Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
1994. január 8., szombat N ézöpontok Szombati jegyzet Két temetés Nagy gyászom volt tavaly, december 12-e körül, amikor meghalt a miniszterelnök. Idős, népes rokonságom anyagi helyzetéből, társadalmi megbecsüléséből - de ezt nyugodtan írhattam volna idézőjelben is - következik, hogy nem őt sirattam. Hanem egy hozzám, hozzánk közelálló, pótolhatatlan embert: az édesanyámat. Anyuci emléke, az átrobotolt 78 éve, a kormányról, annak is a vezetőjéről alkotott véleménye, amely meglehet milliók, meglehet százezrek tapasztalatával egyezik, arra késztetett, hogy bővebben szóljak a két eseményről, ha már nekünk akarva akaratlanul ennyire egymásba kapcsolódott. Azzal kezdem, hogy anyukám soha nem politizált, de az utóbbi néhány évben alaposan megorrolt a kormányra, annak is a vezetőjére. Hogy miért, erről szeretnék szólni. Arvagye- rekként nőtt fel, mert 8 éves múlt, a bátyja 12, a nénje 14, amikor meghalt nagyapám. Özvegy mamám hihetetlen erőfeszítéssel nevelte őket, művelte a húsz, majd huszonnégy hold földet. Befogta mindannyiójukat: a nappal keltek, az éjszakával feküdtek. Mama soha nem ment férjhez, „csak” dolgozott, dolgozott... Amikor úgy ahogy egyenesbe kerültek volna, egy tollvonással elvették a 24 holdat, kocsistul, jószágostul. Még szerencse, hogy a kisbirtok két megyébe esett, így nem lettek kulákok. Mindez akkor egy emberséges tanácsi dolgozón múlott, aki „elfelejtette”, hogy a másik megyében is akad négy köblös, így megúszták 1959-ben az egyéb hátrányokat. Anyu akkor már férjnél volt, és néhány évvel később, 1963-ban apu 280(!) forinttal került nyugdíjba. Bármilyen hihetetlen, ennyi volt. Mindebből következik, hogy főleg az én édesanyám várta, nagyon várta a fordulatot. Azt, hogy egyszer végre jobbra sikeredik neki. Rövidre fogom, amikor beköszöntött a többpártrendszer, örömmel szavazott a kisgazdákra, meg a Demokrata Fórumra. Akkorra már jóapámat kivittük a temetőbe. Anyu szegény ezzel a vokssal, meg sok-sok társa azt gondolta, végre napos oldalra kerül. Fokozatosan jött rá: a hozzá hasonlóknak most is csak árnyék jutott. A föld egy részét ugyan visszaadták neki, de már koros volt, hogy művelje, benn hagyta a szövetkezetben, ahol hozzá sem nyúltak a táblákhoz. Parlagon maradt, míg korábban, ha mást nem is, de földjáradék, háztáji csurrant-cseppent, most pedig egy peták se. Ráadásul a nyugdíja is gyalázatosán alakult, decemberben 8 ezer 539-et kapott. Ebből ezernél több gyószerekre kellett. .. Segítettük, hogyne segítettük volna, hiszen csak szénre, fára, fuvarra négyhavi járandósága szükségeltetett. Megvettük, de ő csillapíthatatlannak bizonyult. Ostorozta a képviselőket, az irányítókat, legfőképpen a miniszterelnököt, akikre a voksát adta. Hej, de sokszor elzokogta: „Annyi törődést kívánok nekik, amennyit ők adnak a hozzám hasonlóknak! Mert, hogy nekik futja a túlköltekezésre, azt látom, érzem, olvasom!” Kemény szavak? Azok! Az vesse rám az első követ, aki felháborodik! Mert, ha igen: elviszem, megmutatom édesanya tiszta, szerény, szegény lakását, mindent, ahol az utolsó nyolc évét töltötte. Mi csillapítgattuk: anyu ez az ember azért elvetette a szélsőségeket, magyarnak vallotta magát, ami negyvenegynéhány év után nem kis dolog, független lett az ország, sajtó- szabadságot biztosított, noha nem nagyon kedvelte a kritikát, nem beszélve arról, hogy többpártrendszerű választások után került az ország élére, és bizony-bizony volt mit kijavítani, helyretenni. Az én makacs, jász édesanyámat ez sem győzte meg.