Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-10 / 288. szám

12 Az Új Néplap Fegyverneken 1993. december 10., péntek Sportnap A Felszabadulás Úti Ál­talános Iskolában idén is megrendezték a hagyomá­nyos sportnapot. Az alsó­soknak sorversenyeket, já­tékokat állítottak össze a nevelők; a felsősök ügyes­ségi versenyen mérték ösz­­sze tudásukat (futás, távol­ugrás, magasugrás, lövé­szet, sakk, kézilabda, fut­ball). A versenyszámok kö­zött a szülők készítette sü­teményt fogyasztották el a gyerekek. Rajzpályázat A művelődési házban rendezték meg a természet­­védelmi pályázatra beérke­zett rajzok kiállítását. Az öt­let kategóriában I. helyezést ért el Fodor Attila 6. a osz­tályos, a kivitelezés kategó­riában Somodi Enikő 7. b osztályos tanuló; mindket­ten a Felszabadulás úti isko­lába járnak. Könyvtár­támogatás A könyvtárban az olva­sók száma gyarapodott az idén, hiszen sokan nem tud­ják megfizetni a napi újsá­got, megvenni a könyvúj­donságokat. Az intézmény önkormányzati támogatás­ból jelentős összeget fordít a könyv- és folyóiratállo­mány gyarapítására. Az árak azonban magasak. Ezért is hozták létre a könyvtári védegyletet, az így befolyt pénzből is könyvet vásárolnak. Van­nak, akik pénz helyett kiol­vasott könyveikkel támo­gatják az intézményt, társa­ikat. Iskolai rajzpályázat A világtakarékossági napra meghirdetett rajzpá­lyázat sikeres volt a Felsza­badulás úti iskolában is, ahol az ötletes munkák kö­zül a zsűri Szarvak Gabri­ella 2. b; Holup Éva 6. a; Sándor Szilvia 8. a osztá­lyos tanulóknak ítélte az első díjat. Kiegészítés A Fegyvernek és Vidéke ÁFÉSZ tagjai közül azok, akik nem rendelkeznek tel­jes részjeggyel (500 Ft) 1993. december 31-ig egé­szíthetik ki azt, ha tagsági viszonyukat továbbra is fenn kívánják tartani. Karácsonyi műsor December 11-én 10 óra­kor és 12-én 15 órakor lesz a Felszabadulás úti iskola tanulóinak karácsonyi mű­sora a művelődési házban, a Dózsa György úti iskola pedig december 17-én tartja előadását, majd diszkóra várja tanulóit. Találkozó December 18-19-én or­szágos CB-s találkozó lesz a művelődési házban. Téli szünidő December 20-án az ad­venti családi délutánon Karcagi Nagy Zoltán lép fel a szülőknek, nagyszülőknek rendezett családi rendezvé­nyen. December 22-én, 23-án, 24-én, 27-én, 28-án videofilm-vetítés lesz 14 órától kicsiknek - szintén a művelődési házban. De­cember 30-án 9-13 óráig előszilveszteri gyermek­diszkó lesz 7-16 éveseknek, míg a felnőtteket másnap várják. Az oldalt szerkesztette: Daróczi Erzsébet Fotó: Korényi Éva Működőképes önkormányzat jövőre is Huber Ferenc polgármester A képviselő-testület megala­kulása után megfogalmazta programját. Huber Ferenc pol­gármestert az eltelt három év eredményeiről is kérdeztük;- Milyen fejlesztések voltak eddig?- Felújítottuk a meglévő bel­vízrendszert, és folyamatosan készülnek a szikkasztóárkok. Befejeződött a vízmű rekonst­rukciója. 1915 méter vízvezeté­ket fektettünk le hat utcában. Az utak építéséhez a lakosok 3.8 millióval járultak hozzá, így 8.8 kilométer hosszú út épült meg 13,3 milliós önkormány­zati támogatással. Ezzel a szi­lárd burkolattal ellátott út 55 százalékra emelkedett a nagy­községben. Lakossági segítség­gel 10,7 km járda épült meg, így a község felén mindkét oldalon van járda.- Fizettek-e helyi adót a la­kosok?- Igen. Hatszáz forint kom­munális adót, a vállalkozók pe­dig átlagos állományi létszám után fizetnek, évenként 200 fo­rinttal nő az összeg. Az elmúlt három év alatt a lakosok 23 mil­lió 192 ezer forintot fizettek be közműfejlesztési hozzájárulás­ként, azaz megelőlegezték hat évre az adót telefonra és útháló­zatra. Ezért köszönet illeti a la­kosságot, ezt jelentős ered­ménynek tartom.- Említette a vízhálózat épí­tését. Van-e még ellátatlan terü­let a községben?- Igen. Még közel 8,5 km hosszú hálózatot kell megépí­teni, ez 220 lakást érint. Ha ez megépül, akkor minden háznál lesz víz.- Mennyi most a munkanél­küli önöknél?- A munkanélküli-ráta 17 százalékos. A helyi vállalkozó­kat éppen ezért kedvezményes bérleti díjjal, működésük felté­teleinek gyors kialakításával is segítettük. Kinder-tojásössze­­szerelő üzemünk foglalkoztatja a legtöbb embert. Jelenleg 180-an kapnak jövedelempótló támogatást, tizenketten ápolási díjat, s ugyanennyi átmeneti se­gélyt. Tüzelőkölcsönt százegy la­kosnak fizettünk, valamint 108 iskolásnak és 60 óvodásnak ad­tunk térítésidíj-támogatást. Tíz ifjú házasnak segítettünk 982.500 forinttal, s 534 ezerrel az OTP-törlesztési támogatást, s huszonketten kapnak méltá­nyossági közgyógyellátási iga­zolványt.- Milyenek az oktatási intéz­mények feltételei?- Javultak a feltételek, az in­tézményeknek a központi tá­mogatáson felül önkormányzati támogatást is adtunk, így zavar­talanul működhettek. Az óvo­dában az egész napos ellátást elsősorban a szociálisan rászo­rultak részére biztosítjuk. Az iskolákban a nyelvoktatás tárgyi feltételei adottak, szemé­lyi feltételeknél ez nem mond­ható el. A Dózsa György úti is­kolában jelenleg is folyik a gazdasszonyképzés.- Milyen beruházások várha­tók jövőre?- Megkezdjük a rendőrségi épület építését, mely 10 milli­óba kerül. Tízmilliót fordítunk jövőre a lakossági útépítésre is. A vízműberuházás befejező­dött, jövőre a szennyvíztelep beruházása kezdődik meg, megvan az ígérvényünk arra, hogy jövőre megkapjuk hozzá a támogatást is. Az Arany János út - Sóút összekötő szakasza is megépül, melyhez részben pályázaton nyertük el a pénzt. Mindehhez 13 millió forint hitelt is kell fel­vennünk. A beruházásokra közel 50 milliót fordítunk majd. Jövőre is takarékos gazdál­kodásra törekszünk, hogy mű­ködőképesen adjuk át az új ön­­kormányzatnak a községet. Ezért ehhez - ugyanúgy mint eddig - éves tervet készítünk, s így a folyamatos gazdálkodás is biztosított lesz.- Mit vár 1994-től?- Miután befejeződött a kár­pótlás, a földkiadás, így várom, hogy az új vállalkozók beindul­janak. Remélem, a termelőszö­vetkezet gondja a konzervüzem miatti hitelteher miatt megoldó­dik. Ha ez rendeződne, sokat javulna a helyi foglalkoztatás. Bízom abban, hogy működő­képes önkormányzatot tudunk átadni, s remélhetőleg újraindul a konzerviizemi termelés is. A kitüntetett festő Fogarasi Györgynek kulturá­lis tevékenysége elismeréseként „Fegyvemekért” díjat adomá­nyoztak a képviselők. Fogarasi úr elmondta, hogy 75 évesen is fest még. Paraszti családban született, tizenketten voltak testvérek. Édesapja föld­műves volt. Tizenöt évig Bán­halmán laktak, ott járt iskolába, majd borász lett. Az hasonlít egy kicsit a művészethez is - mondja. Könnyű rákapni, és nehéz leszokni róla. (Gyorsan lekopogja, hogy ő nem esett kí­sértésbe borászként.) Sopronba került, majd a többi borászatot is bejárta. Akkor az volt a szokás, hogy minden bor­termő vidéket fel kellett keres­niük a tanulóknak. Miután ezen a vidéken nincs szőlő, nem tu­dott szakmájában elhelyez­kedni, így közhivatalnok lett az akkori tanácsnál. A háborús évek Tiszaburán érték volna, de mint mondja, nagyon félt a háborútól, így csa­ládjával együtt a Dunántúlra ment. 1945. április 22-én jött vissza Fegyvemekre. Cséplő­géphez járt el dolgozni, majd ’49-ig az adóhivatalhoz került. Most már nyugdíjas éveit tölti. Először nyolcévesen kezdett el rajzolni palatáblájára. Első rajza egy hintó volt, mely na­gyon tetszett tanítójának is. Ezután „becsületes” munká­val kereste a kenyerét, így a raj­zolás megmaradt hobbinak, szenvedélynek. 1957-ben vette ismét a ceruzát a kezébe, s megörökítette négy fiát is. Sze­reti a családtagokat rajzolni, kedvence a portré. Sopronban Mende Gusztáv festőművésztől grafikát, Buda­pesten pedig Kohári Emilnél aktalakrajzot tanult. Ők indí­tották el ezen a pályán, amiért örökké hálás lesz nekik. Addig csak rajzolgatott, de tőlük az arányokat, a szakmai fogásokat is elleshette. Legszívesebben - mivel azt tanulta - grafikát készít. Sze­rinte az a műfaj az, ahol a leg­jobban le lehet mérni az ember tehetségét, tudását, mert ott nem lehet „hazudni”. Az olajnál le­het, mert ha nem sikerül elta­lálni a színt, rákeni a másikat, s meg sem látszik. A grafikánál nem lehet melléhúzni, ott hatá­rozott vonalakat keli alkotni. Kedvenc témái közé tartozik a paraszti élet megörökítése is. A grafika mellett szobrászattal is foglalkozik, kertjében található néhány - általa készített - emberalak. Alkotásai „egy ülésből” ké­szülnek, olyankor nagyon izga­tott, s amíg nincs kész, addig nem tudja letenni. Fiai közül senki nem követte a rajzolásban. Ennek mint apa nagyon örül, hiszen neki sem ez volt a kenyérkeresete. Nem tudta vállalni a művészek nélkü­lözését, inkább a biztosabb utat választotta, s így tenne ma is. Közel harminc kiállítása volt a környéken, több képét a helyi polgármesteri hivatalnak aján­dékozta. Elkészült a vízműtelep Az átadás utolsó munkákat végzik A Fegyvemeki Építőipari és Szolgáltató Kft. 1991. január 1-jén alakult. Korábban költ­ségvetési üzemként dolgoztak. Nida Imre ügyvezetőtől meg­tudtuk, hogy elsősorban magas- és mélyépítéssel foglalkoznak, emellett lakossági javításokat is vállalnak, de nyfiászárógyártás­­sal, -értékesítéssel is foglalkoz­nak. Idén végig volt munkája a vállalatnak, mind a 26 alkalma­zottat tudták foglalkoztatni. Az elmúlt két évben veszteségesek voltak, ez lesz az első nyeresé­ges évük. Megerősödésük függ attól is, hogy lesz-e folyamato­san munkájuk, hiszen korábban 145-en dolgoztak a jelenlegi 26-tal szemben. A létszámleépí­tést az építőipari munkák elma­radása miatt kellett végrehajta­niuk. Szeretnének a helyi beru­házásokban 100 százalékkal részt venni. Az ügyvezető bízik abban, hogy a külső (más tele­pülésen) beruházások elvállalá­sánál is lehetőséghez jutnak. Ha jövőre is nyereségesek lenné­nek, akkor megerősödnének annyira, hogy eséllyel pályáz­nának egy ilyen munkára. Idén két nagyobb beruházá­suk volt. Az egyik a vízműtelep rekonstrukciója, mely közel 40 milliós beruházás volt. Célja az egészségesebb és a teljes telepü­lés ellátását biztosító vízkieme­lés volt. A beruházással a gépészeti technológiát teljesen lecserél­ték, így megoldódott a nyersvíz vas- és mangántartalmának ki­szűrése, s folyamatos lesz a bakteorológiai tisztítás is. A tel­jes rendszert számítógép ve­zérli, s az ott dolgozók körül­ményei is javultak. Ezzel párhuzamosan meg­kezdték a település vízhálózatá­nak a bővítését is. Két kilométer új vezeték épült a Hunyadi, Sziklai, Martinovics, Szivár­vány és Árpád utcákban. Itt a lakossági bekötések is megkez­dődtek. A gerincvezeték beru­házási értékének 65 százalékát az önkormányzat, 35 százalékát az ott lakók finanszírozták, s őket terhelte a gerincvezetékről való lakásbekötés költsége is. Jövőre a vállalat szeretné el­nyerni a szennyvíztisztító telep építésének munkáit is. Ez egy­részt referenciamunka is lenne, másrészt munkásfelvételt is je­lenthetne. Nida Imre bízik ab­ban, hogy sikerül bejutniuk más településekre is, mert a szakmai irányítás és a technika adott eh­hez. Helytörténeti kiállítás A községszépítő egyesület 1988. május 1-jén nyitotta meg a helytörténeti kiállítást, melyet Késmárki Zoltán kezelt. A gyűj­temény néhány hónapja új helyre, a könyvtárba költözött. A kiállítás anyagában jól repre­zentálja azokat a munkákat, amelyeket a helyiek végeztek. Van itt fából készült nagygereb­­lyétől kezdve a magasságot mérő sorozólécen, kukorica­­morzsolón át a kutyaoltó kalo­dáig sok minden. Áz 1008 da­rabból álló gyűjtemény döntő többsége ellenszolgáltatás nél­kül került be. A kézművesszo­bában disznóperzselőt, vasalót, mozsarat, mángorlót, mosótek­­nőt is láthatnak az érdeklődők. A másik helyiségben köcsögök, vízhordó edény mellett légi pénzek is vannak. A gyereksarokban bölcsők, kiságyak idézik a múltat. Az udvaron tűzoltóautó, locsolóko­csi, gazdasági hintó, szekér, já­rom. Egy tanyaudvaron egy török kori leletet is találtak, a bronz­edényben azonban utoljára me­­szet oltottak. „Fegyvemekért” díjas Kubicsek Istvánnak a sport területén kifejtett munkájáért adományozta a fenti díjat a képviselő-testület. Sokáig szo­bafestőként dolgozott, mert apja is az volt, nála tanulta ki a szakmát. Később Szolnokra ke­rült, majd haza, a gépállomásra, s ’75-ben a csecsemőotthonból ment nyugdíjba. A sporttal 1940-ben került kapcsolatba, s egészen 1957-ig focizott a helyi csapatban, akik akkor még a megyei I. osztályban szerepel­tek. Amikor abbahagyta az ak­tív sportolást, a csapat minde­nese lett, s az ma is. Szabad ide­jében sokat nézi a sportközvetí­téseket, a foci mellett kedvence a kézilabda és a jégtánc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom