Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-02 / 281. szám

1993. december 2., csütörtök Sport 11 Női röplabda NB I. Sz. Vegyimüvek-Ajkai SC 3:0 (11,11,8) Szolnok, 150 n., v.: Simái, dr. jskács Szolnok: CSERTÁN, Wolf, ARISENA, Kovácsné, PÁ­­DÁRNÉ, HAJDÚNÉ. Csere: Vasicsek. Edző: Vasicsek Já­nos. Ajka: GLÓZNY, Simon, Viasz, Kovács, Onódi, Burda. Csere: Sipos. Edző: Homola György. Az elmúlt években ritkán ír­hattuk bevezetőinkben, hogy a Vegyi női csapata biztos esé­lyesként várja ellenfeleit. Mára azonban tovatűnni látszik a „hét szűk esztendő”, az utóbbi idő­ben egyre több figyelemfelhívó eredményt produkáltak a Vasi­­csek-lányok. Idén a Tungsram elleni szettgyőzelem volt az első, amikor felkapták fejüket a röplabdában jártasabb honi szurkolók, majd az Extrádé baj­nokesélyes gárdáját szorongat­ták meg Wolfék. A múlt héten aztán végre nemcsak jól játszot­tak a Tisza-parti lányok, de bra­vúros győzelmet is arattak Pes­ten, a BVSC-vel szemben. Ezek után nem csoda, ha önbizalom­mal telve várták vendégeiket. Még labdához sem értek az ajkaiak, mikor Kovácsné nyi­tása nyomán már vezettek a ve­­gyisek. A kezdeti „erőfelmé­rést” követően meglódultak a hazaiak, Pádámé vezérletével folyamatosan növelték előnyü­ket, 10-3. Már-már úgy tűnt, gond nélkül nyer a Szolnok, de egyszeriben „leült” a csapat, így nyílt lett a hajrá. Szerencsére mire az ajkaiak igazán elhitték volna, hogy van keresnivalójuk, Csertán leütéseivel gyorsan vé­get ért a menetet. Fordulás után egy darabig még tartott a ven­dégek lendülete, ám azt köve­tően Arisena remek feladásaiból sorozatban hét pontot csináltak Hajdúnéék, 11-6. Annak elle­nére, hogy tekintélyes előnnyel vezettek a vendéglátók, nem volt egyoldalú a mérkőzés, minden labdáért meg kellett küzdeniük. Glózny próbálta meg összekapni csapatát, ez azonban csak a felzárkózáshoz volt elegendő. A harmadik játszmában még 7-2-ről fordí­tani tudtak az ajkaiak, attól kezdve azonban több pontot nem engedélyeztek számukra a jól játszó hazaiak, s megérde­melt győzelmet arattak. (G. J.) Még mindig játsza(ná)nak Hiába érkezett meg végérvé­nyesen a tél, a labdarúgó-baj­nokságok még szinte vala­mennyi osztályban tartanak. Az NB III. Mátra-csoportjá­­ban a Szolnoki MÁV MTE együttesének Bagón kellene pá­lyára lépnie, de egyelőre még kérdéses, hogy vendéglátóik al­kalmassá tudják-e tenni a játék­teret futballmérkőzésre. Amennyiben nem, még az sem lehetetlen, a két egyesület fel­cseréli a pályaválasztói jogot annak érdekében, hogy végér­vényesen befejezhessék az őszi idényt. Nem kevésbé kérdéses a karcagiak tenki összecsapásá­nak sorsa sem, bár állítólag He­ves megyében nem volt akkora havazás az elmúlt napokban, mely lehetetlenné tenné a talál­kozó megrendezését. A megyei első osztályban szombaton rendezik a Jászalsó­­szentgyörgy-Sz. Vegyiművek, míg vasárnap a Tószeg-Szajol mérkőzéseket. A Jászboldog­­háza-Mezőtúr találkozó idő­pontja szintén december 5-e, 13 óra, ám színhelye megváltozott. Mivel a boldogházi pálya hasz­nálhatatlan, a két együttes meg­állapodása értelmében a csapa­tok Mezőtúron találkoznak. Pádárné (balról) és Arisena többször is remekül blokkolt Megmérkőztek A máskor oly csöndes túrke­­vei utcákat szokatlan nyüzsgés sietős gyerekhad lepte el a mi­nap, a frissen esett hó sem csá­bította őket