Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-30 / 304. szám

1993. december 30., csütörtök Sport 11 Kosárlabda, Országos Ifjúsági Kupa Kézilabda Győzelemmel ünnepeltek a hazaiak Az kosaras-utánpótlás „leg­idősebb” korosztálya került sorra kedden és szerdán, hiszen az Országos Ifjúsági Kupa selej­tező küzdelmei zajlottak a szol­noki Olaj-csarnokban, Fortuna nem kedvezett sorso­láskor a piros-fekete fiatalok­nak, hiszen igen erős csoportba kerültek. Rajtuk kívül a Video­ton, a PVSK és a Hódmezővá­sárhely gárdája viaskodott a to­vábbjutásért. Kedden délután a hazaiak nyitották a sort, a pécsiekkel játszottak. Az első játékrészben még a mecsekalji együttes állt jobban, a folytatásban azonban a szolnokiak nyolc ponttal meg­léptek. Sajnos a hajrára ez az előny „elolvadt”, és csak a hosszabbításban tudott felülke­rekedni ellenfelén az Olajbá­nyász (76-72). A nap másik ta­lálkozóján a Videoton sima mérkőzésen 86-61-re verte a Hódmezővásárhelyt. Másnap is a hazaiak keltek legkorábban. A csongrádiak könnyű reggelinek bizonyultak. Fehérváriék végig vezetve, megérdemelten nyerték 45-58-ra a mérkőzést. Ezután a PVSK is magabiztosan verte a fehérváriakat (68-74), akikre ebéd után a Szolnok várt. Óriási csatában eleinte a Videoton tar­totta előnyét, ám végül a haza­iak diadalmaskodtak egyetlen ponttal (60-59), elsősorban ki­tűnő csapatjátékuknak köszön­hetően. Igaz, a hét játékossal érkező Videotonból az utolsó percre csupán négyen maradtak, ám az Olajbányász is nélkülözni kényszerült Erdei Józsefet, aki­­nek'a Hódmezővásárhely elleni találkozón sérült meg a bokája. A zárómérkőzésen a PVSK és a Hódmezővásárhely együttese csapott össze. A jóval képzet­tebb dunántúliak megérdemel­ten nyertek 88-74-re. Ezzel az Olajbányász veret­lenül jutott tovább az áprilisi döntőbe, amelyet Esztergomban rendeznek. A további sorrend: PVSK, Videoton. Hódmezővá­sárhely. A tomagyőztes hazai csapat névsora: Katona Miklós, Ihász Péter, Erdei József, Mérész Csaba, Tasnádi Attila, Ferenczi Tamás, Boldizsár Ferenc, Gu­lyás Csaba, Bódi Ferenc, Fe­hérvári Gergely, Hegedűs Gá­bor, Barsi Gábor. Edző: Tapodi László. SZS Óriási küzdelem jellemezte a mérkőzéseket Asztalitenisz BurCSát Pingpongos előszilveszter felmentették Kedden éjszakába nyúlt a felnőttek versenye a XII. Szil­veszter Kupán, melyet a Fidesz támogatott. A megye összes él­vonalbeli játékosa asztalhoz lé­pett, sőt, egykori szolnoki aszta­liteniszezők is beálltak a sorba, így például a jelenleg Hajdú­szoboszlót erősítő Molnár László, aki, ha már elindult, nemes egyszerűséggel meg is nyerte a férfi egyénit. Egykori csapattársát, Csiszár Csabát A „játékosok piaca” jellemző a japán futballra, amely most zárta le a profibajnokság első évét. Rövid idő alatt óriási nép­szerűségre tett szert a sportág, és ennek köszönhetően a játé­kosok 25-30 százalékkal is nö­velhetik szerződéseik megújítá­sakor fizetéseiket. A csapatok szerepléséhez nyújtott hozzájá­rulás és a játékosok népszerű­sége az a szempont, amelyet a klubok a milliós összegek kifi­zetésekor szem előtt tartanak, amellett persze, hogy mérlege­lik az egyesületek költségveté­sének helyzetét. Bár Japánban nem hozzák nyilvánosságra a külföldi labdarúgókkal kötött szerződések részleteit, kiszivár­gott, hogy Gary Lineker, a Na­verte a döntőben. A női döntő­ben a volános Farkas és a tiszás Fancsali találkozott, előbbi örülhetett a végén. Az egyénik után a párosok következtek. A hölgyeknél a Farkas-Bozsó ket­tős, míg a férfiaknál a Sku­­mát-Faragó duó győzött, a ve­gyes párost pedig Balatoni és Farkas nyerte. A végére marad­tak az „idősebb urak”. A 40 év felettiek között Gulyás Vince bizonyult legjobbnak. gojai Delfinek játékosa, aki az 1986. évi vb góllövőlistájának élén állt, 3 millió dolláros szer­ződést írt alá; a brazil Zico, va­lamint az argentin Ramon Diaz pedig 1-1 millió dolláros bérrel futballozik Japánban. Peches­nek mondhatja magát a gól­gyártó és rendkívüli népszerű­ségnek örvendő brazil Alcindo Sartori, aki 200 ezer dollárral kénytelen beérni jövőre is, ugyanis két évre írt alá klubjá­nál, a Kasimai Szarvasoknál. Az egymillió dollárnál nagyobb összeget kialkudó játékosok száma - mint mondják - jövőre tíz fölött lesz a japán profiligá­ban, míg a tavalyi induláskor mindössze két játékos tudta megszerezni ezt az összeget. A Nyíregyházi FC NB Il-es labdarúgócsapatának kispadján a teremlabdarúgó-bajnokság döntőjén nem Burcsa Győző, hanem a két pályaedző, Cze­­czeli Károly és Gáspár László ül. Cséke György, a klub titkára elmondta: a sokszoros váloga­tott, Franciaországban is profis­­kodott egykori kaposvári és székesfehérvári játékos, Burcsa Győző edzőt a vezetés felmen­tette a munkavégzés alól. Az ok: az NB I-ből tavasszal kiesett nyírségi gárda gyenge bajnoki szereplése, a II. osztályban csak a kilencedik helyen áll az együt­tes. Burcsa utódjának megtalá­lására több edzővel tárgyalnak a nyíregyháziak. Bendó Csaba a válogatottban A csoportjában pillanatnyilag éllovas magyar férfi kézilab­da-válogatott január 5-én, szer­dán 17 órakor Komlón a szlovén nemzeti együttessel vívja utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét. Káló Sándor szövetségi kapitány e hét keddjén és szerdáján a fő­városban tartott foglalkozásokat meghívottjainak, akik közül csak a kapus Szathmári János képviseli az idegenlégiósokat. Bendó Csaba személyében a Szolnoki Olajbányász is képvi­selteti magát a legjobbak közt. A húszas keret névsora: Szath­mári János, Fekete Róbert, Nagy Zoltán - kapusok, Éles József, Csoknyai István, Török Lajos, Gyurka János, Zsigmond György, Pásztor István, Gulyás István, Sótonyi László, Sándor István, Mezei Richárd, Kertész Balázs, Kiss István, Németh Zol­tán, Bendó Csaba, Mohácsi Ár­pád, Bécsi János, Cseh Zsolt - mezőnyjátékosok. A kerettagok a hétközi edzések után vasárnap este találkoznak, a szakvezető akkora kijelöli azt a tizenhat já­tékost, akire számít. Lesskó lendülete a vegyes páros harmadik helyét jelentette Milliomos futballisták Japánban Danyi, Molnár, Vozár? Vagy valaki más? Átlövőt keres az Olajbányász Gondban van az Olajbányász kézilabda-szakosztálya. A nyá­ron igazolt, rendkívül tehetsé­ges Fenyő Kálmán súlyos térd­sérülését követően a piros-fe­kete egyesület a balátlövőposz­ton jelenleg nem rendelkezik azonnal bevethető, NB I-es ru­tinnal bíró, jobbkezes játékos­sal. A hiány pótlására mindent elkövetnek a szolnoki szakveze­tők, ám ennek ellenére külön­féle mendemondák ütötték fel fejüket a Tisza-parti városban. Egyik legékesebb példája az egykori olajos kedvenc, Danyi Tiborhoz kapcsolódik. A kívül­állók számára a legkézenfek­vőbb megoldásnak az tűnne, ha az első osztályú bajnokság befe­jezéséig visszatérne anyaegye­sületéhez, majd a szezon után újra a Törökszentmiklós mezét öltené magára. A dolog azon­ban mégsem ilyen egyszerű, s erről Horváth József, a kézi­labda-szakosztály technikai ve­zetője adott felvilágosítást.- Sajnos a versenykiírás tar­talmaz olyan megkötéseket, ami miatt ez az út nem járható. Egy játékos ugyanis azonos bajnok­ságban csupán maximum két' alkalommal kaphat játékenge­délyt az NB-s osztályokban. (Az NB 1-ben ott is csak a 21 .fordu­lóig.) Minden szezon megkez­dése előtt a csapatok saját játé­kosaik számára kikérik az első engedélyt. Amennyiben valame­lyik kézilabdását kölcsönadja egy szakosztály, úgy az új egye­sület a második engedély meg­kérésére kényszerül. Ettől kezdve viszont ez a játékos csak a következő bajnokságban tér­het vissza a kölcsönadó klub­hoz. Ezek szerint, ha Danyi Tibi kisegítene minket a tavaszi haj­rában, kiesne a bajnoki címre pályázó Törökszentmiklós csa­patából. Nélküle pedig lényege­sen kisebb lenne az esélye a TSE-nek az elsőség megszerzé­sére. Nem szeretnénk, ha az esetleges kudarcért minket okolnának a szomszéd város sportbarátai.- Természetesen tudjuk, hogy valamilyen megoldást minden­féleképpen találnunk kell, hi­szen számottevő balátlövő nél­kül gondba kerülhetünk. Felöt­lött a gondolat, hogy Molnár Gábort visszaigazoljuk Siklós­ról, de egyesülete őt sem tudja nélkülözni az NB 1/B hajrájá­ban. Másfél éve tőlünk szerző­dött Spanyolországba Vozár Ti­bor, aki az elmúlt hónapban ha­zatért. Igazolása szerint - mivel nem töltötte ki a kétéves külföldi Horváth József ráncai szaporodtak a napokban szereplését - a mi játékosunk, de ő Dunaújvárosban szeretné folytatni pályafutását. Vele is folynak még a tárgyalások. Ta­pogatózunk külföldi kézisek iránt, de az az igazság, hogy a jobbak már mind az orosz, mind a román bajnokságokból elszer­ződtek. Körülbelül három hét áll még a rendelkezésünkre, hogy a megfelelő megoldást megtaláljuk, így nagy valószí­nűséggel a szilvesztert is tár­gyalásokkal fogjuk tölteni. (Géléi) Autósport A leggyorsabb Lada tulajdonosa Nyilván kedves olvasóink is észrevették, az elmúlt eszten­dőkben egyre nagyobb terjede­lemben foglalkoztunk a techni­kai sportokkal, különösen az au­tóversenyzéssel. Nem véletlen, hiszen megyénkben is gomba módra szaporodtak a különféle ügyességi és túrafutamok, ahol mindig feltűnt egy-egy fiatal te­hetség. Az Orosz-Szaniszló ra­lipáros bajnoki címe után egyre gyakrabban találkozhattak Pin­tér Csaba, illetve alkalmanként egy, a kívülállók számára még ismeretlennek tűnő fiatalember, Gáspár István nevével. A 24 éves „pilóta” 4 éve került a kör­forgásba. Természetesen előtte végigjárta a szamárlétrát, azaz szervizelőként kezdte, majd méltányossági alapon licenchez jutott. Ez azt jelentette, hogy egy év alatt a szövetség által meghatározott minimumpont­számot el kellett érnie, külön­ben megvonták volna engedé­lyét. Élete első hegyi versenyén, Parádsasváron olyan jól szere­pelt öreg, 21 éves(!) Éadájával, hogy már akkor bebiztosította jövő évi „jogosítványát” is. A következő esztendőben a saját maga - illetve barátai - ál­tal épített autóval a négyfuta­­mos hegyi bajnokságban ka­tegóriája ötödik helyén vég­zett. 1993-ra összegyűlt annyi pénze, hogy az előrelépéshez feltétlenül szükséges új autót megvehesse. Természetesen Magyarország leggyorsabb La­dáját - az egykori Ádám Zoli-féle fekete csodát - nem adták ingyen, de a Szászakku támogatásával sikerült szert tenni rá. A hat tervezett futam­ból ötöt rendeztek meg az idén. Ebből az első kettőt a Hungaro­­ringen, mely egyben a Duna- Alpok Kupa versenysorozatba is beszámított. A magyar baj­noki futamokon mindkétszer a második helyre futott be Gás­pár István, s a nemzetközi me­zőnyben is a harmadiknak rangsorolták. A sikeren felbuz­dulva a szlovákiai Dobsinán tervezte következő indulását Gazsi, ám szereplését olyany­­nyira nem kísérte szerencse, hogy motorhiba miatt a hátra­lévő két bajnokin sem tudott rajthoz állni. Elkeseredve még­­sincs, hiszen új autója - mely lassan a Nyitrai-féle garázs felé veszi útját - biztosíték lehet a jövő évi előrelépéshez. (G. J.) A hírügynökségek érdekes esetről, szerelmi románcról ad­nak hírt, de rögtön felteszik a kérdést: ez a love story vajon hírlapi kacsa, vagy van benne némi valóság? S hogy miért foglalkoznak a világ nagy hír­­ügynökségei - AP, AFP, APA - két fiatal „kapcsolatával”? Mert az egyik fél nem más, mint a világhírű jugoszláv teniszező, Szeles Mónika. A német Bild arról ad hírt, hogy Szeles Mónika (20) ro­mantikus leveleket, illetve fa­xokat vált a német Carlsten Ma­­lessával. A karácsonyi ünnepek alkalmából is köszöntötték egymást, sőt, a Bild tudomása szerint a 26 éves diák gyűrűt küldött ajándékba Mónikának. „Ez szerelem?” - kérdezi a lap. A kapcsolat érdekessége, hogy Malessa Mónika megmentőjé­­nek nevezhető, ugyanis ő volt az, aki április 30-án, a tenisze­zőnő ellen Hamburgban elköve­tett merényletkor rávetette ma­gát a támadóra. A Bild azt is megjegyzi, hogy kettejük között nehezen képzel­hető el kapcsolat, hiszen túl messze vannak egymástól. FOCIGÁLA A RÁKÓCZIFALVI SPORTCSARNOKBAN. Tegnap délután négy csapat részvételével Telegráf Kupát rendeztek Rákóczifalván, a helyi vállalkozók, a Fidesz, a térségi polgármesterek és az újságírók csapatai között. Bíró Árpád, a sportcsarnok igazgatójának megnyitó szavai után megkezdődtek a mérkőzések. Felvételünkön a csapatok, valamint az újságírók és polgármesterek küzdelme látható. (- barna -) Románc a megmentövei?

Next

/
Oldalképek
Tartalom