Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
A Kánaán magyar szemmel (Képriportunk a 7. oldalon) Társadalmi tükör (12. oldal) Köszönjük, jól vagyunk! (Pályázatunk a 13. oldalon) KDNP-készülődés A KDNP országos választmánya hét végi kétnapos budapesti tanácskozásán várhatóan elfogadja a párt választási programját. A dokumentum átfogja a politikai, a gazdasági és társadalmi élet teljes spektrumát. Ehhez már előzetesen írásban számos észrevétel, kiegészítő javaslat érkezett. A választmány ezeket figyelembe véve vasárnap plenáris ülésen önti majd végső fonnába. Folklórközpont Az UNESCO október 25. és november 16. között, Párizsban tartott 27. ülésszakán 14 olyan határozati javaslatot fogadott el, amelyet a magyar delegáció kezdeményezett. A feladatok megvalósításához 155 ezer dollárt kap Magyarország. Ebből 40 ezer dollárt nemzetközi folklórközpont kialakítására fordíthat. Ez Budapesten, a Corvin tér 8. szám alatt, várhatóan már 1994 őszén megkezdheti működését — mondta Köpeczi Béla, a Magyar UNESCO Bizottság elnöke sajtótájékoztatón. Nyomozás Emberiség elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt - november 23-ig - nyomozást rendeltek el a Debrecenben, a budapesti Kossuth Lajos téren, a Dunaújvárosban, a Mosonmagyaróváron, a Szegeden, az Esztergomban, a Tiszakécs- kén, a Kecskeméten, a Kalocsán, a Baján, a Salgótarjánban, valamint az Egerben történt sortüzek ügyében. Jelenleg 12 ügyben folytat nyomozást a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal - tájékoztatta az MTI-t dr. Fábián János, a legfőbb ügyész helyettese. Ellenőrzés Ma 13-18 óráig nagyszabású közúti ellenőrzés történik a Jászságban. Jászberény közlekedési rendőrei, valamint a térség közrend- védelmi munkatársai elsősorban a kerékpárral közlekedőket ellenőrzik. A vasparipa felszereltségét, világítását megvizsgálják, s azt is, hogy ittas-e a kerekező. Akinek nincs lámpa és prizma a járművén, annak egy fényvisszaverő matricát ragasztanak a hátsó sárvédőre, hogy legalább ez „jelezzen”. Párás Idő Helyenként ónos szitálás, reggel erős köd várható. Hószállingózás is előfordulhat. Az Alföldön gyenge, változó irányú szél várható. A hőmérséklet mínusz 2, plusz 3 fok között valószínű. PAPÍR-ÍRÓSZER MÁSOLÓPAPÍROK FAXPAPÍROK LEPORELLÓK HIBAJAVÍTÓK - INDIGÓK FESTÉKKAZETTÁK ÍRÓSZEREK - IRODASZEREK HÁZTARTÁSI PAPÍRÁRUK Papír - írószer N agy kereskedés 5000 Szolnok, Tószegi út, a Vegyiművek főbejáratánál! Telefon/fax: 56-422-172 •36544/2H* Ünnepség a kormányüdülőben A most 15. születésnapját ünneplő Alpok-Adria Munka- közösség regionális kormányfőinek plenáris ülése kezdődött csütörtök délután Balatonöszö- dön, a kormányüdülőben. A hét tagország, Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia és Magyarország összesen 18 régiójának képviselői vesz részt a tanácskozáson, amely pénteken az ünnepi üléssel folytatódik. Az Álpok-Adria Munkaközösség 40 millió polgár képviseletében Európa legnagyobb regionális szervezete. Ennek elnöki tisztét két éven át Somogy tölti be. Ezért került sor itt, pontosabban Balaton- öszödön a plenáris ülésre és a vezető tisztségviselők tanácskozására is. (MTI) Antall József kezelése Antall József miniszter- elnök egészségi állapotával kapcsolatban a kezelést végző orvoscsoport nevében dr. Volker Diehl és dr. Németh György egyetemi tanárok az alábbiakat közlik: „Annak ellenére, hogy a Kölni Egyetem 1. Számú Belklinikáján végzett őssejt-transzplantáció és az ehhez kapcsolódó terápia a betegség teljes visszafejlődését eredményezte a nyirokszervekben, most új manifesztáció jelentkezett a vérképző szervekben, ami aktív kezelést igényel”. A miniszterelnök állapotának alakulásáról rendszeres tájékoztatást fogunk adni. (MTI) KATAUN-NAPI BOHÓSÁGOK. A szolnoki Varaa Katalin Gimnáziumban már hagyománnyá vált, hogy névadójuk neve napját egész napos programmal ünnepük meg. Többek között vetélkedők, focigála, táncbemutató, gitárest, szalagavató, szépség- verseny tették emlékezetessé a rendezvényt, melyen diákok és tanárok egyaránt szivvel-lélekkel vettek részt. Felvételeinken a szurkolók egy csoportja látható, illetve tangó biológiatanár módra. (Fotó: K. É.) A világ legjobb kamarazenekara Szolnokra szerződik Kormányszóvivői tájékoztató Elkülönített pénz az egészségügyre Mint emlékezetes, Szolnok város önkormányzata eladta a Verseghy Nyomda Kft.-ben lévő üzletrészét az Elektrosoft Rt.-nek. Az összeg bizonyos hányadát, hárommillió forintot - a polgármesterrel egyeztetett közcélra kell fordítani. Hogy mi is ez a minden bizonnyal köz- örvendésre számot tartó megállapodás lényege, tegnapig titok fedte.Lapunk értesülései szerint a komolyzenei szakértők által világelsőként nyilvántartott Liszt Ferenc Kamarazenekar Szolnokra szerződik. A zenei együttes 1963-ban alakult, jelenleg a Sony világcég adja ki lemezeit, melyből eddig több mint kétszáz jelent meg, az Egyesült Államokban 260-szor léptek fel. Vezetőjük Rolla János Kossuth díjas művész, védnökük Göncz A közelgő véradók napja alkalmából tegnap véradóünnepséget rendezett a Vöröskereszt Szolnok Városi Területi Szervezete a véradók, a Vöröskereszt és a vértranszfúziós állomás munkatársai számára. Dr. Törnek Ágnes, a Megyei Vértranszfúziós Állomás megbízott osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket. Mint beszédében elmondta, a vér má is az életet jelenti, és a betegeknek sok vérre van szüksége. A nagy műtétek, a gyógyszergyártás, a daganatos betegek kezelése mind-mind vért igényel. A véradás szervezése A Szolnoktej Rt. üzemeinek értékesítésére nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdetett. Mivel a kunszentmártoni, a kisújszállási és a szajoli üzemek megvételére érvényes ajánlat nem érkezett be, a pályázat eredménytelenül zárult. Sikeres volt viszont az Alfa Autójavító, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. állami tulajdonú üzletréÁrpád köztársasági elnök. Mi késztette a zenekart arra, hogy egy szegény, munkanélküliséggel terhelt vidéki várossal kössön szerződést? Tavaly, nem sokkal azután, hogy Szolnokon szerepeltek fergeteges sikert aratva, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közölte, a továbbiakban nem kívánja támogatni az együttest, így kijelentették, ha a magyar kormány nem respektálja eddigi sikereiket, művészetüket, akkor nem szerepelnek többet Magyarországon. Mindezzel azonban kérdésessé vált, a II. Szolnoki Zenei Fesztivál nívóját és nemzetközi elismerését tovább lehet-e emelni. Olyan világhírességek szerepeltek már városunkban, mint Kocsis Zoltán, Klukon Edit, Ránki Dezső és folytathatnánk a sort, a kamarazene eddig hiányzott. A ma sokkal bonyolultabb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Elsősorban a nagyvállalatok megszűnése vagy átalakulása jelent nehézséget. Sokszor előfordul, hogy a véradót otthonában kell felkeresni. A nehézségek ellenére az idei év első hat hónapjában a megyében 600-zal többen jelentkeztek véradásra, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az ünnepségen emléklapot adott át dr. Baki Magdolna, a területi szervezet alel- nöke a véradást szervezőknek és a többszörös véradóknak, akik közül a legeredményesebb 80-szor adott vért. szőnek értékesítése. Huszon- négymilliós vételáron a Globál Iroda, a Sivik Kft. és az N+N Kft. nyerte el a pályázatot. A Tiszamenti Vegyiművek Rt. privatizációs tanácsadói pályázat nyertese a Meritum Vagyonkezelő és Befektető Rt. A tanácsadó cég a Vegyiművek 50,1 százalékos ÁVU-tulajdo- nát 210 napon belül értékesíti. városvezetés úgy gondolja, az az egy év, melyre szerződik a zenekar s amely alatt ad négy koncertet, elegendő lesz arra (a szerződést egyébként meg lehet hosz- szabbítani), hogy az alföldi város a komolyzene egyik fellegvára legyen. Ámikor a Szolnoki Olajbányász országos bajnok lett, rengeteg kisgyerek kezdett el hasonló sportot űzni. A „világbajnok” zenekar ugyanezt hozhatja magával, enyhítheti, kielégítheti azt a hatalmas igényt, mely városunkban a színvonalas komolyzene iránt jelentkezik, s hírünket elviszi a világon mindenfelé. Szolnok önkormányzata és a Liszt Ferenc Kamarazenekar közös sajtótájékoztatót tart november 30-án délelőtt 11 órakor az Óbudai Társaskörben (Bp. III., Kiskorona út 7.). BG Vízpótlás A kormány döntött arról, hogy 15 millió forintot folyósít a Velencei-tó vízpótlására, a legutóbbi vizsgálatok szerint ugyanis a korábban számított 12 millió köbméter víz helyett legalább 15 millió köbméter pótlásra lesz szükség. (MTI) Sz. Józsefet talán az egész falu csendes, jóravaló embernek tartotta. A tiszaigariak közül bizonyára sokan ismerhették, hisz szobafestő-mázolóként jó néhány házban megfordulhatott. Ám amit ez év májusában idős kertszomszédjával, Mari nénivel művelt, joggal változtathatta meg a róla kialakult pozitív képet. Az előzetes letartóztatásban lévő József ügyét tegnap tárgyalta a megyei bíróságon dr. Nikula Valéria tanácsa. Emberölés kísérlete miatt került a vádlotak padjára. A vádirat szeA kormány törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a Nemzeti Egészségfejlesztési Alap létrehozásáról. Az elkülönített állami pénzalap a népesség egészségi állapotának javítását, az egészségkultúra korszerűsítését és az egészségtelen életmód miatti megbetegedések gyógyítását támogatná - jelentette be Surján László népjóléti miniszter a csütörtöki kormány- szóvivői tájékoztatón. Az alap a tervek szerint döntően költségvetési bevételekből: az úgynevezett egészségkárosító termékek - így a cigaretta, az alkohol - forgalmi adójának, valamint az engedély nélküli reklámok bírságának bizonyos hányadából működne. A kormányzat azzal számolva, hogy a parlament várhatóan jövőre elfogadja az alap létrehozásáról szóló törvényt, a költségvetési törvényjavaslatban 1,1 milliárd forintot betervezett az alap '94-es indulótőkéjének biztosítására.- Öt évre szóló feladattervet fogadott el a kabinet a levegő tisztaságának védelmére - közölte a továbbiakban Juhász Judit. A szóvivő utalt arra, hogy a környezetvédelemért felelős kormányzati szervek már 1986-ban szerveztek egy ágarint május 20-án az esti órákban a kerteken keresztül átment az egyedül élő idős asszonyhoz, hogy pálinkát vegyen tőle. Miután megkapta, amit kért, a farzsebéből elővett zsineggel az asszony nyakának esett. Az áldozat csakhamar elájult, s a végzetes következményektől megrettenve a támadó sietve hazaszaladt. A legrosszabb szerencsére nem következett be. Mari néni túlélte a fojtogatást, bár a történtek által okozott testi és lelki megrázkódtatásait azóta sem tudta teljesen kiheverni. zatközi akcióprogramot a súlyosan szennyezett levegőjű térségek és települések levegőminőségének javítására. A jelentős intézkedések és beruházások ellenére azonban nem javult lényegesen a levegő minősége: a súlyos légszennyezés a lakosság csaknem felét érinti. Ezért indított újabb, az összes légszeny- nyező ágazatra kiterjedő programot a kormányzat. Központilag meghatározott konkrét intézkedési terv kidolgozására viszont az ország gazdasági helyzetére és az átalakulási folyamatokra tekintettel nincs mód, ezért a pontos feladatokat a helyi önkormányzatoknak kell meghatározniuk. Az akció megvalósítása várhatóan 10 milliárd forintot igényel, amelyet a Központi Környezetvédelmi Alapból, segélyprogramokból és az önkormányzatok hozzájárulásából kívánnak fedezni. A kormány 488 millió forintot folyósít a művelődési tárcának többletkiadásai finanszírozására. A kultuszminisztérium előre nem tervezett kiadásai főként az önkormányzatoktól év közben átvett egyházi, valamint alapítványi iskolák normatív állami támogatása miatt növekedtek. (MTI) A tárgyaláson is zokogva idézte fel a halálközeli, kegyetlen emléket. „Istenem, most meg kell halnom, de miért!” - erre gondolt, mielőtt eszméletét vesztette. A vádlott nem tudott visszaemlékezni pontosan az eseményekre, csak addig, amíg belépett azon az este szomszédja konyhájába. „Csak arra eszméltem, hogy Mari néni aléltan az ajtófélfának dőlt, akkor láttam meg a nyakán a zsinórt. Levettem róla, majd hazaszaladtam.” (Folytatás a 2. oldalon) Véradóünnepség a megyeszékhelyen Nem keltek el a sajtüzemek „Az ittas állapot meglepő dolgokat eredményezhet” Zsineggel fojtogatta idős szomszédasszonyát