megállásra. A nagy igyekezet oka a kézilabda ün­nepe volt. Több száz általános iskolás számolta az órákat, hogy elérkezzen az a vasárnap, amikor a Kossuth és a Petőfi is­kola nebulói megmérkőznek egymással. Volt közönség, igazi kézilabdakapu-hálóval, és ezút­tal nem tanár bácsi fújta a sí­pot! Nem voltak menő Adidas, Nike felszerelések, csak fehér, illetve tarka garbók. De az a ragyogó csillogás, mely a bol­dog gyermekszemekből kisu­gárzott, többet ért mindennél. Nem voltak nagy igények. A rendezők első szóra megkapták a sportcsarnokot, az önkor­mányzat narancsot adott a résztvevőknek, egy szövetkezei pedig a tombolához szükséges nyereményeket biztosította. Jó volt látni a sokat dolgozott, fá­sult és sokszor csalódott testne­velőket újra lobogni, fiatal kol­légákat lelkesedni, tervezgetni. Újra elérhető közelségbe kerül­het a városok közötti kézilabda­találkozók megrendezése. Rövi­desen kezdődik az új esztendő, reméljük, az illetékesek a szűkös anyagiakból tudnak az ehhez hasonló megmozdulások támo­gatására némi alapot biztosí­tani. Végezetül álljon itt a ke­vésbé fontos eredmény összesí­tésben: a jobban felkészült Kos­suth iskola több győzelmet ara­tott, mint a lelkes petőfisek. (Takács) Serlegek és kupák csizmaországból Mikulás-túra A Nádas Tours Utazási Iroda és a Podio Sport Milano cég tegnap délben érem- és ser­legbemutatót tartott a szolnoki Ristorante Da Michele emeleti különtermében. A megnyitón Nádasné Török Irén arról tájé­koztatta a meghívottakat (köz­tük elsősorban a médiumok képviselőit és a leendő potenci­ális vásárlókat), hogy a csizma nem került az asztalra, csupán arról van szó, hogy az iroda évek óta számos külföldi spor­tolót utaztat, tehát az ajándéko­zás természetes kísérője lehet a túráknak. Olasz kapcsolatokra építve hamar megtalálták a mi­lánói partnert, akivel a megkö­tött szerződés értelmében a Ná­das Tours kizárólagos forgal­mazója az eredeti olaszországi serlegeknek, érmeknek. Nem titkolt szándékuk viszonteladók felkutatása és a nagykereskede­lemre való fokozatos áttérés. Állandó készletük jelenleg 200 darabra tehető, mintegy 15 féle típusban, kivitelben. Nagyobb rendelések esetén a szállítás át­futási ideje egy hónap. Egy kérdésre adott válaszból kiderült, az iroda azt sem tartja kizártnak, hogy a tekintélye­sebb tételek vásárlóit utazási kedvezményben részesítse. A megyei természetbarát bi­zottság a kellemes hétvégi ki­­kapcsolódás reményében gya­logos Mikulás-túrát szervez de­cember 4-én szombaton. A szolnoki állomásról a 7.36-kor induló sebesvonattal utaznak Hatvanon keresztül Mátravere­­bélyre. A tizenkét kilométeres gyalogtúra útvonala: Mátrave­­rebély-Csapás-tető-Szent László-hasadék-Nagybátony vasútállomása. Visszaindulás 16.24-kor vonattal. A vállalko­zók saját felelősségükre indul­hatnak, ruházat, élelem, felsze­relés egyéni igények szerint őket „terheli”. Csakúgy, mint a 120 km-es menettérti vasúti jegy ára (716 forint), valamint az a szerény ajándékcsomag, amelyet a túravezető fog szét­osztani a résztvevők között. Je­lentkezés a vasútállomás csar­nokában 7 óra 15 percig a „Nagybakancsos Mikulásnál”. Néhány tucat a mutatós kollekcióból Férfi kézilabda NB I. D. Dózsa-Sz. Olajbányász 26-18 (12-9) Debrecen, 500 n., v.: Marosi, Török Debrecen: Cziráki-Bisi I, Kerekes 1, Dayka 8, Bécsi 6, Áment 5 (1), Habóczki 1, Csere: Bene (kapus), Lenárd 1, Hideg, 3, Mezezod. Edző: Ötvös István. Szolnok: Szemenov-Bendó 7 (3), Klemán 2, Woth, Harta 3 (1), Golovin 4, Dávid. Csere: Köteles (kapus), Rigó 1, Szép Kis 1, Móré, Kende. Edző: Nagy Károly. Hétméteres: 1/1, ill. 5/4. Ki­állítás: 10, ill. 10 perc Az első percekben a Szolnok jól állta a debreceni rohamokat, de az idő múlásával a hazaiak többször kerültek ember­előnybe, s ezeket kihasználva vezettek, 8-7. Mindkét oldalon főleg a védekezésre ügyeltek a csapatok, melyekhez ezúttal jó kapusteljesítmények társultak. A félidő hajrájában a Szolnok ziccereket hibázott, és az egyre lendületesebben játszó vendég­látók az ellentámadásból növel­ték előnyüket. Fordulás után az Olajbányász körülményesen, sok hibával támadott, csupán Bendó eredményességének kö­szönhető, hogy a 45. percben 17-14 volt az állás. A hajdúsá­giak azonban átlövőik révén fo­kozatosan növelték előnyüket, 20-14. Az utolsó percekben az eddigi mérkőzéseken jól véde­kező Szolnok több hibát vétett, így a vártnál könnyebb győzel­met aratott a lendületesen és helyzeteit jól kihasználó Dózsa. Az Olajbányász elsősorban tá­madójátékában érezte meg Fe­nyő hiányát, remélhetően azon­ban a következő találkozóra rendezi sorait. (H. J.) Női kézilabda NB l/B Keleti csoport Túrkeve-Tököl 22-16 (10-6) Túrkeve, 200 n., v.: Kiss, Papp Túrkeve: VÍGH-Nagy J. 5, NAGY E. 6, SZÉCSI M. 5 (I), Sass I, Lakatosné, Gyökös 1. Csere: KOVÁCS 3, Tóth 1. Edző: Lakatos Tibor. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 2/1, ill. 6/6. Az ellenfél legjobb dobói: Gálhidiné 7 (5), Ványi 3. Kissé idegesen, érthetetlenül kapkodva kezdett a hazai csa­pat, a harmadik percben Nagy E. vezető gólja sem sok nyu­galmat kölcsönzött a vendéglá­tóknak. Két kimaradt ziccer után Ványi egyenlített, Nagy E. kihagyott hetesét követően az egykori válogatott, Gálhidiné emberhátrányból szerzett veze­tést, majd kevéssel később dup­lázott. Hatékonyan lassított a vendégcsapat, a hazaiak Szécsi M. góljaival tartották a lépést. Láthatóan gyorsabb volt a TVSE, de miután az összjáté­­kába számos hiba csúszott, az eredményben nem mutatkozott meg a sebességkülönbség. Nagy J. szép indítás után fordí­tott a 14. percben, Edit névro­kona ziccerből 3-5-re alakította az állást. Úgy tűnt, felélénkült a kevi együttes, ám a 20. percben ismét egyenlő volt az állás. Szécsi M. adott újabb lendületet (5-7) szélről lőtt góljával, Gyö­kös ziccerben a kapufát találta el, a 15 éves Sass Emília szem­füles labdaszerzés után állította be a félidő eredményét. Szünet után Szendi egyéni já­tékból szépített, Gyökös beját­szást értékesített a hatosról. Az ötgólos különbség ellenére sem lehetett a túrkevei lányokról megmintázni a nyugalom szob­rát, ráadásul a fáradtság nyomai is fellelhetők voltak a 40. perc­től. Mindkét csapat technikai hibák sokaságát vétette, eladott labdák, rossz indítások köze­pette Kovács hálószaggató lö­vése felüdülést jelentett, Nagy E. szélről lőtt gólja ugyanúgy. Lassan haladt az óra, az őszre tervezett nyolc pont még nem volt bekönyvelhető, ahhoz a Tököl elleni győzelem nélkü­lözhetetlen kellékként szerepelt a „bevételi rovatban” , pedig Nagy J. két gyors góljával már 17-12 az 51. percben. Három és négy perc múlva is ugyanúgy betalált, ezért Gálhidiné ötödik büntetője