Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-31 / 305. szám
G OJVPLJZÖ Reszelő Egykedvűen ülök az autóban, nézelődöm, várom, hogy társam fizessen a benzinkút pénztáránál. Egyszer csak egy nagy kalapos férfira leszek figyelmes, aki izgatottan le-fel rohangál az .,ahova a király is gyalog jár” bejárata előtt. Olykor megrázogatja a kilincset, aztán tovább folytatja a szaladgálást. Az aj-Pm sorry tón öles betűkkel ott virít a felirat: A kulcs a pénztárban átvehető. Emberünk, úgy látszik, nem lát, vagy olvasni nem tud, mert nem veszi észre. Csak futkos ide-oda, ide-oda egyre gyorsuló ütemben.- Úristen! - villan agyamba Válóperben Egy gömb - két gömb A férj két házasságán már „túl van”. Bíró: - Korábbi házasságait miért bontotta fel a bíróság? Férj: - Az elsőt azért, mert ittam! Bíró: - És a másodikat? Férj: - Azért, mert nőztem! Bíró: - És most ön szerint miért akar a felesége öntől elválni? Férj: - Azért, mert már „nőzni” sem tudok! Dr. Mosonyi Csaba Öngyilkos pezsgő és egyebek Néha-néha az az érzésem, hogy ez a ház nem is a mi családias kis fészkünk ..., inkább elmeklinika. Elfekvő. Ugye itt volt a karácsony. Izgatottan készültünk, eldugtuk az ajándékokat, mert hát a meglepetés ... ! Meglepetés. Az! Úgy vegyen az ember lánya élete párjának karórát, kvarcot, hogy az óránként kötelességtudóan kettőt pittyentő szerkezet hangjára, mint éber vad kapja fel fejét kedvesünk, mondván: „Mi volt ez?” Mi pedig ingatjuk a fejünket, hogy már hallucinál is? Hiszen mi aztán semmit nem hallottunk. Másnap reggel aztán persze kiderül, hogy nem csak pittyent az álnok ajándék a bugyik közötti tuti dugihelyen, hanem ébresztőt is trombitál - naná, hogy Bíróságon Idős nénit tanúként hallgat meg a bíróság egy peres ügyben. A bíró felveszi a néni személyi adatait. Megkérdezi:- Asszonyom, mi az ön foglalkozása?- Özvegy. Dr. Mosonyi Csaba hajnali fél egykor -, a férjem fülébe természetesen, hiszen én édesdeden aludtam. Ennyit a meglepiről. De szóba hozhatnám a hűtőbe dugott pezsgő öngyilkos akcióját is. Kellemes a hangulat, összea fa alatt. Marha [lés. Szent ég, itt lőyverkezve rontunk szobából: párom harciasán szorítja a széklábat, ami akkor amikor a macska ijedtében-nagyot ugorva rádöntötte a yfát. Én jobb híján a macskát szorongatva lépdelik hősöm után. Mint későb kiderül, merőben feleslegesen, hiszen csak a pezsgő nyitotta ki magát a fridzsiben. Ennyi adatott meg ez évre. De lesz jövőre is karácsony! Cs. Csáti Réka Percze Miklós: Gondűző ríműzés Gépemet, az írót, püfölöm mérgesen Olvashatóan, bár nincs benne értelem Ne mondd, ki nézed, hogy írója réveteg Delíriumban, skizofrén kéjbeteg Űzött pihent agy, IQ-ban károsult Zűrzavarához sötétség párosult Őrült, ki idejét ilyenre szenteli Mentségem lehet, hogy rímelnek végei Herceg(nő)! Ki írhatta ezt, találd no ki Ha nem megy, hát mondom, én, a Miki A rím kedvéért írom így, no jó Hisz’ rég Miklós már ez a vén bohó Remélem, számodra az sem lesz ámulat Hogy újságba kerülhet eme kábulat Vers lenne, hidd el ez, s nem mese Tán’ pénzt is ad érte Cseh Emese P. S.: A szilveszteri Gondűző Ha versemmel lesz fényűző Kérem majd tőled, nem titkosan Béremet főnököm, biztosan! Aj, be szépen trombitálnak Csődbe ment cégek privatizációja - avagy tepsilesen a halastóban A kishalak megeszik a nagyhalat - ha azt előtte agyonütötték. Sz. I. Nem ez a hivatalos neve, de így ismerik Kunhegyes-szerte, hiszen hegedűszólói reszelésbe mennek át. Ennek részben az az oka, hogy őkelme nem végzett zeneművészeti főiskolát, és ami nem mellékes, utálja a vizet, mert, a szavaival élve, az itt is fertőzött. Hajdanában velem is járt, sőt megvárt, mert ragaszkodó természete miatt az elsőt kétszer ismételte. Édesapja ezek után elég a tudományokból jelszó alapján kivette. Ha hazamegyek Hegyesre, olykor összefutok vele. így volt ez tavasszal is.- Jaj, Miklóskám, eszem a lelked, de jót olvastam tűled!- Nehezen hiszem, Reszelő, mert egy hete még nem ismerted a betűket.- No, nem is én, az onokám, az a kis fekete. De még meg is könnyeztem.- Ne dicsérj tovább Reszelő, Kontra, rekontra gondűzés Számtalanszor beigazolódik, hogy legnagyobb dramaturg maga az élet. * * * A '93-as év örök hiátusa marad számomra, hogy nem tudtam eleget tenni egy asszony drámai hangú, kétségbeesett kérésének. Miután egy alkalommal hazatértem, ez a szöveg várt telefonom üzenetrögzítőjén: „ .. .-né kereste, jó lenne, ha kijönne, nagyon komoly problémáim vannak.” A peches asszony rámondta a nevét a sípjelre, ennek következtében esélyt sem adott számomra, hogy megpróbálhassam elűzni a gondjait. Azóta is barkochbázok magamban: vajh’ rosszabbra, avagy jobbra fordult-e sorsa - hangja alapján - ismeretlen telefonálómnak? Az alábbi megtörtént eset viszont valódi gondűző, önfeledt perceket, hangos derültséget váltott ki több mint száz jelenlévőből. Vidéki kisvárosunk nyilvános önkormányzati ülésére mintegy tíz perc késéssel érkezett az egyik jól megtermett képviselő. A nagyterem közepén U alakban elrendezett asztalok körül ültek a höiatyák, mindössze egy szék volt középen üresen. Megjött az emberünk, gyorsan helyet is foglalt. . .a szék helyett a földön, miután az nagy reccsenéseic közepette esett alkotóelemeire - úgymint lábak, ülőke - szanaszét alatta. Volt a hallgatóság között, aki még hosszú percek után is fel-felhahotázott a látott komikus jelenet hatására. ^ S. Cs. J. Álló sor (balról jobbra): Cs. Csáti Réka, Szabados Krisztina, dr. Mosonyi Csaba. Guggolnak: Csirke József, Szabó Irén, Cseh Emese, Orsós Tibor, Szurmav Zoltán. Fekvő: D. Szabó Miklós (Lásd az üvegen lévő képet!) inkább mondd meg, mit innál?- Ismersz engem, rumot, pedig soha nem vótam tengerész.- Tudom, a vizet se szereted. Sajnos én nem bírom a rumot.- Mán azt se? Kedves komám, akkor neked nem sok lehet hátra. Aki a rumot se bírja, ott aligha segít az orvos .. . Széttárom a kezem, ez van. Belenyúlok a zsebbe, és odaadok neki egy százast. Hálálkodik, majd megadja. Ha nem itt, a földön, majd a mennyországban. Ott vár a főkapunál. Merthogy ő is beteg, nem megy már a rum se úgy, mint fénykorában. Lehet - közli velem -, hogy nem sok van már neki sem hátra. Hiába no, van, aki a rumtól hal meg, van, aki meg azért, mert nem issza. A végállomás ugyanaz: ugye, Reszelő? Legalábbis az indoklásod szerint... - D. Szabó -Vigyázz! Hajdanán, egy mozifilm legfeszültebb helyzetét egy korosodó hölgy oldotta fel. (Már korábban figyeltem rá, mert széke régóta recsegett.) Ekkor ő - hogy segítsen a főhősnek - elsikította magát: vigyázz! A mozi közönsége erre, és csak erre a kiélezett pillanatra légpárnát képezett a széklapok és az ülepek közé, majd minden elsimult. Azt hiszem, az Ördögűző című film volt, ahol, mint tudjuk, úgy forgott a megszállott lány feje, mint a zongoraszék. A múlt hét végén hasonló élményt éltem át. Csak ezúttal három részben izgulhattam. A film címe az Apa leszek volt. Az első rész simán ment. Azt nem láttam. A második felvonásból már kiderült, hogy azért vannak még mély érzésű emberek. Élete legféltettebb kincse, meg akarja tudni, mi nyomja párja lelkét, de Eros nem árulhatja el a titkot. Látszott is, mekkora teher feküdt a szívén. Ezekben a pillanatokban az ember - oda sem figyelve - kezébe ragad egy naspolyát, és várja, mi történik. Várhat is. A szerelem istene nem árulja el titkát. Közben halomra lőnek sok kék borostás, göndör hajú és bajuszos embert. És ismét, mint hajdanán, elérkezett a pillanat. De most már én mondtam: vigyázz! Egy pillanatra, csak erre a pillanatra légpárnát képezhettünk volna a székek között. De nem: ekkor lett vége a második résznek. A harmadik fejezetben - a jó tanácsok ellenére - tovább hallgat Rimini Amora. A kalandok folytatódnak. Közben nálunk elfogytak a karácsonyi csipegetnivalók. Ahogy mondani szokás, pattanásig feszül a húr - egyébként is Ámorról van szó - *, és Eros megtalálja párját. Nem megmondtam, hogy vigyázz! Szurmay hirtelen - és ha külföldi? Ugrok ki a kocsiból, szaporázom léptem a kalapos felé, de mire odaérek, csak megkövültén áll, és látom elkéstem a segítséggel. — I’m sorry - motyogom.- Én is - válaszolja, és araszolgatva elindul járműve felé. Cseh Emese
