Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-16 / 293. szám
4 1993. december 16., csütörtök A szerkesztőség postájából Ne feledjük, a szeretet soha nem mérhető pénzzel! Ameddig a takaró ér Mielőtt a karácsonyi nagy bevásárló hadjárat elindulna, a saját tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal - okulásként. A közelmúltban egy kis vegyes boltban a következőkre lettem figyelmes: Mellettem egy idős nagymama és kilenc év körüli unokája nézelődött. Amikor a kislány meglátta a nápolyit, rögtön odasűgta: ugye veszel belőle? A nagymama előbb elbizonytalanodott, nézegette a pénztárcáját, majd megkérdezte a nápolyi árát, s végül kért belőle 15 dekát. A kislány boldogan ugrott a nyakába, és a mama is örült. Ám az arcát figyelve, átvillant az agyamon: vajon most miről mondhatott le az idős asszony? A szűkösen beosztott tejpénzről vagy az aznapi kenyérről? Egy biztos volt számomra, hogy valamilyen létfontosságú dologról. Kedves szülők és gyerekek! A nagyik nagyon szeretnének minél többet adni gyermekeiknek, unokáiknak, de ne várja el tőlük senki értékben azt az ajándékot, amit mondjuk évekkel ezelőtt talán még megadhattak. Mert a nyugdíjukat sajnos szinte forintra kiszámolva be kell osztaniuk. S higgyék el, ez nekik fáj a legjobban ... Tehát ne várjunk csodát, drága ajándékot, mert a szeretet pénzzel soha nem mérhető. Mondhatom, én sok-sok apró ajándékot kaptam a gyermekeimtől, aminek mindig nagyon örültem, hisz oly nagy szeretettel készítették, de a legigazibb, a legkedvesebb „ingyen” volt: az a feledhetetlen boldogság, öröm, amikor a 2 éves Böbe ünneplőben beült a már feldíszített nagy karácsonyfa alá, és azt mondata, hogy „én vagyok az ajándék”! Ez a kis tanmese legyen példa azoknak is, akiknek sok pénzük van, s azoknak is, akiknek alig. Soraim abban a reményben zárom, hogy a karácsony mindenhol békés, boldog, családias és az igazi szeretet ünnepe lesz. Kirjákné Kárpáti Margit Karcag Örömeinkből, a könyvtár életéből Ünnepi készülődés A kisújszállási gyermekkönyvtárban az óvodás korú gyermekek számára - az egészségügyi hónap keretében - nemrég rajzversenyt rendeztünk. Nagy volt az érdeklődés, a lelkesedés, és az eredményhirdetésre meghívtuk a gyermekfogorvost, akit egyben felkértünk, adja át a díjakat. A díjkiosztó ünnepség után egészségügyi ismeretterjesztő filmet vetítettünk, amit körülbelül nyolcvan gyerek kísért figyelemmel. Arra törekedtünk, hogy a rendezvényről egyetlen gyerek se menjen el ajándék nélkül: ■fogkrémet, fogkefét, almát, rágót, könyvet osztottunk ki közöttük, és hogy maradandó emlékük legyen, emléklapot is kaptak. Könyvtárunkban már hagyomány, hogy minden évben hangulatos fenyőünnepséget rendezünk, melyen az általános iskolások adnak műsort. December 14-től már erre az eseményre készülünk, s reméljük, gyermekeink az idén is kellemes órákat szereznek majd egymásnak, szeretteiknek. Varró Lászlóné Kisújszállás Küldjön egy képet! A „Jancsó-ütegből” - 1943 Kedves emlékeim között őrzöm ezt a felvételt, ami a szolnoki Tisza-hídfőnél, az úgynevezett százlábú híd végénél készült - 1943-ban. Mint látják, pihenőnkben békésen, barátságosan vesszük körül a gépágyút. Egyébként a szolnoki légvédelmi tüzéreknél szolgáltam. Kérem, aki felismeri magát vagy a volt bajtársát, írjon nekem néhány sort. Varga Károly - Mezőtúr (Ady E. u. 4.) Kutyatejes kismalac... Férjem kabátzsebében találtam ezt a képet - a ruhásszekrény rendezésekor -, amit elmondása szerint 35 éve kapott az egyik barátjától. Azóta is őrzi, hiszen a képen látható puli „pótanyaként” két kismalacot szoptatott! Bizonyára férjem barátja is szívesen gondol vissza arra az időre, a képen megörökített kedves jelenetre. Baranyi Júlia - Szolnok Nem kertészek, kereskedők! A szolnoki Baross úti fütöház melletti parkra pillantva mindig tudom, mikor van nyár, mikor van tél. Számomra nem a rügyek pattanása vagy a levelek sorvadása jelenti az évszakok változását, hanem az árusok cserélődése. Nyáron dinnyehalmok borítják a vízre áhítozó pázsitot, advent idején pedig megjelennek a fenyőfaárusok - mint az képünkön is látható. Ezek a kereskedők bizonyára a „vissza a természetbe” jelszóval követik Rousseau-t. Az istennek sem akarnak a betonon megmaradni. Mindig a parányi park füvén bonyolítják üzleteiket. Igaz, csak nyáron meg télen. Ha már így van, szeretném, ha tavasszal is jönnének, és színpompás virágokkal borítanák az üde pázsitot. De akkor nem jönnek ... (Fotó: Barna Sándor) Malacvisítások idején Vigyázzunk az örökségre Disznóvágások idején, úgy András táján (november 30.) minden évben, amikor a tanyavilágban, faluhelyen - még a kisebb városokban is - malacvisítások törik meg a reggelek csendjét, eszembe jut az az igaz történet, amit nagyapám mesélt egy disznótoros vacsora alkalmából - több mint fél évszázaddal ezelőtt. A századforduló táján, amikor az aranykorona volt az értékmérő, egy jómódú parasztember két fiának 100-100 koronát adott az örökségből, hogy önálló életüket biztosabban megalapozhassák. Örült a két gyerek, és úgy határoztak, hogy a jussot vásárban költik el. (Nagy pénz volt akkor 100 korona!) Az egyik fiú úgy döntött, hogy tetőtől talpig felöltözteti a családot, ágyneműt, egyéb ruhafélét vásárolt, a másik - kevés ruhanemű mellett - hasas disznókra és süldőkre költötte el a pénzét. Bizony a ruhanemű, a lábbeli hamar elszakadt, tönkrement, a disznóvásárlás eredményeként pedig néhány évtized alatt közel 100 hold föld gyűlt össze. Mindkét fiú becsületben élte le az életét, azonban az egyik szegény maradt, a másik módos gazda lett. Ez utóbbi takaros tanyát épített, lovai, tehenei, ökrei voltak, és minden évben 4-5 disznót hizlalt. Történt, hogy a szegény testvér az egyik évben, szeptember derekán disznót vágott, ami nem volt több 70-80 kilónál. A gazdag testvér hallotta a malacvisítást (tanyájuk közel állt egymáshoz), és elment megnézni, mit csinál a szegény testvér. Aztán így szólt hozzá: disznót vágsz szeptemberben, nem lesz ez korán? Mire a válasz: korán, hogy volna ez korán, amikor három éve vágtam utoljára egy kis malacot! Ezek után az ajánlás: a kárpótlási jegyen ne ruhaneműt, hanem földet vásároljunk. V. A. Tiszasüly Közös gondjainkról Gyógyuljon meg, Sándor bácsi! Kedves olvasóink előtt már ismert, hogy 1994. január elsejétől az Új Néplap saját terjesztésünkkel jut el előfizetőinkhez, és arról is szóltunk, tájékoztattuk a közvéleményt, hogy addig azonban sok-sok nehézséggel, akadállyal kell szembenéznünk, megküzdenünk a posta „jóvoltából”. A lap terjesztésére velük december végéig szerződésünk van, ennek dacára nem mindig és mindenhol jut el az előfizetőhöz, olvasóinkhoz. Ebben a rovatban nagyon ritkán jelentetünk meg verset, a tiszaburai Németh Lászlóné olvasónkkal (mint írta, női szabó) most kivételt teszünk. A „Rémhír!” cím alatt megfogalmazott kedves verse ugyanis a már említett, hűséges olvasóink, előfizetőink és az Új Nélap mai közös gondjáról is szól. íme a vers: „Kesereg egy idős ember / Megszűnik a Néplap lelkem / 40 éve jár már nékem / Azóta én megkedveltem. - Pedig az volt a gondolatom / amíg élek, ezt járatom / Most, amikor beteg vagyok / Nem olvasom régi lapom. - Olvashatja kedves bácsi / Új a Néplap, nem a régi / Korán reggel majd meglátja, / Ládájában lesz a lapja. - Remélhetjük, hogy jövőre / Jobbnál jobb hír lesz benne / Most már az kell Sándor bátya / Gyógyuljon meg januárra. Segítették az erdei óvodásokat Köszönetünket fejezzük ki a Szolnok Városi Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak, a Tiszaligeti Szabadidőközpont minden dolgozójának, akik lehetővé tették, segítették az erdei óvoda őszi és téli programjának megvalósítását, valamint a Jászkun Volán Rt. azon dolgozóinak, akik a 15-ös számú buszjáraton közreműködtek, odafigyeltek gyermekeinkre. Segítőinknek az Új Néplapon keresztül kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk. Az V. Sz. Óvodai Intézmény „Napsugár” csoportja A tiszai fahajók kutatása... Betkowski Jenőre emlékezve! A jó múltkoriban hallottam, hogy a néhai Betkowski Jenő egyik tanulmányát, ami a tiszai fahajókról szólt, újból ki akarják adni. Kérdem én az illetékesektől: nem lenne célszerűbb, ha az összes megjelent tanulmányát egy kötetben adnák ki?! Betkowski Jenő életművét tíz részben tervezte megírni, de az egész életre szóló tanulmányból sajnos csak részletek jelentek meg az „Ethnographia” című, valamint a „Magyar Nyelvőr” folyóiratokban, a „Jászkunsági Füzetek”-ben, a „Damjanich János Múzeum Közleményei” sorozatban, a Jászkunságban és a megyei múzeum évkönyvében - 1968-ban. Betkowski Jenő a szolnoki Verseghy Gimnázium tudós tanára vált, és élete java részét a tiszai fahajók kutatásának szentelte. Megérdemelné, hogy minden megjelent munkáját kiadják. Jenő bácsit méltán sorolhatjuk Györffy István, Szűcs Sándor, Úrbancsek János, Kaposvári Gyula mellé és közé! Maradandót alkotott: egy magyar, szinte ősfoglalkozás minden csínját-bínját feldolgozta. Maradtak még utána közöletlen rajzok, fényképek, jegyzetek, leírások stb., ezeket is meg kellene szerezni és a kötetbe építeni. Ilyen apró részletességgel még nem írtak a fahajókról, s ilyen olvasmányosan, érdekfeszítően sem, hacsak nem Tömörkény István „Vízenjárók és kétkezi munkások”-jára gondolunk. De Betkowski Jenő nagy műve drága kincs, több évtizednyi munka eredménye, a mi megyénké, tehát célszerű lenne megbecsülni, de nagyon! Jenő bácsi példaképe annak a középiskolai tanárnak, aki egy életet áldoz egy-egy fontos kérdéskör anyagának összegyűjtésére, feldolgozására. Példakép a kényelmeseknek, a csak „pénzbeszedőknek”, guggonülő cél nélkülieknek. Jenő bácsi micsoda lelkesedéssel írta remekebbnél remekebb kis műveit. Becsüljük meg, gyűjtsük össze ezeket a kis műveket, és őrizzük meg emlékezetét. Hátha példája nyomán kifakad valami nagyszerű vállalkozás a várakozó megyei kérdések megoldására! Hatalmas adóssága ez a megyének, könyvkiadásának. S Jenő bácsi emlékezete is megérdemelne egy remek kötetet. A kiadott füzetek rendelkezésre állnak, a műszaki rajzok, fényképek is; remélhetőleg Jenő bácsi hagyatékában a filmek is megvannak. A megye lenne gazdagabb egy kötet tudományos könyvvel és híresebb a magyar néprajz világában. Nem hiszem, hogy holmi pénzszegénység útját állhatná e kegyeletes kívánalomnak, s talán még Jenő bácsi arcképe is belekerülhetne e kötetbe. A megye ne feledkezzék el nagyjairól! Hűség a múlthoz, a közeli és távoli jövőért! Dr. Varga Lajos gimn. tanár - Tiszaföldvár Jobbító szándékkal Kalapács alá kerültek a földek, és ki a jogos tulajdonát szerezte vissza, ki kárpótlási jegyet vásárolva szerzett tulajdont. Eddig szépen hangzik, hiszen az elszenvedett sebeket kívánták ezzel némileg gyógyítani. A tapasztalat sajnos azt igazolja, hogy a tulajdonszerzéseknél sok az igazságtalanság. Mert azok, akik a legelején kapták meg a kárpótlási jegyeket, a jó minőségű földekhez jóval olcsóbban jutottak, mint azok, akikre később került sor. És többen olyan idős emberektől vásároltak olcsón kárpótlási jegyet, akik már nem tudnak mit kezdeni a földdel. Tehát volt, ahol sajnos a spekuláció került előtérbe - szemben a valós tulajdonosok érdekével. Éppen ezért az a véleményem, nem kellett volna addig elkezdeni a kárrendezést, míg a a kárpótlási jegyek 80 százaléka tulajdonba nem kerül. Köztudomású, hogy a mezőgazdaságban végbemenő privatizáció nagy befektetést igényelne, ezért keveslem a 750 ezer forintos adómentességet, de az újabb 200 ezer forint támogatást is. Szűcs Kálmán Jászberény Köszönet a szép estéért Az Új Néplapon keresztül szeretnék köszönetét mondani azért a szép estéért, amit november 27-én a hallássérültek megyei szervezete a szolnoki Centrum étteremben rendezett. Kulturált környezetben, szépen megterített asztal várta a vendégeket, ahol sorstársaink, pártoló tagjaink köszönthették egymást. Ebben a mai rohanó világunkban nagyon jó volt egy kicsit megpihenni, kikapcsolódni. A bőséges finom vacsora az étterem dolgozóit dicsérte, s talán a privatizáció teszi, de jólesett, hogy távozásunkkor Módosné Irénke szinte valamennyiünktől személyesen búcsúzott, s az eljövendő ünnepekre minden jót kívánt. A színes, vidám est megszervezéséért sorstársaim nevében is köszönetét mondok Hajdúné Margitkának, Dénesné Évikének, és a további munkájukhoz sok sikert, erőt, egészséget kívánok. Tóth Ferencné Szolnok Hozzászólás cikkünkhöz A Gelka Kft. nem áll felszámolás alatt Az Új Néplap december 4-i számában „Felszámolás alatt a Gelka - Eladó karbantartók” cím alatt az olvasható, hogy felszámolják a Gelkát. Több kedves ügyfelünk keresett fel bennünket, hogy mi lesz az itt lévő készülékével és meglévő szerződéseinkkel. Partnereinket ezúton szeretném megnyugtatni: a szolnoki Gelka Kft. nem áll felszámolás alatt! Az ÁVÜ előprivatizációval kivonta az üzletrészt a Gelka Vállalattól, és pályázatot írt ki a kft.-re - közösen a Co-Nexus Rt.-vel (amely a budapesti Gelka Vállalat felszámolója) a Baross út 8. szám alatti bérlemény bérleti jogára. Az üzletrészt (kft.-t) és a bérleti jogot együtt lehet megvásárolni. A pályázat nyílt, és mi, karbantartók reméljük, hogy ez a szolgáltatás nem fog megszűnni. Berkó János a kft. ügyvezető igazgatója Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