- Megértem fiam, hogy sok a baj, szegény az ország. De akkor ők mire vágnak fel? Mire költ az országgyűlés az emberek adójából 15-20 milliárddal többet, mint kellene? Régen se kérdezték meg mire fizetjük a sokat: most megkérdezik? Akármilyen rosszul dolgoztak, olyan végkielégítést szavaztak meg, mint az én sokéves nyugdíjam? Fiam, ha szegény az eklézsia, éhezzen a pap is, ez a szólás járta felénk. De ezek?: - villogott a szeme, és nem volt ember, aki meggyőzte volna ilyenkor az én, máskülönben jámbor anyukámat.- Én vagyok áldozat, nem ők! Én hozok áldozatot ezért a szerencsétlen országért nem An- tallék. Kétszer is megfizettetik velem a nyugati kölcsönt. Amikor tízegynéhány éve az akkori vezetők felvették, meg most, amikor törleszteni kell. Csak akkor még bírtam dolgozni, de most tehetetlen vagyok, és nekem is segíteni kellene, nem oktatgatni! Nem vitázom meghalt édesanyámmal, mert nincs miről. Bár én némiképp engedékenyebb voltam, vagyok, és sokszor megértettem a néhai első számú vezető tetteit. Hogy halálával mekkora a veszteség, az űr, ennek a megítélése attól függ, kit hogyan érintett az elmúlt néhány év. Mint ember előtt, meghajtom a fejem: elment egy vezető, dolgozott valamiért, jól, rosszul tette a dolgát. Halálos ágyán mindenkinek megbocsátott, talán neki is megbocsátanak - nyugodjék békében. Ugyanakkor sokszor eszembe jutnak szegény drága nagymamám szavai, aki látta Ferencz Józsefet, Károly királyt, a ’19-es kommünt, élt Horthy, Rákosi, Kádár idején. Majdnem kilencven esztendőt. A nagy nevekről ez volt a véleménye:- Ne félj, jön helyette más! Új éhes, hozza az embereit. Bízhatsz benne, de jobban teszed, ha magadnak hiszel. Mert neked éppúgy dolgozni kell, hiszen ez a sorsod ... Mondom, végtelen szomorúság töltött el december elején. Meghalt az édesanyám, és tudom, ekkor lettem árva. Mert nekem nem Sztálin volt az apám, Rákosi az anyám, hanem ők ketten apuval. És sajnos, pótolhatatlanok. Főhajtással adózom a miniszterelnöknek, hiszen néhány évig ő volt az ország egyik meghatározó vezetője. Ugyanakkor tudom, lesz, lett helyette másik, őt váltja a harmadik, a negyedik, a sokadik. Remélem, megérem. Gondolom adódik közöttük rosszabb, meg jobb, sokkal 1 jobb is. Hogy milyen? Akivel lehet beszélgetni. Aki nem kioktat, szónokol nekem, a választónak, hanem igyekszik meggyőzni. Akinek még véletlenül sincs földi isten megjelenése, mert köszönöm, azokból elég ebben a században is, és alaposan befürödtünk velük. Aki olykor nevet, máskor velem sír, néhanapján eljön közénk, a néphez, a hozzám, a hozzánk hasonlóak közé úgy, mint teszik ezt nagyon sokan Európában, Amerikában. Csak ennyit szerettem volna elmondani a két temetés, haláleset alkalmából amelyik közül (hangsúlyozom, ez az én személyes érzésem) az egyik számomra, a családnak mélységes gyászt hozott. Hiszeil az egyik elhunyt szeretett, értünk élt, küzdött, dolgozott évtizedekig. Cserében mi is szerettük és ahol tudtuk támogattuk. Vajon megnyomorodott, öreg rokonaim nevében mikor tudom, birom ugyanezt elmondani valamelyik országnagyunkról? Én még lehet, megérem. De a 82 esztendős keresztanyám, a 85 éves nagynéném, a 86 éves nagybátyám ... BOLOND AUTÓK. Az esseni autóbemutató évente visszatérő szenzációja a bolondos autók bemutatója. A bolondos autókat, bolondos emberek tervezik bolondos vevőknek. Az év szenzációja, a nagysikerű Jurassic park filmtől megihletett Jurassic autó. (FEB Foto) 1994-es előrejelzés Ki, mit tesz? Bejön egy úriember. Azt mondja: kéne egy ilyen és ilyen nyomtatvány. Kérdezem tőle, hány példányban? Válaszol: nem tudom. Kérdezem, milyen formátumban? Mondja: nem tudom. Hány színt használjunk? Válasza ismét meglepő volt: nem tudom. De tessék már árajánlatot adni! - jegyzi meg. Szóval megvagyok - hallatszik a füstfelhő mögül Pélyi Tibor nyomdásztól. Az új év is olyan mint a régi.