Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-05 / 258. szám
12 Múltunk — jelenünk 1993. november 5., péntek Kelta leletek Szolnok mellett, az Alcsiszigeten Mentőásatás az egyik agyagbányánál, az épülő M4-es út közelében Szolnok város centrumától délnyugatra néhány kilométerre, a Holt-Tisza közrevette Alcsisziget északi részén, időszámításunk kezdetét éppen megelőző évszázadokban egy kisebb kelta település létezett. A szálláshely környezetéből alig kiemelkedő pontra, egy U alakú, mély vízfolyásmeder belső partjára települt, észak-déli fekvésű terepalakulat déli „lejtőjére”. Az emlékanyag, melyet a felszínen alig jelzett valami, markáns volta révén igen fontos ismereteket nyújt a Tisza-Zagyva torkolatvidékének késő vaskori történetéhez. A leletek az M4-es autóúthoz (elkerülő szakasz) kapcsolódó földmunkáknál, az egyik nagy kiterjedésű agyagbánya területén kerültek napfényre. A régészeti jelenségekre a szkrépere- ket követve bukkantunk - a gépek merítései nyomán a kemény löszös szubhumuszban sorjában rajzolódtak a Latene-kori kunyhóalapok sötétes foltjai. Ezen elszíneződések, betöltődések földjéből meglehetősen színes veretű, sokrétű tárgyi anyagot sikerült összegyűjtenünk. Egy bordadíszes, „kékes” üveg (lignit, szapropelit) karperec tipikus lelete ennek a korszaknak. A néhány vastárgy közül csupán egy késecskét tudtunk azonosítani. Napvilágra jutott egy-két malomkőfragmentum. Településleletek sorában nem számít túlságosan különlegesnek az agyag orsónehezék, pereszlen. A kerámiadarabok között vannak olyanok, amelyeket egyelőre még nem tudunk közelebbről meghatározni. Az edényanyagról egyébként sem lehetséges teljes áttekintést adni. Mindenesetre jellegzetesek az úgynevezett S profdú, „elegáns” tálak, a durvább, virágcserép alakúnak mondott, plasztikus díszű edények. Az alcsiszigeti emlékanyagban ritkábbnak tűnik a hombár. Kiemelkedő fontosságú egy csőtalpas edény, valószínűleg tál darabja, mely az alföldi kelták körében nem tartható gyakorinak. Jól ismert típus viszont például a keletebbre eső területek késő vaskori leletegyütteseiben. Az előforduló díszítési módok közül a bepecsételésre kell utalnunk, mely jelentőségét tekintve, többek sorában a gepida kori hasonló ékítéssel vethető össze. Mindezek tárgyak a 40-50x15-20 m-es területen zömmel közvetlen egymás mellett néhány méterre elhelyezkedő öt épületmaradványból valók. A téglalap formájú gödrök durván 4-5,5 m hosszúságúak és 3-4 méter szélességűek voltak, északkelet-délnyugati fek- vésűek. Padlójuk a mai földfelszíntől 1-1,2 méterre volt. A kétoldalt, szemben lévő oszlophelyek a legpregnánsabb ház- szerkezetre vetnek fényt. A nem a középtengelyben beásott cö- löpök/ágasok a keltákra jellemzőek. Szokásos volt náluk fal melletti padka - ilyet mi is megfigyeltünk. Az egyik házgödörbe vetett platnirészletek kétségtelenné teszik, hogy a „tanyahelyen” kemencének/tűz- helynek ugyancsak kellett lennie. Úgy tűnik, a lelőhely teljes egészében föltártnak tekinthető, mely igen-igen szerencsés dolog a késő vaskori településrégészetben. Cseh János régész Damjanich Múzeum Kelta üveg karperec töredéke és rekonstrukciója Árpád-kori településrészlet A Szolnokot elkerülő 4-es út építése során Alcsiszigeten homokbányát nyitottak. A bánya által érintett dombhát csúcsán és déli lejtőjén hét lakóház maradványait tártuk fel. A házak közül négy a kelták hagyatékához köthető (i. e. II-III. század), három pedig (2, 3, 6-os számú), az Árpád-korba tartozik, annak is a korai, XI. századi szakaszába. A 2-es és a 3-as ház körülbelül 4x2 - 2,5 méter hosszú, míg a 6. hossza csak 3 méter. Mindhárom házat építőik a földbe mélyítették, eredetileg kb. 50-70 centiméterre, és mindháromban található egy-egy kemence. A házak korának pontos meghatározását a bennük talált leletanyag teszi lehetővé. Az alcsiszigeti leletmentés során az említett három házban az Árpád-korra jellemző cserépanyagot találtunk, korongon készült kerámia töredékei ezek, melyeket körbefutó, bekarcolt és bevésett vonalakkal díszítettek. A kerámia anyaga is jellegzetes: apró kaviccsal keverték az edénykészítéshez felhasznált agyagot. A megtalált településrészletből nem dönthető el, hogy a házak vajon egy tanyát alkottak, vagy pedig a korai Árpád-kori településekre jellemzően, egy úgynevezett szórt településszerkezetű faluhoz tartoztak-e, ahol a házak, házcsoportok egymástól távolabb helyezkednek el. Amit eddig leírtam, az, ami megmaradt egy hajdani telepből, de hogyan nézhettek ki ezek a házak, mikor még laktak bennük, milyen lehetett a település és milyenek az emberek, akik lakták? A házak formáját lehet tudni, hála a régóta folyó Árpád-kori településfeltárásoknak. Félig földbe mélyítettek, a két rövidebb oldal közepén egy-egy cölöp, ami a tetőgerendát tartja. A tető egyszerű nyeregtető, de hogy fal van-e, az nem mindig egyértelmű. A fal, ha van, akkor vesszőfonatra tapasztott sárból van. Amikor nincs fal, akkor a nyeregtető széle közvetlenül a földön nyugszik. Nagyon hasonló ehhez a formához például a néhány helyen ma is használatos dinnyecsőszkunyhó. Az ilyen Az ásatás helyszíne munka közben Árpád-kori településrészlet rekonstrukciója méretű ház természetesen nem volt alkalmas arra, hogy miként ma, az egész család életének folyamatos színtere legyen, leginkább alvásra és a zord időjárás ellen szolgált. A település lakóinak életmódjáról a leletanyag tanúsít, az egyik házban talált orsógomb a fonásra és szövésre utal, vagyis ruháikat maguk készítették. A mindennapi élet eszköze az előkerült őrlőkő darabja is. Az emberekre s az életmódra utal az a két érdekes ló-alsóláb- szárcsont, melyeknek végeit átfúrták. Néprajzi párhuzamokból lehet tudni, hogy az így átfúrt csontokat télen korcsolyázásra használták, egyszerűen felkötözték a lábbelijükre, és kész is volt a korcsolya. A legérdekesebb leletek a 2. házból kerültek elő, a ház délkeleti sarkában volt egy kemence, melyet részben ház oldalába vájtak bele, részben pedig agyagból épített, jól kiégett boltozat takarta. A kemence alja ujjnyi vastagon átégett, eddig minden megegyezik a szokásos Árpád-kori házak kemencéjével, ám amit a sütőfelület alatt Kunhegyesi, Jaj-halom’ találtunk, az meglehetősen ritka. A kemence építésekor ugyanis annak alját állatacson- tokkal rakták ki, mégpedig lócsontokkal. A dolgot nehéz megmagyarázni, de valószínű, hogy kultikus, vallási okokból tették oda, bajelhárító vagy óvó, védő szerepe volt-e, esetleg áldozat az ősöknek, biztosan nem tudható. A hitvilággal kapcsolatos az a fél koponya és hozzá tartozó szarv, amit szintén 2. házban, annak fala mellett kívülről találtunk. Az ilyen leletek a kultikus építési áldozatra utalnak. Az alcsiszigeti ásatás fontos pontja a szolnoki Árpád-kor kutatásnak, mert a város területén és környékén már kerültek elő ilyen korú leletek, például szolnoki vár területéről vagy a Szolnok-Strázsahalom nevű lelőhelyről, de ez a lelőhely egyértelműen a köznéphez köthető. A dolog azért jelentős, mert a királyi vármegyerendszer kialakulásának idejében vagyunk, és az eddigi leletanyagból hiányoztak a központot kiszolgáló köznépi falvak. Polgár Zoltán A szolnoki múzeum szeptember közepén Kunhegyes határában egy kunhalom teljes feltárását kezdte meg. Annak ellenére, hogy a megyében számuk meghaladja kétszázat, mindeddig nem volt mód egyetlen sírhalom régészeti ásatására sem. A nagy mennyiségű föld megmozgatásával járó munka költségeit, melyet saját költségvetéséből nem tudott volna fedezni, a múzeum pályázat útján a Szerencsejáték Alaptól nyerte el. A nagykunsági táj jellegzetes formációi azok a különböző méretű, eredetileg csaknem szabályos kör alapú, csúcsos halmok, melyeknek alakja az utóbbi fél évszázad gépesített földművelése következtében sokat torzult. A szerencsésebbeket térképészeti alappont védi, és ezekkel a kőépítményekkel megannyi őrtorony hatását keltve magasodnak a síkság fölé. Az itt élők képzeletét mindig is foglalkoztatta e halmok eredete, mely távoli, az emberi emlékezetet meghaladó múltba nyúlik vissza. Hiszen látták e halmokat már apáik, nagyapáik is, és adták tovább fiaiknak a hozzájuk fűződő legendákat. Keletkezésüket ahogy erre a kunhalom elnevezés utal - a XIII. században betelepített kunokkal hozták kapcsolatba, pogány kun sírhalmoknak sejtve e dombokat. A nép képzelete tehát csak a középkori történelmi múltig merészkedett. Pedig e halmok jóval korábban keletkeztek. Né- hányukat talán egy-egy szkíta harcos fölé emelték Kr. e. VI-V. században, vagy a népvándorlás korában a Kr. u. V. században keletkeztek. A halmok többsége azonban már több ezer éve áll itt vidékünkön. Olyan ismeretlen nevű és nyelvű nép halottainak a sírhelyei, mely a Kr. e. III. évezred második felében kunokhoz ha- solóan Kelet-Európa sztyeppéiről több hullámban érkezett az Alföldre. A Kárpát-medencei rézkor időszaka ez, amikor területünk, miképp történelme folyamán oly sokszor, különböző irányú népmozgások színtere lett. A kelet-európai jövevények a Tiszántúlt népesítették be, ahogy erről a halmok, vagy ahogy régészeti szaknyelven hívják: kurgánok százai tanúskodnak. Ezek a kurgánok természetesen a keletkezésük utáni évezredekben soha nem maradtak észrevétlenek. Újra meg újra felfedezték őket, nem sejtve, hogy ismételten temetőnek használnak egy ősi sírhelyet. Kunhegyes határában is több képviselőjük ismert. Akasztó-halom, Kőhalom, Nagy-Purgány-halom, Kettős-halom, Török Bori-halom stb. A leghíresebb a Jaj-halom, mely már nevében is egykori tragédiát sejtet. A helyi szájhagyomány szerint a tatárjárás idején közelében csata dúlt, és a tatárok kegyetlenségének áldozatai nyugszanak a halomban. Eredetileg e halom feltárását terveztük, a rajta lévő térképészeti alappont áthelyezésére azonban nem volt mód. Felszíni kutatásokat azonban végeztünk a helyszínen. A Jaj-halom közvetlen közelében késő bronzkori (Kr. e. 1200-800) és római kori szarmata település, Árpád-kori, illetve XIV-XV. századi falu nyomait találtuk meg. Valószínűnek tarthatjuk, hogy a halmot használták a falu lakói temetőnek. Az esetleges földmunka során előbukkant emberi csontok reális alapot szolgáltattak a helyi legendának és indokolják az elnevezést. Térképészeti, botanikai szempontokat figyelembe véve feltárásra a Kunhegyestől délkeletre lévő Nagyállás-halmot választottuk ki. Áz ásatáson várakozásunknak megfelelően Árpád-kori sírokra bukkantunk. A halomnak a nyugati lejtőjét használták temetőnek. A keresztény szokás szerint nyugat-keleti tájolású sírokban pénzérmét, bronz hajkarikát, gyűrűt találtunk. Eddig kilenc sír került elő. Egy bolygatott sír, a mellette lévő edénytöredék alapján szarmata. Ezek mind másodlagos temetkezések, melyek feltárásával juthatunk csak el az őskori fősírhoz. A domb középkori síroktól mentes keleti felében a föld kitermelését munkagéppel folytatjuk. Az Alföld más pontjain, illetve Oroszországban, Ukrajnában feltárt számtalan hasonló korú sír alapján rekonstruálhatjuk korabeli temetés módját. Az egykori földfelszínbe sírgödröt ástak, ebbe helyezték jellegzetes, hason fekvő, úgynevezett „békapozícióban” a halottat. Mellé tettek általában egy-egy okkerrögöt, melynek vörös színe az életet jelképezte, esetleg edényben ételt, a túlvilági útra. A fő sír egykor a domb középpontja alatt feküdt. Á halott gazdagsgát, társadalomban betöltött helyét nem a mellékletek bősége, hanem a halom nagysága, a felhordott föld mennyisége fejezte ki. A közhiedelemmel ellentétben a halomban nem várhatunk tehát aranyat, ezüstöt, mesés kincseket, „csak” fontos adatokat egy őskori népről, melyről oly keveset tudunk, pedig szülőföldünkön élt. dr. Csányi Marietta A „Nagyáltás”-halom látképe
