Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-22 / 18. szám

4 Hirdetés — egészségügy 1994. január 22., szombat Önprivatizáció után - privatizáció előtt Tisztelt Olvasó! 1993. december 31-én zárult le az Állami Vagyonügynökség fennállása óta leg­sikeresebbnek tartott privatizációs program, az önprivatizáció. A technika az egész világon újdonságnak számí­tott. Lényege, hogy az AVÜ pályázat útján kiválasztott tanácsadó cégeket bíz meg a privatizáció lebonyolításával. Ezek feladata: minimális vagyonügy- nökségi segítséget igénybe véve fel­gyorsítani a folyamatot. A két ütemben összesen mintegy 550 vállalatot érintő program keretében 1994. január 4-ig összesen 311 cég többségi tulajdon- részét adták el a szakértők; tulaj­donképpen ezek privatizációja feje­ződött be az előre megszabott ha­táridőig. De mi lesz a többi céggel, azokkal, amelyek még a privatizáció korábbi szakaszában vannak? Erről beszélgettünk Rácz Ernő úrral, az ÁVÜ ügyvezető igazgatóhelyettesével.- Mire számíthatnak azok a cégek, ame­lyeket besoroltak az önprivatizációs prog­ramba, de 1993. december 31-ig nem talál­tak új tulajdonosra?- Az ÁVU igazgató tanácsának döntése szerint azon cégek privatizációját, ame­lyekre már írtak ki pályázatot, de a nyertes még nincs meg, vagy még nem kötöttek vele szerződést, a szakértő befejezheti. Formailag az történik, hogy a szakértő cég kap egy egyedi megbízást az ÁVÜ-től a tranzakció lebonyolítására. Jogai és kö­telességei ugyanazok mint eddig voltak, ezeket továbbra is Keretszerződés II. vagy a Keretszerződés III. szabályozza, attól függően, hogy az adott vállalatot a program első vagy második ütemébe sorolták be. Mintegy 110-120 olyan folyamatban lévő pályázat van, amelyek eredménnyel ke­csegtetnek.- Meddig kell a szakértőknek befejezni a privatizációt?- A végső határidő az egyedi megbízási szerződés aláírásától számított 90 nap, azaz legkésőbb március vége.- Mi történik a többi vállalattal?- Visszakerülnek az ÁVÜ-höz. Ha volt szak­értőjük, akkor az köteles a vállalat összes dokumentumát az elvégzett munkát igazoló jegyzőkönyvvel együtt átadni nekünk. A megmaradt vállalatok több szempontból is- pl. méret, privatizációs lehetőségek - hasonlítanak egymáshoz, ezért tanácsos ezt a kört egyben tartani. A megmaradt kb. 150 vállalatot a PRI-MAN Kft. kezeli tovább úgy, hogy természetesen teljes egészében az ÁVÜ döntési rendszere is érvényesül.- Ezek szerint azok a szakértő cégek, ame­lyek nem jutottak el a privatizációig, nem kapnak semmit a munkájukért?- Az Állami Vagyonügynökségnél ilyen eset ben nincs teljesítmény - azaz privatizációs, illetve állami bevétel -, ezért nem fizetünk. Szó volt erről a szakértők által aláírt ke­retszerződésekben, így a helyzet nem le­het meglepetés a számukra.- Azok a vállalatok, amelyek megmaradtak, valószínűleg nem a legjobbak. El lehet majd őket adni, s egyáltalán milyen cégek­ről van szó?- Ezek a vállalatok nehezen privatizál- hatóak, jellemzően rossz gazdasági hely­zetben vannak, mi azonban bízunk abban, hogy el lehet őket adni. Az ÁVÜ-höz való visszakerülésük pedig olyan új helyzetet teremt, amely lehetővé teszi új konstruk­ciók kialakítását, valamint eddig nem al­kalmazott privatizációs technikák igény­bevételét is. (x)*42473/1 H* Aranyér: az idősek 80 százalékának betegsége Minden életkorban előfordul, a 40-60 évesek - főként az ülő- foglalkozásúak vagy a sokat álldogálók, emelgetők - köré­ben igen gyakori, a 65 fölötti­eknek pedig mintegy 80 száza­lékát utoléri a fájdalmas, kelle­metlen betegség, az aranyér. A közhit szerint gyógyítása csak műtéttel lehetséges - ezt azon­ban kategorikusan cáfolja a specialista, dr. Csatár Éva se­bész-szakorvos. Voltaképp mi is ez a népbe­tegségszámba menő, de sokszor szégyenlősen titkolt elváltozás?- Megértéséhez tudni kell, hogy a végbélnyílástól fölfele, mintegy 4 cm magasságban ar­tériás és vénás érgomolyagok vannak, amelyeknek feladatuk a záróizom működésének segí­tése. E rendszerben pangás kö­vetkezhet be, az említett erek megnyúlnak, a nyálkahártyás borítás elvékonyodik és bevér- zik. Az úgynevezett belső aranyérben - ez szokott vé­rezni - nincs érző idegvégző­dés. A külső, vastagabb bőr­szerű borítása okán, nem vérzik, viszont tele van idegvégződés­sel, ezért nagyon fájdalmas.- Hazánkban már 1968-ban meghonosította Ritter László sebész az akkori Orvostovább­képző Intézetben az operáció nélküli ambulanter kezelést - mondja az orvosasszony, aki maga is az új módszer egyik si­keres folytatója és népszerűsí­tője. Mi a műtét nélküli eljárás lé­nyege?- Ha az elváltozás kezdeti stádiumban van, úgynevezett szklerotizáló, elmeszesítő olda­tot juttatunk az érgomolyagok közé, amelyek ennek hatására „összeesnek” és a széklettel ki­ürülnek. Ha előrehaladottabb szakaszban van a betegség, a külső aranyér tövére speciális műszerrel gumigyűrű-elkötést juttatunk, így az is elhal és 72 órán belül a széklettel távozik. Helyén lencsényi seb marad, amely hámosító kúptól 2 hét alatt meggyógyul. Csak a leg­végső, az úgynevezett IV stádi­umban kell a műtéti gyógy­módhoz folyamodni. A sebészi beavatkozást mel­lőző módszerek semmilyen fáj­dalommal nem járnak?- Gyakorlatilag teljesen fáj­dalmatlanok. A kizáródott aranyér eltávolításánál alkal­mazunk helyi érzéstelenítést. Mivel a kitüremkedett dudor valójában vénatrombózis, egy 3-4 milliméteres metszéssel a vérrögöt eltávolítjuk; a páciens hazamegy s egy hét múlva akár el is felejtheti panaszait. A gyakran előforduló vég- bél-repedést, amely székelés­nél nagy fájdalmat okoz, szin­tén szike nélkül gyógyítjuk: egy speciális „pisztollyal” var­szerű réteggel vonjuk be a sé­rült részt, amely e takaró alatt szépen behámosodik. Ferenczy Europress A TELITALÁLAT: Kuncze Gábor, az SZDSZ miniszterelnök-jelöltje: ,Minden háziasszony pontosan tudja, mennyit költhet, és ha rászorul, mennyit kérhet kölcsön. A háziasszonyok csak ritkán tévednek. Kormá­nyunk számára ugyanez szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult. Az állam hazánkban pazar­ló, adósságai kiismerhetetlenek. Mindez bi­zonytalanná teszi a családok életét. Pedig a taka­rékos és gondoskodó állam segítő kéz a családok számára. Kiszámítható feltételek, tisztes, tervez­hető mindennapok - ez a családi gazdaság alapja.” SZDSZ ^ Főgyógyszerész a medicinapiac változásairól Nehéz búcsú a régi gyógyszerismerösöktől A gyógyszerfronton sokféle változást ígér az idei esztendő. A bejelentett intézkedések kö­zül legvegyesebb fogadtatása annak volt, hogy ez évben két azonos hatású gyógyszer közül a társadalombiztosítás az ol­csóbb beszerzéséhez nyújt tá­mogatást. Érthető a kétely, hi­szen nem szokványos piaci je­lenség, hogy két azonos értékű termék között jókora árdiffe­rencia van.- A magyarázatot, hogy a drágább szer árában a fölfede­zéstől (kutatás, fejlesztés) az újdonság bevezetéséig (promó­ció) befektetett roppant költsé­gek is benne vannak, míg a vé­dettség lejárta után megjelenő „hasonmások”, az úgynevezett generikumok árában ezek már nem szerepelnek, nyilván sokan ismerik - mondja Matejka Zsu­zsa, az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár főgyógyszeré­sze.- Hozzá kell tenni: A generi­kus változatok előnyben része­sítése egybevág a biztosítók ál­talános nemzetközi gyakorlatá­val. Nem a biztosítottak rová­sára akar tehát a tb anyagi ne­hézségein úrrá lenni - bizony­ság erre egyebek közt az, hogy a fixösszegű támogatás rendsze­rét csak akkor alkalmazzuk, ha rendelkezünk a törzskönyvező hatóság szakmai nyilatkozatá­val, miszerint az olcsóbb gyógyszer azonos a drágábbal. Hogy konkrét példákkal érzé­keltessem: egy 1000 forintos eredeti gyógyszerhez, illetve 500 forintos generikumához az eddigi 80 százalék helyett ezen­túl fix 400 forintos támogatást ad a társadalombiztosítás, s mi­vel azonos hatásfokú medici­nákról van szó, így a biztosító is, a beteg is jól jár. A reumások ismert gyógyszeréért, a Volta- renért például eddig 260 forin­tot kellett fizetni; most a vele azonos Diclolenac Pharmage- nért csak 40-et. Összességében a fix támogatásnak ez a rend­szere eddig 80-100, az új évben a legkeresettebb 150 orvosságra terjed ki.- Csakhogy a betegek a régi névben, márkában hisznek, s nehezen válnak meg bevált gyógyszerismerőseiktől.- Magunk is tudjuk, hogy a megszokás, a bizalom névhez kötődik, ezért nélkülözhetetlen a jó értelmű reklám. Elsőként nem is a betegeket, hanem az orvosokat akarjuk a „gyógy­szerváltás” ügyének megnyerni. Ugyanakkor partnerekké sze­retnénk tenni őket az antibioti­kumok minden normális mérté­ket messze túlszárnyaló fo­gyasztásának mérséklésében is. Az 1992-es felhasználás költ­sége 10 milliárd, az 1993-as már több mint 12 milliárd forint volt. Ám hiteles szakvélemé­nyek szerint a fölírt antibioti­kumoknak mintegy a fele fölös­leges. A nyugati országokban a gyerekek nagy hányada nő fel anélkül, hogy ilyet szedett volna - így a kórokozók nem tudnak védettséget szerezni e gyógyszerek ellen. Nálunk vi­szont a mértéktelen fogyasztás miatt már-már az új és újabb szerek is hatástalanok a beteg­ségek leküzdésében. - Visz- szatérve a gyógyszerpiaci válto­zásokra: a mostani áremelés összességében mennyivel ter­heli a lakosságot?- Számításaink szerint 3 mil­liárd forinttal - de mint az elő­zőekből is kitűnik: a tehertöbb- let az orvosok segítségével, a betegek megnyerésével jelenté­kenyen csökkenthető. . Az utóbbi 3 évben hazánkban megkétszereződött a gyógy­szerköltség, e közben tovább romlott a lakosság egészségi ál­lapota. 1993-ban mintegy 50 milliárd volt a gyógyszerkiadás, ez évben 51.5 milliárd a terve­zett keret. Az új módszerek, a betegek és az orvosok felfogá­sának remélt változása nyomán van reális esély arra, hogy ész­szerűbb gazdálkodással és gyógyszerfogyasztással fordu­lat következzék be: mérséklődő gyógyszerfelhasználás mellett javuljon a közegészségügyi helyzet. Ferenczy Europress Dr. fokhagyma a szakvizsgákon is jeleskedik Az utóbbi időben vegyi, kli­nikai és egyéb vizsgálatok sora is igazolta, hogy eleink joggal tartották az átható illatú fűszer- növényt, a fokhagymát a termé­szetben föllelhető egyik legsok­oldalúbb és leghatásosabb gyógszemek. A vegyelemzések szerint a fokhagyma összsúlyá­nak mindössze 1 százaléka az, amely a legfontosabb hatóanya­gokat - köztük illóolajakat, kü­lönböző szulfidokat, A, B1, B2, C vitamint - tartalmazza. A kli­nikai vizsgálatokon pedig bebi­zonyosodott, hogy fokhagyma­készítmények eredményesen alkalmazhatók például a vércu- korszint csökkentésére, gom­bás, gyulladásos betegségek ke­zelésére, a gyomor- és bélrend­szer fertőzéseinek gyógyítására. A természetgyógyászat mindezen túl hatékony vértisztí­tóként, a szervezetet méregtele­nítő gyógynövényként tartja számon. Igen jó hatásfokkal al­kalmazható a torok- és mandu­lagyulladások ellen, a rendet­lenkedő vérnyomás normalizá­lására, az infarktus megelőzé­sére és az erek meszesedésének lassítására is. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a fokhagyma nem egyik napról a másikra gyógyító csodaszer; jótékony hatását csak folyama­tos és rendszeres fogyasztása esetén fejti ki. Ezért általában 3-5 hónapos kúrát célszerű tar­tani; ez idő alatt esténként 1-2 gerezdet kell fogyasztani. FEB

Next

/
Oldalképek
Tartalom