- Nem panaszkodhatom, hogy nincs munka - mondja Szabó László, a Damjanich Múzeum munkatársa. A földszinten hamarosan megnyílik egy kiállítás. Nagy esemény lesz, ugyanis évek óta nem volt ilyen. A Szemafor Alapítvány támogatta. Szolnok két világháború közötti képét kívánjuk bemutatni. Ezzel erősíthetnénk a lokálpatriotizmust. Az idén hungarológiai kongresszus lesz Rómában, a magyar intézetben. Beregszászon pedig a Györffy István Társaság kongresszusa ülésezik - tudunk meg némi előzetest. Vizsgák előtt. Szabó László tanár úr- Ebben az évben várom a nagydoktori értekezésem megvitatását - szól az idei feladatokról. Kollegáim kandidátusi értekezésének megvitatására is az idén lesz. Reméljük, hogy valamennyien sikeresen veszik az akadályt. Úgy tűnik, sikerül az az elképzelésük, hogy a debreceni egyetem és a megyei múzeum közös szervezésével a jászberényi tanítóképző főiskolában szakkollégiumként beinduljon a néprajzi oktatás, tervezik, hogy az év végére egy kiadványt nyomtatnak ki Szolnok megye történetéről.-Láttam egy fényképet. Testvérével törött lábbal, kézzel szerepelt.- Tiszaroffon beszakadt alattam a pinceajtó, amikor egy 80 kilós gépet vittünk tárgygyűjtés közben. Beestem a pincébe, eltörött a kezem, remélem az idén ilyen nem történik ilyesmi velem. A múlt évben a 4-es út elkerülő út szakaszának feltárása kemény munka volt. A néprajzosok közben Bihar megyében voltak. A legnagyobb eredménynek mégis azt tarja, hogy a kandidátusi és doktori értekezések megszülettek. Mindemellett megjelent a múzeum évkönyve; egy szólásmondás gyűjtemény amely Molnár István munkája.- Hogy teltek az ünnepek? Az egri múzeum vendégszobáját kértük el, és ott egy kicsit kikapcsolódtunk...egy múzeo- lógussal sem találkoztunk. Az itthoni múzeumi csapat disznót vágott. Összeadták a pénzt és hatalmas disznótort rendeztek. Még maradt belőle egy kis sonka, kolbász, talán hurka is. A pótszilveszteren fogyasztják el a maradékot. * Nyomás! Régebben mindig a plussz-pénzért mentem tovább - mondja Pélyi Tibor nyomdász. Amikor „bejött” a rendszerváltás, munkanélküli lettem. Most sikerült a Repro Stúdiónál elhelyezkednem, ahol jó- lérzem magam.- Hogy lehet ezt a szakmát megszeretni?- Otthagytam a középiskolát, és édesapám - aki a nyomda épületét is tervezte - „kalauzolt” a nyomdába. Az más dolog, hogy éppen bolondok napján, április elsején. Akkor felajánlották, hogy válasszak egy szakmát. Ott maradtam. Ott sok érdekességet láthat az ember.- Ez nem tavaly történt. Mikor katona voltam, bementem a fiúkhoz. Volt egy gép, amely két szint nyomott. Időnként locsolni kellett a nedvesítő hengereket. Erre szolgált egy-egy műanyag flakon. Az egyik kollegám, rendszerint vodkát öntött az egyik flakonba, ami aztán torka nedvesítésére szolgált. Észrevétlenül. Lehet-e az újévtől újat várni, amikor azt érezni, hogy „a dal ugyanaz maradt”.- Lehet. Csakhogy lehetőségeink megszabják mit tehetünk, milyenek lehetünk. Ha nincs szerencsém, és lehetőségem erőlködhetek úgy ahogy akarok, ugyanúgy lesz mint tavaly. Évektől függetlenül Berta Mihály egy állami hivatal megbecsült köztisztviselője, aki majd tíz éve végzi az úgynevezett hivatalnokok monoton robotmunkáját, amely elmondása szerint egyáltalán nem így van.- Mit jelent mindez? Milyen volt az 1993-as év, és mit vár az 1994-es évtől?- Az óév legnagyobb ajándéka az volt, hogy meghozta számomra az igazi társat, akivel szeretnék nagyon sok boldog új évet köszönteni, akit szeretnék sokáig megtartani magamnak. Mert higgye el, ez sokkal nehezebb, mint valakire rátalálni. Várom ’94-től, hogy egészségesen és éppen hozza haza a repülőgép messzi földről, Amerikából az édesanyámat, és végre ta- lálkozhassam nyolc éve Magyarországtól távol élő Julianna nővérkémmel is. Munkahelyemen eddig megbecsülést és rengeteg emberséget kaptam, a jövőtől is csupán ennyit várok, melyhez biztosítékul a minőségi munkát és az elhivatottságot tudom nyújtani. Amennyiben a nők (most már csak az a bizonyos egy), a család és a munkahely mellett marad egy csipetnyi időm, úgy azt a hobbymnak, a testépítésnek szentelem, amelyhez kérek az új esztendőtől minél több időt és egészséget. Hogy mi foglalkoztat még? Körülbelül 25 éves koromban lemondtam a megváltó, egetverő dolgok megvalósításáról, a minden szilveszterkor megtett „majd ebben az évben meglátjátok” fogadalmakról. Most már nem kötődnek évekhez a terveim, melyek egyébként természetesen vannak, de azokat folyamatos odafigyeléssel és következetesen, mint a házat téglánként, próbálom felépíteni. A tiszta emberi tettekből és az egymás iránti kitörések nélküli őszinte szeretetből akarom építeni ezt a házat, és kívánom embertársaimnak is, hogy tegyék ugyan ezt, és akkor az Szerencse és lehetőség kell, mondja Pélyi Tibor 5 „Az egetverő dolgokról lemondtam” - jegyzi meg Berta Mihály 1994-es év feledhetetlen lesz a számukra is.- Sok érdekes történetet mesélt, melyet munkája során az emberek között, az országot járva élt át, egyet megosztana velünk.- Ez az aranyos kis történet egy nyári nap, külszolgálat teljesítésekor esett meg velünk, Tiszafüreden, ahol is egy családnál volt teendőnk. A családi ház elé érve éktelen visítás - mely utóbb kiderült, gyermeksírás - hallatszódott ki, de mi elszántan becsengettünk. Gyanúnk beigazolódott, egy körülbelül négy év körüli kisfiú mérgében édesanyját dobálta, azzal, ami a kezeügyébe került (mackó, baba, autó stb.). Minket észrevéve kissé elcsitult, de a mérge az megmaradt. Dolgunk végeztével a kisfiú any- nyira megbarátkozott velünk, hogy nem akart elengedni bennünket. Mennünk kellett, így kistáskáját felkapva elindult velünk „világgá”. A kijárathoz érve egyre alább hagyott a lelkesedése, végül a nyitott kaput látva kétségbeesetten sírva-ríva sarkon fordult, azt sem mondta, hogy bú vagy bá, és az ajtóban álló édesanyja karjaiba zuhant. A kétféle sírás között micsoda különbség volt! A múlt évben 8 millió forint értékű beruházása volt Zemka József Világítástechnika Szervező és Fejlesztő Kft. ügyvezető igazgatójának. Vállalkozása sorsát meghatározta, hogy az építményeket el kellett bontani. - Ebben volt „fúrás-faragás” is - jegyzi meg a karcagi vállalkozó. - Úgy tűnik, senki nem hibás. Nem felelősek ilyenkor sem az érintettek, sem azok, akiknek feladatuk lenne az ügyintézés. Pédaként mondja: a rég eladott ingatlana előtti terület gyomtalanításának elmulasztása miatt kötelezték bírság fizetésére - elzárásra. Vállalkozások A vállalkozó Zemka József- Nem csak akkor kellene figyelni minket, amikor szavazunk - utal a jövőre az igazgató. - Utána is. Akkor ugyanis megváltozik a helyzet. Packázhatnak velünk. S mi lesz. ha megváltozik a politikai vezetés? Az a véleménye: lehet hogy nem lesz jobb az életünk, de lesz legalább lehetőség a változásra. 0 ezúttal az adó-és kamatcsökkentésre céloz.- Úgy általában pedig aki „hátszeles”, az érvényesül - gondol egy nem éppen biztató jövőre. Lehet hogy így lesz mindig!? Ma a szakmai tudás, a tapasztalat kevés az érvényesüléshez. Huszonnégy év alatt teremtette meg vállalkozását. - Úgy érzem, sikeres vállalkozó voltam, vagyok - fűzi hozzá — mégsem érvényesülhetek. Nem a tudásom miatt. Zemka József nem lát a ködbe, nehéz a messzi célokat észrevenni. Nem érti, hogy merik ilyen kemény fába vágni fejszéjüket a kezdők. Valószínű nem tudják mi vár rájuk. Szurmav Zoltán Fotók: K.É., I.L