már nem sok vizet za­vart, mert Szécsi M. cimbalom­szögből is kilőtte az alsó sarkot. Feszültséggel teli, alig köze­pes színvonalú, mindvégig küz­delmes mérkőzésen az újonc Túrkeve megtartotta helyét a középmezőnyben, amit jó téli felkészüléssel stabilizálni lehet a tavaszi szezonban. Asztalitenisz NB II. A végső sorrendre még várni kell Sz. Tisza SE-Biogál 12:6 Győztesek: a Fehér-Lesskó pár, a Csiszár-Tóth J. pár, Csi­szár 4, Fehér 3, Lesskó 2, Tóth J„ ill. Bándy 3, Papp D., Rózsa L., Raics. Papp Dezső debreceni csa­patvezető - jóval a harmincon túl -, valamint saját nevelésű já­tékosai saját bevallásuk szerint nem sok reménnyel érkeztek Szolnokra. Ezt látszott alátá­masztani a mérkőzés eleje is, hiszen rövid, mindössze tízper­ces bemelegítés után álltak asz­talhoz, pedig időben megérkez­tek a csarnokba. A szolnokiak nem kegyelmeztek, előbb a két páros számban győztek pillana­tok alatt, majd Fehér és Csiszár diadalával 4:0-ra alakult az ál­lás. Ezután Lesskó 2:l-re kika­pott a „furcsán” dobáló stílusú Bándytól, Tóth János pedig 2:0-ra Raics Tamástól. 4:2-ről azonban a hazaiak 8:2-re elhúz­tak. Ebben a sorozatban az ifjú­sági Tóth meglepetésre 2:0-ra verte Pappot, valamint Lesskó is simán győzött Raics ellen. A legjobb biogálos, Bándy nem adta fel, és győzni tudott Fehér ellen. Csiszár Csaba azonban ezen a szombaton legyőzhetet­­lennek bizonyult, így a tiszások megérdemelt 12:6-os győzel­met arattak a vendégek felett. A csapat hét mérkőzésből 9 Csiszár Csaba verhetetlennek bizonyult ponttal, jelenleg a 3-4. helyen áll. Megóvott orosházi mérkő­zéséről még nincs döntés, a Makó ellen viszont újrajátszást rendelt el a szövetség. Az utolsó összecsapásra december 4-én kerül sor Szolnokon, a mind­össze három vesztett ponttal élen álló Nagykálló látogat a Tisza partjára. A bajnokság fél­idejének végső sorrendje tehát még nem dőlt el, igazi rang­adóra lehet szombaton számí­tani a főiskola tornatermében. Tóth Zoltánt ezúttal is csak szabálytalanul tudták feltartóztatni Kosárlabda Magyar Kupa WHSKSSKKSM­Igazi játék - győzelemmel SZTE-Salaótariáni KK 85-80 (47-30) Szolnok, 150 n., v.: Bacsfay, Adám SZTE: SZALAY 13, MOLNÁR 16, TÓTH Z. 18/6, ABELJANOV 14, PÓR 11/6. Csere: Abonyi 7/3, dr. Kovács 6, Vona. Edző: Tóth Zoltán Salgótarján: SKURIN 23/3, Bede 6, ZSERAJICS 19, Mol­nár 4, Földesi 11. Csere: Bo­­lák 7/3, Farkas 6/6, Petrucsik 4. Edző: Laczkó Sándor A mérkőzés elején pillanatok alatt meglépett az SZTE. Sor­rendben Molnár, Szalay és Tóth volt eredményes, majd Pór trip­lája sokkolta a vendégeket, 13-5. A hazaiak szebbnél szebb megoldásokkal szórakoztatták szurkolóikat, látszott, ők fejjel is játsszák a kosárlabdát. Tóth Zoltán és Abeljanov fényko­rukra jellemző összjátékot pro­dukáltak, és egyénileg is ki­emelkedő teljesítményt nyúj­tottak. A játékrész végén így je­lentős előny birtokában vonul­hatott pihenőre a vendéglátó Ti­­sza-parti együttes. Fordulás után a nógrádiak távoli dobá­sokkal próbálkoztak, Zserjanics is alaposan feljavult, ráadásul a hazaiak kezdtek fáradni. A hajrá ezáltal igen izgalmasan alakult, de összességében telje­sen megérdemelten jutott to­vább az SZTE. Tóth Zoltán: - Ameddig bír­tuk erővel, lényegesen jobban játszottunk. Úgy érzem, megér­demeltük a győzelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom