Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-28 / 23. szám
1994. január 28., péntek Hazai tükör 3 Inflációs várakozások Noha egyelőre nincs jele annak, hogy az idén a vártnál gyorsabban növekednének az árak, az MNB szerint 1994-ben az inflációs várakozások viszonylagos magas szintjével kell számolni. Ennek az az oka, hogy a múlt esztendőben lényegesen lelassult az inflációcsökkenés üteme. Mint ismeretes, a rendszerváltást követő esztendők során a fogyasztói árak legnagyobb mértékben 1991-ben emelkedtek. Ehhez képest lényeges változást hozott az 1992- es esztendő, amikor a havi áremelkedés már csak 1-1,5 százalék közelében alakult. A jelentős csökkenés azonban 1993- ban nem folytatódott. Mindez azt eredményezi, hogy a lakosság a minimális mérséklődést az infláció növekedéseként éli meg. Nemcsak a lakosság várakozásai szerint, hanem az MNB számításai alapján is számottevően jelen van az inflációs veszély 1994-ben. Az MNB irányelvei megállapítják, hogy a piaci kereslet alapvetően korlátot szab az áremelési törekvéseknek, ám ez a korlát fellazulhat, ha a kormányzati szektor költekezése erősödik és a kínálati reakció elmarad. Nagy a veszélye annak, hogy a tervezettnél nagyobb mértékű lesz a bér- és jövedelemkiáramlás. (MTI) Kiss Kálmán tiszafüredi autójavító-mester jelenleg hét ipari tanuló szakmai képzését vállalta, de a következő tanévtől szeretné megduplázni létszámukat. Felvételünkön két tanuló látható szakmai gyakorlat közben. -MészárosKonferencia a kereskedelemről- A kereskedelemfejlesztésre folyósított 100 millió dolláros világbanki hitelnek a hazai vállalkozók eddig mindössze 9 százalékát vették igénybe - mondotta Csapiár Gábor, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke a Kereskedelem ’94 címmel megrendezett csütörtöki tanácskozáson. Locsmándi Béla, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a világbanki hitel iránt azért csekély a kereskedők érdeklődése, mert a bankok a hiteleket igen magas kamattal kínálják. Az IKM szakemberei dolgoznak egy olyan konstrukción, amely a vállalkozók számára kedvezőbbé teszi a világbanki hitel felvételét. (MTI) Ahol a gyerekek megszokják a másságot- A kisfiam autista. Nagyon sokat fejlődött, amióta ide jár, a bölcsődébe - mozgásban is, és az önellátás szempontjából is. Egyre többet beszél. Itt egészséges gyerekek között van, próbálja őket utánozni. Otthon is sókkal többet játszik azóta az egészséges testvérével, mint korábban. Hegedűs Zoltánná mondja ezt, akinek a kisfia a szolnoki VÚfó'sríiájor üti' bölcsődébe jár. Nem csak neki vannak jó tapasztalatai az intézményről, amely befogadja a fogyatékos gyerekeket. Adjuk intézetbe? íme egy másik szülő, Berkesiné Csinger Gabriella véleménye:- Nekem ikerfiaim vannak. Két éve járnak ide. Az állapotukat autizmusnak tekintik. Bízom benne, hogy nem egészen azok. Egészen mások itt a gyerekek, mint otthon. Itt hajlandók elvégezni a feladatokat, utá1 nozni a többieket. Hajlandók abbahagyni a sztereotip mozgásukat - ebben az egészséges gyerekek is segítenek. Otthoi nem tudjuk elvonni a figyelmüket a berögzött mozgásoktól, éji másfelé irányítani őket. A fejlődésük a bölcsődének köszönhető. Nagyon nagy segítség ez a bölcsőde a szülőknek, mert könnyíti a terheinket. Még munkát is tudunk vállalni ígK Amikor a gyerekeim megszüle tek, és az ismerősök láttájr, hogy nem egészségesek, akad, aki azt javasolta: adjuk intézetbe ... De nem azért szültük őket, hogy intézetbe dugjuk . j. A bölcsőde nyolc évvel ezelőtt vállalta fel, hogy fogyatékos gyermekeket is gondoz - tudom meg dr. Csömör Piroskától, a bölcsőde orvosától, aki az önkormányzat bpl- csődeigazgatóságának igazgatóhelyettese. A hatvan gyereket befogadó bölcsődében először egy olyan csoport indult, ahol fogyatékos gyerekeket gondoztak. Ezt azonban kevésnek találták. Alakítottak egy vegyes csoportot is, ahol egészséges gyerekek vannak együtt a fogyatékosokkal.- Ezt a helyzetet el kellett fogadtatni az itteni dolgozókkal és az ide járó gyerekek szüleivel - mondja dr. Csömör Piroska. - A társadalom ugyanis még nem tudja elfogadni ezeket a fogyatékos embereket. Vagy ha elfogadja, az csak a sajnálkozás szintjén történik meg. Nem sajnálja, hanem segít- Néni volt nehéz elfogadtatni az itteni gyerekeket?- Elmondtuk, hogy miért jó ez az együttlét a fogyatékos gyerek szempontjából. De azt is, hogy miért jó az egészséges gyerekeknek! Azok a gyerekek, akik fogyatékos társaik mellett élnek, sokkal elfogadóbbak, to- leránsabbak. Olyan megható, amikor látjuk, hogy segítenek egymáson. Nem sajnálja a fogyatékos társát, hanem természetesnek veszi, hogy segít, mert az a másik valamit nem tud megcsinálni. Az egészséges gyerekek szülei ezt elfogadták, nem volt tiltakozás, nem volt panasz. Ez az egyik legnagyobb sikerélményünk.- Hogyan töltik napjaikat itt a fogyatékos gyerekek?- Égy gondozónőre kevesebb gyerek jut, mint egy átlagos csoportban. Hiszen egy-egy gyerek sokszor egy gondozónőt teljesen leköt. És a doktornő sorolja a lehetőségeket: gyógypedagógus, konduktor, gyógytornász segíti a munkájukat. A gondozónők is tovább képezik magukat. Sok mozgásfejlesztő speciális eszközt sikerült vásárolni, készíttetni. Pályázaton nyertek Csoportfoglalkozás a bölcsödében (Fotó: Korányi Éva) pénzt arra, hogy egy akkora kádat építsenek be a fürdőszobába, amelyben lehetővé vált a vízi torna alkalmazása. A szakember minden gyereknek egyéni fejlesztő programot írt elő. Eddig ötven fogyatékos gyermeket gondoztak a gondozónők. Az itteni munka eredményeként elérték, hogy 14 gyereket sikerült ép gyerekközösségbe átadni. Más esetekben speciális óvodába kerültek a kicsik. Minden gyereket fölvesznek bármilyen fogyatékossággal - kivéve, ha ön- vagy közveszélyes.- Fontos, hogy ezzel a lehetőséggel segítséget kap a család is - mondja dr. Csömör Piroska. - Hiszen ezek az édesanyák fokozottan le vannak terhelve. Összehasonlíthatatlanul több teher van a fogyatékos gyermeket nevelő szülő vállán. Sokszor a terhek olyan mértékűek, hogy a család felbomlásához vezetnek. így a szülő, ha ránk bízza a gyermeket, mellette el tud menni dolgozni, vagy pihenni tud, feltöltődni, többet tud foglalkozni a család többi tagjával. És itt fejlődnek is ezek a gyerekek, hiszen nem csak megőrzés céljából vesszük fel őket. Támogatás az alapítványnak Gulyás Imréné vezető:- Amikor beindult a fogyatékos csoport, én magam is vegyes érzelmekkel fogadtam. De aztán az egészséges gyereket nevelő szülők jó hozzáállása is bátorított bennünket. Éreztük, hogy erőt adunk a fogyatékos gyerekek szüleinek a „hogyan tovább”-hoz. Csodálatos volt látni, hogy a szülőknek felszáradtak a könnyei... A bölcsődében alapítványt hoztak létre. Céljuk, hogy még több lehetőséget tudjanak biztosítani a gyerekeknek. Többek között szeretnék bevezetni a zsályás, a tengeri algás fürdetést. Szeretnének logopédust alkalmazni. A bölcsőde felújítása is sok pénzbe került, az épület ugyanis megsüllyedt. Az ön- kormányzat biztosít hozzá pénzt, de az nem mindig elég, jól jönne a támogatás. Ézért kérik azokat a cégeket és magánszemélyeket, akiknek lehetőségük van, hogy támogassák az alapítványt, segítsék a fogyatékos gyerekek társadalomba való beilleszkedését. A Kikelet Alapítvány számlaszáma: 820-058887. az OTP megyei igazgatóságánál (Szolnok, Szapáry út) pénzforgalmi jelzőszám: 459-98001. Paulina Éva Kedvezményes tankönyvvásár Kedvezményes tankönyvvásárt rendez február 1-jétől 4-éig az ELTE TFK Budapest V. Markó utca 29-31. szám alatti épületében a Tankönyvesek Országos Szövetsége. A rendezvényen 130 kiadó mutatja be és kínálja termékét. Mint Karlo- vitz János, a Tanosz elnöke a sajtó tudomására hozta, a négynapos vásáron elsősorban a tanárjelölteknek készült kiadványok között válogathatnak az érdeklődők. (MTI) Látlelet Ijesztő magabiztosság Egyre kevesebb a remény arra, hogy a májusi választásokig nem robbannak ki kisebb-nagyobb botrányok. Noha mindenképp jogosultnak látszana ennek ellenkezőjében hinni, s főként abban bízni, hogy a politikai váltógazdálkodás lehetséges formáját azok is elfogadják, akik idáig foggal-körömmel ragaszkodnak kapott vagy megszerzett pozícióikhoz. Mert bízvást gondolhat bárki arra: elegánsan is ki lehet vonulni a hatalmi küzdőtérről. A tisztességes vereség elviselése akár együttérzést is ébreszthet az állampolgárokban, vagy éppen magatartásformáló erejű lehet. Csakhogy a görcsösen fenntartott hatalmi státustól igen nehéz megválni. S minél inkább kiszolgáltatottja valaki a jelenlegi politikai kurzusnak, annál kevésbé hiszi el, hogy valami is megváltozik. A magabiztosságnak azonban különféle formái és fokozatai vannak. Lehet bámulatra méltó, s lehet ijesztő is, miközben a meggyőződés is komikussá válhat, melynek következtében a veszteseket legfeljebb sajnálkozás kíséri. Ha például egy televíziós főszerkesztő a lehető legkisszerűbb módon akar információkkal szolgálni megbízóinak (a pártatlanság látszatát is elvetve), valójában már semmin sem érdemes csodálkozni. Bátorsága nem erkölcsi erőt sugall, hanem teljességgel groteszk kísérletként értékelhető. Akár nevezhetnénk gyermeteg hőstettnek is, hiszen a megfejtett szavaknak - mint utólag kiderült - semmiféle üzenettartalma nincs. Annak ellenére sem, hogy az egyik ellenzéki párt elnökének „félreszólásáról” van szó. Máskülönben a konkrét értelemben vett félreszólások amúgy sem hoznak szavazatokat. Ha így lenne, akkor a leendő kormány összetételét bárki megjósolhatná. Csak sorba kellene szednie azokat a szervezeteket, amelyeknek a képviselői a „magyar út, érdek, igazság, haladás, jövő stb.” jelzős szerkezeteit szajkózzák vég nélkül. Egyre kevesebb elhihető erővel, s egyre riasztóbb magabiztossággal. Ám bármennyire a megvesztegethetetlen és rendíthetetlen hős szerepében tetszelegnek is, a rendszerváltozás forgatókönyvét szerencsére nem ők írják. Jóllehet az epizódszereplők is veszélyessé válhatnak (különösen akkor, ha a nehézségek és váratlanságok egyképp hideggé és okossá edzi őket), ravaszságuk és bátorságuk azonban mégsem merülhet ki az ígérgetésekben. Mert az állampolgárok többsége nem annyira ostoba, hogy újabb félrevezetések önkéntes áldozata legyen. Ennyi önismeret azokban is rejlik, akik csupán az előző rendszer kegyeltjeinek hatalmán és gazdagságán ámul- nak. S hiába minden erőfeszítés annak elfogadtatására, hogy közel négy esztendő alatt legfeljebb apró igazságtalanságok történtek, az újabb politikai fordulat aligha kerülhető el. Kerékgyártó T. István Új parancsnok a szolnoki börtön élén Biztosítani a szakmai munka folytonosságát Köztudomású, hogy négy hónap óta a Szolnoki Büntetés-végrehajtási Intézet, vagy ahogyan-a köznyelv hívja, megyei börtön élén Halmágyi Gyula őrnagy úr, országos parancsnoki biztos áll. Doktor Károly, az előző parancsnok tragikus halála óta ő vezette az intézményt, végezte mindazon előkészítő munkát, amely halaszthatatlannak bizonyult. Azóta megvan a létesítmény új vezetője dr. Sipaki Ferenc őrnagy személyében, aki hivatalosan február 1-jén veszi át a parancsnoki posztot.- Őrnagy úr! Gratulálunk a kinevezéséhez, de mivel tudomásunk szerint nem szolnoki, és nem is megyebeli, hallhatnánk valamit a munkájáról?- Gyulán születtem, ott kezdtem ezt a hivatást a helyi büntetés-végrehajtási intézetben. Végigjártam a szakmai ranglistát: voltam őr, felügyelő, őrparancsnok, nevelő, büntetés-végrehajtási osztályvezető.- Eddigi tapasztalatai alapján szükségesnek tűnnek bizonyos változtatások? Magyarán mondva: kell-e valamit helyre tenni?- Erről még aligha beszélhetek, hiszen többet kell tudnom a létesítmény mindennapjairól. Azt azonban látom, hogy Halmágyi őrnagy úr jó előkészítő munkát végzett, és rövid eddigi ittlétem alapján úgy tűnik, hogy elődöm, Doktor Károly megfelelő szakmai színvonalon vezette az intézményt. Mivel az állomány felkészültségét jónak ítélem, mindenekelőtt a szakmai munka folytonosságát szeretném biztosítani. Hogy azután akad olyan terület, ahol valamiben előrelépés szükséges, ez majd később derül ki.- Tulajdonképpen mi történik ma?- A délelőtt folyamán az országos parancsnok úr a szolnoki állomány előtt ünnepélyesen kihirdeti az igazságügyi miniszter parancsát. Nevezetesen azt, hogy február elsejétől én leszek itt a parancsnok.- Mondana néhány mondatot önmagáról is?- Negyvenkét éves vagyok, nős, két tizenéves gyereket nevelünk. 1975 óta dolgozom ezen a területen, és a feleségem szintén szakmabeli. Még másik településhez kötődik az otthonunk, de bízom abban, hogy hamarosan változik a helyzet, rendeződik a lakásgondunk, valamint a nejem új munkahelye. D. Sz. M. Felmérés készül a közalkalmazotti bérigényről A közalkalmazotti illetmény- rendszer bevezetéséhez szükséges költségvetési összeg, illetve az önkormányzati tehervállalás pontos meghatározásához részletes felmérés készül a Pénzügyminisztériumban a béremelési igényekről. Az önkormányzatok az átsorolásokat követően már összesítették személyenként, intézményenként, hogy mekkora béremelésre van szükség. Jelenleg a területi elszámolási hivatalok összesítik a bérigényeket. Az adatok február közepéig jutnak el a Belügyminisztériumhoz, majd innen a Pénzügyminisztériumhoz. Ezt követően lehet meghatározni, mikor és milyen formában juthatnak hozzá az önkormányzatok - a magasabb bérek fedezetéül szolgáló - a költségvetési összeghez, illetve a hitelhez. A béremeléseket - márciusi kifizetés esetén is - január elsejéig visszamenőleges hatállyal számolják el. A költségvetés előirányoz 7,4 milliárd forintot az önkormányzati körben végrehajtandó béremelések támogatására, illetve 0,6 milliárd forintot kamatfizetésre. A becslések alapján ugyancsak 7,4 milliárd forintot kellene hitelként felvenni az ön- kormányzatoknak a béremeléshez. (MTI) Biztosított a tehéncsorda legelője Kunmadarason A közalkalmazotti törvény végrehajtása miatt többletkiadások jelentkeznek a helyi ön- kormányzatoknál. Ennek a finanszírozása három forrásból történik. Kunmadarason a minap döntött arról a képviselő-testület, hogy az idei központosított előirányzatból támogatásként igényel 4 millió 646 ezer forintot. Az említett testületi ülésen az önkormányzat megalkotta a vagyongazdálkodásról, vagyonkezelésről szóló rendeletet, melyben meghatározta a törzs, a forgalomképtelen és a korlátozottan forgalomképes vagyon értékét. Módosította a szociális ellátásokról szóló korábbi rendeletét. Ezután az egészségügyi, szociális, művelődési és etnikai bizottság jogosult az átmeneti, a rendszeres nevelési segélyről, a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatásáról, az ápolási díjról és a közgyógyellátásról dönteni. Polgármesteri hatáskörben a temetési és a rendszeres szociális segély, jegyzőiben a gyermeknevelési támogatás odaítélése maradt. A tehén- és juhtartó gazdák kértek támogatást a képviselőktől. Az egyesület a közös legelőt szeretné megvenni, mert a hatályos törvény szerint meg kell vennie, s ehhez hiányzik még 350 ezer forintjuk. Jelenleg 170 fejőstehén van a csordában, s nem mindegy, hogy lesz-e továbbra is közös legelőjük. Az önkormányzat mérlegelte a kérést, s az egyesület rendelkezésére bocsátották a pénzt, melyet az négy év alatt fizet vissza az önkormányzatnak. - de -