Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-18 / 295. szám

1993. december 18., szombat Kulturális panoráma 7 Harmincötezer felvétel Japánról Ajándék karácsonyra: a Biblia Ahogy Gustav Dóré megrajzolta és Károli Gáspár lefordította A tékozló fiú hazatérése Edo korabeli (XVII-XIX. szá­zad) tánc Japánról hírt hozni népszerű vállalkozás. Hiszen a távoli szi­getország még mindig a titokza­tosság, a különlegességek föld­jeként él tudatunkban. Két évet töltött Japánban a fi­atal fotóriporter, Nagy Z. László, s eleve azzal a céllal utazott, hogy „felfedezze” a ja­pán tájat, a japán embereket. S természetesen a csodás épülete­ket, felhőkarcolókat és pagodá­kat, szertartáshelyeket és egy-Weöres Sándorról nem ma­radt fenn sok fénykép, nem őrzi róla szóló dokumentumok tö­megét közgyűjtemény, nem ha­gyott hátra különös tárgyi em­lékeket a költő. így aztán aligha volt könnyű dolga a Petőfi Iro­dalmi Múzeumnak, amikor kiál­lítással kívánt emlékezni a nyolcvan éve született Weöres Sándorra. Három teremre való kiállítási anyag azért mégis elegendő ah­hoz, hogy feltáruljon egy költői életmű, és így megnyílt jövő év elejéig látogatható Weöres Sán­dor emlékkiállítás. Amelyben a költő személye mégiscsak má­sodlagos, mert fontosabb a mű, a vers, a műfordítás, a dráma, az esszé. Vagyis a Weöres Sán­­dor-i életmű. Persze ennek a költői világnak azért vannak fi­zikális vetületei. Szép kalligra­fikus-betűs kéziratok, amelyben olykor javítások, törlések jelzik az alkotás folyamatát. Gyerek­versek a költő saját illusztráció­ival, fákkal, békákkal, csizmá­val. Folyóiratok, irodalmi la­pok, amelyekben publikált. Verseskötetek, műfordításköte­tei (Shakespeare, Mallermé, Rustavelli művek), Weö­­res-versek franciául, németül, olaszul. S a róla szóló irodalom. Az első méltató sorok mind­járt Illyés Gyulától. Amikor Pé­csett 1934-ben megjelent a hu­szonegy éves Weöres Sándor első verseskötete, a Hideg van, Illyés Gyula így ünnepelte: „Amit megfog, azt meg is oldja; kezében az anyag egykettőre méltó költői tárggyá válik; a va­rázslatot hibátlan beavatottság­­gal végzi.” S ha teljesítménynek tartjuk a huszonegy évesen összeállított verseskötetet, tudnunk kell, hogy első költeményeit tizen­szerű lakásokat, a japán kertet és tűzhányókat, a rizsföldeket és a technika csodáit, gyárakat, üzemeket. Ottléte alatt har­mincötezer felvételt készített. Ebből válogatott most egy kiál­lításra valót, pontosan százhat­van képet, amelyet Japán - Nagy Z. László fotókiállítása címmel mutat be. A Néprajzi Múzeumban december végéig látogatható tárlatnak olyan tá­mogatói vannak, mint a buda­pesti Japán Alapítvány, a buda­pesti Japán Nagykövetség, a Fu­­jifilm Hungary, a tokiói Ja­pán-Magyar Művészeti Klub és mások. Nagy Z. László bízik abban, hogy sikerül könyvben is kiadnia gazdag fényképanya­gának legalább egy részét. Amikor bizonyossá vált, hogy felesége kétéves akadé­miai ösztöndíjjal Japánba utazik s férje is elkísérheti, Nagy Z. belevetette magát a könyvtá­rakba, s mindent elolvasott, megtanult, amit a régi és mai Japánról lehet. Konzultált a ke­let-ázsiai kultúrák magyaror­szági szakértőivel, a távoli or­szág iránt elkötelezett szerveze­tekkel, társaságokkal. Kint sike­rült megszerezie a tokiói ja­pán-magyar baráti társaság ösz­töndíját is. négy évesen írta. Kivételes formakészséget eláruló, a kora­beli magyar lírától eltérő hang­ban. Mire első kötete megjelent, már neve volt a Nyugat köré­ben. Sokat publikált, az iro­dalmi lapok tárt karokkal fogad­ták az ifjú tehetséget. A pécsi egyetemen fél évig jogot hallgatott, másfél évig földrajz-történelem szakos böl­csész, majd filozófiai és esztéti­kai tanulmányokat folytatott, később filozófiai doktorátust Az előzetes felkészülés után Japánban a nyelvet kezdte ta­nulni, hogy amikor vidékre in­dul, anyanyelvükön tudja meg­szólítani riportalanyait. Előbb Tokióban és környékén dolgo­zott. Aztán bejárta a négy nagy sziget - Hokkaido, Honshu, Shikoku, Kyusu - nevezetes és kevésbé ismert településeit. Vá­rosokat, falvakat, nemzeti par­kokat keresett el. Magával ra­gadta a táj, a természet szép­sége, a sokféle kézműves külö­nös munkája. Elhozta vallási és más ünnepek hangulatát, virág­­füzéres, kivilágított utcák képét, vallási zarándokhelyek, óriás és aranyozott Buddhák látványát; kabuki színházak előadásairól, teaceremóniákról, hagyomá­nyos japán kultuszokról tudósít. A hétköznapi munkák, gyárak­ban, szántóföldeken éppúgy fi­gyelme középpontjában álltak, mint a festett-faragott törté­nelmi épületek s a természet csodái. Nagy Z. László kiállítása ide­jén a Néprajzi Múzeumban a Japán Nagykövetség videos­­how-t szervez, vasárnaponként filmeket vetítenek japán tájak­ról, ünnepekről, üzletről, tech­nológiákról, családról és ételek­ről. szerzett. Doktori disszertáció­ját, költészetpszichológiai esz­­széjét A vers születése címen adja ki 1939-ben. Előbb Pécsett, majd Székes­­fehérváron és Budapesten dol­gozott könyvtárosként, 1948-ig társszerkesztője volt a pécsi Sorsuk című irodalmi lapnak. Aztán hét évig csak műfordítá­sai és gyermekversek jelenhet­tek meg. Miközben a világlíra csak­nem minden területére kiterjedő műfordítói munkássága is köte­teket tölt meg, antik eposzoktól a népköltészetig és a kínai lí­ráig, sorra jelennek meg saját versekötetei, majd verseinek gyűjteményes kiadása (1956-ban A hallgatás tornya, 1964-ben a Tűzkút). Foglalkoz­tatta a régi magyar irodalom, amelyből Három veréb hat szemmel címmel 1977-ben je­lentetett meg irodalmi szemel­vényeket. Nagy feltűnést keltett irodalmi körökben is 1972-es Psyche, Egy hajdani költőnő írásai című vers- és prózakötete. Utolsó, életében megjelent kö­tete, a Kútbanéző is ott sorako­zik a kiállítás látnivalói között. De visszatér a költő versei­vel, színdarabjaival 1989 janu­árjában bekövetkezett halála után is. Mint most, hogy ezzel a tárlattal is emlékezünk rá. „Hol Biblia nincs a’ Házban / Ott vajmi nagy pusztaság van! Be-tér ott a’ rossz ellenség / S nem szeret a’ jó Istenség” - írta a régmúlt idő névtelen szerzője a Serkentő Ének a’ Bibliának olvasására a című „röpiratá­­ban”. Hogy nem tette hiába, bi­zonyíthatja számos vallomás és utalás: ez volt a Könyv, amely tanított olvasni és erkölcsösen élni. Történései, példái részévé váltak az anyanyelvnek, hiszen a Biblia a hivatalos statisztikák szerint is a világ legtöbbször ki­adott és legelterjedtebb könyve. A művészetre gyakorolt hatása felmérhetetlen. Mert csupán a festészet is milyen szegény lenne, ha nem hatott volna a mindenkori alkotókra a két szent irat: az Ótestamentum és az Újtestamentum. Közéjük tartozik a múlt szá­zad rajzolózsenije is, Gustav Dóré, akit Zola így jellemzett: A mi világunk nyugtalanná te­szi őt, néha a Kánaán földjére utazik, amely vörös az emberi vértől, és fehér az isteni virra­dattól. És most itt van előttünk Dóré látványos utazása, dokumentu­mokban, a 233 egyenként is csodálatos metszettel illusztrált Biblia. Amelyhez a szerkesztő - a könyv a Kossuth kiadásában jelenik meg - Károli Gáspár négy évszázaddal ezelőtti, szá­zaduk elején revideált fordítását választotta. A katolikus francia Dóré Bibliája 1865-ben jelent meg. A reformátusok számára azonban - s ez volt Károli val­lása is - a Biblia illusztrálása a XIX. század végéig tabu volt. Hogyan találhatott egymásra a katolikus rajzoló és a reformá­tus fordító munkálkodása? A Mostanában a gimnazista fiú, ha tetszik neki valami vagy valaki, rá­vágja: Tök jó! Szóval, tök jó - ma­gyarul: nagyon jó - az új fizikata­nárnő, a szombati ebéd, a krimi, a diszkózene. Ha esetleg igényeseb­ben óhajt fogalmazni, akkor a tök szót a csúcs, illetve a szuper szóval helyettesíti. Közismert, hogy a diáknyelv az iskolai élet számos jelenségét átke­reszteli, a legtöbbször tréfás szóval jelöli. így lesz az elégtelen osztály­zatból egyszerre núdli és gerenda, cövek és dákó, s a diák nem sze­relmes lesz, hanem becsajozik. Ezek a divatszavak bizonyos idő után elfelejtődnek, újak jönnek a helyükbe, így változik szinte na­ponként fiataljaink nyelvi eszköz­tára. Hasonló folyamatok játszód­nak le a hivatalos nyelvben is. Mostanában a történelmi szó jel­zőként óriási karriert futott be. Ha kérdésre Szabó András biblia­­kutató adja meg a választ: „A kísérlet sikerült, a hatalmas időbeli, térbeli és civilizációs különbségek ellenére ez a bibli­afordítás és ezek a képek egy­másra találtak. Dóré nem úgy például két politikus találkozik, tör­ténelmi pillanatnak vagyunk a ta­núi, történelmi kézfogással szente­sítik a megállapodást, tanácskozá­suk történelmi mérföldkő népeik történelmében. A történelmi jelző­höz hasonlóan sokszor emlegetik az országos jelentőségű szerkezetet is. Ha négy-öt politikus, tudós leül ta­nácskozni, kizárólag országos je­lentőségű találkozóról van szó, de akkor is országos jelentőségű talál­kozóról ad hírt a sajtó, ha valame­lyik miniszter a Parlament folyosó­ján rámosolyog az ellenzék egyik vezérére. A színház, a cirkusz vilá­gából vette kölcsön a köznyelv a látványos szót, és húzta rá a legkü­lönbözőbb társadalmi és politikai jelenségekre. Van látványos válasz­tási győzelem, látványos politikai bukás, látványosan eleső csatár, látványos pályafutás, hogy csak néhány közéleti látványosságot em­ábrázolt bibliai jelenetet, mint azt középkori vagy barokk kori elődei tették, nem a szöveg ér­telmét, mögöttes tartalmát pró­bálta allegorikusán megfogni; ő a XIX. század racionalista gyermekeként egy irodalmi művet illusztrált, dinamikus áb­rázolásaiban a történetek cse­lekménye a főszereplő. Ez a fel­fogás - hogy tudniillik nem he­lyettesíteni akart, mint egy szentkép, hanem kiegészíteni - tette lehetővé, hogy együtt sze­repelhessen egy protestáns for­dítással. Ráadásul rajzai - jellegzetes nyúlánk emberalakjai - az idő múlásával maguk is kissé régie­sek lettek, hiszen csaknem 130 esztendő telt el megalkotásuk óta, s egyre jobban illenek egy archaikus szöveg ódon fordítá­sához. Dóré a katolikus Biblia szövegét illusztrálta, benne az újabb protestáns fordításokból hiányzó ószövetségi apokrif könyvekkel. A mostani kiadás a revízió előtti utolsó Károli Bib­liát veszi alapul a képekhez tar­tozó szövegrészek közlésekor - ez a változat volt klasszikus író­ink kezében Ady Endréig bezá­rólag -, amelyből viszont hiá­nyoznak az apokrif könyvek. Károli Gáspár annak idején le­fordította ezeket, s utoljára az 1704-es kasseli Bibliában, va­lamint annak száz évvel későbbi újraszedett változatában benne is vannak, az innen vett idéze­tek tehát 1704-esek.” lítsünk. Ha gondosabban fogal­maznánk, a látványos szó helyett a jelentős, a csúfos, a nagyszabású, a feltűnést keltő, a tetszetős, a ki­emelkedő szavakat is használhat­nánk. A felkapott divatszavak elszürkí­­tik a mondanivalót, tölteléksza­vakká válnak, gyakran jelentésüket is elvesztik. Ilyen sorsra jutott a kö­zel határozószónk is. Közel tíz va­gon sertést szállítottak tegnap Bu­dapestre; Baranyában közel kétszáz képesítés nélküli pedagógus dolgo­zik; Városunkban közel ötszáz fris­sen érettségizett fiatal van munka nélkül - a felsorolt mondatokban a közel szót a mintegy, a körülbelül, a nem egészen kifejezésekkel kel­lett volna helyettesíteni. A divatszavak áradata minden hadakozás ellenére szinte megállít­hatatlan, mégis küzdenünk kell el­lenük. K. Gy. M. Gyermekversei saját kézírásával és illusztrációjával Kiállítás az irodalmi múzeumban Weöres Sándor emlékére Weöres Sándor és felesége, Károlyi Amy Jézus kiűzi a kufárokat a templomból Divatszavak áradata m Nem mind történelmi, ami „történelmi”

Next

/
Oldalképek
Tartalom