Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-22 / 298. szám

1993. december 22., szerda Kunsági Extra Mezőtúr 7 Városismertető Öt pedagógus irányítása mel­lett 52 tanulója - többségük napközis - van a katolikus álta­lános iskola 1-3. osztályának. A régi épület bővítését - ön­erőből- és egyházmegyei támo­gatásból - az idén tavasszal kezdték. A toldaléképület bon­tását követően tető alá került az új vizesblokk, két tanterem, bő­vült a tálaló- és konyharész, és új főbejárata lett az intézmény­nek. A tantermek közül az egyiket már használatba is vet­ték. A másik tanterem „lakha­tóvá” tétele, a régi vizesblokk bontása, a folyosó felújítása, az épület külső részének a bepuco­lása a jövő nyár feladata - tud­tuk meg Ondovay Tibor plébá­nostól. Hosszabb távon hatosztá­lyosra kívánják a jelenleg csak alsó tagozatos osztályokkal működő iskolát fejleszteni, melyben első osztálytól angol nyelvet is oktatnak. A gyerekek hittanoktatását nem külön órá­ban, hanem az órarendbe építve végzik. Tagozatos osztály indí­tását a közeljövőben nem terve­zik, de a hatosztályos iskola megvalósításához még két tan­terem és egy tornacsarnok épí­tését, többéves programként, igen. Hatosztályosra szeretnék fejleszteni A bővülő katolikus általános iskoláról Válaszadásra jelentkező gyerekek angolórán, az új tan­teremben Jógás és nem jógás kiscsoportos gyerekek a konyhaművészet mesterfogásait, az evőeszközök kezelésének fortélyait tanulják a „házikóban” A Petőfi Úti Óvodában az idén már gázzal fűtenek, nyáron színes meszelést kaptak a helyi­ségek, ahol a hatvanhat helyre nyolcvanhárom gyerek jár. Hat óvónő - heti váltásban - három dajkával ügyel a kicsikre, akik közül hatvanan napközisek. Dolguk tehát van bőven, mégis volt kedvük és energiájuk bele­fogni egy olyan kezdeménye­zésbe, ami hosszú távon is sike­resnek mondható. Három évvel ezelőtt, óvónők számára jógatanfolyamot indí­tottak, kipróbálandó annak fe­szültségoldó hatását. Tapaszta­lataik kedvezőek voltak. Ezért úgy gondolták, gyerekek szá­mára is indítanak tanfolyamot, ahová a város óvodáiból várták az asztmás, beszéd- és tartáshi­bás gyerekeket. És hogy kez­deményezésük jónak bizonyult, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy immár harmadik éve folyamatosan „telt házasak” tanfolyamaik. Tizennégy héten keresztül, péntek délutánonként 45 perces foglalkozásokat tarta­nak, melyekre á volt ovisok kö­zül a ma már kisiskolások is rendszeresen visszajárnak. Igénylik a jógát. A logopédus szakember véleménye szerint rendkívüli eredményeket értek el a dadogós, beszédhibás gye­rekeknél ezekkel a tanfolya­mokkal, melyek iránt a szülők is egyre jobban érdeklődnek. Ezért a gyermekek számára tar­tott foglalkozások után szülők­nek is indítottak csoportokat, melyeket pályázatok útján nyert pénzekből igyekezett az óvoda térítésmentessé tenni. Az Or­szágos Jóga Egyesület rendsze­resen támogatja őket, és a város önkormányzata is pótolta az idei évi költségvetésüket. Ennek és a takarékos gazdál­kodásnak köszönhetően tudnak 13. havi bért fizetni, ami elis­merése a megnövekedett ifjú­ságvédelmi feladatokat is ellátó, a helyi és a vidéki továbbképzé­sekre eljáró óvónők áldozatkész munkájának. A közbiztonság érdekében A megyében huszonöt te­lepülésen működik polgárőr­ség, melyek jó része elérte, hogy az adott településen ja­vult a közbiztonság. Ezt a mezőtúriak is szeretnék meg­valósítani. Számítanak a vá­ros polgárainak megértésére, segítségére. Minden hónap harmadik hétfőjén 17 órától a közösségi házban tartandó gyűlésükre várják a hozzájuk jó szándékkal csatlakozni kí­vánókat. Gyorsított felvétel a szociális otthonba „Nem kell kilincselni” Mezőtúr egykori városszélén, ma már új utcák emletes házai­val körbevett területen működik a szociális intézményhálózat, közismertebb nevén a szociális otthon. Többféle feladatot lát el. Bentlakó otthonként is műkö­dik, a város négy különböző ré­szén nappali ellátást biztosít klubjaiban, házi gondozást, va­lamint étkeztetést is végez. Az idei évtől, a képviselő-tes­tület döntésének értelmében a mezőtúriak otthonba történő felvételét is ott végzik - tudtuk meg Tóth János igazgatótól. Ez a döntés lerövidíti a felvételi el­járást, nem kell több hivatalban is „kilincselni” a bejutni szán­dékozóknak. Személyes jelent­kezés vagy postai úton leadott kérelem alapján, előzetesen környezettanulmányt végezve, juthatnak az idősek elhelyezés­hez.- Havonta mennyit kell fizet­niük az ellátásért?- Gondozási díjunk összege 6.500 forint havonta, amely a teljes ellátást, étkezést, gyógy­­szerezést, mosási díjat stb. ma­gában foglalja. Az, hogy a felvételt saját ha­táskörünkbe utalta a testület, nagyon sokat jelent. Személye­sen is megismerjük a hozzánk költözni szándékozókat, és ők is előzetesen megismerhetik le­endő szobatársaikat. Az idős emberek nehezebben alkalmaz­kodnak, ezért is van jelentősége az előzetes, személyes ismerke­désnek.- Hányán élnek itt, és hogyan kerültek az otthonba?- A két főépületben 160-165 az idős emberek száma. Négy­ágyas szobákban laknak, há­zaspároknak külön lakrészt biz­tosítunk. Nemcsak mezőtúriak, hanem a vonzáskörzetből - Tiszaföld­­vár, Szarvas, Gyomaendrőd, Túrkeve, Mesterszállás - is lak­nak itt. Vannak, akik a család­dal egyetértésben kerültek hoz­zánk. De vannak, akik konflik­tushelyzet miatt, és a lakók egyharmada a kórházból - mint súlyos, elfekvő beteg - került ide. Néhányan pedig - és ez egyre gyakoribb tendencia - úgy, hogy a család „itt felejtette őket”. Behozták az idős nénit azzal, hogy a piacra mennek vá­sárolni, és nem jöttek vissza érte.- A bentlakókat látogatják hozzátartozóik?- Sajnos azt kell mondanom, hogy több mint felének szinte semmi kapcsolata nincs a csa­ládjával. Évente pedig többször is teszünk kísérletet arra, hogy meglátogassák idős hozzátarto­zóikat. Rendezvényeket szervezünk, melyekre meghívókat küldünk, sajnos legtöbbször eredményte­lenül. És egyre többször - az idén nyolc esetben - fordult elő, hogy a temetésről is intézmé­nyünknek kellett gondoskodnia.- Jártunk az úgynevezett „foglalkoztatóban”, ahol a bentlakók hímeznek, varrnak, szőnyeget szőnek, és láttuk a „pipázót” is. Ezenkívül milyen tevékenységet folytathatnak?- Van egy állattenyésztési részlegünk (200-220 sertés, 4-5 szarvasmarha), ahol a főállású gondozónak hatan-nyolcan na­ponta segítenek. Saját kertésze­tünk van és gyümölcsösünk, ami a konyhának - még az aszálykár ellenére is - besegí­tett. Sokan a befőzésben, sava­nyításban vesznek részt, és na­ponta a konyhai előkészítő munkákban. Háromszázötven adag ebédet főzünk, ehhez jön a reggeli és a vacsora, úgyhogy elkel a segítség. Vannak, akik a 25 fős nővéri személyzetnek segítenek, vagy a vágóhídi munkáknál, saját mosodánál könnyűének a személyzet mun­káján. Természetesen mindeze­ket önként teszik, hiszen nyitott intézmény vagyunk.- Mit jelent ez a nyitottság?- A lakók úgy élnek itt, mint egy emeletes bérházban. A ka­puk nincsenek bezárva. Bárki bármikor kimehet a városba, de azt kérjük, hogy előzetesen je­lezze a nővérnek elmeneteli szándékát. Sokan rendszeresen kijárnak klubjainkba, és a Kö­zösségi Házban működő klubo­kat is látogatják. Sajnos 15 al­koholista is rendszeresen láto­gatja a közelben lévő „műinté­zeteket”. Ők elég sok gondot okoznak, speciális gondosko­dást igényelnek, és számuk nyugdíjosztási napokon három­­szorozódik. Nagymértékben zavarják a többi lakó életvitelét. Az utóbbi időben bevezettük, hogy a büfében is árusítunk sze­szes italt, így jobban figyelem­mel kísérhetjük őket.- Közeledik a karácsony, ho­gyan ünnepük?- Holnap délután két órától a dolgozók gyermekeinek műso­rával karácsonyi ünnepséget rendezünk. Az a tapasztalatunk, hogy a lakók azokat a műsorokat ked­velik igazán, melyekben kis­gyermekek a szereplők. Talán azért, mert régen vagy sosem lá­tott unokájukat látják viszont bennük. De a szilvesztert is megünne­peljük, és már készülünk az évente szokásos farsangi mulat­ságra. Ami igazi „maszkából” lesz, mivel nagyon sokan saját készítésű jelmezben, teljesen átváltozva lepik meg lakótársa­ikat. Képek az otthon életéből. Jobbra a foglalkoztató, balra fent a „pipázó”, lent pedig Tassi Mihály és felesége, Rózsi néni, akik a reggeli postával lányuktól érkezett levelet olvassák Az otthon legidősebb házaspárja Tassi Mihály és felesége, Rózsi néni húsz évvel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűsé­get. Tiszaföldváron éltek, aztán saját elhatározásukból úgy dön­töttek, beköltöznek a mezőtúri otthonba, melynek 1991. no­vember 4-től a lakói. Rózsi néni sokat betegeske­dik, két lánygyermeke közül az idősebbik Münchenben, a fiata­labbik Budapesten él. Ezért is határoztak úgy, hogy földvári lakhelyüket mezőtúrira cserélik. Az új épületszárnyban kaptak lakrészt, jó a közösség, rendes emberek között élnek. Rózsi néni betegségeit könnyebben viseli szakképzett ápolók gon­doskodása mellett, Mihály bácsi pedig élhet itt is szenvedélyei­nek. Földváron gazdálkodott, ker­tészkedett. ezt a „mániáját” 81 éves kora ellenére itt is aktívan végezheti. Ő a „rózsák felügye­lője”. Beköltözésük után azon­nal „kézbe vette” az üvegházat, ahol télen a virágok áttelelését óvja. Aztán tavasszal övé az udvar virágoskertje, amit leg­nagyobb bánatára a lakók közül néhányan időnként, érthetetlen módon, tönkretesznek. De nem adja fel, szereti a virágokat, mint ahogy az embereket is. Mert tisztsége még egy van, ő az otthon „vallásfelelőse”. Ha­vonta református és katolikus, kéthetente pedig metodista is­tentiszteletet tartanak, melyek fő szervezője, intézője, úgy­mond „összekötője” lakók és egyházi személyiségek között Mihály bácsi. De a rivaldafény is az életéhez tartozik. Aktív tagja a színjátszó körnek, mely­­lyel a megyei Ki mit tud? döntő­jébe is bejutottak. A réges régi aratómunkát és az azt követő mulatságot bemutató előadá­sukkal Szentendrén és a buda­pesti Mezőgazdasági Múzeum­ban is felléptek. A darabban ő volt a gazda, Rózsi néni pedig a gazdafeleség. Sajnos a kör ve­zetője nyugdíjba ment, így nem tudják, ki lesz, aki ezután irá­nyítani fogja őket. A szereplésekért kapott di­csérő okleveleket becsben tart­ják, mint ahogy azokat a levele­ket, üdvözlőlapokat, melyeket a családjuk tagjaitól (két gyer­mek, öt unoka, négy dédunoka) rendszeresen hoz a postás. A városháza épülete Szép kivitelben, több mint negyven színes fotó­val, térképpel, a kötet vé­gén angol és német nyelvű összefoglalóval hétfőn megjelent a „Mezőtúr vá­rosismertető” kiadvány. A várostörténeti bevezető mellett részletes ismerte­tést ad a mezőtúri látniva­lókról, nevezetes épületek­ről, intézményekről, kultu­rális és sportolási lehető­ségekről. Tájékoztat a me­zőtúri vizek melletti túrák lehetséges útvonaláról és a horgászhelyekről, bemu­tatja a peresi tájházat és a képzőművészeti alkotóte­lepet. A helyi lakosok számára is kellemes kará­csonyi ajándék lehet. Minikosárlabda Január 8-án a városi sportcsarnokban rendezik meg a minikosárlabda-baj­­nokság megyei fordulóját. Mesefilmek A gyerekek december 24-én, 25-én és 31-én egész nap mesefilmeket nézhet­nek a Global kábelteleví­zión. Ruhaosztás Ma délután 12-18 óráig a volt MHSZ-székházban az SZDSZ helyi szervezete in­gyenes ajándék-, gyermek- és felnőttruhaosztást szer­vez adományokból. Eredményhirdetés Délelőtt 10 órától a gyermekkönyvtár karácso­nyi „bulit” rendez a közös­ségi ház nagytermében. Ek­kor kerül sor az adventi já­ték eredményhirdetésére. Társastánc A közösségi ház 7-8. osz­tályosok és középiskolások részére társastánctanfolya­mot indít, melyre január 4-én és 11-én 16.30 órakor lehet beiratkozni. Előszilveszter Óvodások és általános iskolások részére „Játsz­­szunk most együtt” címmel gyerekműsort és vetélkedőt, ezt követően táncos előszil­­veszteri mulatságot rendez­nek december 28-án 15 órá­tól a közösségi házban. December 31 -én 19 órá­tól már igazi szilveszterre várják a felnőtteket a Coc­­tail Party zenekar tagjai és a rendezők. Vetélkedő A hallássérültek klubja december 29-én 14 órától óévbúcsúztató vetélkedőt rendez, melyre a hozzátar­tozókat is szeretettel várják. Az oldalt írta: Czikkely Anna Fotók: Korányi Éva „Jó kezdeményezésnek bizonyult” Jógatanfolyam az óvodában

Next

/
Oldalképek
Tartalom