Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-19 / 15. szám

1994. január 19., szerda Kultúra----aktualitások 5 A tévé képernyője előtt Mi a magyar? - ezzel a ki­hívó címmel jelent meg 1939-ben, a háború előtt egy tanulmánykötet, amelyben a szerzők szerettek volna útba­igazítást adni azoknak a jóhi­szemű magyaroknak, „akik a kíméletlenül ránk rohanó szel­lemi áramlatok, propagandák káoszában - amikor magyar magyarra mutat, mint rossz, gyönge, hamis, beteg ma­gyarra - nem tudják többé, mi is az igazi magyarság”. Úgy vélték, érezték, bajban van a magyarságtudat, és a magyar­ságképünkkel sincs minden rendben a nagyvilágban. Mert mint Eckhardt Sándor rá is mutat a magyarság külföldi arcképét vizsgálva: már a hon­foglalás óta rossz a hírünk Nyugaton, s mint bélyeget hordozzuk magunkon a vad­ság, az elvadultság, barbárság ránk aggatott téveszméjét. Sajnos, ma is vannak nyo­mai az európai köztudatban a felületesen megalkotott sema­tikus képnek, amely leginkább az átlagembert jellemzi. Saj­nálatos, mert egyáltalán nem mindegy, miként vélekednek rólunk a tőlünk nyugatra eső országokban, milyen képet fest például világunkról a kül­földi sajtó - attól függően, hogy ellenséges érzület vagy megértő rokonszenv fűti. Nem szeretném azonban holmi eszmefuttatással terhelni az olvasót, de azért még egyetlen megjegyzést, mielőtt e kér­déssel foglalkozó televíziós programra térnék; ez pedig: a rólunk kialakított kép majd­nem mindig a politikai helyzet függvénye is. Létkérdések Nos, az önmagához vissza­találó vagy visszatérő Létkér­dések - utolsó két adásában ugyanis rendhagyóan egy­szerű beszélgetést közölt új szerepükben bemutatkozó ál­lamférfiakkal - izgalmas kér­dést feszégetett, izgalmasan, amire egy, a napokban kirob­bant vita is alkalmul szolgált; ténylegesen egy német adó, a ZDF készítette riportfilm ma­gyar szereplőkkel. Néhány részletet újra láthattunk is be­lőle (a Hét a teljes riportot is bemutatta), s elhangzottak külföldi lapok cikkeiből is ha­zánkat érő gorombaságok, mondván, mi minden láthat napvilágot a valóság mélyebb ismeretét nélkülöző híradá­sokban, véleményekben. Sze­rencsére a már-már elszaba­dulni látszó indulatok a fél­úton megállíttattak, s a hangos sértődöttséget a józan mérle­gelés váltotta fel ezen az es­tén, főleg a kérdést alaposan ismerő, egyik meghívott ven­dég, Tabajdi Csaba jóvoltából, aki nemcsak a félrevezető egyoldalúságtól óvott, de arra is ösztönzött, hogy nemzeti arcképünk külföldi alakításá­ban a velünk szimpatizáló erőkre is támaszkodnunk kell - a különböző médiákban. Mert ilyenek is vannak! S eb­ben Csapiár Vilmos, a másik vendég is mélységesen egyet­értett Tabajdi Csabával, az imázsépítés intézményes ki­alakításának gondolatában. Létkérdés-e, hogy milyen kép él rólunk határainkon túl, a külföld országaiban? Feltétle­nül, hisz a kedvező arckép vonzza az idegeneket minden téren, a gazdaságiakon is. Ah­hoz azonban, hogy a magyar­ságról egészséges képe legyen a külföldnek, magunknak is tisztában kell lennünk, hogy kik is vagyunk valójában - ez a nyugtalanító gondolat is megfogalmazódhatott ben­nünk a televíziós vita sum­májaként. Itt említem meg - bár fáj­dalmas pillanat - a Cziffra György halálára sugárzott portréfilmet, melyet az idén készített a Dunatévé munka- csoportja. Az ő példája, a Cziffráé szorosan kapcsolható ugyanis a Létkérdések kül­földi megítélésünket boncol­gató vitájához. Ez a fran­cia-magyar vagy ma­gyar-francia, ki tudja, melyik fedi jobban az igazságot, ele­ven valóságával, páratlan mű­vészetével hirdette, nemcsak frankhonban, szerte a világon népünk tehetségét. Világra­szóló teljesítménye igazi ütő­kártya a jó hírünkért vívott küzdelemben. Hány és hány hasonló esetet tehetünk még e mellé? Táncdalfesztivál, óh! És most könnyedebb vi­zekre, a könnyűzene vizeire hajózzunk, amelyen megjelent a táncdalfesztivál televíziós sajkája, lélekvesztő daljár­műje. Szombat este a 4-es stú­dióban felhangoztak az 1993-as esztendő könnyűda­lai. Az egri némi vitát kavart, valóban vidékies fesztivál után a televízió is nekivágott, és megszervezte a maga úgy­nevezett országos-fővárosi se­regszemléjét, meglehetően rövid idő alatt. Ez a „sietség” azután meg is látszik a torz eredményen. Bár nem tudom, szabad-e torzszülöttnek kikiál­tani azt a gyermeket, amelyik még nem is jött a világra telje­sen, hisz a válogatáson túlju­tott 45 dalból csupán 15-öt volt szerencsénk megismerni, azaz pontosan harmadát. Per­sze nem hihetjük, hogy a ren­dezők az első elődöntőbe szántszándékkal a legsilá­nyabb dalokat válogatták volna össze, és majd a folyta­tásra tartogatják az igazi kel­lemes meglepetéseket - az igazi, vérbeli muzsikát. Ugyanis amit eddig hallhat­tunk, tömören: zenei közhe­lyek sora és olcsó, semmit­mondó szövegek „piaca”. Ko­runk hangját „képviselte” a Motoros dal robogóan, egy másik dalocska arról siránko­zott, hogy jéggé fagy bennünk a vágy, egy megint másik azért könyörgött, hogy ked­vese szorítsa csak szorosan magához, a szerelmest és így tovább... Egyik-másik dal még a jószívű társadalmi zsű­ritől is az adható tíz pontból csupán 2-3-at érdemelt ki, de gyanítom, azért ennyit, mert a számok között a 0 egyszerűen nem szerepelt. A dalok halla­tán némi nosztalgiával néze­gethettük a díszletként sze­replő, padlóra terített zongo- raklaviatúra fekete-fehér bil­lentyűit utánzó szőnyeget: hol van itt a muzsika? Amit dicsérni lehet, a meg­ítélés széles demokratizmusa, ilyen népes zsűri még soha nem működött ebben a formá­ban a fesztiválon, bár azért a kecskeméti „bírák” feltűnő részrehajlása - ők minden ha­zai versenyzőt magas ponttal jutalmaztak, míg mások csak egy-kettőt vetettek oda nekik -, ez nem éppen tárgyilagos demokratizmus. Jókedvű, da­los estére számítottam, s merő unalomban lett részem, egy-két kivételt képező pilla­nattól eltekintve. Már csak a folytatásban reménykedhe­tünk. Úgy vélem, hiába költö­zött immáron a fővárosba, a televízióba a fesztivál, sajnos tartalmában, formájában is megmaradt provinciálisnak. Röviden Végül egy magyar tévéjá­tékról, de amely Kolozsvárott készült, az ottani magyar szí­nészek alakítják szerepeit, a szerző pedig Kosztolányi, az ő egyik írását vitte Kanári cím­mel a képernyőre Cselényi László. A téma kicsit ismerős, a megaláztatás ellen fellázadó cseléd témája összerímel az író Édes Anna című regényé­vel. Itt azonban a hangsúly a cselédlány képviselte egész­séges életszemlélet és a fel­színes, álszent kispolári kiva­gyiság szembesítésére esik a hangsúly. Bözsi, a történet fő­szereplője nem tudja elviselni, hogy Janikából, akit ő tanít népdalra, és ő szeretteti meg vele a magyar nyelvet, most váratlanul franciáskodva Jeant akar csinálni a család, egy inci-finci új, francia nevelőnő segítségével. Az idegenmaj- molás kritikája is ez a tévéjá­ték, és ily módon akár a fen­tebb említett egészséges ma­gyarságtudat kérdéséhez is kapcsolható. Sajnos, a játék színvonala némi kívánnivalót hagyott, a színészek közül a Szolnokon is jól ismert, de immáron Kolozsváron élő és játszó színésznő, Spolarics Andrea játéka emelhető ki, s talán a Rekita Rozáliáé, aki Bözsit, a nép leányát alakítja hihető természetességgel. Valkó Mihály Áram nélkül élnek Székely kalendárium Székely kalendárium jelent meg a bonyhádi Székely Szö­vetség kiadásában, a Tolna Me­gyei Könyvtár támogatásával. A kötetben a hagyományos nap­tári rész után a jellegzetes népi kultúra számos érdekességével találkozik az olvasó, kezdve a székelyes naptártól, ami az ősi székely neveket és azok jelenté­sét jelöli meg az év minden nap­ján. Bő teret szentel a kalendá­rium a népszokásoknak. Az or­szág 27 településére kiterjedő Székely Szövetség életét bemu­tató fejezetben megtalálható az idei nagyobb rendezvények menetrendje. Közülük kettő: jú­lius 15. és 24. között rendezik Bonyhádon a bukovinai székely hagyományőrző tábort, augusz­tus 15-én pedig országos szé­kely találkozó lesz Sombere­kén. (MTI) Emlékezés Kiss Zoltánra Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott kedden a Rákoskeresztúri temetőben, a Nemzeti Pantheon 298-as par­cellájában Kiss Zoltán alezredes emléktáblájánál születésének 80. évfordulóján a Magyar Ej­tőernyősök Bajtársi Szövetsége. Karcagon is egyre többen ke­rülnek nehéz anyagi helyzetbe, s közülük jó néhányan már a gáz- és villanyszámlájukat sem tudják kifizetni. Ilyenkor az áramszolgáltató egy ideig ad ha­ladékot, aztán nem tehet mást, kikapcsolja a fogyasztó lakásá­ban az áramot, mivel óriásira duzzadt kintlévőségeit már nem képes finanszírozni. így tette ezt a város északi új­telepén is, ahol egy 62 éves öz­vegyasszony lakik egy pici, ro­gyadozó házban. Mint mondja, voltak itt nála még tavaly, s mu­tatták neki a papírt, hogy 160 ezer forintos hátraléka van. A házat két éve vette, s az akkori tulajdonos olcsón szerezte az áramot, babrált valamit az órá­val, s ezt a pénzt most rajta akarják behajtani.- Amikor hozták a számlát, megmondták, mennyit kell fi­zetnem, s én odaadtam. Mondja hát meg, honnan fizessek én ki ennyit? Az összes vagyona itt van a sötét szobában. Egy tv-asztal, egy vetetlen ágy, középen egy asztal, rajta egy petróleum- lámpa, mellyel világít estén­ként. De azt is csak módjával lehet, mert kevés a pénze - ma­gyarázza, s igazgatja vissza kendőjébe kibukó tincseit. A nyugdíja mindössze 7.150 forint, ebből már levontak száz­ezer forintot apránként, ezt azonban az OTP-nek utalják, mert kezese valakinek. Hogy kinek, azt nem is tudja, itt a te­lepen valakinek. „Bevittek az OTP-be, ott tettem három ke­resztet a papírra, ahol azt mond­ták, rendben van minden. Nem is gondoltam, hogy nem fizetik a pénzt, s most itt állok pénzte­lenül. A nyugdíjamból tovább vonják a pénzt.” Csak esténként gyújt be a hi­deg szobába, főz egy kis teát, azt is csak addig, míg kevéske szene el nem fogy. Most nem tudja, mitévő legyen, mert le­het, hogy elárverezik feje felől a házat. „De hát nem ér ez többet tízezernél, repedezik a fal is” - mondja elkeseredve, s törölgeti ráncos homlokát. A másik család az állomás­hoz lakik közel. Míg zörgetek, benézek az udvarra. A kerítés­kapu düledezik, a deszkák egy része már a földön van. A ház vége alá van dúcolva, a gangon néhány ruhadarab szárad. Nyikorogva nyílik ki a kony­haajtó, s egy férfi kérdezi bi­zalmatlanul, mit akarok. Végül rááll a beszélgetésre, s el­mondja, mikor még volt mun­kahelye, jobb soruk volt. Most azonban már a villanyszámlát sem ,tudják kifizetni. Tüzelőjük valamennyi van ott az ólban - mutat az udvar végében düle- dező, valaha talán tyúkokat, ma­lacokat is látott ólra. Egyébként nem csinál nagy ügyet abból, hogy petróleumlámpával kell világítaniuk. S egyébként is, majd kifizetik a pénzt, ha tud­ják. A szomszédoktól is kapnak néha segítséget. Van, aki egy tál forró levessel, van, aki gyújtós- sal segíti őket - meséli az asz- szony, aki bízik abban, hogy hamarosan visszakapcsolják nekik a villanyt. A város déli részén egy ren­dezettebb portájú ház maradt áram nélkül, mert tulajdonosa nem tudta fizetni a villanyszám­lát. Egy munkásruhás férfi a tu­lajdonos, éppen az udvaron rendezkedik. Tanácstalan, nem tudja, van-e esélye arra, hogy visszakapcsoltassa az áramot, hiszen az is 15 ezer forintba ke­rül. A tartozása közel 100 ezer forintra rúg. Gyerekeitől sem várhat semmiféle segítséget. Már arra is gondolt, hogy elár­verezted a házát, de hát akkor neki sem lenne hol laknia. Bár félő, hogy ez előbb-utóbb be fog következni. A család élet­rendjét a mostani körülmények­hez igazították. A mosást kézzel végzik, a vizet gázon melegítik, a tévé pedig nem hiányzik. Es­ténként átjárnak a szomszédba, ahol melegedhetnek egy kicsit, így informálódhatnak a világ dolgairól is. Úgy tűnik, egye­lőre beletörődtek sorsukba, nem látnak esélyt arra, hogy élet­módjuk megváltozna. D. E. Katolikus szülők fóruma Országos konferencia lesz Miskolcon Kultúra és közönsége „A nevelés, a tanítás és az is­kolafenntartás az egyház alap­vető tevékenységéhez tartozik, tehát amikor részt kér a neve­lésből és visszakéri iskoláit, ak­kor nem öncélúan cselekszik, hanem a lényegét éli meg” - ezt Bosák Nándor, a Debrecen- nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye püspöke mondta a katolikus szülők egyesületé­nek debreceni fórumán. A me­gyés püspök hangsúlyozta: az egyház a krisztusi evangélium gazdagságának továbbadásával missziót teljesít. Bosák Nándor a debreceni Svetits Lánygimnáziumban rendezett szülői fórumon szólt arról, hogy az egyházi iskolákat mindig az igényesség és a ne­velni akarás jellemezte. Az egyház különösen a mostani vi­szonyok között, a plurális társa­dalomban nem mondhat le ar­ról, hogy jelen legyen a neve­lésben, s az igényesség és az el­kötelezettség jegyében közve­títse a keresztény értékeket. A püspök szólt a másság elviselé­sének a fontosságáról, amellyel gyakran kerülnek szembe a hi­tüket vállalók. Ugyanakkor hangoztatta az összefogás igé­nyét a visszahúzó erőkkel szemben, s úgy vélte: e terüle­ten tehet sokat a katolikus szü­lők egyesülete. Kérdésre válaszolva a továb­biakban elmondta: jelenleg igen nehéz körülmények között mű­ködnek iskoláik, mert az ön- kormányzatoktól visszakapott ingatlanok többsége szinte tel­jes felújításra szorul. Beszélt ar­ról is, hogy a debreceni Svetits Lánygimnáziumban nem veze­tik be a koedukált oktatást, de remélhetőleg 1996-tól ismét megnyitják a fiúk számára a he­lyi piarista gimnáziumot. Meg­említette, hogy 1996-tól meg­kezdheti működését Debrecen­ben a katolikus óvoda. (MTI) A magyar kultúra napja al­kalmából, január 21-én pénte­ken, Kultúra és közönsége címmel országos konferenciát rendeznek Miskolcon a Zenepa­lota Bartók Termében - jelen­tették be a rendező szervek, a város kulturális intézményeinek vezetői a miskolci városháza sajtótájékoztatóján. Mint Jenei László, az Apol­lon és a Holnap című irodalmi lapok főszerkesztője, a konfe­rencia szervezőbizottságának vezetője elmondta: a program során a kultúraközvetítő intéz­mények helyzetét szeretnék felmérni a mai Magyarorszá­gon. A tanácskozás első részé­ben a Magyar Televízió, a Duna Televízió és a Budapest Televí­zió vezetői számolnak be in­tézményük tevékenységéről, második részében pedig zene­szerzők, színészek, táncosok, írók fejtik ki véleményüket. Többek között Czigány György, Érdi Sándor, Lugossy László, Feuer András, Vámos Miklós, Bacsó Péter, Bán And­rás, Dózsa Imre, Pomogáts Béla, Verebes István és Vi- dovszky László vállalta véle­ményének kifejtését a témakör­ben. Mint a szervezők közölték: a Magyar Rádióból senki nem vállalkozott erre a tájékozta­tásra. A konferenciához rangos kul­turális program, közte koncert és a szatmárnémeti színház mű­vészeinek irodalmi műsora kap­csolódik. Ugyancsak ez alka­lommal adja át a Társadalmi Egyesületek Megyei Szövet­sége a Társadalom Kultúrájáért kitüntetéseket az arra érdemes művészeknek és közművelődési előadóknak. (MTI) Vasi alapítvány a gyógyításért Kétmillió-kétszázezer forint gyűlt össze a vasi megyeszékhe­lyen annak a jótékonysági tele­víziós műsornak a hatására, amit a szombathelyi kórház gyer- mek-intenzívosztálya létrehozá­sára szerveztek. Az összegyűlt pénz induló alap lehet az állami támogatás elnyerését célzó pá­lyázatok elkészítéséhez, s így juthatnak a Markusovszky Kór­ház orvosai életmentő berende­zésekhez, műszerekhez - tájé­koztatták az MTI-t hétfőn a szervezők. A városi televízió há­romórás szombati adását meg­tisztelte jelenlétével Göncz Ar- pádné is, aki - neves művészek, sportolók mellett - felajánlást is tett a kórház javára. Az államfő felesége meglátogatta a megye- székhely kórházának gyermek- osztályát. Párkányi Ferencsik-díjas Párkányi Tibor csellóművész kapta az idei Ferencsik Já- nos-díjat. A Magyar Állami Operaház művészének Ütő Endre igazgató adta át az elis­merést kedden. A Ferencsik Alapítványt a karmester hozzátartozója hozta létre 1986-ban. Az emlékdíjat 1987-ben adták ki először. A művész születésnapján, páratlan évben az Állami Hangverseny- zenekar, páros évben az Opera­ház zenekarának egy tagja ré­szesül az elismerésben. Az em­léklapot Reich Károly tervezte. (MTI) Télen, Kuncsorbán Borongós, esős időben lá­togattunk be Kuncsorbán Hegedűs Józsefné Dózsa fc*» György utcai portájára. Fia, Sándor, aki édesanyjával lakik, rokkantnyugdíjas - a ház körül tesz-vesz, amit bír. Ottjártunkkor éppen fát fűrészelt. Édesanyja nap­közben az öregek otthoná­ban tartózkodik, ott kaptuk lencsevégre. (Nagy Zsolt) i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom