Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-16 / 267. szám
6 1993. november 16., kedd Jászsági Extra — Jászberény Tarthatatlan körülmények az Árpád úti iskolában A szülők javaslatokkal álltak elő A megoldás az önkormányzat feladata Együtt az első és a harmadik osztály Miénk a gyár Az Aprítóban jó a hangulat A gyermekek mosolyáért A TV Centrál tavaly rendezett jótékonysági műsort a szegényebb sorsú gyermekekért. Ajándékokat gyűjtöttek - játékokat, könyveket, sportszereket - önkéntes adakozóktól, kik között magánszemélyek és cégek, vállalatok, vállalkozók egyaránt akadtak. Az összegyűlt ajándékokat egy monstre tévéműsor keretében osztották ki a gyerekeknek. A mintegy 200 kisgyermek mosolyáért szervezett programon az általános iskolák és óvodák segítségét kérték. A rászoruló gyerekek neveit tőlük kapták. Idén ismét megszervezik a jótékonysági akciót, amivel nagyon sok embernek szereznek örömet. Hiszen öröm ajándékozni, ajándékot adni, kapni, felajánlani s látni a gyermekek örömét. December 8-ig lehet a felajánlásokat megtenni. A gálaműsorra december 18-án kerül sor, ahol neves, s a fiatalok által kedvelt művészek produkcióira is sor kerül. Az ajándékok átadása, egy kis zsúr is színesíti a nap örömeit. A rendezvényt rögzítik a tévékamerák, s a TV Centrl december 22-i adásában láthatja a város lakossága. Duna TV siker A jászberényi kábeltévé hálózaton 12 csatorna „érkezik” a műholdakról. Néhány napja változás történt, a Super Shannel helyett a Duna TV adását láthatják, mintegy 6000 lakásban. A néhány nap alatt bebizonyosodott, hogy megkedvelték ezt a programot, melynek színvonala az MTV két csatornájával mostanság össze sem hasonlítható. Akadt olyan polgár, aki most vezettette a kábeltévét lakásába, hogy a Duna TV-t láthassa. Anyakönyvi hírek Házasság: november 13-án Badinszki István és Juhász Katalin, Darabont István és Lengyel Erika. Születés: Szabó Anna (11.05.), Balázs Róbert (11.08.) Halálozás: Fábián Fe- rencné Hegedűs Julianna (1900), Szabó Sándor (1909), Koczka József (1920), Serfőző Józsefné Nagy Margit (1920), Tari Antalné Palla Mária (1908), Szebenyi Béla (1937), Nagy István (1919), Kis^ István (1905), Muhari Árpádné Kis Rozália (1941), Horváth Ferenc (1943) Iszákos mentő fórum A háború előtt ismert volt Magyarországon a Kék Kereszt mozgalom, mely az iszákos emberek problémáin igyekezett segíteni. Sajnos erre a missziós szolgálatra most is nagy szükség van, s nemcsak az iszákosoknak, de a narkósoknak is. November 20-án 14 órakor a reformátusok gyülekezeti házában (Thököy út 17.) lesz egy fórum. Itt Balog Zoltán, az Országos Iszákosmentő Misszió vezetője fog tájékoztatást adni munkájáról, s segítséget is a helyi csoport megalakulsá- hoz. Különböző szakembereket - orvos, pszichológus - az önkormányzat képviselőit is hívták oda, de mindenkit várnak, aki segítségre szorul, vagy segíteni tud. Az oldalt írta: Kiss Erika A fotókat készítette: Sárközi János Amikor Lórik Antalné történetét meghallgattam, egy jelentős elv jutott eszembe. Az önkormányzatiság lényegét megmutató elv. E szerint az önkormányzati működés alapja a polgárok cselekvő igénye. Azaz, a polgárok meg akarnak valósítani valamit, van tervük, elképzelésük - az önkormányzat pedig ezt elősegíti, támogatja pénzzel, intézkedéssel, a törvények, szabályok betartása mellett. Lőrik Antalnénak és az általa képviselt szülői munkaközösségnek is van egy terve, és semmi szabálytalant nem akarnak. Az önkormányzat viszont ez idáig nem segítette elő annak megvalósulását. Pedig jártak a polgármesternél, majd 1993. május 11-én levélben is előadták kéréseiket, javaslataikat. A kulturális bizottsággal is felvették a kapcsolatot. Megkeresték dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselőt, dr. Boros Dezső alpolgármestert, riport készült az ügyről a helyi újságban, s a helyi kábeltévében. Mindez kevésnek bizonyult a tettek megindulásához. A sérült gyermek is gyermek Az Árpád úti iskola jelenlegi titulusa szerint eltérő tantervű tagozat. Soósné Várnai Mária tagozatvezető értelmi sérült gyermekek iskolájának mondja az intézményt, ahol megfelelő módszerekkel a műveltségi alapokat el tudják sajátítani a diákok. A kialakult helyzetről így beszél:- Hat-hét éve kezdett a létszámunk növekedni, de négy éve ugrott meg nagyon, amikor a környező községekből is idehozták a gyerekeket. Most nyolcvan tanuló jár ide, közülük huszonötén nem jászberényiek. Mivel csak öt termünk van, az ebédlőben, a tanáriban is tanítunk. Sajnos az alsósokat összevont osztályban oktatjuk, első és harmadik, második és negyedik párosításban. Több terem kellene, hogy kiscsoportos foglalkozást tarthassunk, hisz ez lenne a munkánk lényege. Ezeket a gyerekeket szinte egyéni felkészítéssel kell segíteni, hogy hátrányaik csökkenjenek. Kértünk segítséget az önkormányzattól, meg is kaptuk azt, ami tűzoltás jelleggel adható volt. Most egy csoportunk, 6-7. osztályosok, a Székely Mihály iskola épületébe járnak, mivel annak vagyunk tagiskolája. Ez az intézkedés azonban csak átmeneti, hisz végleges megoldást szeretnénk, tehát legalább olyan körülményeket, mint az átlag diákoknak. Szívem szerint a pozitív diszkriminációt szeretném, tehát jobb feltételeket, mint az átlag általános iskolában, hiszen ezek nem átlagos gyerekek. A tavasszal készített átvilágításban ez olvasható a Székely Mihály iskoláról: „A legmostohább körülmények között működik..., több telephelyen az elhelyezés zsúfolt, ... nincs tornaterme”. Lőrik Antalné részletesen meséli, hogy az Árpád útról most a Székely Mihály iskola épületébe járók milyen atrocitásoknak vannak kitéve. No, de nem panaszkodni jött, hanem azért, hogy elmondja, milyen terveket dolgoztak ki a szülők. Megtalálták az épületet? A megoldást keresik ugyanis hónapok óta, hol lehetne a gyerekeiknek megfelelő körülményeket teremteni.- így találtunk a Tejkezelő képző üresen álló épületére, a Ferencesek terén. A pedagógusokkal együtt megnéztük. Hét terem van benne kisebb-na- gyobb, tehát a csoportok bonthatók. Az új oktatási törvény szerint a mi gyerekeinket kettőnek kell számolni. Húszfős osztály negyven tagúnak számít, ami tarthatatlan, így nem lehet őket felzárkóztatni. Ugyanis mi azt szeretnénk, ha legalább valamilyen szakmát el tudnának sajátítani a gyerekek. Nem segélykérőket akarunk belőlük nevelni, akik kopogtatnak a polgármesteri hivatalban. Az lenne a célunk, hogy felnőttként képesek legyenek gondoskodni magukról, ehhez pedig speciális módszerekkel lerakott alapok, azaz megfelelő iskolai képzés szükséges. Szóval a Tejkezelőképző tárgyában a Tejipari Vállalat vezetőjével is tárgyaltnk. Ők bérbe adták volna az épületet, sőt eladásáról is lehetett volna tárgyalni. Mire észbekaptunk, a Tanítóképző Főiskola kibérelte. Kinéztük a Gamesz épületét, amit elcserélhetett volna az önkormányzat az Árpád . útira, mivel mindkettő az övéké. Erre a polgármester úr azt mondta, hogy a Gamesznak az kicsi. Aztán a vízművek szigeten lévő épületén is megakadt a szemünk, de azzal is más tervek vannak. Most november van, s a Tejkezelő képző ismét kiadó, mivel a főiskolai kollégiumba visszatérhettek a diákok. Ott nagy udvar van, iskolákért is lehetne, csendes a környék. A pedagógusok szerint elfogadható lenne. Jártam dr. Boros Dezső alpolgármesternél. Ő azt ígérte, hogy a költségvetésbe betervezik az Árpád úti iskola helyzetének megoldását. A megoldás jövőj(r)e Konkrétan mit is takar ez az ígéret? Dr. Boros Dezső alpolgármester szerint azt, hogy talán jövő év szeptemberében lesz valami változás ez ügyben:- Az önkormányzatnak közel száz sérült fiatal helyzetét kell megoldani. Van egy mozgássérülteket gondozó bölcsődei csoport, van az Árpád úti iskola, s létezik egy szociális foglalkoztató, ahol szintén sérült fiatalok vannak. Komplex megoldást kellene erre találnunk, hisz egyik intézménynek sem jók a körülményei. Részletes tervet kell kidolgozni, s a jövő évi költségvetésben pénzt kell szánni rá. Külön problémát jelent. hogy az érintett gyermekek egy része nem jászberényi, de a mi városunk költ rájuk is. Csak példaként említem, hogy három vidéki bölcsődés évi 800 ezerbe kerül nekünk. A Tejkezelő képző bérlése vagy megvásárlása szerintem nem megoldás. A Székely Mihály iskola körülményei is rosszak. Tehát komplex megoldást kell találni, ami oktatási, egészségügyi és szociális feladat egyszerre. A 93/94-es tanévet az Árpád úti iskola gyerekeinek és a szülőknek még el kell viselniük. Amikor Lőrik Antalnéval átgondoljuk, hogy a költségvetésbe való betervezés milyen jövőt vázol fel, kicsit elbizonytalanodik. Aztán végiggondolja, hogy a jövő szeptemberi megoldás is jó lenne. Csak történjen végre pozitív előrelépés, hisz közben nőnek a gyerekek! S a sérelmek is. Iroda az idegenforgalomért Jászberényben jövő évben Tourinform iroda nyílik. Az Ipari Minisztérium pályázatot írt ki az idegenforgalomhoz közvetlenül kapcsolódó infrastrukturális jellegű fejlesztések és szolgáltatások támogatására. A pályázaton a Jász Önkormányzatok Szövetsége is részt vesz, hiszen infrastrukturális jellegű fejlesztések a régióban végre vannak. Az irodát célszerű a Jászság központjában létesíteni. A városi közgyűlés elfogadta a tervet, s azt is, hogy a Déryné Művelődési Központ épületében volt Mini Ételbár egykori helyiségét adják oda az iroda cél- jára.Az iroda működése a Phare-program révén valósulna meg. Egyelőre várhatóan a jövő év derekán egy szakember kezdené a munkát. Elkelt Jászberény második nagy gyára, az Aprítógépgyár. A 800 főt foglalkoztató, egyedi gépek gyártásával foglalkozó cég fehér hollónak számít ma az iparban. Evek óta nullszaldósak, azaz bevételeik és kiadásaik egyensúlyban vannak, azzal együtt, hogy^ jelentős hiteleik is léteznek. Évek óta biztos kenyere volt az ott dolgozóknak, mivel mindig tudtak megrendelést szerezni, főleg nyugaton. A cég vezetése módszeresen készült a privatizációra, ennek sikere okoz ma megnyugvást, jó hangulatot a gyárban. Az ÁVÜ tetszését négy pályázó közül a dolgozók és a vezetők konzorciuma által készített pályázat nyerte el, tehát a gyár többségi tulajdona, 51 százalék a dolgozóké. Kármán Antal igazgatóval a részleteket beszéljük meg.- Hatvan és Jászberény ön- kormányzatai 6 százalékkal rendelkeznek, kisbefektetői részvényprogram keretében 10 százalék lesz eladva, s 33 meg^ marad az ÁVÜ-nél. Azért nagy a megnyugvás most nálunk, mert tartottunk nyugati vevőtől. Sajnos nálunk már nem számíthatók ki a szándékok. Szerintem mintaértékű a gyár privatizációja, mert az ÁVÜ meghirdetett elvei szerint történt. Az nyilvánvalóvá vált, hogy részvénytársasággá alakított cégünknek tőkeinjekcióra van szüksége. Mivel a recesszió a nyugati befektetőket is sújtja, nem érdeklődtek komolyan irántunk, bár a lehetőség megvolt. így hazai befektetőket támogattunk, a vezetők és dolgozók összefogása pedig jó konstrukció. Az MRP oldalán saját A Jász Önkormányzatok Érdekszövetsége az IