Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-29 / 303. szám
1993. december 29., szerda Képriport 9 Kéregető gyerekek a határnál Vajon jut-e kenyér? - Ingyenjeggyel várakozók sora Több a lovas kocsi, mint az autóbusz a szabadkai utcán Egy sodrás dohány - dekára is mérik Szén nincs (a harcok miatt), a faszén megfizethetetlen Hétköznapi küzdelmek A volt Jugoszláviában harmadik éve tart a háború, s most már nem csak a katonák harcolnak. Nők és férfiak, gyerekek és idősek egyaránt küzdenek az életben maradásért, ami gyógyszer, élelem és tüzelő nékül nem is olyan könnyű! A Vajdaságban nincs tűzharc, s a VDMK jóvoltából a fiatalokat sem viszik már el a tűzvonalba. A háborús helyzet mégis rányomja bélyegét a hétköznapokra. Az elmúlt héten segélyszállítmánnyal Szabadkán jártam. A város igen csendes volt. Benzin híján ugyanis leállt a forgalom. Az autóbuszok is csak napi négy órát közlekednek reggel és délután. Az egyik üzlet előtt hatalmas tömeg állt, abban bízva, hogy élelmiszerjegyeiket kenyérre, mosóporra válthatják. Odébb a piacon szinte minden kapható: a szarvasi rizstől az orosz vodkán át, a román kézimunkáig. Az ott élők számára csillagászati áron és leginkább forintért vagy márkáért. A dinárt nem szívesen veszik át, mert másnapra már a felét sem éri. A 25 dkg-os margarint például 20 milliárd dinárért, 60 forintért vagy 1 márkáért kínálták. A 20 milliárd körüli nyugdíjból, a 40 milliárd dináros fizetésből nem lehet megélni, ezért ki-ki eladogatja az értékeit, vagy feketézik. Míg a segélyszállítmány kirakodása tartott, sok arra járó megállt a kis utcában, szorongva tudakolták, vajon kaphatnának-e ők is belőle? Keserves volt nemet mondani. A félórás szabad időt kihasználva elindultam a főtér felé, hogy megnézzem s megörökítsem, milyen arra az élet. Az üres benzinkút teljes ellentétben állt a műanyag kannából, kólásüvegből benzint árulók hosszú sorával, ezért lefényképeztem. Felbőszítve ezzel a benzinkutas hölgyet, aki kirohanva, szerb szóáradatot zúdított rám, s dokumentumot követelt. Szemmel láthatóan nem értette, amit magyarul mondtam neki, s az újságíró-igazolványomat nemcsak nézni akarta, de el is akarta venni! Mivel nem adtam, még dühösebb lett, a fülkéje felé tuszkolt, a milíciát emlegette, majd telefonált. Egészen elképedtem, mikor a telefont letéve magyarul közölte, hogy tilos a benzinkutat fényképezni, és mindjárt itt lesz a rendőrség. Gondoltam, legalább gyorsan tisztázódik a félreértés. Nem így történt. A milícia jó fél órát váratott magára, majd a honleány szerb szóáradatát végighallgatva elvették az útlevelem, s beszállítottak a rendőrségre, ahol úgy tűnt, senki sem beszél magyarul. Ide-oda vezetgettek, várakoztattak (mintha nem tudták volna, mit is kezdjenek velem), míg végül több mint egy óra múlva két civil ruhás úr alaposan kikérdezett. Többek között arra is kíváncsiak voltak: tudom-e, hogyan kell külföldön viselkedni, és tisztában vagyok-e azzal, mit követtem el? Mondtam, hogy semmit, a benzinkúton nem volt „Fényképezni tilos” tábla, és nem hiszem, hogy ez máshol külföldön tilos lenne. Végül úgy döntöttek, elmehetek - ők sem tudták, tilos-e a benzinkutat fényképezni vagy sem -, s autót szerezve (ami nekik sem könnyű) vissza is vittek az autóbuszomhoz. Flazafelé azon gondolkodtam, hogy egy-egy ostoba, rosszindulatú ember mennyi gondot, bosszúságot, bajt okozhat. De szerencsére ők vannak kevesebben! A többség - legyen az szerb, horvát vagy magyar - jól megfér egymással, s az a céljuk, hogy békében éljenek, s ezért vívják hétköznapi küzdelmeiket. -korényi-Kézimunkák Romániából Üres a benzinkút így olcsóbb! Zsírolvasztás az Iparosok Klubjánál A benzint műanyag kannákból töltögetik a főutcán Ritkán érkezik mosópor, sokan még a szeptemberi jegyeiket sem tudták beváltani
