Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-30 / 279. szám

Harmincmillió kellene a templom felújítására A szociális otthonról más szempontból Kórházakról tanácskoztak Húsüzemet vett két áfész Megszállottság is kell hozzá Varrónők kerestetnek Eddig jobb a svájci kapcsolat (6., 7. oldal) Fogadás Szabad György fogadta Mary Robinson elnök asz- szonyt, az ír Köztársaság ál­lamfőjét. Az Országgyűlés Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a megbeszélésen az Országgyűlés elnöke utalt a két nép történelmének közös vonásaira, vázolta a magyar törvényhozásnak a jogállami­ságért, a gazdasági és társa­dalmi megújulásért kifejtett eddigi tevékenységét. Kéménybontás Vasárnap Szolnokon a Petőfi Sándor utca elején lévő Aladdin kávépörkölő kéményét a városi önkor­mányzati tűzoltók a tulaj­donos kérésére leszerelték. Hitel a fővárosnak Az expo átadja, azaz meg­előlegezi a fővárosi beruhá­zásokra szánt pénzt a fővá­rosnak. A Világkiállítási Programiroda a már megsza­vazott kormányzati kereten kívül a Világkiállítási Alap­ból 6 milliárd forintot két részletben átutal a fővárosnak - ezt rögzíti az az együttmű­ködési szerződés, amelyet a Világkiállítási Programiroda és a Fővárosi Önkormányzat készített elő aláírásra - jelen­tette be Barsiné Pataky Etelka, a világkiállítás főbiz­tosa és Kristóf László fővá­rosi expobiztos. % gj Nem lesz blokád Egyelőre elmarad a no­vember végére, a Parlament elé tervezett kamionosde- monstráció. Úgy tűnik, orvo­solható a Záhonynál kiala­kult, a sofőrök számára elvi­selhetetlen helyzet - mondta Kovács János, a Nemzetközi Gépkocsivezetők Országos Szakszervezetének elnöke az MTI tudósítójának. A záho­nyi határátkelőnél gyakran 50-60 órás várakozásra kényszerülő kamionosok az utóbbi hetekben többször blokáddal fenyegetőztek. Párás, téli idő '-W-! Havazásra lehet számítani, délelöttig nyugaton és délen jelentős mennyiségű csapa­dék valószínű. A hőmérséklet -3, plusz 2 fok között várható. Számítástechnika a hatékony munkavégzés eszköztára Számítógépek és tartozékaik Magyar Törvénytár CD-lemezen MEDICON háziorvosi program MICROSOFT termékek Kereskedelem | + szerviz 1 = komplex kiszolgálás ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA: 5000 Szolnok, József A. út 36. Tel./fax: 56'420-555tel.: 56/425-911/150 mell. H-5005 Szolnok-5. Pf. 26. A németek lépnének reptérügyben Dr. Szabó János országgyűlési képviselővel úgy fejeztük be teg­napi interjúnkat: mit vár a hétfő délelőtti tanácskozástól? Ennek központi témája ugyanis a kun- madarasi repülőtér jövője volt. Azt a választ kaptuk tőle, hogy konszenzust - a hasznosítást ille­tően. Tegnap délelőtt megtörtént a tanácskozás a Pénzügyminiszté­riumban. Erről kért tájékoztatást az Új Néplap dr. Szabó János képviselőtől, aki a következőket mondta el:- Minden meghívott eljött a megbeszélésre, a minisztériumok főosztályvezetői szinten képvi­seltették magukat. Mondandójuk egybecsengett a legfontosabb kérdést illetően: a lehető legrövi­debb időn belül részletes piacku­tatási tanulmányt kell készíteni. Erre vállalkoztak az ott lévő né­met cégek: a Siemens és egy nagynevű mérnöki tanácsadói iroda vezetője, Koch úr. Ez a ta­nulmány választ adna arra a lé­nyeges kérdésre, hogy a kunma- darasi alkalmas-e nemzetközi cargo- vagy személyforgalmat lebonyolító repülőtérnek. Gond azonban, hogy a repülőtér állami tulajdonban van, s hogy egy ilyen tanulmány elkészítése 3000- 4000 márkába kerül, meg kell ke­resni a forrást az összeg előterem­tésére. Elképzelhető, hogy a régió önkormányzatai összefognak. Tehát Hajdú megye egy része, Szolnok és Heves megye érintett önkormányzatai. A német szak­emberek teljes know-how-t aján­lottak fel, azaz a tanácsadói és ki­vitelezési tevékenységet elvállal­ják. Ehhez várják a régió önkor­mányzatainak világos célmegha­tározását és a megrendelést. Délután cimborája kontójára ivott, este Bökőt tartott a nyakához A rendőrség letartóztatta teg­nap annak a két fiatalembernek az egyikét, akik az alapos gyanú szerint Jászberényben a múlt héten csütörtökön este rablást követtek el. Mint ahogyan a városi rend­őrkapitányság bűnügyi veze­tője, dr. Rolkó István rendőr őrnagy is fogalmazott, „ez az ügy a sértetti közrehatás szem­pontjából akár esettanulmány is lehetne”. Mint már oly sok esetben, az együtt élő három fi­vér Jásztelki úti lakásán történt bűncselekmény is egyértelműen az ivászat számlájára írható. A tetteseket csak egy érde­kelte: pénzt szerezni minden­áron, mivel a szesz pénzbe ke­rül, nem is kevésbe. A sértettek - György, László és Károly - életében sem játszik kis szere­pet az alkohol. Mint rendesen, azt a napot is többnyire a kocsmában töltöt­ték. Fogyasztottak tisztesség­gel, de nem sajnálták az inniva­lót mástól sem. Fizettek is elő­zékenyen, nem gondolták, hogy később baj lesz pénzük köny- nyelmű mutogatásából. Már közel tíz óra volt, amikor a test­vérek hazamentek, s nyugovóra tértek a jéghideg lakásban. Egyszer aztán kivágódott az ajtó, majd két álarcos rontott be rajta. Azoktól az emberektől, akiktől korábban italt fogadtak el, most pénzt követeltek, mi­közben a náluk lévő jókora ké­sekkel hadonásztak. Elvették, amit lehetett, majd gyorsan el­párologtak. Nem von le a gyors és sikeres rendőri intézkedés ér­tékéből semmit sem, hogy a nyomozók - nyilván kifinomult helyi ismereteik alapján - szinte azonnal tudták, kik lehettek a rablók. Céltudatosan kutattak hát a 22 éves Muhari Zoltán és a nála egy évvel idősebb társa, Tófalvi István után. Kora haj­nalban egy kocsma „mélyén” rá is találtak egyikőjükre. A kihallgatással azonban várniuk kellett a rendőröknek egy darabig, addig, amíg kitisz­tult valamelyest az alkoholtól bódult gyanúsított tudata. Tegnap késő estébe nyúlóan, dr. György Endréné közjegyző közreműködésével ki­sorsoltuk a 300 + 57 nyereményakciónkban szerencsés előfizetőink nevét. Az akció során 1.200.000 Ft értékű nyeremény talált gazdára. A nyertesekről az 5. oldalon és a holnapi számunkban olvashatnak. (Fotó: Korényi) Jövő év végére elkészülhet Parkolóház földszinti üzlettel A szolnoki közgyűlés nemrég döntött a részletes rendezési terv felülvizsgálatáról szóló önálló képviselői indítvány el­utasításáról. Eszerint helyi jog­szabály nem akadálya a parko­lóház megépítésének. Erdős János szolnoki vállal­kozó jelentkezett a sokak szá­mára merésznek tűnő elképze­lés megvalósítására. A szakha­tóságok korábban megadták elvi hozzájárulásukat. A vállal­kozó elmondta, a földszintre tervezett ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóköz­pontba négyszáz üzletember je­lentkezett annak idjén, a pályá­zatnyertesek üzleteket alakítot­tak volna ki. Egy hónapokkal ezelőtt napvilágot látott félreér­tés miatt azonban többségük visszalépett, helyükbe várha­tóan egy nagy áruházlánc lép. A földszinti üzlettér kialakí­tása több szempontból is fontos. Az innen származó bérleti díjjal csökkenthetők a felső szintek üzemeltetési költségei, s ha minden igaz, ez a parkolóhelyi díj árában is tükröződik majd. Másrészt fekvése miatt a vi­dékre utazó vásárlók számára nagyobb választékot nyújthat­nak. A létesítmény tervezői az egyik legnagyobb szakirányú ismeretekkel rendelkező fővá­rosi cég munkatársai. A kivite­lezővállalat pedig ugyanaz lesz, amelyik a Budapest Bank szol­noki épületét készíti. Az idő pénzt takarít meg a parkolóház építésénél is: ha a hatóságok megerősítik korábbi hozzájárulásukat, a beruházás jövő év februárjában vagy már­ciusában elkezdődhet. Legké­sőbb 1994 végére át szeretnék adni a 170 gépjármű tárolására alkalmas emeletes házat. Az épületben nem csak egy-két órára helyezhetők majd el a járművek - tudtuk meg. A par­kolókat napokra, hetekre, hosz- szabb időre bérbe adják a ma­gánszemélyeknek, a cégeknek. Az önkormányzati döntés kapcsán már elmondtuk, a vál­lalkozó opciós szerződést kö­tött, vállalta a telekalakítást és a tervek, engedélyek beszerzését. A rendezési tervben meghatáro­zott célra, parkolóház-építésre korábban más vállalkozó nem kívánta igénybe venni e terüle­tet. Sz. Z. SKODÁK SZOLNOKRÓL. Tegnap megnyílt a megye első Skoda-márkakereskedése Szolnokon. A hazánkban több évtizede népszerű cseh autók elhelyezése még ideig­lenes, várhatóan egy év múlva készül el a minden igényt kielégítő bemutatóterem és szerviz. (Cikkünk a 2. oldalon) (Barna S.) Emeli a felvásárlási árat a Cereol Hiány nem lesz, csak drágább étolaj A tervezettnél mintegy 300 ezer tonnával kevesebb nap­raforgómagot szállítanak be a Cereol martfűi gyárába az idén a termesztők. Az átadott 400 ezer tonna termés a gyár feldolgozóka­pacitását csak februárig köti le, és a Cereol ebből a meny- nyiségből kötelezettségeinek csak 70 százalékát tudja telje­síteni. Ezért a részvénytársaság vagy magot, vagyis alap­anyagot vásárol külföldről, vagy pedig étolajat importál majd. Mint ahogy azt Kollár La­jostól, a Cereol vezérigazga­tójától megtudtuk, a nyers­anyaghiány megszüntetése miatt jövőre a vállalat jelen­tősen emeli majd a naprafor­gómag felvásárlási árát. Alapáron 20 500 forintot fizetnek majd a termelőknek tonnánként, de az olajtarta­lomra, illetve a termés tiszta­ságára adott felárakkal az át­vételi ár elérheti a 22 ezer fo­rintot is. A Cereol egyébként kor­rekt, partnereinek a várható termés 40 százalékáig jövőre is megelőlegezi a termelési költségeket, amelyek bank­kamatait a cég vállalja. Mint ahogy azt a vezér- igazgató elmondta, a gyá­raknak mindent egybevéve egy tonna napraforgómag 24—25 ezer forintba kerül, és ez jövőre - sajnos — természe­tesen kihat majd az étolaj fo­gyasztói árára is. Jóslatokba nem bocsátko­zott a cég vezetője, mert a végtermék árát befolyásolja a napraforgómag-dara piaci ára is. Gazdára találtak JL :f i VS .'>V V\lj nyereményemig

Next

/
Oldalképek
Tartalom