Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-22 / 272. szám

1993. november 22., hétfő Sportextra 13 Labdarúgás, megyei I. osztály, 17. forduló A megyei labdarúgás támogatója a tiszakécskei Dafke Kft. Alattyánban a szurkolók meccset akartak látni, s ennek érdekében mindent elkövettek Alattyán - Jászkisér 3-1 (2-0) Alattyán, 250 n, v.: Ádám Alattyán: Pesti - Mosonyi J., Kiss, Juhász (Nyeste), Vass (Szabó Z.), Dárie (Mosonyi L.), Mosonyi A., Fekete, Bujáki, Mosonyi Cs., Balogh (Szabó S.). Edző: Major Antal. Jászkisér: Tajti - Farkas J., Kimák, Horváth, Boros, Ur- bán, Farkas L., Tóth, Nemes, Kövesdi, Tarkó. Edző: Bója György. 29. perc: Juhász elemi erejű szabadrúgása a jobb alsó sa­rokba vágódott, 1-0. 39. perc: Bujáki mesterién nyesett szögletét Tajti csak bel­jebb tudta segíteni, 2-Ö. 50. perc: Tarkó beadását Farkas L. értékesítette, 2-1. 71. perc: Mosonyi Cs. kilé­pett a védők közül, majd a jobb sarokba gurított, 3-1. A lelkes sportbarátoknak kö­szönhetően letakarított pályán kezdődött a mérkőzés. Sajnos a játéktér még így is inkább ha­sonlított szánkó- vagy korcso­lyapályához, mint labdarúgásra alkalmas füves területhez. A hazaiak hozták a papírformát és biztos győzelmet arattak. Jók: Dárie, Mosonyi A., Fe­kete, Bujáki, Kiss T., ill. Ki­mák, Farkas L., Kövesdi Major Antal: Ezt a győzel­münket azoknak az alattyáni futballbarátoknak ajánljuk, akik lehetővé tették, hogy a mérkő­zést lejátszhattuk. Bója György: Aki a mai na­pon az alattyáni pályán megje­lent, azt dicséret illeti. Nagyon bízom benne, hogy nem fázott meg senki. Ifi: Alattyán-Jászkisér 3-1 Papp Kunhegyes - Jánoshida 7-0 (2-0) Kunhegyes, 400 n., v.: Pathó Kunhegyes: Szabó J. - Ke- mecsi, Szabó Gy., Varga, Szabó P. (Baráth), Bohács (Kovrig), Pócsi, Náhóczki (Szőke), Tóth, Csillag, Bese. Edző: Varga László. Jánoshida: Herédi - Tóth Elmaradt mérkőzések 9. ford.: Tószeg-Szajol. 16. ford.: Sz.Vegyimű- vek-KUTE, Rákóczi- falva-Kunhegyes, Szászbe- rek-Szajol, Jászkisér-Tó- szeg, Jászapáti-Jb.háza. 17. ford.: Jászalsószent­györgy-Sz. Vegyiművek, Jb.háza-Mezőtúr. P., Varga, Fejes, Eszes, Mol­nár, Kisnémeth, Szabó, Tóth G., Tóth Cs., Tóth J. Edző: Szabó Imre. 20. perc: Pócsi keresztlabdá­jára Bese jó ütemben érkezett és a kapus felett a hálóba fejelt, 1-0. 34. perc: A kitörő Besét Fe­jes fölvágta, ezért kiállították. 43. perc: Tóth beadását ismét Bese helyezte a kapuba, 2-0. 60. perc: Varga-Bohács kényszerítőzését követően Varga könnyedén helyezett a kapuba, 3-0. 65. perc: Tóth a kiinduló ka­pus felett mesterien ívelt a hosszú sarokba, 4-0. 