Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-21 / 297. szám
2 Kx>rkép 1993. december 21., kedd Merénylet Kairó. Négy rendőr, köztük egy tábornok, továbbá négy iszlám szélsőséges és egy járókelő halt meg vasárnap este a felső-egyiptomi Aszjútban egy merényletben és az azt követő üldözéses tűzpárbajban - jelentette a kairói televízió. A rendőr tábornok autóján utazott a városban, amikor ismeretlen tettesek robbanószerkezetet hajítottak felé: két közrendőr a helyszínen meghalt, a kiszemelt áldozat utóbb halt bele sérüléseibe. A szintén autóban ülő támadók elszöktek, de a hatóságok a nyomukba eredtek, és a város határában tűzpárbajba keveredtek velük. A merénylők életüket vesztették. Fellendülés Párizs. A gazdasági fellendülés késésben van, de jövőre általánossá válik a világ 24 legfejlettebb tőkés országában. Ezt a prognózist az érintett országok gazdasági együttműködési szervezete, az OECD hozta nyilvánosságra hétfőn Párizsban. A jelentés szerint az OECD-térségben az idei év jelentette a konjunkturális visszaesés mélypontját, s jövőre, illetve 1995-re 2,1, majd 2,7 százalékos bővülés várható. Metanolstop Los Angeles. A Los An-geles-i közlekedésszervezők véleménye szerint nincs értelme tovább folytatni a városban és környékén azt a programot, amely metanolüzemű buszok forgalomba állításával lett volna hivatott csökkenteni a levegő szennyezését. A Los Angeles-! Daily News című lapban megszólalt városatyák szerint a buszok kétségtelenül környezetbarátabbak a hagyományos dízelüzeműeknél, ám üzemeltetésük túlságosan drága, ráadásul a hagyományosoknál gyakrabban romlanak el. „Autóverseny” Detroit. Tizenhárom év után jövőre ismét az Egyesült Államok lesz a világ legnagyobb autógyártója, megelőzve a jelenlegi elsőt, Japánt - véli az Automotive News című detroiti szaklap. Az Egyesült Államok már az idén csaknem beérte a szigetországot: az autóipar idei teljesítménye az észak-amerikai országban 10,7, Japánban 11,1 millió jármű. Tavaly az amerikai futószalagokról 9,8, a japánokról 12,5 millió autó gördült le. Jövőre 4,6 százalékkal, 11,2 millióra növekszik az amerikai teljesítmény, miközben a japán 11 millióig ereszkedik vissza. Gyilkosság Belgrád. Podgoricai hivatalában hétfő reggel meggyilkolták a montenegrói alelnököt - jelentette a Tanjug. A hírügynökség szerint Mihailo Ljesart egy helyi szállítási vállalat igazgatója lőtte agyon, majd a merénylet után a helyszínen öngyilkos lett. Választások Belgrád. Ágoston András, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke elégedetten nyilatkozott a vasárnapi választásokról, hangoztatva, hogy a várt eredményeket sikerült elérni. Elismerte, hogy a VMDK 7-10 százalékkal rosszabb eredményt ér majd el, mint tavaly, de még ez is sikernek tekinthető, ha figyelembe veszik, hogy egy év alatt 30-35 ezer vajdasági magyar hagyta el szülőföldjét. Az új kormány programja A folyamatosság jegyében Boross Péter ügyvezető miniszterelnök, akit Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn délután a parlament plenáris ülésén hivatalosan javasolt a T. Háznak a miniszterelnöki tisztség betöltésére, a tervek szerint kedden terjeszti elő az új kormányprogramot. Előzetesen ismertetjük a „Kormányprogram a folyamatosság, a stabilitás és a fejlődés jegyében” című, 52 oldalas dokumentum fő gondolatait. A program egy 1993. december 8-i Antall József-idézettel kezdődik, amelynek lényege: a politikai feladatok elvégzése és a gazdasági szerkezetátalakítás után a legfontosabb cél a következő négy évben a gazdaság fellendítése, azaz a lehetőség megteremtése minden magyar állampolgár számára, hogy a térség gazdasági viszonyai között a legkedvezőbb életszínvonal elérhető legyen. A dokumentum öt részből áll: a bevezetés után az első fejezet a gazdaság fejlődésével foglalkozik, a második a humánszféra kérdéseivel, a harmadik a „jogállamiság, közigazgatás, önkormányzatok” címet viseli, míg a negyedik a külpolitikai orientáció és a honvédelem problematikáját taglalja. A bevezetésben a dokumentum leszögezi: a koalíciós pártok egyetértésével és az országgyűlési képviselők többségének támgatásával megalakuló új kormány elkötelezett a parlamenti demokrácia, az alkotmányos rend és a jogállamiság eszménye iránt. A leendő kormány politikai értelemben nem tekinthető új kormánynak, s ezért programja az Antall-kormány által készített Nemzeti Megújhodás Programjára épül; annak tartalmát és szellemiségét kívánja aktualizáltán, bizonyos hangsúlyváltozásokkal képviselni a folyamatosság, a stabilitás és a fejlődés jegyében. A kormányprogram kifejezi az időközben bekövetkezett kül-, bel- és gazdaságpolitikai változásokat - mondja ki a dokumentum, s leszögezi: a demokrácia keretei között eddig meghozott döntések az országot a rendkívüli és felgyülemlett gazdasági nehézségek ellenére is a térség legstabilabb országává tették, s ennek megőrzése - politikai és gazdasági értelemben egyaránt - kötelessége a megalakuló kormánynak. A program leszögezi: kijelenthető, hogy a rendszerváltozás megalapozása befejeződött, s e folyamat visszafordíthatatlanná vált. Boross Péter miniszterelnök-jelölt Nem tartozik a hivatásos politikusok közé, illetve ahogy vesszük. Ők 1990-ben alaposan megfogyatkoztak, s ha úgy vesszük, a mostani időkben három és fél év a hatalom csúcsain tapasztalatban bizonyára felér egy-két évtizednyi „normál” közigazgatási gyakorlattal. Emellett a leendő új kormányfő az elmúlt rendszerben párton kívüli középvezetői beosztásban tevékenykedett, tehát a „megtűrt” kategóriában, mint maga Antall József, az elhunyt miniszterelnök is. A hasonlóságnak Antall és Boross csúcs felé vezető útja között van jelentősége. Sokak szerint az az egyszerű tény, hogy valaki középvezetői szinten képes volt beilleszkedni az előző rendszerben, konformizmusra vall. Ám annak szem előtt tartásával, hogy az elhunyt kormányfő életművét méltató hazai és külföldi vélemények legfontosabb visszatérő motívuma Antall politikai egyensúlyérzékének, a stabilitás megőrzésére való képességének kiemelése volt, ez a kérdés másképp is feltehető. Boross Péter eddigi pályafutásának elemzése olyan pozitív tulajdonságot is felszínre hoz, mint a mértéktartás, amely nevezhető konformitásnak. A - várhatóan - új magyar kormányfő személyisége ugyanazoknak a történelmi eseményeknek és erőknek a hatására formálódott, mint valamennyiünké. Borossnak 1956-os szereplése miatt el kellett búcsúznia jogi egyetemi tanulmányaitól, s csaposlegényként kötött ki egy városligeti büfében. Jó szakmai és adminisztrációs képességekre, izgágaságtól mentes természetre vall, hogy erről a helyről az egyik nagy fővárosi vendéglátó-ipari vállalat élére tudott jutni. Antall kormányában Boross a miniszterelnök egyik legközelebbi bizalmasaként tárca nélküli miniszter lett, s rögtön minden politikai rendszer legkényesebb intézményeit, a titkosszolgálatokat rendelték felügyelete alá. Lázas átszervezések helyett csendes munkával távolította el azokat, akikkel az új rendszer nem tudott együttműködni, s tartotta meg magas szinten is azokat, akik a régi rezsimet is kiszolgálták ugyan, de kellő lojalitást mutattak az új irányában is. Ilyenformán senkit nem lepett meg, amikor a kormány a taxisblokád idején elszenvedett első presztízscsorbulatának kiköszörülésére Antall a népszerűtlenné vált Horváth Balázs helyébe őt nevezte ki a belügyminiszteri posztra. Milyen belügyminiszter volt Boross? A rendőrség belső ügyeit ismerő forrásaink szerint hivatalvezetőként elismerték, ha nem is szerették. Kétéves felügyelete alatt Magyarországon a rendőrség tekintélye, ütőképessége, felszereltsége mindenképpen javult, a bűnüldözés is valamivel eredményesebbé vált. Boross mint politikus egyszerre képviselte pártjának Antall József által vezetett centrumát és a Lezsák Sándor nevével fémjelezhető radikális szárnyat. Boross Péter személy szerint tiszta lappal kezdheti meg kormányfői tevékenységét, s amennyiben ezeknek a várakozásoknak meg tud felelni, még sok főfájást okozhat az ellenzéknek. B. P. Tegnap este. sorsolták ki a Centrum Áruházban a törzsvásárlói szelvények közül a szerencséseket. A vásárlókat és a sorsolás, résztvevőit a Tallinn Általános Iskola diákjai betlehemes játékkal lepték meg. Felvételünkön Kapás Sándorné húzza ki az egyik szerencsés nyertest. (B. S.) Fidesz-képviselöjelölt bemutatkozása Karcagon Tegnap délután a karcagi Mészáros vendéglőbe gyűltek össze a Fidesz tagjai, szimpatizánsai, akik előtt dr. Szájer József, a párt országos választmányának elnöke bemutatta a 8. számú választókerület Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjét, Varga Mihályt. A karcagi születésű Varga Mihály magáról elmondta, hogy szülei, nagyszülei is itt élnek. Általános iskola után itt érettségizett a gimnáziumban, majd a katonaság után a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett diplomát. A Fidesszel ’88-ban került kapcsolatba mezei tagként, majd végigjárta a ranglétrát. 1990 májusában, amikor bejutott a parlamentbe, otthagyta munkahelyét, s főállású képviselőként dolgozik. Részt vesz a költségvetési, adó- és pénzügyi, valamint a számvevőszéki bizottság munkájában. Idén áprilisban a párt országos tanácsának elnöke volt, októbertől a karcagi, majd a megyei szervezet elnöke. Decembertől a párt etikai bizottságának elnöke. Jövőbeni elképzeléseiről szólva az itt élők gondjain túl hangsúlyozta egy új Tiszántúl-szemlélet szükségességét, amely figyelembe veszi a lehetőségeket. A képviselőjelölt bemutatása után lapunk munkatársa dr. Szájer Józsefet arról kérdezte, hogy konszolidálódott-e a párt Fodor Gábor távozása után? Nem örültünk távozásának - hangzott a válasz -, hiszen október még a versengés időszaka volt, ekkor nyerte el a párt igazi, szilárd szerkezetét. Bevontunk a munkába olyan embereket is, akik eddig tanácsadói voltak a pártnak, így lassan befejeződik a jelöltek állítása is. Hangsúlyozta, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltjeik kiválasztásánál is ügyeltek arra, hogy ne csak helyben legyenek elfogadottak - bár ez az elsődleges szempont -, hanem megválasztásuk után a parlamenti frakciómunkában is részt tudjanak venni, s egy egységes csapatot képezzenek, hiszen ez alapozná meg tevékenységét egy esetleges kormánynak vagy ellenzéki pozíciónak. A Fidesz kormányzati elképzeléseiről egyebek között elmondta: az oktatás területén mindenképpen változtatnának, hiszen az új törvény - véleménye szerint - a jelenlegi iskolarendszert szétveri, rossz helyzetbe hozza. Az önkormányzati törvénynek, 4 éves tapasztalat után látható, melyek a gyenge pontjai. Legfontosabb feladatuknak a gazdasági kérdések szabályozását tekintik. Kiszámítható adótörvényekre van szükség ahhoz, hogy itt bárki vállalkozzon, tőkét hozzon be az országba - mondotta.-de-Félmillió a nyomravezetőnek Ötszázezer forint jutalmat ajánl fel az Országos Rendőr-főkapitányságság annak a nyomravezetőnek, aki segít P. E. 16 éves kömlődi diáklány gyilkosának felderítésében. Mint ismeretes, az áldozat tetemét december 5-én találták meg a szőnyi Holt-Duna-ágnál. A nyomozás eddigi adatai szerint a kislány december 3-án délutántól másnap hajnalig Tatabányán diszkóban és a vasútállomáson tartózkodott. Ezt követően az úgynevezett postavonattal Komáromba utazott. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információhoz jut, tájékoztassa a hatóságokat. (MTI) Különös kiállításnak adott helyet a szandaszőlősi művelődési ház. A veszprémi Átrium Galéria „Magyar tájak, magyar ecsettel” kiállításán tizennyolc kortárs festő 23 képe került bemutatásra igen szokatlan körülmények között. (Barna) Fegyverdörrenés Zagyvarékason Lövedék a Farkas utcából (Folytatás az 1. oldalról)- Én nem is tudom - mondja kisvártatva a feleség. - Mikor milyen. Úgy véli Kertész Zoltán, hogy ha a lövedék nem hatolt volna keresztül a kályhacsövön, nem csökken az ereje, akkor bizony fejbe találhatta volna. Az életveszélyes akciót követően Rácz Kálmán átment, magyarázatot követelt. „Nézd meg, mit csináltál” - mondta vérmes szomszédjának. Még akkor is a lövöldöző kezében volt a kispuska. A sértett számított arra, hogy a fegyvert újból megtöltötték. Még az a szerencse, hogy, nem lőtt a férjemre - kulcsolja össze ujjait Ráczné. A lakók elmondták, a rendőrség a családfő bejelentése alapján néhány percen belül a helyszínre érkezett. A lövedék szerencsére senkit nem talált el. Rácz Bélát a rendőrség őrizetbe vette - kaptuk a hivatalos jelentést. Emberölés kísérlete, valamint lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés alapos gynúja miatt eljárást folytatnak ellene. Szurmay Karácsonyi ajándékokkal „Kézenfogva”-mintabolt nyílt A megnyitó után már meg is érkeztek az első vásárlók Mintabolt nyílt tegnap Szolnokon, a Pozsonyi út 30. szám alatt. A bolt a Kézenfogva Ipari-Szolgáltató-Kereskedelmi Bt. mintaboltja. A bt.-t az „Oázis Alapítvány az Értelmi Fogyatékos Fiatalokért”, a mozgássérültek megyei egyesülete és a Kézenfogva Értelmi Fogyatékosok megyei egyesülete alapította azzal a céllal, hogy a megyében élő megváltozott munkaképességűeknek munkalehetőséget biztosítsanak. Az Oázis Alapítvány ezt az alapítványi házat adományokból és kölcsönből vásárolta. Évek óta szervez a Kézenfogva ÉFÉE jótékony célú koncerteket, bálokat, futásokat a megyében. Ezekből az adományokból gyűlt össze annyi pénz, hogy némi hitellel kiegészítve sikerült megvenni ezt a házat. A mintaboltban a megváltozott munkaképességű dolgozók által készített termékeket árulják. Azzal, hogy saját boltban árusítanak, sikerül tartani az olcsó árat. A bolt nyitásakor elsősorban a karácsonyra készült fel: kaphatók játékok, kézzel hímzett karácsonyi térítők, fenyődíszek, fürdőszobaszettek, lábtörlők, blézerek, fonott kosárkák, edényalátétek, hajcsatok, nyakkendők, kötött sapkák, hajpántok, lábasfogó kesztyűk. Nyitva tartás: munkanapokon 9-12 óráig és 13-18 óráig. A megnyitón a támogatók közül részt vett Halász István országgyűlési képviselő, Gávris Jánosné, a Kvalitás iroda ügyvezető igazgatója és Gyolcs Gézáné, a Városvédő Vállalkozók Kft.-jének munkatársa.