Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-14 / 291. szám

1993. december 14., kedd Kitekintő 5 Alszik az ügy az ukrán parlamentben Elfuserált autonómia Kárpátalján 1991. december elsején az önkormányzati választásokkal egy időben a beregszászi járásban népszavazást tartottak arról, hogy legyen-e autonóm körzet Kárpátaljának ez a területe. Bár a szavazók döntő többsége igennel felelt a kérdésre, előrelépés azóta sem történt. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség beregszászi járási szervezetének elnökével, Dalmay Árpáddal beszélgettünk az okokról. Üzenet a kisebbségnek - szlovákiai helynevek Szepsi helyett: „Bódva a Bódva mentén”?- A szavazásra jogosult la­kosság 81,4 százaléka szavazott igennel, holott a járás lakossá­gának csak 70 százaléka ma­gyar, ami azt bizonyítja, hogy a velük együtt élő ruszinok, cigá­nyok, oroszok, sőt az ukránok egy része is megérti törekvése­inket. A lépcsőzetesség elve alapján a megyei tanács elé terjesztettük a népszavazás eredményét, amelynek feladata lett volna az ukrán parlament elé vinni a kér­dést. Ez a mai napig sem történt meg. A megyei tanács nem haj­landó foglalkozni autonómiatö­rekvésünkkel, mivel a szélsősé­ges ukrán szervezetek szepara­tizmust látnak benne. Ők egy­séges nemzetállamra töreked­nek.- Hogyan néz ki a törekvése­tek távolabb lévő központból, Kijevből, hogyan viszonyulnak hozzá?- Amikor közvetlenül a vá­lasztások előtt Kravcsuk elnök Kárpátalján járt, látszólag tá­mogatta a magyar autonóm kör­zet létrehozásának a gondolatát. Ma viszont egyre inkább azt hangoztatják, hogy elégedjünk meg a kulturális autonómiával, nincs szükség területi autonó­miára.- A nemrég aláírt magyar-uk­rán egyezmény nem nagyon en­ged teret a területi autonómia elérésének, annak ellenére, hogy Kijev látszólag nem gá-1991 májusában alakult meg a délvidéki magyar fiata­lok érdekvédelmi szervezete, a Vajdasági Magyar Ifjúsági Szövetség (VMISZ). Akkor még a legborúlátóbbak sem gondoltak arra, hogy nemso­kára kitör a polgárháború. A kezdeti lelkesedés után ezért két éven át gyakorlatilag szü­netelt a VMISZ tevékenysége, de most már újból működik. Hegedűs Attila, a szervezet elnöke taglalja lehetőségeiket:- Hogyan sikerült újjászerve­ződniük azok után, hogy tagjaik közül sokan kivándoroltak a ka­tonaság elől elmenekülve?- Valóban, csak hárman ma­radtunk meg a régi vezetőség­ből. Egy éve úgy gondoltuk, hogy a borzalmak, a tehetetlen­ség közepette tennünk kell va­lamit, és így alakítottuk meg az úgynevezett történelmi bizott­ságot néhány szabadkai egye­temista társammal együtt. Sok középiskolás csatlakozott hoz­tolja azt. Mi az álláspontotok ezzel kapcsolatosan?- Amikor napirenden volt az alapszerződés vitája, minket nem kérdeztek meg. Viszont megpróbáltunk olyan kéréssel fordulni a magyar kormányhoz, hogy amennyiben feltétlenül ra­tifikálni kell az alapszerződést azzal a cikkellyel együtt, hogy Magyarországnak sohasem lesz területi követelése Ukrajnával szemben, akkor legalább garan­ciákat kérjenek az ukrán kor­mánytól a magyar autonómia létrehozására. Sajnos ez nem történt meg. Nem tudjuk, mi a következő lépés. Tény az, hogy az ukrán alkotmány szövegében nem szerepel a területi autonómia lehetősége, és a kisebbségi tör­vény sem írja elő.- Elképzelésetek szerint kiket érintene a területi autonómia? Csak a többségben élőket?- A kezdet kezdetén, amikor felmerült az autonómia kérdése, ellentétek voltak az egy tömb­ben élő, a peremvidékre szorult és a szórványban élő magyarok között. Ezért olyan tervet dol­goztunk ki, amely Kárpátalja mai magyar területének jelentős részét magába ölelné, és a ma­gyar lakosság mintegy 70-75 százalékát érintené.- No de mi lenne a fennma­radó résszel?- Véleményem szerint ők is jól járnának, mivel az anyaor­zánk, és a csoportosulásból ki­nőve újból talpra állt a VMISZ.- Amikor a nagyvilág képte­len befolyásolni a „jugoszlá­viai” fejleményeket, mit tudnak tenni önmagukért?- Nagyon sokan felteszik ezt a kérdést, sőt: legtöbbször mi tesszük fel önmagunknak. Le­het, hogy naivnak tűnik, de megpróbáljuk ebben a helyzet­ben is maradásra bírni a vajda­sági fiatalokat. Tudjuk azt, hogy a vajdasági magyarság jövőjébe kerülhet, ha nagyon sokan el­hagyják szülőföldjüket.- Szomorú jelenség a kiván­dorlás. Mondana-e néhány ada­tot?- Tavaly az elsőéves vajda­sági magyar középiskolások száma négyezer körül mozgott, az idén a felére csökkent, kétez­ren iratkoztak be nálunk. A töb­biek magyarországi gimnáziu­mokba jelentkeztek.- Vajon hazajönnek-e évek múlva? Egyáltalán mi a szövet­szágon kívül egy Ukrajnán be­lüli anyaterület jönne létre, amely sokat segítene a szór­ványban maradó magyarokon. Hiszen az autonóm körzetből lehetne irányítani a nyelvszige­tek iskoláit, kulturális életét.- Bár a két évvel ezelőtti nép­szavazás csak elméletben hozta meg az eredményét, az utóbbi időben egyre jobban érződik Beregszász súlya a kárpátaljai magyarság életében. Milyen előrelépések történtek?- Újraindítottuk a beregszászi magyar gimnáziumot, hivatásos magyar színházat hozunk létre, magyar nyelvű tanító-tanár­képző főiskola megnyitását vet­tük tervbe. A kulturális auto­nómia attól kezd működni, hogy valóban vannak magyar iskoláink, művelődési intézmé­nyeinkben nagyrészt magyarul folyik a munka. Az ukrán államnak emellett anyagilag sokkal többet kellene segítenie. Arra hivatkozik, hogy az országban tapasztalható álta­lános elszegényedés közepette nincs pénze. így hát nekünk kell előteremtenünk az anyagi ala­pokat az emlékünnepélyekre, szoboravatásokra, művelődési rendezvényekre. Az anyaor­szágtól e téren valóban nagy se­gítséget kapunk.- Milyen a közérzete , a kárpátaljai magyarságnak az 1994-es év küszöbén?- Mindenképpen rosszabb, mint korábban. Az alapszerző­dés kicsit elrontotta a hangula­tot, sokan elvesztették a hitüket. Ugyanakkor a fokozódó gazda­sági nyomor, az anyagi és szel­lemi nélkülözés, a jelentős ki­vándorlás kevés okot ad a re­ménykedésre. Ábrám Zoltán ségük véleménye a kivándorlás­ról?- Azt hiszem, hogy őrültség lenne elítélni, de természetesen mi az otthon maradás mellett foglalunk állást. Akkor még nincs probléma, ha kizárólag tanulmányi célra utaznak kül­földre, és évek múlva visszatér­nek. Sajnos, sokszor ez nem így van. Nagyon sokan a katonai behívó elől mennek Magyaror­szágra tanulni. Egyelőre a leg­többjük úgy véli, hogy mire be­fejezi a tanulmányait, addig rendeződni fog a délszláv vál­ság, és megfelelő körülmények közé hazatérhet.- Az, hogy újjáalakult a szö­vetségük, egyfajta optimizmusra is okot adhat. Tehát akkor mégis bíznak benne, hogy jó irányban változnak az esemé­nyek?- Természetesen. Másképpen nehéz lenne elviselni azt az em­bertelenséget, amellyel nap, mint nap szembesülünk. Á. Z. Az ember egyik természetes megnyilvánulása, hogy nevet ad környezetének. A megneve­zés valamiféle birtokbavétel gesztusa egyben; azt jelzi, hogy a látókörünkbe került alakulatot, személyt, tárgyat észrevettük, s besoroztuk a fi­gyelmünkre méltó elemek közé. Az igazán fontosakat megkülönböztető névvel is el­látjuk, ezáltal egyedi voltukat nyilvánítjuk ki. A szűkebb vagy tágabb környezetben így tudunk tájékozódni, a megne­vezéseket hasonlóan ismerők közösségében megkülönböz­tetni vagy azonosítani. A sze­mélynév az emberek egyedisé­gét fejezi ki, az állatnév ugyan­csak egyénítő szerepű, a hely­név a környezet sok-sok termé­szetes és mesterséges alakulata között tesz különbséget. Név­adó hajlamainkat szemlélteti, hogy a kereskedelmi áruk, ter­méktípusok és fajták közkeletű nevei mellett sokan sajátos megkülönböztető nevet adnak autójuknak, nyaralójuknak, csónakjuknak. Ősi és elterjedt sajátosság tehát a névadás. A lakóhelynév személyes ügy Az idők során az egyének és a kisebb-nagyobb közösségek spontán névadása mellett meg­jelent a hivatalos nevek cso­portja a közigazgatás, a társa­dalom és a gazdaság életének igényei szerint. Anyakönyve­zik a személyneveket, helység­­névtárakban rögzítik a telepü­lések hivatalos névváltozatát. Továbbra is megmarad azon­ban a megnevezések több vari­ánsa. Akit hivatalosan Nagy Istvánként anyakönyveztek, a családban lehet Pityu vagy Öcsi; amit a közigazgatás Fel­­szabadulás utcának nevez, le­het a helyiek nyelvhasználatá­ban egyszerűen Fő utca. Ezek a változatok csak akkor kárhoz­tathatok, ha akadályozzák a tu­lajdonnevek funkciójának mű­ködését: a megkülönböztetést, tájékozódást. Mindez most azért jutott eszembe, mert újra meg újra hírt kapunk a szlovákiai hely­nevek használata körüli viták­ról, viharokról. A lakóhely, a szülőföld megnevezése - akár­csak a személyneveké - az em­ber személyes ügye, mert hoz­zátartozik azonosságtudatához, otthonérzetéhez. Mély fájdal­mat okoz, ha valakit nevétől fosztanak meg. Gondoljunk Jó­zsef Attila esetére, akit nevelő­szülei Öcsödön Pistának hív­tak, mert szerintük nincs Attila név! „Ez nagyon megdöbben­tett - írja a költő -, úgy éreztem, hogy létezésemet vonták két­ségbe.” Hasonló hatású, ha va­lakitől annak a településnek nevét veszik el, amelyhez származása által, ősei több nemzedékének szülőföldjeként kötődik. Nem akarok illetéktelenül mások ügyeibe avatkozni, s el­ismerem, hogy a hivatalos helységnevek megállapítása az állam feladata. Mégis hangot kell adnom annak a vélemény­nek, hogy a névadás természe­tes indítékait is figyelembe kell venni a döntésekben, s nem mellőzhetők a névtani szem­pontok sem. Otthonérzet magyar felirattal Egy kigyensúlyozottan mű­ködő társadalomban nem okozhat gondot, ha a települé­sek elején (vagy akár a sajtó­ban) nemcsak az állam hivata­los nyelvén, hanem a helyi la­kosság nyelvén is kiírják a falu vagy város nevét. Nyugat-eu­rópai példák helyett csak haza­iakra utalok, hiszen többfelé látni kétnyelvű helységnévtáb­lákat, így Békéscsaba, Deszk vagy Károlyfalva határában. (Szép számmal látni újabban a román és a magyar községne­vet feltüntető táblát a Székely­földön is.) Az önállóvá lett Szlovákiá­ban nehezen jut nyugvópontra ez a kérdés. A magyarok lakta települések népe azzal is sze­retné kifejezni otthonérzetét, hogy a szlovák hivatalos nevek alá odaírja a magyar névválto­zatot is: például Dunajska Streda - Dunaszerdahely. A szlovák nemzeti mozgalom pártjai ezt nem nézik jó szem­mel, s - mert ők vannak több­ségben - akadályozni tudják e törekvések megvalósulását. Az európai normákhoz való foko­zatos igazodás azonban en­gedményekre készteti a hivata­losságot. Most arról kaptunk hírt, hogy a magyar helységne­vek használatában történt egy lépés, de nem a történelmileg kialakult, s a lakosság által nemzedékeken át használt név­alakok kerülnek a táblákra, hanem a szlovák nevek tükör­­fordításai. Nehéz megérteni a döntés indokait. Azaz elsősorban poli­tikai-lélektani motívumokat fedezhetünk fel mögötte: egy új állam legfőbb hivatali szerve erejét kívánja kimutatni, ezáltal üzen kisebbségének. Pedig a nevek az egymás mellett élés tanújeleit közvetítik ahhoz, aki szemügyre veszi őket. Történeti indokok A szlovák és a magyar vál­tozatok gyakran közös kiindu­lópontból práhuzamosan ala­kultak, például víznévből: Sztregova (Strehová; Madách Imre szülőfaluja) vagy Losonc (Lucenec); vagy pedig sze­mélynévből: Kassa (Kosice), Terebes (Trebisov), Fülek (Fi­­lakovo), Léva (Levice). Több esetben - esetleg közös - német alapváltozatra vezethetők visz­­sza mind a szlovák, mind a magyar változatok (például: Rozsnyó - Roznava). Nem ritka, hogy az eredeti magyar nevek kialakulásában szlovák elemek játszottak szerepet: Jászó (Ja­­sov), Zemplén (Zemplin), Krasznahorka, Szklabonya (Mikszáth Kálmán szülőhelye), Komárom (Komamo, ahol Jó­kai Mór született). Másrészt pedig szépszámú szlovák név a korábbi magyar névváltozat fordításával jött létre: Király­­helmec (Krlovsky Chlmec), Nagykapos (Veiké Kapusany), Torna (Tuma), Rimaszombat (Rimavská Sobota), Hanva (Chanava, ahol Tompa Mihály hamvai nyugszanak), Szene (Senec, Szenei Molnár Albert zsoltárfordítónk szülőhelye), Borsi (Borsa, II. Rákóczi Fe­renc szülőfaluja). Ezeknek a neveknek párhuzamos tovább­élése nemcsak történeti indo­kokkal, a jeles szülöttek ha­gyományával erősíthető, de a nemzetek, népek együttműkö­désének tudatosítását is szol­gálhatják. Van azonban nyelvészetileg problematikus névtípus is. A Kassától néhány kilométerre fekvő Szepsi városka lehet erre az egyik példa. Nevét a tatárjá­rás után Szepes megyéből oda­költöző szászokról kapta. Né­metül - Moldau - a Bódva fo­lyóról nevezték el a települést, s ezt az eljárást a szlovák név­adás is követte a Moldava nad Bodvou kialakításakor. De mi­képp fordítsuk ezt magyarra, hiszen mindkét elem a folyó­névre vezethető vissza? Szó szerint: „Bódva a Bódva men­tén” vagy így: „Bódva­­moldva?” Miért ne élhetne to­vább magyarul a Szepsi, hiszen 1267 óta így őrzik nevét az ok­levelek! Bonyolultabb esetek Vannak olyan települések Szlovákiában, amelyek 1948-ban új nevet kaptak, mégpedig a szlovák kultúra je­leseiről. így lett Gúta Kolárovo (J. Kollár költőről), Tornaija Safarikovo (P. J. Safárik törté­nészről), Párkány Stúrovo (L. Stur íróról, politikusról), Ógyalla Hurbanov (J. M. Húr­ban szlovák íróról). Mivel a szlovák név amúgy is őrzi a je­les személyiségek nevét, fölös­leges a településeket „Kollár­­falvá”-ra vagy „Safárikvá­­ros”-ra fordítani; ezek megle­hetősen idegenek a magyar névadástól, s írásmódjuk is gondot okoz. Van ugyan Ma­gyarországon is Petőfiszállás, Izsófalva, Rákóczifalva, de új­keletű elnevezések. Célszerűbb s indokoltabb a történelmileg meggyökeresedett névalakot őrizni meg. Fő szempontként az látszik követendőnek, ami a nevek lét­rejöttének természetes folya­matában mindig is szerepet ját­szott: segítse a névhasználat is a nép otthonosságérzését, belső és külső harmóniáját. Kováts Dániel Újból szervezkednek a délvidéki magyar fiatalok „Megfogyva bár, de törve nem” Kisebbségi orvoslás Erdélyben • 3 éves futamidő • első évre fix kamat: 21.5% • 2. és 3. évben változó kamat • lejáratkor kamatos kamat • bármikor visszaváltható A holnap biztonsága iát rt>5pöp///s' xr aratón ‘Betétjegy iát t-uspőp/Vx'KT SPRINT BETÉTJEGY • 3, 6, 9 hónapos futamidő • fix kamatozású 3 hónapra évi 18% 6 hónapra évi 20% 9 hónapra évi20.5% 4 Árral szemben, tempóelőnyben Rendhagyó tanácskozást tar­tott a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Társaság. A „Kisebbségi beteg, kisebb­ségi orvos” nevet viselő ren­dezvényen elsősorban vegyes lakosságú vidékekről, így Bi­har, Kolozs, Maros, Temes és Szatmár megyéből érkeztek a meghívottak: egyetemi oktatók és hallgatók, gyakorló orvosok. A hat bemutatott dolgozat és a sokszínű hozzászólások a ki­sebbségi sors egyik alapvető kérdéskörére utaltak. Aláhúz­ták, hogy az egészségügy terén is hátrányos megkülönböztetésű az erdélyi magyarság. Nem elégséges a magyar nyelvű or­vosképzés Marosvásárhelyen, nehezebb a magyar végzős elhe­lyezkedése a fokozott korrupció miatt, nincs szabad orvosválasz­tás, a magyar beteget sokszor .elutasítóan fogadják, ha anya­nyelvén szól, minden harmadik magyar orvos Magyarországra vándorolt ki, nincs magyar vagy más nyelvű használati utasítás a gyógyszereinken, orvosaink nincsenek számarányuknak megfelelően képviselve az egészségügyi adminisztráció­ban - íme, jó néhány a gondok közül. Betegnek lenni nem vá­lasztott állapot. Természetes igénye minden betegnek, hogy jó szakemberhez fordulhasson, hogy maga válassza meg orvo­sát, olyan orvost keressen fel, aki hajlandó az anyanyelvén be­szélni vele. Az egészségügyi el­látás alapvető emberi jog. Hogy mennyi jut ebből a jog­ból Romániában a kisebbség­nek? - erre kereste a választ a tanácskozás, amelynek eredmé­nye, hogy sok-sok adatot, véle­ményt, magyarázatot sorakozta­tott fel. - Á. -Bármilyen összegben váltható: SZOLNOK, Mária u. 23. TÚRKEVE, Petőfi tér 2-4. KUNHEGYES, Szabadság tér 9-11. Bármilyen összegben váltható: SZOLNOK, Mária u. 23. TÚRKEVE, Petőfi tér 2-4. KUNHEGYES, Szabadság tér 9-11.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom