Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-08 / 6. szám

1994. január 8., szombat N ézöpontok Szombati jegyzet Két temetés Nagy gyászom volt tavaly, december 12-e körül, amikor meghalt a miniszterelnök. Idős, népes rokonságom anyagi helyzetéből, társa­dalmi megbecsüléséből - de ezt nyugodtan ír­hattam volna idézőjelben is - következik, hogy nem őt sirattam. Hanem egy hozzám, hozzánk közelálló, pótolhatatlan embert: az édesanyá­mat. Anyuci emléke, az átrobotolt 78 éve, a kormányról, annak is a vezetőjéről alkotott vé­leménye, amely meglehet milliók, meglehet százezrek tapasztalatával egyezik, arra készte­tett, hogy bővebben szóljak a két eseményről, ha már nekünk akarva akaratlanul ennyire egy­másba kapcsolódott. Azzal kezdem, hogy anyukám soha nem poli­tizált, de az utóbbi néhány évben alaposan megorrolt a kormányra, annak is a vezetőjére. Hogy miért, erről szeretnék szólni. Arvagye- rekként nőtt fel, mert 8 éves múlt, a bátyja 12, a nénje 14, amikor meghalt nagyapám. Özvegy mamám hihetetlen erőfeszítéssel nevelte őket, művelte a húsz, majd huszonnégy hold földet. Befogta mindannyiójukat: a nappal keltek, az éjszakával feküdtek. Mama soha nem ment férjhez, „csak” dolgozott, dolgozott... Amikor úgy ahogy egyenesbe kerültek volna, egy toll­vonással elvették a 24 holdat, kocsistul, jószá­gostul. Még szerencse, hogy a kisbirtok két me­gyébe esett, így nem lettek kulákok. Mindez akkor egy emberséges tanácsi dolgozón múlott, aki „elfelejtette”, hogy a másik megyében is akad négy köblös, így megúszták 1959-ben az egyéb hátrányokat. Anyu akkor már férjnél volt, és néhány évvel később, 1963-ban apu 280(!) forinttal került nyugdíjba. Bármilyen hi­hetetlen, ennyi volt. Mindebből következik, hogy főleg az én édesanyám várta, nagyon várta a fordulatot. Azt, hogy egyszer végre jobbra si­keredik neki. Rövidre fogom, amikor beköszön­tött a többpártrendszer, örömmel szavazott a kisgazdákra, meg a Demokrata Fórumra. Ak­korra már jóapámat kivittük a temetőbe. Anyu szegény ezzel a vokssal, meg sok-sok társa azt gondolta, végre napos oldalra kerül. Fokozato­san jött rá: a hozzá hasonlóknak most is csak árnyék jutott. A föld egy részét ugyan visszaad­ták neki, de már koros volt, hogy művelje, benn hagyta a szövetkezetben, ahol hozzá sem nyúl­tak a táblákhoz. Parlagon maradt, míg koráb­ban, ha mást nem is, de földjáradék, háztáji csurrant-cseppent, most pedig egy peták se. Rá­adásul a nyugdíja is gyalázatosán alakult, de­cemberben 8 ezer 539-et kapott. Ebből ezernél több gyószerekre kellett. .. Segítettük, hogyne segítettük volna, hiszen csak szénre, fára, fuvarra négyhavi járandósága szükségeltetett. Megvettük, de ő csillapíthatat­lannak bizonyult. Ostorozta a képviselőket, az irányítókat, legfőképpen a miniszterelnököt, akikre a voksát adta. Hej, de sokszor elzokogta: „Annyi törődést kívánok nekik, amennyit ők adnak a hozzám hasonlóknak! Mert, hogy nekik futja a túlköltekezésre, azt látom, érzem, olva­som!” Kemény szavak? Azok! Az vesse rám az első követ, aki felháborodik! Mert, ha igen: elvi­szem, megmutatom édesanya tiszta, szerény, szegény lakását, mindent, ahol az utolsó nyolc évét töltötte. Mi csillapítgattuk: anyu ez az em­ber azért elvetette a szélsőségeket, magyarnak vallotta magát, ami negyvenegynéhány év után nem kis dolog, független lett az ország, sajtó- szabadságot biztosított, noha nem nagyon ked­velte a kritikát, nem beszélve arról, hogy több­pártrendszerű választások után került az ország élére, és bizony-bizony volt mit kijavítani, hely­retenni. Az én makacs, jász édesanyámat ez sem győzte meg.- Megértem fiam, hogy sok a baj, szegény az ország. De akkor ők mire vágnak fel? Mire költ az országgyűlés az emberek adójából 15-20 milliárddal többet, mint kellene? Régen se kérdezték meg mire fizetjük a sokat: most megkérdezik? Akármilyen rosszul dolgoztak, olyan végkielégítést sza­vaztak meg, mint az én sokéves nyugdí­jam? Fiam, ha sze­gény az eklézsia, éhezzen a pap is, ez a szólás járta felénk. De ezek?: - villogott a szeme, és nem volt ember, aki meggyőzte volna ilyenkor az én, máskülönben jámbor anyuká­mat.- Én vagyok áldozat, nem ők! Én hozok ál­dozatot ezért a szerencsétlen országért nem An- tallék. Kétszer is megfizettetik velem a nyugati kölcsönt. Amikor tízegynéhány éve az akkori vezetők felvették, meg most, amikor törleszteni kell. Csak akkor még bírtam dolgozni, de most tehetetlen vagyok, és nekem is segíteni kellene, nem oktatgatni! Nem vitázom meghalt édesanyámmal, mert nincs miről. Bár én némiképp engedékenyebb voltam, vagyok, és sokszor megértettem a néhai első számú vezető tetteit. Hogy halálával mek­kora a veszteség, az űr, ennek a megítélése attól függ, kit hogyan érintett az elmúlt néhány év. Mint ember előtt, meghajtom a fejem: elment egy vezető, dolgozott valamiért, jól, rosszul tette a dolgát. Halálos ágyán mindenkinek meg­bocsátott, talán neki is megbocsátanak - nyu­godjék békében. Ugyanakkor sokszor eszembe jutnak szegény drága nagymamám szavai, aki látta Ferencz Józsefet, Károly királyt, a ’19-es kommünt, élt Horthy, Rákosi, Kádár idején. Majdnem kilencven esztendőt. A nagy nevekről ez volt a véleménye:- Ne félj, jön helyette más! Új éhes, hozza az embereit. Bízhatsz benne, de jobban teszed, ha magadnak hiszel. Mert neked éppúgy dolgozni kell, hiszen ez a sorsod ... Mondom, végtelen szomorúság töltött el de­cember elején. Meghalt az édesanyám, és tu­dom, ekkor lettem árva. Mert nekem nem Sztá­lin volt az apám, Rákosi az anyám, hanem ők ketten apuval. És sajnos, pótolhatatlanok. Főhajtással adózom a miniszterelnöknek, hi­szen néhány évig ő volt az ország egyik megha­tározó vezetője. Ugyanakkor tudom, lesz, lett helyette másik, őt váltja a harmadik, a negye­dik, a sokadik. Remélem, megérem. Gondolom adódik közöttük rosszabb, meg jobb, sokkal 1 jobb is. Hogy milyen? Akivel lehet beszélgetni. Aki nem kioktat, szónokol nekem, a választó­nak, hanem igyekszik meggyőzni. Akinek még véletlenül sincs földi isten megjelenése, mert köszönöm, azokból elég ebben a században is, és alaposan befürödtünk velük. Aki olykor ne­vet, máskor velem sír, néhanapján eljön közénk, a néphez, a hozzám, a hozzánk hasonlóak közé úgy, mint teszik ezt nagyon sokan Európában, Amerikában. Csak ennyit szerettem volna elmondani a két temetés, haláleset alkalmából amelyik közül (hangsúlyozom, ez az én személyes érzésem) az egyik számomra, a családnak mélységes gyászt hozott. Hiszeil az egyik elhunyt szeretett, értünk élt, küzdött, dolgozott évtizedekig. Cserében mi is szerettük és ahol tudtuk támogattuk. Vajon megnyomorodott, öreg rokonaim nevében mi­kor tudom, birom ugyanezt elmondani valame­lyik országnagyunkról? Én még lehet, meg­érem. De a 82 esztendős keresztanyám, a 85 éves nagynéném, a 86 éves nagybátyám ... BOLOND AUTÓK. Az esseni autóbemutató évente visszatérő szenzációja a bolondos autók bemutatója. A bolondos autókat, bolondos emberek tervezik bolondos vevők­nek. Az év szenzációja, a nagysikerű Jurassic park filmtől megihletett Jurassic autó. (FEB Foto) 1994-es előrejelzés Ki, mit tesz? Bejön egy úriember. Azt mondja: kéne egy ilyen és ilyen nyomtatvány. Kérdezem tőle, hány példányban? Válaszol: nem tudom. Kérdezem, milyen formátumban? Mondja: nem tudom. Hány színt használjunk? Válasza ismét meglepő volt: nem tu­dom. De tessék már árajánlatot adni! - jegyzi meg. Szóval meg­vagyok - hallatszik a füstfelhő mögül Pélyi Tibor nyomdásztól. Az új év is olyan mint a régi.- Nem panaszkodhatom, hogy nincs munka - mondja Szabó László, a Damjanich Mú­zeum munkatársa. A földszin­ten hamarosan megnyílik egy kiállítás. Nagy esemény lesz, ugyanis évek óta nem volt ilyen. A Szemafor Alapítvány támogatta. Szolnok két világhá­ború közötti képét kívánjuk bemutatni. Ezzel erősíthetnénk a lokálpatriotizmust. Az idén hungarológiai kong­resszus lesz Rómában, a ma­gyar intézetben. Beregszászon pedig a Györffy István Társaság kongresszusa ülésezik - tudunk meg némi előzetest. Vizsgák előtt. Szabó László tanár úr- Ebben az évben várom a nagydoktori értekezésem meg­vitatását - szól az idei felada­tokról. Kollegáim kandidátusi értekezésének megvitatására is az idén lesz. Reméljük, hogy valamennyien sikeresen veszik az akadályt. Úgy tűnik, sikerül az az el­képzelésük, hogy a debreceni egyetem és a megyei múzeum közös szervezésével a jászberé­nyi tanítóképző főiskolában szakkollégiumként beinduljon a néprajzi oktatás, tervezik, hogy az év végére egy kiadványt nyomtatnak ki Szolnok megye történetéről.-Láttam egy fényképet. Test­vérével törött lábbal, kézzel sze­repelt.- Tiszaroffon beszakadt alat­tam a pinceajtó, amikor egy 80 kilós gépet vittünk tárgygyűjtés közben. Beestem a pincébe, el­törött a kezem, remélem az idén ilyen nem történik ilyesmi ve­lem. A múlt évben a 4-es út elke­rülő út szakaszának feltárása kemény munka volt. A népraj­zosok közben Bihar megyében voltak. A legnagyobb ered­ménynek mégis azt tarja, hogy a kandidátusi és doktori értekezé­sek megszülettek. Mindemellett megjelent a múzeum évkönyve; egy szólásmondás gyűjtemény amely Molnár István munkája.- Hogy teltek az ünnepek? Az egri múzeum vendégszo­báját kértük el, és ott egy kicsit kikapcsolódtunk...egy múzeo- lógussal sem találkoztunk. Az itthoni múzeumi csapat disznót vágott. Összeadták a pénzt és hatalmas disznótort rendeztek. Még maradt belőle egy kis sonka, kolbász, talán hurka is. A pótszilveszteren fo­gyasztják el a maradékot. * Nyomás! Régebben mindig a plussz-pénzért mentem tovább - mondja Pélyi Tibor nyom­dász. Amikor „bejött” a rend­szerváltás, munkanélküli let­tem. Most sikerült a Repro Stú­diónál elhelyezkednem, ahol jó- lérzem magam.- Hogy lehet ezt a szakmát megszeretni?- Otthagytam a középiskolát, és édesapám - aki a nyomda épületét is tervezte - „kalau­zolt” a nyomdába. Az más do­log, hogy éppen bolondok nap­ján, április elsején. Akkor fel­ajánlották, hogy válasszak egy szakmát. Ott maradtam. Ott sok érdekességet láthat az ember.- Ez nem tavaly történt. Mi­kor katona voltam, bementem a fiúkhoz. Volt egy gép, amely két szint nyomott. Időnként lo­csolni kellett a nedvesítő henge­reket. Erre szolgált egy-egy műanyag flakon. Az egyik kol­legám, rendszerint vodkát ön­tött az egyik flakonba, ami az­tán torka nedvesítésére szolgált. Észrevétlenül. Lehet-e az újévtől újat várni, amikor azt érezni, hogy „a dal ugyanaz maradt”.- Lehet. Csakhogy lehetősé­geink megszabják mit tehetünk, milyenek lehetünk. Ha nincs szerencsém, és lehetőségem erőlködhetek úgy ahogy akarok, ugyanúgy lesz mint tavaly. Évektől függetlenül Berta Mihály egy állami hiva­tal megbecsült köztisztviselője, aki majd tíz éve végzi az úgy­nevezett hivatalnokok monoton robotmunkáját, amely elmon­dása szerint egyáltalán nem így van.- Mit jelent mindez? Milyen volt az 1993-as év, és mit vár az 1994-es évtől?- Az óév legnagyobb aján­déka az volt, hogy meghozta számomra az igazi társat, akivel szeretnék nagyon sok boldog új évet köszönteni, akit szeretnék sokáig megtartani magamnak. Mert higgye el, ez sokkal nehe­zebb, mint valakire rátalálni. Várom ’94-től, hogy egészsége­sen és éppen hozza haza a repü­lőgép messzi földről, Ameriká­ból az édesanyámat, és végre ta- lálkozhassam nyolc éve Ma­gyarországtól távol élő Julianna nővérkémmel is. Munkahelyemen eddig meg­becsülést és rengeteg embersé­get kaptam, a jövőtől is csupán ennyit várok, melyhez biztosí­tékul a minőségi munkát és az elhivatottságot tudom nyújtani. Amennyiben a nők (most már csak az a bizonyos egy), a csa­lád és a munkahely mellett ma­rad egy csipetnyi időm, úgy azt a hobbymnak, a testépítésnek szentelem, amelyhez kérek az új esztendőtől minél több időt és egészséget. Hogy mi foglalkoztat még? Körülbelül 25 éves koromban lemondtam a megváltó, eget­verő dolgok megvalósításáról, a minden szilveszterkor megtett „majd ebben az évben meglátjá­tok” fogadalmakról. Most már nem kötődnek évekhez a ter­veim, melyek egyébként termé­szetesen vannak, de azokat fo­lyamatos odafigyeléssel és kö­vetkezetesen, mint a házat tég­lánként, próbálom felépíteni. A tiszta emberi tettekből és az egymás iránti kitörések nél­küli őszinte szeretetből akarom építeni ezt a házat, és kívánom embertársaimnak is, hogy te­gyék ugyan ezt, és akkor az Szerencse és lehetőség kell, mondja Pélyi Tibor 5 „Az egetverő dolgokról lemond­tam” - jegyzi meg Berta Mihály 1994-es év feledhetetlen lesz a számukra is.- Sok érdekes történetet me­sélt, melyet munkája során az emberek között, az országot járva élt át, egyet megosztana velünk.- Ez az aranyos kis történet egy nyári nap, külszolgálat tel­jesítésekor esett meg velünk, Tiszafüreden, ahol is egy csa­ládnál volt teendőnk. A családi ház elé érve éktelen visítás - mely utóbb kiderült, gyermeksí­rás - hallatszódott ki, de mi el­szántan becsengettünk. Gyanúnk beigazolódott, egy körülbelül négy év körüli kisfiú mérgében édesanyját dobálta, azzal, ami a kezeügyébe került (mackó, baba, autó stb.). Min­ket észrevéve kissé elcsitult, de a mérge az megmaradt. Dol­gunk végeztével a kisfiú any- nyira megbarátkozott velünk, hogy nem akart elengedni ben­nünket. Mennünk kellett, így kistáskáját felkapva elindult ve­lünk „világgá”. A kijárathoz érve egyre alább hagyott a lelkesedése, végül a nyitott kaput látva kétségbeeset­ten sírva-ríva sarkon fordult, azt sem mondta, hogy bú vagy bá, és az ajtóban álló édesanyja kar­jaiba zuhant. A kétféle sírás között mi­csoda különbség volt! A múlt évben 8 millió forint értékű beruházása volt Zemka József Világítástechnika Szer­vező és Fejlesztő Kft. ügyve­zető igazgatójának. Vállalko­zása sorsát meghatározta, hogy az építményeket el kellett bon­tani. - Ebben volt „fúrás-fara­gás” is - jegyzi meg a karcagi vállalkozó. - Úgy tűnik, senki nem hibás. Nem felelősek ilyenkor sem az érintettek, sem azok, akiknek feladatuk lenne az ügyintézés. Pédaként mondja: a rég eladott ingatlana előtti terület gyomtalanításának elmulasztása miatt kötelezték bírság fizetésére - elzárásra. Vállalkozások A vállalkozó Zemka József- Nem csak akkor kellene fi­gyelni minket, amikor szava­zunk - utal a jövőre az igazgató. - Utána is. Akkor ugyanis meg­változik a helyzet. Packázhat­nak velünk. S mi lesz. ha megváltozik a politikai vezetés? Az a vélemé­nye: lehet hogy nem lesz jobb az életünk, de lesz legalább le­hetőség a változásra. 0 ezúttal az adó-és kamatcsökkentésre céloz.- Úgy általában pedig aki „hátszeles”, az érvényesül - gondol egy nem éppen biztató jövőre. Lehet hogy így lesz mindig!? Ma a szakmai tudás, a tapasztalat kevés az érvényesü­léshez. Huszonnégy év alatt terem­tette meg vállalkozását. - Úgy érzem, sikeres vállalkozó vol­tam, vagyok - fűzi hozzá — mégsem érvényesülhetek. Nem a tudásom miatt. Zemka József nem lát a ködbe, nehéz a messzi célokat észrevenni. Nem érti, hogy me­rik ilyen kemény fába vágni fej­széjüket a kezdők. Valószínű nem tudják mi vár rájuk. Szurmav Zoltán Fotók: K.É., I.L

Next

/
Oldalképek
Tartalom