Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
Hortobágy-széli emberek (6. oldal) Gazdaság — Vállalkozás (8., 9. oldal) Tudomány-technika — érdekességek (10. oldal) Az Új Nélap Tiszafüreden (7. oldal) Azt beszélik Zagyvarékason . . . (12. oldal) Hamis 100 márkások A rendőrség eljárást indított D. József 27 éves tiszafüredi lakos ellen, aki kedden éjszaka 10 darab fénymásolással hamisított német 100 márkást adott el H. Tivadar 38 éves helyi lakosnak 60 ezer forintért az Anita presszóban. Tömegsír A Fővárosi Temetkezési Intézet rövidesen méltó módon helyezi örök nyuga- / lomba annak a mintegy 50, eddig még azonosítatlan, többségében fiatalkorú személynek a földi maradványait, amelyekre néhány hónapja bukkantak a pesti Duna-parton egy tömegsírban. A ruhátlanul, egymás mellé helyezett áldozatok vélhetően néhány évtizede, még 1956 előtt kerültek a mésszel kezelt tömegsírba. A koporsókat átszállítják a Farkasréti sírkertbe, ahol majd méltó körülmények között helyezik el a tragikus sorsú áldozatokat. Új kerítés épül Kicserélik a jászárokszállási gimnázium kerítését. A munkát a helyi Mozaik Kft. végzi alvállalkozókkal. Választási Hírlevél Február 28-án jelenik meg a Választási Hírlevél első száma. Amennyiben nagy lesz az érdeklődés, néhány héttel korábban egy nulladik szám is megjelenik. A Választási Hírlevélben minden párt és egyéni jelölt térítésmentesen jelentetheti meg programját, elképzeléseit, reflexióit. Influenzahelyzet Bár az elmúlt héten megnőtt az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, és egyes helyeken tömeges megbetegedések is előfordultak, nincs influenzajárvány még hazánkban. Erről az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezető főorvosa adott tájékoztatást. Időjárás-jelentés Változóan, többnyire erősen felhős idő várható. Többfelé számítani kell párásságra, ködre. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 4, 9 fok között várható. PAPÍR-ÍRÓSZER MÁSOLÓPAPÍROK FAXPAPÍROK LEPORELLÓK HIBAJAVÍTÓK - INDIGÓK FESTÉKKAZETTÁK ÍRÓSZEREK - IRODASZEREK HÁZTARTÁSI PAPÍRÁRUK Py/fcOSN Papír - írószer Nagykereskedés 5000 Szolnok, Tószegi út, a Vegyiművek főbejáratánál! télefon/fax: 56-422-172 »36544/2H» ________ Életre kel a falugazdász-hálózat Szekeres Szabolcs, az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója január 16-ai hatállyal lemondott elnöki tisztségéről - jelentette be Juhász Judit kormányszóvivő. A kabinet úgy határozott: február 3-i ülésén vitatja meg a média- törvény előterjesztését, s február 7-én nyújtja be a dokumentumot az Országgyűlésnek. A kormány elfogadta azt a javaslatot, miszeA napokban lábra kapott hírek igaznak bizonyultak: hivatali vesztegetés alapos gyanújával egy rendőrt tartóztatott le kedden a szolnoki városi bíróság. A szolnoki rendőrkapitányság állományába tartozó tiszthelyettest azzal gyanúsítják, hogy az alvilággal tartott kapcsolatai révén, törvénytelen szolgáltatásaiért bizonyos meg nem engedett előnyöket fogadott el. A rendőrt egyébként már múlt héten pénteken őrizetbe vette a lékkai csökkentsék a munkanélküliek szolidaritási alapjába fizetendő munkaadói járulékot. Elfogadta a kormány azokat a szempontokat is, amelyek alapján kidolgozzák egy új büntető- eljárási törvény tervezetét. A falugazdász-hálózat létrehozásáról, valamint a környezetvédelmi törvény tervezetének haladéktalan benyújtásáról ugyancsak tegnap döntött a kormány. (MTI) Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal szolnoki kirendeltsége. A letartóztatás bizonyára ösz- szefüggésben van azzal a napokban végrehajtott nagyszabású rendőrségi akcióval, amikor „begyűjtötték” a szolnoki „alvilág” prominens személyiségeit. Feltételezhető, hogy a rendőr őrizetbe vételét is - el nem ítélhető módon - a razzia sikere érdekében nem tették közzé korábban a hatóságok. Új optikai szálas távközlési rendszer Nemzetközi telefonos konferenciabeszélgetéssel helyezték üzembe csütörtökön a Trans Europe Line (TEL) optikai távközlési kábelhálózat első vonalát, amelyet nyolc közép- és kelet-európai ország működtet - tájékoztatta a Magyar Távközlési Részvénytársaság csütörtökön az MTI-t. A Matáv a TEL öt alapító tagjának egyike a német, a cseh, a szlovák és a lengyel nemzeti távközlési társaságok mellett. A nemzetközi rendszerhez később kapcsolódott Horvátország, Szlovénia és Románia is. A kábelhálózat megnyitóján Mes- terházy Erika, a Matáv ágazati igazgatója elmondta: a Buda- pest-Prága-Frankfurt-V arsó összeköttetés csütörtöki üzembe helyezése után a TEL az egyik legfontosabb útvonal a Nyugat-Európa felé irányuló távközlési és adatforgalom lebonyolításában. További, idén megnyíló összeköttetéseink Ukrajna, Románia és Szlovénia felé pedig a kelet-nyugati irányú digitális „országutak” megteremtésében játszanak majd kulcsszerepet. (MTI) rint - április 1-jétol - két szazaHivatali vesztegetés miatt Letartóztattak egy rendőrt A szervezet törvénytelen, de hová lett a pénz? Manapság, amikor gomba módra szaporodnak az érdekvédelmi szövetségek, szervezetek, egyesületek, és létrehozataluk feltétele eléggé liberális, szinte óhatatlan, hogy ne történjenek visszaélések. Egy ilyen visszaélés ügyében járta a bíróságokat Horváth Aladár, akit a Túrke- vén alakult Új Érdekvédelmi Cigányszövetség elnökévé választott. A szervezet bejegyzését 1991. augusztus 30-án kérték - tizenkét alapító taggal. Egy hónappal később kérték az egyesület új nevének, az Új Országos Érdekvédelmi Cigányszövetség elnevezésnek a bejegyzését. Közben a szervezetben viták, ellentétek adódtak, és egyik képviselőjük, dr. Gáli Mihály valamint Piroska Zoltán (aki tag sem volt a szervezetben) elnökválasztó közgyűlést hívott ösz- sze. Itt Piroska Zoltánt választották meg elnöknek, és leváltották Horváth Aladárt, a szervezet nevéből pedig törölték az „országos” nevet, így az megint Új Érdekvédelmi Cigányszövetség lett. Ezeket a változtatásokat a megyei bíróság végzésében elismerte. A végzés ellen Horváth Ala- (F oly tatás a 2. oldalon) A Két Tannyelvű Iskoláért Egyesület szolnoki értekezlete '/ Legalizált képzés - jogi garanciákkal Az év első egyesületi értekezletét a szolnoki Varga Katalin Gimnázum igazgatója, Botka Lajosné nyitotta meg. Az ülésen - melyen közel húsz intézmény igazgatója jelent meg - dr. Szüdi János jogász, a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium munkatársa is jelen volt. Az igazgatónő bevezetőjében utalt Kálmán Attila államtitkár tavaly elhangzott egyesületi beszédére, mely szerint „a két tannyelvű képzés a magyar közoktatás szerves részét képezi.” Ennek értelmében tartotta bevezető beszédét is, amelyben elmondta, hogy az év első egyesületi értekezletén a két tannyelvű iskolák jogi helyzetéről, illetve lehetőségeiről cserélnek eszmét. Azt is hozzátette, hogy az iskolák fenntartóján (általában tehát az önkormányzatokon) nagyon sok múlik, hiszen ők döntik el, hogy szükségesnek tartják-e az adott térségben ezt a fajta képzési formát. (Folytatás a 2. oldalon) PAPÍRGYÁRI CAPRICCIO. A szolnoki papírgyár ügye még korántsem zárult le. Az rt. az újraindulással tartja „lázban” az érintetteket, míg a még működő kft. a bizonytalansággal. Ezt csak növeli a jelenleg álló II. gép, s az emiatt elbocsátásra kerülő közel 40 ember helyzete. Ki tudja, hogy például Makai József meddig vizsgálhatja a III. gép végtermékét? (A Szolnoki Papírgyár Kft.-ről készült összeállításunk a 8. oldalon olvasható.) (Fotó: K. É.) Tizenkettőre nőtt a szerda esti taszári baleset áldozatainak száma. Az elmúlt évtizedek példa nélküli súlyos balesetében, melynek során a Dombóvárról Kaposvárra közlekedő menetrend szerinti busz a 61. főúton ütközött egy vaslemezeket szállító pótkocsis Liaz teherautóval, nagy erőkkel folyik a vizsgálat. A szakértők feltételezései szerint a balesetért a teherautó vezetője, a 22 éves Petrenkó Csaba a felelős. A rakomány feltehetően a nem megfelelő rögzítés miatt elmozdult. Több adat utal arra. hogy a pótkocsi még a balesetet megelőzően is többször belengett, a sofőr nem tudta kellően kézben tartani a súlyos szerelvényt. A vontatmány bal első sarka frontálisan ütközött a busszal. Az ütközés következtében a pótkocsiról lezúduló mintegy hattonnányi acéllemez pedig szabályosan szétnyírta a buszt. A járművön harminchármán utaztak, közülük tízen a helyszínen, ketten pedig a kórházba szállítást követően meghaltak. A kaposvári kórházban két súlyos, életveszélyes sérültet és több súlyos sérültet ápolnak még. A teherautó sofőrjét, a 22 éves Petrenkó Csaba mágocsi lakost a rendőrök őrizetbe vették, és a Somogyi Hírlap információja szerint a nagyatádi rendőrkapitányság fogdájába szállították. A vizsgálat szerint a teherkocsi az ütközés pillanatában 85 km/h sebességgel haladt. A tragédiában közrejátszott, hogy a pótkocsi rakománya aránytalanul nehezebb volt, mint a vontatóé. A szakemberek szerint a vezető fáradtságával nem indokolható a tragédia, hiszen Zala- szentgróton a vaslemezek egy részét lerakta, és pihent is, valamint útközben még vacsorázni is megállt. A kamion sofőrje fél éve vezet ilyen típusú járműszerelvényt. A katasztrófát követően egy székesfehérvári nagygyűlésről Kaposvárra sietett Kónya Imre belügyminiszter és Jávor András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára. A belügyminiszter soron kívül előléptette a busztragédia két rendőráldozatát, akik éppen szolgálatba indultak volna. A tragédia egyik túlélőjét, Mincér Józsefet a részletekről kérdeztük. Mint mondta, a buszban leghátul ült, középen, de előre szokott ülni, a sofőr mögé. Most azonban két idős nénit maga elé engedett, és ők elfoglalták a helyét. Udvariasságának köszönheti életét... Gyorsabb adatszolgáltatás Égi csatorna az ÁVÜ-vel A tájékoztatás egy új formáját vezetik be a napokban az Állami Vagyonügynökség szolnoki ügyfélszolgálati irodájában. A Technika Háza földszintjére olyan TeleData Cast számítógéprendszert telepítettek, amely az ÁVÜ értékesítéseiről a jelenleginél jóval gyorsabb, célzottabb, pontosabb híreket közvetít. Az információkat a nyomtatott és az elektronikus sajtón, valamint az MTESZ-en keresztül eddig is meg lehetett - naponta - szerezni. Az ügyfél- szolgálati iroda rendszeresen kapott számítógéplemezeket, amelyek az érdeklődők számára leglényegesebb adatokat tartalmazták. Az információk továbbításának sebessége nehezen tudott lépést tartani a piac követelményeivel. A lemezre vitt adatokat ellenőrizni kell, postázásuk is időveszteséggel jár. Különösebben nem kell bizonygatni manapság az órák, a percek súlyát az üzleti életben, mégis tanulságos a gyógyszer- tárak privatizációja. Az ÁVÜ igazgatótanácsának ezzel kapcsolatos döntéséről a lapok reggel tájékoztatták az olvasókat. A legfrissebbek már reggel kíváncsiak voltak rá: hol, mekkora területen, milyen értékben, hány alkalmazottal és kitől lehet megvásárolni őket. Szerencsére a vagyonügynökség még a döntés után megküldte telefaxon a határozatot. A korán kelők már reggel nyolckor érdeklődtek. A Pick részvényeit például két óra alatt, elkapkodták. Aki késett, vesztett. Az új rendszer szinte a változásokkal egy időben közli, mely cég talált gazdára. Akkor is lekerül a listáról a megpályáztatott vállalat, ha lejárt a pályázati idő. - Az antenna segítségével napra, sőt percre kész információkkal szolgálunk az ügyfeleknek - tájékoztat Pelikán Lajos ügyvezető titkár, irodavezető. Az országos telepítési terv szerint várhatóan január 27-től működik a rendszer. A napokban beszámoltunk arról, hogy a tavasszal beindul egy új hitelforma, a Kisbefektetők Részvényvásárlási Programja (KRP). A számítógépes rendszer alkalmas arra, hogy azonnal kövesse a részvénypiac alakulását. A KRP annyira időérzékeny, hogy itt nem lehet halogatni. Gyorsaság ide, tájékoztatás oda, feltűnő, hogy milyen kevesen áldoznak - valamivel több mint száz forintot - arra, hogy a Privatizációs Füzetek című sorozatból egyet-egyet megvegyenek. Alapismeretek nélkül pedig hiába jönnek gyorsan a hírek.