Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-27 / 301. szám

1993. december 27., hétfő Sport 9 11; 5; 4; 2; 109-85; 14 Farkasok lesznek a Wolf-gyerekek? Egyelőre még nem tudni, de annyi bizonyos, a szolnoki vízi­labdázók tavasszal több pontot szeretnének begyűjteni a „ve­rembe”, mint amennyit az ősz folyamán sikerült. A feleimben hátulról visszafelé haladva a 14-es jelzi a pontszámot, amely éppen kettővel kevesebb a ter­vezettnél. Ha az álmok valóra váltak volna, a rövid téli pihe­nőt akár a dobogón is tölthetnék Bodrogiék. Következik a sor­ban a gólkülönbség, majd a ve­reségek (2) és a döntetlenek száma, aztán a győzelmeké (5), valamint a lejátszott mérkőzé­seké. Wolf Péter (41 esztendős) személyében vadonatúj szakve­zetőt „igazolt” az Elektrosoft SE a nyáron. A jönköpingi Eu­­rópa-bajnok (’77-ben) har­minckilencszer volt tagja nem­zeti válogatottunknak, edző­­ségre 11 éve adta a fejét. Ko­rábban az utánpótlásvonalon szerzett érdemeket fővárosi kluboknál, az első felnőtt gárda irányítását Szolnokon kapta fel­adatul.- Úgy gondolom, ami a fiata­loknál bevált és eredményre ve­zetett, az a felnőttekre is adap­tálható, különösebb zökkenők nélkül. Két évre szól a megbíza­tásom, szerintem ennyi idő mindenképpen szükséges ah­hoz, hogy a nagy hagyomá­nyokkal büszkélkedő szolnoki vízilabdaéletet fellendítsük. Hogy mi volt korábban, azzal nem foglalkozom, bár elég ne­héz volt rávenni a fiúkat az emelt szintű edzésmunkára. Néhány hét alatt azonban rájöt­tek: kemény edzés nélkül nem számíthatnak eredményre. De, ami talán még fontosabb, a mo­rális egyensúly kialakította az Sorokban Erőemelés Sikeres évet zárt a szolnoki Apolló-Vénusz erőemelőklub. Az egyesületek rangsorában - melyet az országos szövetség adott közre - az előkelő ötödik helyet foglalják el a Tisza-par­­tiak. A legjobbak rangsora: 1. Body Center Csili (Budapest- 247 pont), 2. Szimultán SE (Dabas-171), 3. Toldi Erőatlé­tikai TC (Orosháza-157), 4. Békásmegyeri SE (Budapest- 143.5), 5. Apolló-Vénusz Klub (Szolnok-133), 6. Atlasz Sza­badidő SC (Gyula-128), 7. Esso Body Klub (Budapest-103), 8. Kazép Szabadidő SC (Oros­­háza-92.5), 9. Huber Fitness Center (Budapest-80), MTK VM erőemelő-szakosztálya (Budapest-78) Röplabda Kunhegyes-Ózd 3:0 (5,12, 8) Kunhegyes, 100 n., v.: Vaskó, Oláh KESE: Mile, Szabó, DAN­­CSIK, TAMÁSI, Oláh, Antal. Csere: Bernáth. Edző: Felső Tibor. A Magyar Kupában az NB II. A-csoportjában szereplő Ózd együttesét fogadták Kunhegye­sen. A hazaiak tartalékos össze­állításban is biztosan dialalmas­­kodtak borsodi ellenfelükkel szemben. Teremfoci A Szolnok városi téli terem­labdarúgó-bajnokságban már a harmadik fordulót bonyolították le. Az eredmények: Konstruk­ció Kft.-Sólymok 2-0, FC Aréna-Dréher 0-3, Halak- APEH 2-0, Nefag-MÁV állo­más 6-1, Kórház IIL-Centrum 2-0. A bajnokság állása: 1. Ne­fag 6 pont, 2. Konstrukció 6, Kórház III. 6. A bajnokság következő fordulóra január 15-én kerül sor. Wolf Péter Szolnokon dolgo­zik először felnőttekkel egymásért is való küzdeni tudás nemes tulajdonságát. Talán en­nek is köszönhető végig ki­egyensúlyozott játékunk, amit máris előrelépésként könyvelek el a tavalyi csapathoz képest. Ha a Vasast itthon nem enged­jük ponttal távozni, és Szente­sen sem vagyunk annyira aján­dékozó kedvünkben, a mi kará­csonyunk még szebb lehetett volna. Megboldogult Pataki István kollégánk hányszor, de hány­szor dohogott amiatt, hogy az emberelőnyös helyzetek ki­használása mennyire gyatra. Wolf mester is érzi, van mit ja­vítani ezen a téren. Szerinte az emberhátrányokat jól kivédeke­zik, ám fordított szituációban nem elég hatékony a támadójá­ték.- Vannak kiváló úszóink, lö­vőink, csupán a kedvező pilla­nat kiválasztása nem szerencsés számos esetben. Annak elle­nére, hogy sok gólt szereztünk (109), az előnyöket legalább öt-December elején kezdődött, s a terveknek megfelelően már a harmadik fordulón is túljutott a Jászberény városi teremlabda­rúgó-bajnokság küzdelemsoro­zata. A 30 kispályás csapatból tizennégy szerezte meg az indu­lás jogát. Az I. osztályban 1-8., illetve a II. osztályban 1-6. he­lyen végzett csapatok mérik össze erejüket hétvégenként a Bercsényi Álalános Iskola új tornacsarnokában. Amint az várható volt, az erőviszonyok meglehetősen kigyenlítődtek. A terembajnokságba be nem jutott csapatok legjobbjai ugyanis más-más együttesekben, de pá­lyára léphetnek. Az első három forduló után már csak a szabad­téri bajnok, a Takeft-Gösser áll pontveszteség nélkül. Veretlen még a DMSC-Tűzoltók együt­tese is, s nincs pont nélküli csa­pat sem a mezőnyben. A har­madik fordulót követően egyébként rövid szünet követ­ven százalékban ki kell hasz­nálni a jövőben. És akkor mi is ott leszünk a legjobb hatban, az érmes helyezések eldöntésébe képesek leszünk beleszólni.- Egyénileg nem szívesen térnék ki senkire, de ha már ra­gaszkodik hozzá, Bodrogi és Mohi mellett a csodálatos Tóth Csabát említem. Pintér Pista várható távozása vélhetően sza­porítja majd gondjaink számát, de azt is meg kell oldani, lehet­séges alternatívaként Nagy Tibi neve merülhet fel ebben a sze­repkörben. Csapatjátékban a le­­fordulásos akciók, látványban sem utolsó formáira helyezzük a hangsúlyt továbbra is, ezzel egyre terebélyesedő közönsé­günknek még több örömet pró­bálunk szerezni. Például a Fradi elleni buzdítástól valamennyien libabőrösek lettünk (pedig a víz nem volt hideg - a szerk.). Kö­szönet érte szurkolóinknak, s remélem, tavasszal több ha­sonló élményben lesz részünk. Örülök annak, hogy a médiu­mok képviselői mindig segítő szándékkal és jóhiszeműen ér­deklődnek irántunk, ezért bár­kinek, bármikor szívesen a ren­delkezésére állok. (Ha az Új Néplapra is vonatkozik, köszön­jük.) Urbán Lajos elnök örömmel tájékoztatott, az együttes tagjai nem szenvedtek semmiben hi­ányt, és a „karcsúsított” vezetés már a január 3-i felkészüléssel induló tavaszi szezonra kon­centrálja pénzfeltáró erőit. A növekvő érdeklődésre számítva, tavasszal a sátorbontást köve­tően tévémeccsre is sor kerülhet április végén. Hogy farkasok lesznek-e ad­digra a Wolf gyerekekből? Majd meglátjuk! (néder) kezik a bajnokságban, s legkö­zelebb már az új évben lépnek ismét parkettre a csapatok. A 3. forduló eredményei: +Torlás-H. Egyetértés 2-1, Áfész Elektronik-Sánta Fala­tozó 2-1, Kurencia- Lehellux Fészek Büfé 3-1, Takeft Gös­­ser-Plasztik Kulacs 4-2, Híd Bisztró-Metallica 3-3, H. Lehel Gyöngye-Königbrau 1-1, DMSC Tűzoltók-Apropó Origó 2-0. A bajnokság állása: 1. Ta­keft Gösser 6, 2. DMSC Tűzol­tók 5, 3. Kurrencia 4, 4. Lehe­­lux Fészek Büfé 4, 5. +Torlás 4, 6. Áfész Elektronik 3, 7. II. Le­hel Gyöngye 3, 8. H. Égyetértés 2, 9-10. Königbrau - Sánta fala­tozó 2, 11. Híd Bisztró 2, 12. Apropó Origó 2, 13. Plasztik Kulacs 2, 14. Metallica 1 pont. A góllövőlista élmezőnye: 5 gó­los: Hallgat János (DMSC Tűz­oltók), 4 gólos: Palásti Csaba (Takeft Gösser) Szántai Diáksport B■ flMMi ** • -Jászszentandrás a bajnok Idén hetedik alkalommal rendezte meg a Jászsági Diák­sport Bizottság a jászsági álta­lános iskolák 5-6. osztályos le­ánycsapatai számára teremkézi­­labda-bajnokságot. Nem keve­sebb, mint 12 csapat nevezett, s ez az indulók számát tekintve, nevezési csúcs. Az együttesek négy hármas csoportban kezd­ték meg a küzdelmet, s az elsők jutottak a négyes döntőbe. Két hét végén rendezték a csoport­­mérkőzéseket a Bercsényi Álta­lános Iskola új tornacsarnoká­ban, majd a döntő következett. Amint azt már az előcsatározá­­sok után várni lehetett, az első­ségért a jászszentandrásiak és a jászberényi Bajcsy Általános Iskola csapata versengett egy­mással. Előbbieknek már a dön­tetlen is elegendő volt a bajnoki cím megszerzéséhez. A sorsolás szeszélye folytán a két legjobb együttes az utolsó fordulóban csapott össze. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a szentandrásiak si­mán nyerik a találkozót. Már 7-2-re vezettek a második félidő elején, de később fordult a kocka. A bajcsysok 8-7-re for­dítottak, majd a jászszentand­­rási csapat a mérkőzés utolsó előtti percében egyenlített. Újabb gól már nem született, s így az aranyérem Jámbor La­­josné tanítványainak jutott. Eredmények: Jászladány-Jászszentandrás 5-7, Bajcsy (J.berény)-Bercsényi (J.berény) 5-5, Jászladány-Bajcsy 3-7, Jászszentandrás-Bercsényi 10-6, Jászladány-Bercsényi 5-3, J.szentandrás-Bajcsy 8-8. Végeredmény: 1. Jászszent­andrás 5, 2. Bajcsy 4, 3. Jász­­ladány 2, 4. Bercsényi 1 pont. Különdíjat kapott: Sós Szilvia (Bajcsy) kapus, Agócs Tímea (J.szentandrás) mezőnyjátékos, Tajti Mária (J.szentandrás) gól­királynő és Jámbor Lajosné, a bajnokcsapat testnevelője. A Gösser nem csak sörben jó Szilveszteri futás Immár negyedik alkalommal rendezik meg Újszászon a ha­gyományosnak számító szil­veszteri-újévi futást. Ezúttal is december 31-én 23.50-kor indul a mezőny a helyi tornacsarnok elől, és az új esztendő első per­ceiben ér célba. A nevezési díj 100 forint, amelyet a nevezési lappal együtt kell eljuttatni a szerve­zőkhöz december 29-ig. A verseny nagy kérdése, hogy negyedszer is megvédi-e elsőségét Barta István, illetve harmadjára tud-e győzni Bozán Ágnes. A futás előtt és után az indulók és hozzátartozóik szil­veszteri bulin vehetnek részt, il­letve adottak a sportolási lehe­tőségek is (kosárlabda, tollas­labda, asztalitenisz). A verseny ünnepélyes ered­ményhirdetése 1994. január 1-jén hajnali egy órakor lesz a tornacsarnokban. A Nemzeti Sportcsarnok Müller Ferdinánd Termében ke­rült sor a birkózók országos küldöttközgyűlésére, melyet megtisztelt jelenlétével dr. Tö­rök Ottó, a MOB ügyvezető igazgatója, továbbá Sinkovits Imre színművész is. Az ismert művész Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című költemé­nyét adta elő. Ezt követően megválasztották a levezető tisztségviselőket, és hamar ki­derült, hogy a 153 meghívott közül 101-en érkeztek az ország minden pontjából a fővárosba, ily módon a közgyűlés határo­zatképes volt. Dr. Skultéty Sándor, a szö­vetség alelnöke javaslatára a résztvevők egyperces néma fel­állással adóztak az elhunyt mi­niszterelnök, dr. Antall József emlékének. A későbbiek során dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke je­lezte, hogy a magyar birkózó­sport nevében dísztávirattal üd­vözölte dr. Boross Péter minisz­terelnököt. Dr. Hegedűs Csaba elnöki összefoglalójában érté­kelte az 1993-as sportesztendő birkózás érdekeltségű történé­seit, majd szót ejtett a jövő évi feladatokról is. Hangsúlyozta, az országban zajló társadalmi átalakulás negatív hatásai nem kerülték el a birkózást sem. Aláhúzta, bizonyos abban, hogy az 1996-os atlantai nyári olim­piáig a hagyományos magyar sikersportág ismét a régi nagy­szerű eredményeket felidézően szerepel majd. Helyzetelemzé­sében kitért arra, hogy a tavalyi tisztújító közgyűlés óta a várt­nál nagyobb ellenérzésekkel ta­lálkozott az új vezetés. Fájlalta, hogy az értékes szervezési, szakmai és gazdasági szakem­berek nem mindegyike azonos irányban ténykedik, cselekszik. Zárásként a küldöttek egyhan­gúlag elfogadták az elnökség idei tevékenységéről szóló be­számolót, és jóváhagyták a jövő évi szakmai-gazdálkodási alap­elveket. SPORTSEGÉLY ALAPÍTVÁNY - SZOLNOK ’93 néven új alapítványt hozott létre a Repülőtiszti Fő­iskola sportegyesülete és a Szoltisz Kft. A kezdeményezés célja a súlyos sportbalesetet szenve­dők segítése, gyógykezelésük támogatása, illetve a sportbaleset következtében elhunyt sporto­lók családjának segítése. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Fügedi László, a Vállalkozásfej­lesztési Iroda igazgatója, tagjai pedig dr. Tóth Daru Péter, a Hetényi Géza Kórház idegsebészeté­nek osztályvezető főorvosa és Jaksa Tibor őrnagy, a SZRFSE elnökhelyettese. (Fotó: Barna) Húsz győzelem és ami mögötte van Nem akármilyen sorozatot tudhat magáénak a Szolnoki MÁV MTE NB I/B-s női ko­sárlabdacsapata: húsz győze­lem, és ráadásul mindez „zsi­nórban”. Óriási teljesítmény, amit valószínű soha nem fog­nak elfelejteni a lányok. Re­mélhetőleg az új évben is megmarad ez a lendület, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokkal kiélezettebb mér­kőzésekre kell számítaniuk a továbbiakban. Rögtön két ne­héz csata Zalában, majd kö­vetkezik a rájátszás, immár az A-csoportosok ellen. Szalay Ferencet, a Tisza-par­­tiak edzőjét arról faggattuk, mi a titka - ha van ilyen egyáltalán - a lányok lenyűgöző teljesít­ményének. Lehet-e elintézni az egészet azzal, hogy gyenge a B-csoport, vagy ténylegesen komoly játékerőt képvisel a csapat?- A nyári felkészülési torná­kon többször játszottunk A-csoportosok ellen. Ezeken a mérkőzéseken egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, és ha megnézzük, hogy manap­ság hol foglal helyet a tabellán a KSC, a BEAC vagy a Szek­­szárd, akkor nyugodtan állítha­tom, hogy igenis számolni kell velünk. Azonban úgy ítélem meg, hogy ez a B-csoport gyen­gébb, mint a tavalyi, ám az első négy csapat komoly erősítése­ken ment át. Elég, ha csak a Zala Volán csapatát említem, ahová a fél Sabariát átigazolták. Ez azt bizonyítja, máshol is ka­cérkodnak a feljutással.- Az elmúlt húsz mérkőzés során kik voltak azok, akikkel maradéktalanul elégedett?- Nagy akarattal dolgozik mindenki, ezért feltétlenül di­cséret illeti a csapatot, azonban az év végére kisebb problémák jöttek elő. Többen munka, il­letve iskola mellett kosárlab­dáznak, így mind fizikailag, mind pszichikailag teljesen el­fáradt az együttes. Ráadásul né­­hányan nehezményezték, hogy kevesebbet játszanak, nem tud­ták a csapat érdekeit elfogadni, így ez sem segített az egység megszilárdításában. Sajnos csak négy profi játékosunk van, ami igen kevés a komoly csapat­munkához. A két idegenlégió­son kívül csak Edelényi nyújtott kiemelkedőt, a többiek teljesít­ménye rendkívül ingadozó volt.- Szorosan ehhez kapcsolódik a következő kérdés is: miért van az, hogy amíg a külföldiek vi­szonylag egyenletes teljesít­ményt produkáltak, addig a ha­zaiak teljesítménye hullámzó volt?- Más mentalitással állnak a kosárlabdához. Kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy minél jobban kiszolgálják a csapatot. Ők képesek kettéválasztani a pontszerzést és a mezőnymun­kát, míg a szolnoki lányoknál ez a kettő szoros kapcsolatban van. Tehát ha nem mennek be az első kosarak, akkor egyszerűen képtelenek odafigyelni a véde­kezésre vagy a lepattanókra. Az idegenlégiósaink sokkal keve­sebbet foglalkoznak önmaguk­kal, ellenben a mieink mindig a másikban keresik a problémát, sohasem magukban. A felme­rült nehézségeken csak nagyon lassan tudják magukat túltenni, ami gyakran kihat a csapat játé­kára. Mennyire befolyásolja munkáját, hogy profi teljesít­ményt vár el amatőr feltételek mellett?- Nem új ez a helyzet. Átél­tem már ilyet mint játékos és mint edző is. A B-csoporthoz, mint látszik, megfelelőek, de ha feljebb akarunk lépni, akkor sokkal tisztább és egyértelműbb feltételek kellenek. Legalább hat-nyolc főállású játékosra lenne szükség, profi szerződés­sel és profi elvárásokkal.- Nem tart-e attól, hogy a csapat egysége megtörik azál­tal, hogy három kulcsjátékos is hazautazott?- De igen. Sajnos azonban nem tudom a módját, hogyan tarthattam volna őket itthon. Még Szavercsenko és Gailouma helyzetét el tudom fogadni, azonban Edelényi lépése - hogy közel két hétre hazautazott Szombathelyre - váratlanul érin­tett. Mind a három játékost kér­tem, hogy továbbra is edzzenek becsületesen, de csak a lelkiis­meretükben bízhatom.- Végül az egyre többet el­hangzó kérdést szeretném fel­tenni a legilletékesebbnek: lát-e reális esélyt a feljutásra?- Jósolni nem szeretek, renge­teg van még hátra, bármi meg­történhet. Sajnos az utóbbi mérkőzéseken nyújtott teljesít­mény felemásnak tűnik, nem érzem, hogy a csapat játéka elő­relépett volna. Talán ez a húsz győzelem sokkal több terhet je­lentett a csapat számára, mint azt többen gondolják. Remé­lem, ez a kis pihenő jótékony hatással lesz rájuk. Amint kitűnik, nem múlt el nyomtalanul ez a húsz mérkő­zés. Vannak kisebb-nagyobb problémák, amin eddig túlju­tottak a lányok, reméljük, a jövőben is így lesz. Most egy lélegzetvételnyi szünet, majd újra indul a bajnokság, már nagyobb fordulatszámon. Sárközi

Next

/
Oldalképek
Tartalom