó a választásokon. Nem lehet követni tovább azt a gyakorlatot, hogy kényszervállalkozónak tekintjük a mezőgazdaságban dolgozót, hogy látástól va- kulásig dolgozik, hogy mindenben a legnagyobb kiszolgáltatottságot, kockázatot vállalja, csak mert tulajdont szerzett. Ez téves hit, a tulajdon ugyanis akkor ér valamit, ha tulajdonosának biztonságot, megélhetést, kiegyensúlyozottságot, szabadságot biztosít. Ennek a feltételei most kivétel nélkül hiányoznak. Ezért számolok egy ilyen irányú kényszerre is, mely az agrártámogatások rendszerét pozitív irányba elmozdítja. Ezenkívül természetesen van nemzetgazdasági érdek is, mégpedig az adósságterhek csökkentése. Ez azt jelenti, hogy Magyarországnak exporttöbbletet kell produkálnia, egyébként a nemzetközi pénzvilág előtt nem lesz hitelképes. Ä pénzt pedig - az utóbbi időben rá kellett jönnünk- nem adják ingyen és hitből. Magyarországon pedig belátható ideig forintból dollárt vásárolni csak a parasztembertől lehet. Mástól pillanatnyilag nem lehetne.- Az agrárexport azonban sajnos számottevően visszaesett.- 1992-ben már ilyen tendencia érvényesült, még a közös piaci, szerény exportkereteket sem tudtuk kitölteni. Az ezt követő év pedig eltelt úgy, hogy erre pozitív reakció történt volna. Hajlamosak vagyunk a mai problémák megoldásában gondolkodni agrárügyekben, az európai csatlakozás miatt. Nem kérdés, ide akarunk csatlakozni- s ebben nincs vita - de nem mindegy, milyen agrárproduktummal kerülünk a Közös Piac küszöbére. Ha ezzel a mostani 60 százalékos produktummal kerülünk oda, akkor a magyar agrárszféra holnapja egyszer és mindenkorra megpecsételődött, ha a Kárpát-medence napsugarát csak 60 százalékban tudjuk kihasználni. Ha mi ezzel kerülünk tárgyalási pozícióba, akkor tudnunk kell, hogy ennek növekedésére nem számíthatunk. Tehát itt és most építjük a következő évszázad agrárstruktúráját.- Az európai csatlakozással kapcsolatban egyre többet haltjuk a minőségi termelésre való ösztönzés szükségességét. Az idevonatkozó tények azonban elszomorítóak. A nagyüzemeknél is minőségi hiányosságokat lehet tapasztalni, a kisgazdaságoknál azonban enné! sokkal rosszabb a helyzet, különösen a hús és a tej esetében. Ez önmagában is kemény kihívást jelent az ágazatnak.- Egy olyan problémával állunk szembe, amit intézményesen, szektorsemlegesen kell felvetni. A minőség a piacon maradás legelemibb feltétele. Ebben a tekintetben jelentős hátrányunk van, de hogy az exportpiacokra megfelelő minőséget tudunk produkálni, azt bizonyítja az évi több milliárd dolláros export. Ténykérdés, hogy a minőségen változtatni kell, a magyar háziasszony asztalára is azt kell adni, amit a külpiacokon is kínálunk. A probléma megoldásának adott az útja, jelenleg a szövetkezetek azok a szervezetek, melyek integrációs feladatokat vállalva el tudják érni a minőség javulását. De ha csak fajtát, szakismeretet stb. adunk, ettől nem javul semmi. Komplexen kell közelíteni a témához. Kérdés, hogy mikor jutunk el oda, hogy ezt a kormány felismeri, és nem a kicsi és a nagy közötti ellentétet hangsúlyozza, hanem arra törekszik, hogy ezt a legelemibb problémát mielőbb megoldjuk.- Mint az Agrárkoordinációs Fórum kulcsembere milyen együttműködési készséget tapasztalt az agrárdemonstrációt követően a kormánnyal folytatott tárgyalások során? Úgy is fogalmazhatnék, van-e remény arra, hogy a mindenkori hatalom valóban partnerként fogja kezelni a szakmai érdek-képviseleti szervezeteket?- Kétféle összefüggést lehet itt alapnak tekinteni. Egyik az, hogy a civilizált demokráciák és a piacgazdaságok működésének természetes velejárója a civil szerveződések véleményének figyelembevétele, esetenként kormányérdekből. Magyarország ezen az úton vállalásokat tett a világnak, ezért ezzel számolhatunk. A tárgyalások során érezhető volt, hogy a kormány nehezen viseli azt, hogy az érdekképviseletek közelebb kerültek a realitásokhoz, és ilyen irányú pressziót gyakorolnak. Ezt megértéssel fogadtuk. Másrészt láttuk azt, hogy ezen kényszerhatások alatt a kormány néhány lépést megtett, melyeket milliárdokban mérhetünk.- Sokszor viszont az utolsó pillanatban érkezett a mentőöv.- Kétségtelenül ez a legnagyobb probléma. Mindig időzavar van. Az elmúlt három évben eső után köpönyeg módjára történtek ezek az intézkedések. A probléma alapját azonban ott látom, hogy politikai megfontolások miatt az agrárszabályozás intézményes rendszerén nem történt változás. Az agrártárgyalásoknak persze nincs vége. Bo- ross Péter miniszterelnökhöz fordult az érdekképviselet, mert a hátralévő néhány hónap túl sok ahhoz, hogy az agrárszférában változatlanság legyen. Meghatároztuk a legkonkrétabban, hol kell és lehet még változtatni. Úgy vélem, a kényszerhatások miatt is további eredményeket érhetünk el. Az más kérdés, mi lesz a választások után. Sajnos nem vagyok optimista, mert az a generáció, mely pozícióba került, azon a filozófián nőtt fel, ahol a gazdaság döntő láncszeme az ipar. Ezt nagyon nehéz az agyakban átmosni. Hiányzik az a generáció, mely más közgazdaságtanon nőtt fel, ez pedig rányomja bélyegét a pártok agrárkoncepcióira. Nagyon kevés, gyakorlathoz értő agrár szakember vállal politikai szerepet. Márpedig ha a következő időszakban is az elméleti, a szociológiai, a kutatógárda gondolja az agrárgyakorlat irányítását kézbe venni, akkor az végzetes lehet... Laczi Zoltán A műszaki fejlődés katalizátorai Magyarország műszaki, technológiai fejlődését az oktatás terén kell megalapozni: ha nem lesz hazánkban elegendő értelmes ember, akkor hiába fordít az állam milliár- dokat az alkalmazott kutatás támogatására -jelentette ki Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter. A kormány által 1989-ben létrehozott OMFB elsőként az innováció feltételrendszerét alakította ki, a tehetségek felkutatásától a kutatás-fejlesztés infrastruktúrájának megteremtéséig. Figyelmeztető, hogy a sikeres pályázatok kétharmada a fővárosból, illetve Pest megyéből érkezett. Az egyes pályázatok alapján eddig mintegy 12 milliárd forintot osztottak el. Ä Bay Zoltán Alapítvány segítségével tavaly szeptemberben adták át az első intézetet, mely valóban piaci alapon működő kutatóhely, s a remények szerint az innen kikerülő új értelmiség lesz a műszaki-technológiai fejlődés katalizátora. (MTI)