73. perc: Pócsi lefutotta vé­dőjét-és higgadtan bombázott a kapuba, 5-0. 80. perc: Tóth két csel után kilőtte a hosszú sarkot, 6-0. 88. perc: Bese kiugrott a vé­dők gyűrűjéből és a hosszú sa­rokba gurított, 7-0. Kiválóan előkészített pályán fesztiváli hangulatot teremtett a hazai csapat. Besééket méltán kísérte vastaps az öltözőbe. Jók: Besével az élen a csa­pat, ill. senki Varga László: Ez a győze­lem egy kiváló közösség sikere. Köszönet mindazoknak, akik a csapat egész éves munkáját se­gítették. Szabó Imre: Beleszaladtunk a kunhegyesi késbe. Elismeré­sem a hazai csapaté, de gratulá­lok csapatomnak is az őszi sze­repléshez. Ifi: Kunhegyes-Jánoshida 3-0 Kovrig Jászalsó- szentgyörgy - Sz.Vegyiművek elmaradt Pályájuk alkalmatlansága miatt a szentgyörgyiek már pén­teken lemondták a mérkőzést, így a vendégcsapat el sem uta­zott a találkozó helyszínére. Jászboldogháza - Mezőtúr elmaradt Szombaton éjszaka óriási mennyiségű hó hullatt Boldog­háza környékén, a remekül elő­készített pályát vasárnap reg­gelre húsz centiméter vastag­ságú fehér lepel borította be. Ezzel már nem boldugultak a labdarúgás helyi szerelmesei, így bármennyire is szerették volna, kénytelenek voltak elha­lasztani a mezőtúriak elleni ösz- szecsapást. Tószeg - Jászapáti 6-2 (2-0) Tószeg, 150 n., v.: Bakos Tószeg: Bottyán - Buknicz, Szilágyi, Erkán, Kiss, Rózsa­völgyi, Zsidai, Vágó (Gajdos), Kolozsi, Pálinkás, Tóth. Edző: Rózsavölgyi László. Jászapáti: Tajti - Kiss, Tóth (Bartha), Borics, Zsemberi, Tóth L., Tóth L, Kálé (Zsidei), Németh, Deme, Szabari. Edző: Birkás Nándor. 8. perc: Rózsavölgyi lövése a kapus előtt megpattanva a jobb alsó sarokban kötött ki, 1-0. 27. perc: Tóth higgadtan, a kapust is kicselezve gurított a hálóba, 2-0. 50. perc: Kiss beadását Pá­linkás fordulásból, nagy erővel vágta a kapuba, 3-0. 58. perc: Demét szövegelé­sőrt Bakos játékvezető kiállűptta. 70. perc: Kolozsit a védők elkaszálták a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Rózsavölgyi higgadtan lőtte a jobb alsó sarokba, 4-0. 72. perc: Tóth elfektette a tel­jes hazai védelmet, majd oko­san gurított a hálóba, 4-1. 80. perc: Tóth lefutotta az egész jászapáti védelmet és a csúszós talajt kihasználva érté­kes gólt szerzett, 5-1. 82. perc: Németh az ered­mény ellenére nem adta fel, fe­jesgóljával szépített Jászapáti, 5-2. 84. perc: Kolozsi jobb oldali beadását Pálinkás nagy erővel bólintotta a léc alá, 6-2. A nehéz talajon jobban mozgó, vékony testfelépítésű tószegi fiatalok brillíroztak a darabos jászapáti játékosok kö­zött. Minden dicséretet megér­demelnek azok a szurkolók is, akik a délelőtti hóeltakarításban részt vettek és alkalmassá tették a pályát a mérkőzés megrende­zésére. A játékvezetői hármas a nehéz talaj ellenére remekül látta el feladatát. Jók: Zsidai, Tóth, Kolozsi, Rózsavölgyi, ill. senki Rózsavölgyi László: Ilyen különbséggel is megérdemelt győzelmet arattunk. Birkás Nándor: - Kitűnő já­tékvezetés mellett, reális ered­mény született. Ifi: Tószeg-Jászapáti 0-3 Sulyok Tiszaföldvár - Rákóczifalva 2-4 (0-2) Tiszaföldvár, 200 n., v.: Bán Tiszaföldvár: Hérnek - Pa­taki, Herkó /., Grácsin (Bíró), Kovács, Járai (Csomós), Rigó (Kollár), Szikora, Tóth, Balogh (Osztás), Herkó Z. Edző: He­gedős Ferenc. Rákóczifalva: Kupeczki - Romvári, Silye, Erdei, Szabó, Hegedős, Csabai, Nikula, Mi­hályi (Zsidei), Rideg (Szoko- lai), Bárány. Edző: Bagi Jó­zsef. 5. perc: Nikula közelről a kapu jobb oldalába lőtt, 0-1. 15. perc: Bárány a kifutó ka­pus mellett a hosszú sarokba he­lyezett, 0-2. 48. perc: Jobb oldali beadás után Herkó Z. szépített, 1-2. 51. perc: Az elalvó földvári védők hibájából Bárány közel­ről passzolt a kapuba, 1-3. 68. perc: Erdei alattomosan megütötte Csomóst, ezért Bán játékvezető kiállította. 75. perc: Bárány szabadrú­gása a későn mozduló Hernek mellett a jobb alsó sarokban kö­tött ki, 1-4. 85. perc: Osztást buktatták a büntetőterületen belül, a 11-est Szikora értékesítette, 2-4. Hiába volt a mezőnyben egyenrangú ellenfél a hazai csapat, a vendégek rutinja el­döntötte a két pont sorsát. Hegedűs Ferenc: Nem ját­szottunk alárendelt szerepet. Bagi József: Az időjáráshoz viszonyítva jól elkészített pá­lyán arattuk győzelmünket. Jók: Kovács, Bíró, Hernek, Herkó Z. ill. Bárány, Nikula, Erdei, Hegedűs (a mezőny leg­jobbja) Ifi: Tiszaföldvár-Rákóczi­falva 0-0 Szikora Új szász - Kisújszállás 4-1 (1-1) Újszász, 800 n., v.: Szabadi Újszász: Rézsó - Kónyár, Varga, Viola, Szőnyi, Szilvási, Erdei, Nagy Gy. (Makai), F.Tóth, Konka (Pető), Mérész. Edző: Mérész József. Kisújszállás: Varga I. - Kása, Kállai, Farkas (Rácz), Dán, Varga L., Muresán, Híd­végi, S. Nagy Zs., Süveges, Mircea. Edző: Porhanda Já­nos. 8. perc: Szilvási átadását Konka mesterien helyezte a há­góba, 1-0. 45. perc: S. Nagy Zs. távoli lövése egy hazai védőről pattant a tehetetlen Rézsó mellett a jobb sarokba, 1-1. 46. perc: Konka húzott el a jobb oldalon, egészen a kapuig masírozott, majd a kapuba gurí­tott, 2-1. 72. perc: Mérészt a tizenha­toson belül buktatták, a megítélt 11-est Erdei értékesítette, 3-1. 73. perc: S. Nagy Zs-t szöve­gelésért kiállították. 76. perc: Varga L. is piros lapot kapott. 85. perc: Szilvási egyéni ak­cióból növelte az előnyt, 4-1. Remek játékkal és szép gó­lokkal fejezte be az idényt az újszászi csapat. Győzelmével sikerült visszavágnia a múlt szezonban elszenvedett veresé­gért. A vendégjátékosok és ve­zetők fegyelmezetlensége miatt két alkalommal is félbe kellett szakítani a mérkőzést. Emiatt két játékosuk előbb fejezte be a játékot. Mérész József: Korrekt já­tékvezetés mellett gólzáporos győzelmet arattunk. Örülök, hogy az egész csapat a játékkal foglalkozott. Porhanda János: A játékve­zető nagyon befolyásolta a mérkőzés eredményét. Jók: az egész csapat ill. Kál­lai, S. Nagy Zs. Ifi: Újszász-Kisúiszállás 2-1 Nagy K. Szajol - Martfű 1-1 (1-0) Szajol, 150 n., v.: Tar Szajol: Májer - Tóth, Bódi, Nagy, Dobos, Lengyel, Sós (Lukács T.), Sipos, Szőke, Fe­hér (Lukács K.), Dudás. Edző:Szabó Zoltán. Martfő: Gerhát - Borza, Hellenpach, Mitykó, Bartus, Palcsó, Benedek (Sólyom), Kesjár, Honti, Szántai, Háben- susz. Edző: Kardos Mihály. 21. perc: Szőke indítását Gerhát megfoghatta volna, de elcsúszott, így Dudás az üres kapuba gurított, 1 -0. 66. perc: Palcsó bal oldali szögletét Hábensusz csúsztatta a hálóba, 1-1. Huszonötperccel később kezdődött a mérkőzés, mivel az éjszakai havazás nyomait csak nagy nehézség árán sikerül el­tüntetni, a pályát .játékra” al­kalmassá tenni. A síkos, csú­szós talaj sokszor megtréfálta a játékosokat, ezért főleg a küz­dőjelleg dominált. Jók: Bódi, Tóth, Nagy, Len­gyel, ill. Honti, Hellenpach, Szántai, Borza Szabó Zoltán: Ha így ját­szottunk volna a korábbi mér­kőzéseken is, az pontjainkban is megmutatkozna. Kardos Mihály: Jelenlegi helyzetünkben az idegenbeli pontszerzés dicséretes. Köszön­jük a homoki gyorssegélyt. Ifi: Szajol-Martfű 2-6 Török KUTE - Szászberek Szászakku 3-2 (2-0) Kunszentmárton, 200 n., v.: Hagyó — KUTE: Kardos - Pálinkás, Demeter, Sipos, Kiss, Varga, Imrei L. (Imrei K.), Határ, Hó­bei, Lánárt (Szabó), Garáz. Edző: Paulik János. Szászberek: Farkas - Ko­vács, Vasas Zs., Gara, Tóth, Kiss, Móra, Pomázi, Nagy, Bezzeg, Vasas L. Edző: Laki Imre. 22. perc: Határ jobbról belőtt labdáját Garáz közelről pasz- szolta Farkas kapujába, 1-0. 42. perc: Demeter három vé­dőt kicselezve pöccintett a há­lóba, 2-0. 53. perc: Móra 22 méteres szabadrúgása védhetetlennek bizonyult Kardos számára, 2-1. 60. perc: Szöglet után ismét Garáz volt eredményes, 3-1. 90. perc: Kiss védelmi hi­bákból szépített, 3-2. Az egy órával később kezdő­dött mérkőzésen nagy iramú mérkőzést láthatott a közönség. Jók: Hóbei (a mezőny leg­jobbja), Kiss, Demeter, Pálin­kás, ill. Bezzeg, Kovács,Farkas Paulik János: Köszönöm a játékosoknak és a közönségnek, hogy támogattak a nehéz kö­rülmények között. Bagi Imre: Az első félidőben a két szerencsétlen gól eldön­tötte a mérkőzést. A KUTE jobb volt, gratulálok. Ifi: KUTE-Szászakku 3-2 Lázi NB III. Mátra-csoport Bag ­Sz. MÁVMTE elmaradt Már a hét közepén is kérdé­ses volt a szolnoki együttes bagi vendégjátéka, ám a ta­valy még NB Il-es csapat ve­zetői végül egyezségre jutot­tak a szomszéd község egye­sületével, s vasárnap dél­utánra kibérelték a kartali fut- ballpályát. Ezek után úgy tűnt, semmi akadálya nem le­het a piros-kékek újabb ösz­szecsapásának, ám az égiek másként akarták. Szombaton óriási havazás kezdődött or- szág-szerte, ezzel alkalmat­lanná téve a „pótpályát” is a mérkőzés megrendezésére. Tenk-Karcag elmaradt A karcagiak bíztak benne, ezúttal nem jutnak arra a sorsra, mint a múlt héten, és pályára léphetnek bajnoki mérkőzésen. Sajnos a havazás ismét közbe szólt. Az Nb l. állása 1. Vác 14 9 4 1 33-13 22 2. B.csaba 14 9 2 3 35-12 20 3. FTC 13 8 3 2 25-10 19 4. Debrecen 14 8 3 3 23-16 19 5. Kispest 14 7 4 3 33-17 18 6. Rába ETO 15 7 4 4 25-16 18 7. Csepel 15 7 4 4 21-27 18 8. Újpest 14 5 3 6 19-17 13 9. Siófok 14 4 5 5 18-24 13 10. Sopron 15 4 4 7 22-30 12 11. Pécs 15 3 6 6 14-23 12 12. Videoton 14 3 5 6 15-23 11 13. Vasas 14 4 2 8 18-22 10 14. BVSC 14 2 5 7 12-30 9 15. Haladás 15 2 3 10 14-29 7 16. MTK 14 1 5 8 14-32 7 Elmaradt az FTC-DVSC (december 4-én játsszák), a 14. fordulóban: Vasas-Vác, Kispest.-Békéscsaba, BVSC-UTE, MTK-Siófok. NBIII. Mátra-csoport l.SBTC 14 12 2 _ 42- 6 26 2. Pásztó 13 7 5 1 17- 5 19 3. MÁV MTE 13 7 3 3 21- 9 17 4. Füzesabony 14 8 1 5 19-11 17 5. Jászberény 14 8 1 5 23-17 17 6. Dunakeszi 15 5 6 4 18-13 16 7. Bag 13 5 4 4 15-13 14 8. Karcag 13 6 1 6 30-26 13 9. B.gyarmat 14 5 3 6 20-21 13 10. Apc 15 4 4 7 19-22 12 ll.Tenk 13 3 6 4 13-17 12 12. Gyöngyös 14 6­8 18-27 12 13. Monor 14 5 1 8 15-22 11 14. Szécsény 14 3 3 8 12-23 9 15. Sz.Cukor 15 2 3 10 11-33 7 16. Kartal 14 2 3 9 10-38 7 Eredmények: Salgótarjáni BTC-Gyön- gyös 4-0, Apc-Füzesabony 1-1, Kartal-Mo- nor 1-2, Pásztó-B.gyarmat, Bag-Szolnoki MÁV MTE, Tenk-Karcag elmaradt, a 14. fordulóban: Füzesabony-Bag, Gyön­gyös-Kartal, Jászberényi SE-SBTC, Kar- cag-Szécsény, Monor-Pásztó, MÁV MTE-Tenk. Alföldi-csoport 1. Hódmezőv. 14 12 2­37- 9 26 2. Kecsk. SC 13 9 3 1 35-11 21 3. Makó 14 8 4 2 23-14 20 4. Kiskunf. 14 8 3 3 26-18 19 5. Kecsk. TE 13 8 1 4 23- 7 17 6. Kalocsa 14 8 1 5 28-13 17 7. Békés 14 6 3 5 21-25 15 8. Gyula 14 6 2 6 18-18 14 9. Sz. VSE 14 4 5 5 19-20 13 10. Orosháza 14 5 3 6 19-21 13 11. Mezőkov. 14 4 2 8 13-29 10 12. Cegléd 14 4 1 9 20-26 9 13. Szőreg 14 3 3 8 14-27 9 14. Gy.endrőd 14 3 3 8 9-26 9 15. Sz. Dózsa 14 2 3 9 16-28 7 16. T.miklós 14­3 11 4-33 3 Eredmények: Szegedi VSE-Orosháza 1-0, Gyomaendrőd-Cegléd 2-2, Kiskunfél- egyháza-Mezőkovácsháza 5-0, Sző- reg-Gyula 1-0, Makó-Kalocsa 2-1, Hódme- zővásárhely-Sze^edi Dózsa 3-1, KTE-KSC elmaradt, a 14. fordulóban: Cegléd-Szőreg, Békés-Kiskunfélegyháza, Gyula-Makó, Ka- locsa-SZVSE, KSC-Hódmezővásárhely, Mezőkov.-Gyomaendrőd, Orosháza-KTE, Sz. Dózsa-TSE. Tisza-csoport 1. Kisvárda 14 8 4 2 37-12 20 2. Nagycsécs 12 7 3 2 19-11 17 3. Szerencs 14 6 4 4 26-16 16 4. Püspökiad. 13 8 _ 5 25-20 16 5. Ózd 14 6 4 4 20-15 16 6. Tiszafüred 13 6 4 3 18-13 16 7. Mátészalka 14 6 3 5 23-14 15 8. Rakamaz 12 6 3 3 21-13 15 9. Nyírbátor 13 6 3 4 20-13 15 10. Edelény 14 5 4 5 16-21 14 11. Bors. Ep. 14 5 3 6 20-20 13 12. Nagykálló 12 4 3 5 12-20 11 13. Olefin SC 14 3 4 7 15-24 10 14. H.szobosz. 14­4 10 12-36 4 15. Derecske 14 1 2 11 10-45 4 16. MVSC 1­­1 2- 3 _ Eredmények: Borsodi Építők Volán SE-Mátészalka 1-1, Edelény-Kisvárda 1-1, Ózd-Piispökladány 1-3, Derecske-Hajdú- szoboszló 2-2, Rakamaz-Nyírbátor, Nagy- kálló-Nagycsécs elmaradt, a 14. fordulóban Kisvárda-Püspökladány, Tiszafüred-Raka- maz. Megyei I. osztály 1. Újszász 17 12 2 3 35-15 26 2.Jánoshida 17 11 2 4 48-28 24 3. Kisújsz. 17 10 3 4 44-21 23 4. Kunhegyes 16 10 2 4 25-12 22 5. Alattyán 17 8 5 4 27-21 21 6. Mezőtúr 16 6 8 2 25-11 20 7. Martfű 17 8 4 5 28-26 20 8. Rákóczii. 16 7 4 5 19-18 18 9. Tószeg 15 7 3 5 25-22 17 10. Jászapáti 16 7 3 6 21-21 17 11. Kunszentm. 16 6 3 7 29-28 15 12. J.alsósz. 16 5 4 7 19-28 14 13. Szászberek 16 4 5 7 12-15 13 14. J.boldogh. 15 5 2 8 23-30 12 15. Sz.Vegyim. 15 3 4 8 11-19 10 16. Tiszaföld. 17 4 1 12 18—47 9 17. Jászkisér 16 1 3 12 21-38 5 18. Szajol 15 I 2 12 13-43 4 Ifjúságiak 1. Mezőtúr 16 2. Martfű 17 3. Kunszentm. 16 4. Újszász 17 5.Jánoshida 17 6. Kisújsz. 17 7. Rákóczii. 16 8. Sz.Vegyim. 15 9. Alattyán 17 10. Jászkisér 16 11. Jászapáti 16 12. Tiszaföld. 17 13. Kunhegyes 16 14. Tószeg ' 15 15. J.boldogh. 15 16. Szajol 15 17. Szászberek 16 18. J.alsósz. 16 14 1 1 79-16 29 12 3 2 47-15 27 12 2 2 49-20 26 10 4 3 39-23 24 9 2 6 37-24 20 9 1 7 55-28 19 7 5 4 27-26 19 7 1 7 28-42 15 4 7 6 30-50 15 6 2 8 21-20 14 3 7 6 31-32 13 4 4 9 31-35 12 5 2 9 18-22 12 4 4 7 26-42 12 5 1 9 24-26 11 3 2 10 25-66 8 3 1 12 12-46 7 3 1 12 31-77 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom