Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-11 / 289. szám
1993. december 11., szombat 7 Kultúra Kétszáz éve született Jászberényben A magyar színjátszás legendás alakja Művészet és mecenatúra Dohnál Tibor az Európa s a Hungária 24-ről Szathmáry Károly kőrajza Közeleg a karácsony, az idén az ünnepek jeles évfordulót is hoznak magukkal: december 24-én lesz éppen kétszáz esztendeje, hogy megszületett a magyar színjátszás legendássá vált alakja Jászberényben. Idős korában, amikor már visszavonultan élt, s tollat fogott, hogy naplóban írja meg életét, ő maga így beszélt a családi eseményről: „1793. december 24-én, karácsony éjjelen igen sok járókelő sietett végig hóval födött utakon Jászberényben. A főutcán áll a patika, ablakai ma jóval világosabban világítottak ki az utcára. Már másodikat harangoztak, a ház ura, Senbach József patikárius felöltötte jó meleg farkasbőr bundáját, de a ház asszonya csak sápadozott, mert egyben jóreménységben volt. A ház ura a templomba ment, az asszony hívatta a szülésznőt, aki hamar megérkezett, és kevés fájdalmak leküzdése után szerencsésen megszületett a várva várt kis vendég. A kis sápadt, veres hajú lány a Róza nevet kapta a keresztségben.” Ki gondolhatta volna akkor, hogy a kis Rózából majd a nagy Déryné lesz! Ám amikor anyja 14 éves korában Berényből Pestre viszi, hogy tanuljon nyelvet, zenét, kézimunkát, s „véletlenül” ismerősök révén gyermekként bekerült az ott játszó magyar színészek közé, azonnal felfigyelt a társulat igazgatója a kislány hangjára, kecses mozdulataira, s megszületik a házasság a színpaddal, nevet cserélve Széppataki Rózaként debütál a színjátszásban. És mert a társulatnak tagja volt Déry István is, a hősszerelmes szerepek alakítója, Széppataki Rózából rövidesen Déryné válik, s aztán ezzel a névvel is vonul be végérvényesen a színháztörténetbe is. Művészi pályája eggyé forrott a magyar színészet hőskorával. Ott van az első vándortársulat tagjai között, amikor 1815 tavaszán Pestről vidékre indul a trupp, Eger, Miskolc egy-egy állomás. Küzdelmes, viszontagságos esztendők, férje fel is hagy időközben a színimesterséggel, így útjaik elválnak, Déryné évtizedekre elszakad tőle. Közben csodálok, rajongók, köztük a zárkózott, félénk, drámaírással foglalkozó Katona Józsefé, akinek gyengéd érzelmeit az ünnepelt színésznő nem tudta, vagy nem is akarta viszonozni. Felismervén az opera jelentőségét, énekelni tanult, hogy közkedvelt zenedrámákat is meg tudjanak szólaltatni, így az operajátszás úttörőjeként is szerepel. Nélküle aligha vált volna népszerűvé a magyar operajáték, ezt vetélytársai sem tagadták annak idején sem. Miskolc, Székesfehérvár, Pécs, Kolozsvár, Erdély több városa, majd Kassa csaknem tíz évig tevékenységének színhelyei. Amikor pedig 1837-ben megnyílik Pesten az új színház, melyet három évvel később Nemzetire keresztelnek, Déryné az elsők között szerződik, s már a nyitódarabban, az Árpád ébredésében, melyet Vörösmarty írt az alkalomra, abban is játszik. A Nemzeti azonban a „korosodó” színésznőnek nem hozza meg igazán a várt sikert, a fiatalokkal, így a húsz éves Laborfalvy Rózával kellene osztoznia a dicsőségen. Erdélybe, Kolozsvárra megy, a vidékre, ahol igazán otthon érzi magát. Életének utolsó szakaszát visszavonulva a színpadtól, csekély nyugdíjjal, szerényen éli meg. A jeles évforduló remek alkalom arra, hogy felidézzük újra alakját, személyiségét. Vegyük például a Tévémagisztert A televíziózás - kulturális misszió A Magyar Televíziónál a kezdetektől tetten érhetjük a magas fokú ismereterjesztés igényét. A művelődés, a kultúra, a tudomány sokféleségét képviselő műsorok gyakorta szerényen megbújtak a műsorfolyamban. A Művelődési Műsorok Stúdiója tudatosan vállalja a „köz művelését”. Kővári Péter főszerkesztő - a stúdió vezetője - szerint a televíziózás tisztes hagyományait szeretnék követni. Hitvallását a következőkben fogalmazta meg:- A közművelődés, az ismeretterjesztés - túlzás nélkül mondhatom, kulturális miszszió. Miként hajdan néptanító világító mécsesként képviselte a „szellem napvilágát”, ma ezt a funkciót át kell vennie a közszolgálati televíziónak. Számunkra másodlagos a csillogás-villogás. A reflektorfényért cserébe az állandóságra törekszünk. Egyetemes értékeket közvetítünk.- Nem is olyan régen - egy televíziós sajtótájékoztatón - úgy fogalmazott, hogy a stúdió szeretné elkényeztetni a nézőket. Hogyan egyeztethető össze a tudomány és a szórakoztatás?- Örök dilemma: hogyan közvetítsük a tudományos eredményeket úgy, hogy a tudomány se lássa kárát, s a néző is jól szórakozzon. Ám, ha műsorainkat nyomon követik, bizonyára találnak erre példát. Itt van például a Tévémagiszter. Ez a televíziós hetilap kilencvenöt perc leforgása alatt ismeretterjesztő sorozatokat, kulturális, művelődési riportokat egyaránt közöl, pergő ritmusban. (Nem véletlen, hogy az immár öt esztendeje talpon lévő műsor ez év őszén nívódíjat kapott - a szerk.) A Rejtjelek, a Családfa, az Arabisztika, a Sinológia, a Fejezetek a gondolkodás századaiból, a Nők a magyar történelemben, a Széchenyi és kora című sorozatok - mind értéket őrző és közvetítő szerepet töltenek be.- Némely műsoruk eltűnt a képernyőről, mások felébredtek Csipkerózsika-álmukból, újak keletkeztek.- A mi műhelyeinkben természetes a megújhodás igénye. Bevallom: leginkább annak örülünk, ha felfrissülhet tevékenységünk. Fájdalom, egyelőre szüneteltetjük az Ejféli szóváltást. S a Gondolkodó is heti negyven perc helyett most kéthetente húsz percbe sűríti mondanivalóját. Ä megtakarított műsoridő nyújt lehetőséget például a Mondolat című műsornak. A nyelvújítás korából kölcsönzött cím utal arra, hogy nyelvi hiátusságainkat szeretnék a szerkesztők ostorozni. Vagy itt van például a Hagyomány. Most indítjuk a havi magazint. A még fellelhető néprajzi értékeinkre hívjuk fel a figyelmet a műsorban. Aggódó néprajzosok vívták ki maguknak az Ameddig a harang szól című összeállítást. Kis falvakba látogat el stábunk, hogy bemutassuk az ott lakók életét: mai s a régmúlt történéseit. A harangszó mindig másik községben szólal meg, s a tévés műfaj segítségével hirdeti az élni akarást. Ugyancsak néprajzi ihletettségű a karondi Páll családot bemutató portréfilm. Hitvallásuk fölér egy nemzet identitástudatával.- A Művelődési Műsorok Stúdiója gondozza a többszörös nívódíjas Delta, tudományos magazint.- Igen. Úgynevezett Delta Szerkesztőségünkhöz tartozik még a Dimenzió című havi periodika, s a hétköznapok tudományával foglalkozó Kalendárium. Itt említeném - de minden egyes műsorunkra jellemző -, hogy számunkra a legfontosabb a tudományos hitelesség, a pártsemlegesség, a különböző generációk érdeklődésének felkeltése. Mondhatnám azt is: a tudomány s a néző szolgálata.- Csakhogy a tudomány művelői nem mindig fogadják el, hogy közérthető módon, csupán egy szeletet mondjanak el eredményeikből. Szerkesztőségeinkben mindenki egy-egy tudományterület gazdája, ők a tudósok partnerévé szegődnek. A műsorainkban szereplő (vagy szerepelt) Öveges professzor, Benedek István, Czeizel Endre, Lőrincze Lajos, Szentágothai János - és mások még hitelesebbé teszik műsorainkat.- Milyen régi-újdonságot kínálnak?- Az egyik: kétesztendős szünet után ismét „felállt” a Natúra szerkesztőség. A természet csodáit varázsolják otthonainkba A kölcsönkapott Föld, a Gaia, a Terepjáró, a Zöldpont s az ötrészes Balaton című öszszeállításokkal. Hazánk szépségeit mutatják be Rockenbauer Pál tanítványai, amikor kerékpárral bebarangolják az országot - a kamera kíséretében. Mindennapi egészségünkért szól a Medicina szerkesztőség kínálata: a most indított tízperces hírműsorral, a szombat reggeli Napra-forgó vagy Czeizel Endre Egészséget mindenkinek! című jegyzete. Novembertől rendszeresen jelentkezik a Jognak asztalánál. A hajdanvolt Jogi esetek folytatásaként, ám új köntösben állítják össze a műsort a szerkesztők. Jelenkori jogi útvesztőkben kalauzol el - mindannyiunk számára érthetően, hasznosan. Az ez év tavaszán fölállított Művelődési Műsorok Stúdiója, reméljük, valóban elkényezteti a szép szóra, a tudomány szépségeinek megismerésére vágyó nézőket. Még ha adásaik többnyire nem is a fő műsoridőben s nem is nagy csinnadratta közepette kerülnek a képernyőre. A lényeg: jelen vannak, s néptanítói mécsesként világítanak. E. K. Európa huszonnégy országának, huszonnégy nemzetközi rangú, sok esetben világhírű művészének közössége az Európa 24. mely nem érdek-, hanem értékorientált módon, nem felülről szervezetten, hanem belülről, öntisztötó fegyelemmel, állandó megújulással működik - mondta Dohnál Tibor, az Európa 24 nemzetközi képzőművészcsoport elnöke. Az egri festőművészt a csoportról s a művészlétről kérdeztük.- Mi a jelentősége a 24-es számnak?- Ezzel a számmal kívántuk a művészettörténetben is diszkréten, de határozottan megörökíteni azt a tényt, hogy Magyarország a 34. deklaráltan is elfogadott tagja az Európa Tanácsnak. Szeretnénk létrehozni a nemzeti tagozatokat is. Magyarországon Hungária 24 a neve. Kerékgyártó István művészeti kritikussal úgy építettük fel, hogy határainkon belül és határainkon túl élő reprezentáns képzőművészek is tagjai legyenek a tagozatnak. Hat ország művészei vannak így jelen. Berki Violától Schrammel Imréig, Bors Istvántól Schéner Mihályig. De említhetném az idei Kossuth-díjast, Deim Pált vagy Kovács Imre Ferenc nagy tekintélyű szobrászprofesszort, aki Brüszszelben él. Az Európa 24 forgószínpad szerint működik, minden évben más ország ad helyet a rendezvényeknek. Nagy örömöm, hogy hazánk talán egyetlen igazán modem képtárából, a szombathelyi képtárból indult útjára, és jelenleg Németországban van előkészítés alatt egy nagy kiállítás. Utána Spanyolország, Ausztria, Dánia, Lengyelország következik majd. A Hungária 24 is bemutatkozott már ez év tavaszán a debreceni KLTE díszudvarában, de mindig örömmel fogadjuk, ha a városok is kínálkoznak.- A művészvilág hogy fogadta ezt a csoportot? Nagy az irigyek tábora?- A közelmúltban érettségi találkozón voltam, s azt kérték az osztálytársaim, én is meséljek magamról valamit. Azt mondtam: a lényegtelent úgyis ismeritek rólam. A lényeges meg úgysem érdekel sokakat. Azért elmondhatom: van feleségem, és van szeretőm is. De igazából olykor-olykor még a feleséggel, a szeretővel sem tudunk mindenben szót érteni. Hogy tudnának akkor a művészek szót érteni egymással? Olyanok, akik más irányban elkötelezettek. Kiforrott művészegyéniségekről, karakterekről van szó, még a csoporton belüli vélemények is különbözőek. De ez így természetes. Egy biztos: a Hungária 24 nem akar kizárni, még csak el sem akar határolni. A magyar művészet keresztmetszetét akarja adni. Festőművészként hogy látja: merre tart a magyar képzőművészet?- Azt hiszem, valami olyasmi történik a művészetben, mint ami a társadalomban. Óriási polarizáció érzékelhető. Keresi mindenki a saját boldogulását, de aki ezen is túllát, az pedig jó minőségű műtárgy megalkotására törekszik, amely nem szükségképpen függ össze rövid életű divatokkal, hanem az időtállóságot próbálja megvalósítani és bizonyítani.- Ezt az útkeresést ön hogy éli meg?- Napi harminckét szem gyógyszerrel. Azt hiszem, ez elég tömör válasz. De nem olyan régen Kerényi József építész barátomat hívtam telefonon. Köztudott, hogy Nagy László, a Tejúton túli tájakon bolyongó költőkirály szülői háza omladozóban van. Megpróbáltam mozgósítani a magyar értelmiség színe-javát abból a célból, hogy megmentsük az időknek, templomként. Ebből az alkalomból beszéltem Kerényivel is, akit úgy ismertem, mint a kidönthetetlen tölgyfát. Csak annyit tudott mondani: „most hoztak ki a kórházból, infarktus után vagyok”... Hát én is valahogy így- Miként vélekedik a művészet mecenatúrájáról ?- Nehéz dolog beszélni arról, ami nincs. Jelenleg olyan tévhit tombol, miszerint az állami mecenatúra gyakorlatilag teljesen megszűnőben van, és számolni kell azzal a ténnyel, hogy nincs meg az a kulturált polgári középréteg, amely megfelelő mecénása lenne a kvalitásos művészeknek. Ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon nincsenek képvásárlók, de ezek a képvásárlók általában a minőség alatti dolgokra vevők, vagy a régiséget keresik. Nagyon polarizált a helyzet. Két tendencia igyekszik a felszínre. A nem mindig mélyen gyökeredző egyénieskedő, modemkedő, mindenkori avantgárd és egy rettenetes konzervativizmus.- Hogy látja: a sznobéria mennyire erős?- A sznob nem ártalmas, mert előbb-utóbb, ha kiműveli magát, pozitív értékű mecénássá, kultúrafogyasztóvá válik. De van egy alantas sznobéria, ami úgy értendő, hogy kellő műveltség hiányában még azt sem tudja, hogy mire kell sznobnak lenni. (Lőrincz) Jön Aladdin a csodalámpával A Disney rajzfilmes gárdája ezúttal a meseirodalom egyik legfényesebb gyöngyszemét választotta ki, hogy a maga sajátos módján megalkossa kaland, varázslat, romantika, humor és zene e színes szövedékét, az Ezeregyéjszaka klasszikus története alapján készült Aladdin című filmet. A fiú, a dzsinn és a gonosz nagyvezír kalandjai három évszázada ihletik meg a legnagyobb elbeszélők fantáziáját, de igazán csak rajzfilm művészete képes arra, hogy a látványos mesét teljes szépségében elénk tárja. Az Aladdin megalkotásában több mint 600 animátor, művész és technikai szakember vett részt, Disney két veteránja, John Musker és Ron Clements vezetése alatt. Ennek az író-rendező párosnak köszönhettük már az 1989-es rajzfilmslágert, A kis hableányt is. Az Aladdinban felcsendülő dalokat és a film zenéjét a többszörös Oscar-díjas Alan Menken szerezte, a dalszövegek írói pedig az ugyancsak Oscar-díjas, azóta elhunyt Howard Ashman és a Tony-díjas Tim Rice voltak. „Az Aladdin annak a komák a filmje, amelyben született - nyilatkozza John Musker -, de sok olyan vonása van, amely a többi Disney-produkcióhoz hasonlóan időtlenné teszi... A humor hangneme, az a mód, ahogy a film szórakoztatni akar és persze a látvány, mindezek egy szándékos próbálkozás részei, amelynek a célja valami újszerű dolog megteremtése.” Nyelvművelő jegyzet Hűbelebalázs módjára? Közmondásaink, szólásaink sokasága századokkal ezelőtt, a régmúltban keletkezett, így számos bennük lévő szó, kifejezés már érthetetlen a ma élő ember számára. A nyelv megőrizte a kifejezés érdekességét, viszont a történelmi, társadalmi háttér elfelejtődött. A kipellengérez szót gyakran használjuk, s nem mindenki tudja, az alapszó, a pellengér a középkorban a büntetés egyik eszköze volt. Ha kellő megfontoltság nélkül, elhamarkodva lát valaki munkához, azt mondjuk, hűbelebalázs módjára kezdett valamibe. Ki volt ez a sokat emlegetett Hűbele Balázs? Arany László A délibábok hőse című verses elbeszélésének a főszereplőjét, a kapitalizálódó világban helyét nem találó, életcél nélkül csellengő magyar nemest Hubele Balázsnak keresztelte el. A múlt század első évtizedeiben a szólásgyűjtő Szirmay Antal azt jegyezte fel, hogy a „Balázs szeleburdi embert jelent”. Nyelvészek bizonyítják, hogy régebbi szólásainkban a Balázs név „esetlen, bolond ember” jelentéssel szerepelt. Példa rá az a mondás, hogy beszélj neki, Balázs a neve! Régebbi szólásaink között olyan változat is található, amely arra biztat, hogy hű, bele, Balázs, lovat ád az Isten! A tapasztalat viszont azt mutatta, hogy azok az emberek, akik azzal kezdtek valamibe, hogy majd csak megsegíti őket az Isten, meggondolatlanul cselekedtek. így lett ez a mondás az elhamarkodottan cselekvő emberek jelszava, így tapadt a Balázs névhez a szeleburdiság fogalma. Ha valakiről nem tudjuk, hogy hol van, hol tartózkodik, tréfásan azt válaszoljuk, hogy az illető elment Kukutyinba zabot hegyezni. Felmerül a kérdés: hol van egyáltalán Kukutyin, és milyen munka az a bizonyos zabhegyezés? Kukutyin nem kitalált helységnév, hanem puszta a régi Torontál vármegye északi részén, Deszk és Kiszombor között. A zabhegyezés pedig kényszeraratás. Akkor végezték, amikor a Maros árja aratás idején elöntötte a gabonaföldeket. Mivel a vízben álló gabonát nem lehetett kaszával aratni, csónakról vagy vízben állva lehegyezték a zabot, a búzát, az árpát, azaz kézzel gyűjtötték össze a termést. A mondások szereplői elfelejtődtek; a közmondások, szólások, szállóigék nyelvünk kifejezéstárát gazdagítják, stilisztikai nyomatékukkal, színességükkel szebbé, gazdagabbá varázsolják gondolatainkat, beszédünket. K. Gy. M. t
