Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-24 / 19. szám

4 1994. január 24., hétfő ® A szerkesztőség postájából ® „A másik egymilliót Szandaszőlősön ektessék fontos beruházásba” Példátlanul példás összefogás Polgármester Úr! Elnök-ve­zérigazgató Úr! Nagy örömmel, végtelen megnyugvással olvastam a hírt, miszerint egy példátlanul példás összefogás eredményeként új, színes folttal szaggatják fel azt a szemnek riasztó sivárságot, amit többen többször próbál­tunk már béke-foltosítani: a Széchenyi városrészt. Ezen a lakóterületen sok ezer ember él, s bizony szükség van azokra a nagylelkű kezdemé­nyezésekre, amelyek alapjául szolgálhatnak egy emberibb élet megteremtésének. A városrészben lakók több­ször bizonyították tenni akará­sukat, többször vettek részt környezetszépítési, fásítási ak­cióban. Nagy megnyugvás szá­momra, hogy az eddigi hibák­ból tanulva, a lakótelepi Zöld Iskola nem csak alkotótársa, gazdája is kíván lenni a leendő játszótérnek. A munkanélküli­ekből toborzott kutyás őrjárat ráadásul nemcsak a terület há­borítatlanságát tudja biztosítani, de jó példa lehet a Szolnokon egyre inkább jellemző foglal­koztatási gondok átmeneti keze­lésére is. A játszótér tervezett létreho­zása ékes bizonyítéka annak is, hogyan lehet - párthovatarto­zásból származtatható nézetkü­lönbségeket abszolút félretéve - együttműködni egy nemes cél érdekében. Örömömre nem példa nélküli ez a dolog a megyeszékhelyen, hiszen a nyáron megvalósulha­tott a Szolnoki Nemzetközi Vá­sár. Ez reményeim szerint egy­ben hagyományt is teremtett - annak ellenére, hogy a főszer­vező számára üzleti szempont­ból nem hozott sikert. Gyö­nyörű folytatását láthatjuk en­nek a játszótér kapcsán is, hi­szen itt is a város és egy vállal­kozó szerződéses kapcsolatából nőhet ki egy új virág. Elnök-vezérigazgató úr, az Elektrosoft a nyomda kivásár­lása kapcsán olyan megállapo­dást kötött polgármester úrral, hogy kétmillió forintnyi köz­hasznú felajánlást vállal a készpénzben megajánlott összegen felül. Egymilliót máris nemes célra fordítottak. Nagy Gábor úr, javaslom, hogy a másik egymilliót még május előtt Szandaszőlősön fektessék hasonló fontos be­ruházásba! Nem azért, mert Szandasző- lős is része a hármas számú vá­lasztókerületnek, melyben el­nök-vezérigazgató úr és jóma­gam is indulunk az országgyű­lési választásokon, hanem azért, mert az ottani közösség is ér­demes erre. Azért, mert alkal­mas a létrehozott értékek meg­óvására; mert a többi városrész­hez hasonlóan becsületes polgá­rok lakják, akik teremtő fantá­ziájukkal és áldozatos hozzájá­rulásukkal eddig is rengeteget tettek környezetük jobbításáért. Meg azért is, mert végül is a vá­ros pénzét költik. További jó munkálkodást kí­vánva, nagy tisztelettel: Fodor György Küldjön egy képet! A Dnyeper partján 1942-ben Katonatársaimmal - 1942. június 6-án, a Dnyeper partján, pihenőidőben. Mint repülő tizedes, a felső sorban katonaruhá­ban állok, előttem Szentesi Győző, repülő szakaszvezető, aki­vel Szolnokról - az 1/1-es honvéd repülő osztályától - 1942. május 29-én indultunk a frontra. A hajózó állománnyal Újszászi százados, volt parancsnokunk kísért bennünket. Simon Ferenc - Szolnok Farsangi bálon - 1965-ben Már benne vagyunk a farsangi báli szezonban, és erről jutott eszembe, hogy emlékeim között őrzök egy olyan felvételt is, ami 1965. március 27-én készült a jászjákóhalmi művelődési házban. Ekkor rendeztük meg azt a találkozót, melyen a nálunk két évig élt gimnázium és a jászapáti gimnázium egyik osztálya jött össze. A kép bal oldalán táncoló pár: Borics Gyuláné, a he­lyi gimnázium énektanára és Farkas Ferenc (becenevén Guli- ver), aki akkor vendégtanárként járt hozzánk Jászapátiról, s németet tanított. (Szigorú volt, de következetes, ezért szeret­tük.) Jelenleg a Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanára. Meg­említem, a tanár úr jóvoltából, szervezésében rendezhettük meg az emlékezetes eseményt. A kép beküldője akkor a jászjákóhalmi gimnázium másod­éves tanulója volt. megszűntével a jászberényi Kállai Éva Gimnáziumba került. Fodor István - Jászjákóhalma A tárolóból csordogál a víz Az öcsödi nyárfás védelmében A múlt év áprilisában az Alsó-Tisza Vidéki Környezet­védelmi Felügyelőség helyszíni szemlét tartott Öcsödön, a 3-as jelű termálkútnál. Megállapították, hogy a ter­málkutat üzemeltető Szabadság Termelőszövetkezet a csurga- lékvizet átmeneti tárolóba ve­zeti, ahonnan az átszivárog a mellette lévő, mélyebben fekvő nyárfás területre. Ezért felszólí­tották a szövetkezetét, hogy mindaddig, míg nem dolgoz ki elfogadható megoldást, zárja el a kutat. Am a csurgalékvíz az­óta is a nyárfás területre szivá­rog - posványosítva, szeny- nyezve a területet. Az öcsödi helyzet kapcsán ta­lán érdemes megemlíteni, hogy az idén, január 2-án Csikai Márton helyi lakos 6 éves kis­fiával az árverezésen szerzett földjére ment nyárfát ültetni, ahova a gyerek kutyáját is ma­gukkal vitték. Az odaérkező vadászok azonban pár óra múlva lelőtték a kutyát. A kisgyereket lelkileg any- nyira megviselte az eset, saj­nálja az ártatlan állatot, hogy idegileg azóta sem jött teljesen rendbe. De nem tudjuk, mi lett az ügyben folytatott vizsgálat végeredménye. Csak nem az árverezésen szerzett föld tulaj­donosa iránt táplált harag kö­vetkezménye volt egy békés ál­lat ledurrantása? Sok keserű tapasztalatból ítélve, megjegyezzük, hogy a felszín alatt lappangó indulatok, gyűlöletek, ellentétes érzelmek megkadályozása, „a turáni átok” megsemmisítése ebben a válságos időszakban minden igaz magyar ember érdeke. Aponyi István FKGP öcsödi elnök Guth Sándor FKGP megyei alelnök Az őrző-védő szolgálatról Családom régóta előfizetője a Néplapnak, és remélhetőleg az is marad. így naponta végigolvassuk - különös figyelmet fordítva azokra a cikkekre, olvasói levelekre, amelyek olyan vitára, a véle­mény nyílt színen egyeztetésére invitálnak, mint például a V. K. tol­lából származó, „A védelem-biztonság tudomány” című (január 3.) írás. Ehhez - az érem másik oldalát is láttatva - az alábbi gondola­tokat fűzöm: Nem tudom, V. K. következtetéseit milyen forrásból származ­tatja, de amikor a közbiztonság romlását és a bűncselekmények nö­vekedését „de facto” arra vezeti vissza, hogy megemelték a sza­bálysértési értékhatárt, hozzá nem értéséről tesz bizonyságot. Ne keverjük össze a Büntető törvénykönyvet és a szabálysértési kóde­xet. (Különbséget kell tennünk olyan kategóriák között is, mint pél­dául a vétség, a szabálysértés, a bűnügy.) Abban egyetértek a cikk szerzőjével, hogy a közrend, közbizton­ság milyensége nagymértékben befolyásolja a lakosság hangulatát, csak azt nem értem, hogy írásában, amiből sugárzik a nem rendőr­ségi biztonsági, őrző-védő szervezetekkel szembeni ellenszenve, miért nem ad megoldást, javaslatot; s hogy az őrző-védő szolgála­tokkal szembeni negatív tapasztalatait vajon hol szerezte? Tudja-e, hogy nemcsak az őrző-védő szervezetek jogkörét - mun­kavégzését - veszi körül bizonytalanság, hanem a rendőrségét is? Leáldozóban lévő tisztelt honatyáink felelőtlensége, flegmatikája, hogy nem értek rá a legfontosabb társadalmi törvényiek megújítá­sára, megalkotására. Egy percig sem vehetjük komolyan V. K. azop kijelentését, miszerint Isiért mentsen meg bennünket a'rendőrség és a biztonsági őrök kettős, egyben rivalizáló biztonságától. Az őrző-védő szolgálatosok hatáskörét firtató kérdésére azt mondhatom, hogy törvényességi keretek szabályozzák. Ami a ma­gánvállalkozói „birtokon belüli” hatáskörre vonatkozik, az összes tulajdonosi jog megilleti azt, akit a tulajdonos megbízott, akire jo­gainak egy részét vagy egészét átruházta. Pl. ha egy vendéglátóhe­lyen valaki nem kívánatos, a tulajdonos zokszó nélkül megtagad­hatja a szolgáltatását, a helyiség elhagyására kérheti, végső esetben teremőreivel - kerülve az udvariatlanságot, tettlegességet - ki is ve­zettetheti. Az intézkedésnek jogszabályban foglalt korláta nincs, ki­zárólag etikai. Az őrző-védő szolgálatot fenntartó szervezetekhez egyébként nem lehet az utcáról bekerülni. Az érdeklődők országo­san elismert és a BM által ellenőrzött tematikával rendelkező kép­zésen vesznek részt; a működést érintő jogi ismereteket, védel- met-önvédelmet, fegyverviseletet, alapvetően a hatósági jogkört gyakorló rendőri szervekkel történő együttműködést stb. oktatják, és a sikeres befejezés az alkalmassági feltétel. Tény, hogy az őrző-védő szolgálatoknál is működik egy szerve­zeti hierarchia, ahol a vezetők rendelkeznek annyi szakmai-jogi is­merettel, amely alapján a szolgálatot teljesítő beosztottaknak meg­felelő eligazítással adják ki a feladatot. Ha tetszik, ha nem, barát­kozzunk meg azzal a gondolattal, hogy vannak és lesznek őrző-védő szervek, hiszen alig két éve helyet kaptak a gazdasági te­vékenységek körében; bejegyezhetők a cégbíróságon, és olyan tár­sadalmi igényt elégítenek ki, melyre nincs másfajta szervezet. És nem költségvetésből támogatják őket! Abban egyetértünk, hogy az e területen foglalkoztatottak minden irányú képzettségét, kvalitását növelni kell. M. R. - Szolnok „Hol van már a szép világ?” Sok fiatal számára már csak ez a mondat maradt meg a szol­noki Szabadtéri Színpadról, hi­szen a január 6-i, a „Lelki köz­pont a sétány mellett” című írá­sából egyértelműen kitűnik: többet itt fiatalok nem „tombol­nak” a zene hallatán, diáklá­nyok nem törölgetik könnyes szemeiket egy-egy romantikus szám hallatán. De ne csak a fia­talokról essen szó, hanem az idősebb generációról is, akik szívesen hallgatták a dübürgő hangfalakból felcsendülő nosz­talgikus zenét. Az egyház kárpótlása meg­történt (jogosan), de ki vagy kik kárpótolják Tisza-parti váro­sunk emberét, amikor így is igen szerény kulturált szórako­zási lehetőség biztosított szá­mukra? Netalán aki érintett eb­ben a kérdésben, elegendő szol­gáltatásnak érzi, ha a művelő­dési házakba bepréselik a nyár hevében így is heves fiatalokat? Igaz, erre könnyen lehet mondani: a Tiszaligetben felál­lított színpadon voltak koncer­tek, de ők sem gondolhatják komolyan, hogy az kárpótlás­nak neveznék a Szabadtéri Színpadért? Bennem pedig, aki a harmadik X-hez közeledem, az elmúlt időből a Rapülők nagyszabású szabadtéri kon­certje maradt meg. Nem állí­tom, hogy nem voltak neves együttesek, hogy mást ne említ­sek: a Pa Dö Dö vagy a Széche­nyi István Gimnázium lelkes fi­ataljai által meghívott EDDA. Vagy úgy vannak ezzel a kér­déssel, hogy aki ilyen szórako­zásra vágyik, utazzon át a turis­tákról hemzsegő Abádszalókra vagy ha pénztárcája megengedi, csillogó fővárosunkba? Kíván­csi lennék, vajon mi lenne az eredmény, ha szúrópróbasze­rűen megkérdeznénk szolnoki honfitársainkat, hogy mi a vé­leményük a kérdésről. A szúró­próbát feltétlenül kiemelném, mivel egy átfogó közvéle­mény-kutatás igen költséges lenne a nem éppen gazdag váro­sunknak. Ha mégis lenne egy új szabadtéri színpadra vonatkozó elképzelés, csak én nem tudok róla, úgy fejet hajtok, és elné­zést kérek az érintettekről.- ot ­Expressz - ajánlva Tárcsahangra várva A hallottakról ezúttal jót vagy semmit. Szerencsére csak jót hallot­tam Szolnok telefonhálózatának fej­lesztéséről. Nem tudom, sikerül-e megnyugtatni a várakozókat. Stílu­sosan telefonon beszéltünk e témá­ról D. Kovács Lászlóval, a Matáv Rt. szolnoki üzemvezetőjével. Ám ez eddig csak annyit bizonyít, hogy mindkettőnk munkahelyén működik készülék, szabadok a vonalak. Nem így a Széchenyi-lakótelepi olvasónknál, aki többek kö­zött ezt írta: „Azt szeretném tudni, hogy akik már régóta várnak telefonra, mikor kaphatják meg a készüléket, mert úgy tudom, 1993-ra ígérték.” Á kérdés burkoltan sejteti, hogy ő is azok közé az igénylők közé tartozik, akik már régebben benyújtották kérelmüket a távközlési részvénytársasághoz. A visszafogott hangvételű levél türelmes polgárra vall, de olvasónk a telefonra várás miatt mégsem tudta magában tartani az emiatt érzett bosszúságát. Egyébként a levelet az Orosz György út egyik la­kásában fogalmazták meg. Kérdésére válaszolva megtudtuk, hogy az idén, a második negyedévben a városrész Orosz Gy. úttól nyugatra lévő épülete­iben, lakásaiban négyszáz új telefonvonal lesz, és ha minden igaz, nyáron már telefonszámlát is fizethetnek az érintettek. A kisebb, szórványos bekötések addig is folytatódnak. A fej­lesztés feltétele, hogy üzembe helyezzék azt a kihelyezett köz­pontot - amit találóan „kis házikóként” jelölt meg olvasónk -, ahonnan kiindulnak az épületekhez vezető kábelek. Ezt a léte­sítményt a tervek szerint februárban, legkésőbb márciusban kapcsolják a hálózatra. A szerelők áprilisban keresik fel az igénylőket. Az egész várost érintő hálózatépítés még az idén megkezdő­dik, addig is el kell dönteni, hogy a kivitelezésre benyújtott, tíz­nél is több pályázat közül melyik a legkedvezőbb. A levél tulaj­donképpen a város más körzetéből is érkezhetett volna, jelesül a „Sheftsik-telepről”, hiszen telefonügyben már onnan is megke­restek minket. Arról tájékoztathatjuk olvasóinkat, hogy a város négy pont­ján építenek kihelyezett központot: a Széchenyi-lakótelen, Szandaszőlősön, a déli ipartelepen (közelebbről a temető kör­nyékén) és a Verseghy út térségében érdeklődőknek reményt nyújtva, valamint a a Zagyva-hídon túli családiházas övezetben. A fejlesztés ütemét a távközlési törvény szabja meg. Ez leg­alább tizenöt százalékos szaporulatot - telefonvonal-növeke­dést - ír elő. A megyeszékhelyen ennek kétszeresére lehet szá­mítani. Mi tagadás, van mit pótolni. A távközlési szakemberek a hálózatfejlesztés után, lehetőleg még az idén minden igénylő kérelmének szeretnének eleget tenni. Nem kizárt - fűzik hozzá -, hogy néhány bekötésre csak 1995-ben kerül sor. Az Orosz György úton lakó levélírónk - a Matáv tájékozta­tása szerint - ennél kedvezőbb helyzetben van, a második ne­gyedévben már otthonából tárcsázhat. Q rVüur „Életem legszebb napja volt”-2. Kunhegyesre látogattunk Kunhegyes, 9 óra. A város közepén zászlók, ünnepi ruhába öltözött felnőttek, gyerekek sej­tették, megérkeztünk a Kossuth Úti Általános Iskolához. A sza­bad téren gyülekeztek a tanu­lók, tanáraik, a szülők; a város­lakók boldog kört alkottak a be­járat előtt, és az énekkar ünne­pélyes csendje ölelte magába a hallgatóságot; a közelben Kos­suth Lajost sejtető emléktábla várta méltó leleplezését, aztán nem messze gyülekezett az is­kolában 50 éve végzett „felnőt­tek” csoportja. Lángoló szere­tető, meleg hang szólított meg minket: „Móriak! Kis időtök van, az iskolában igyatok, egye­tek egy falatot!” Aztán ünnepi beszéd, kórus, emlék- tábla-avató, régi diákok köszön-- tése, dísztáviratok sorát hallgat­tam; az iskola zászlajával fiúk, lányok 1848-as öltözetben áll­tak előttünk... Móriaknak így örülni még embert nem láttam, ahogy az iskola igazgatónőjé­nek arcát átfutotta a meleg hála. Janival együtt meghatódtunk. Esőben is végigültem volna a napot, ezért, Kunhegyesen! De többről volt szó! A kivillanó napsugár szárította az embert, a várost, az utakat, másokat is csalogatva az ünneplők közé. A városvezetők szép szavaira, Ju- hászné mondataira figyeltünk, és valamit, 43 évesen, ott értet­tem meg; a fogadtatás gyönyö­rűségében éreztem, hogy az is­meretlen móri asszony leikébe szeretett bele néhány kunhe- gyesi tanár, diák! A program a művelődési házban folytatódott, melynek része volt a Kossuth Lajos és családjának törökországi emig- rációs életét felvillantó törté­nelmi játékom bemutatása. Hogy Kunhegyesre került, nagyban köszönhetem M. Pász­tor József professzor úrnak és azoknak a pedagógusoknak, di­ákoknak, akik összefogásából színre vitték. És ahogy ..„ az volt nekem a kunhegyesi csoda, életem legszebb napja! A da­rabhoz gyönyörű jelmezeket, kiváló díszletet, kitűnő szerep­lőgárdát találtak. Török zeneszó után kezdődött az előadás, és úgy érzem, mindenkit lekötött. Soha nem felejthető pillanatok következtek életemben: megha- tódottságtól könnyes szemek, taps, taps, majd színpadra hív­tak, és gyönyörű virágcsokrot kaptam, amit a színpadra „rále­helő” Kossuth Lajos arcképe fölé helyeztem - emlékül szüle­tésnapjára, az iskola névadó ünnepségére és a Kossuth-darab ősbemutatójára. Drága szereplők, tisztelt ren­dező asszony, kedves igazga­tónő, kedves Lengyelné Marika és a többiek! Kérem, hogy az idén, a gyermeknapon Móron mutassátok be e darabot. Sze­retném, ha Kossuth Lajos halá­lának 100. évfordulóján ezzel ünnepelne együtt Mór és Kun­hegyes. Meleg kézfogások, gratulá­ciók követték egymást. Moso­lyogtam, sírtam, és nem hittem a fogadtatás nagyszerűségében, pedig benne voltunk. Szólt az ünneplés minden mórinak, minden kollégámnak. Majd ün­nepi ebédre kaptunk meghívást, ahol egy mesevilágból léptek elő tarka színpompájával a meg­terített asztalok. Időnként lopva néztünk férjemmel egymásra, és lelki szemeim előtt megjelent nemrég elhunyt apám arca: - Látod, kislányom, érdemes... és a valóság: Juhászné átkarolt, „köszönjük neked, nektek...”, mire halkan válaszoltam, és nektek is, kunhegyesi barátaim! Köszönöm a kunhegyesi cso­dát! Tudjátok, a vidámságot, a melegséget, a jó szíveket kere­sem mindig és mindenhol. Ben­netek megtaláltam! Klein Magda Mór Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom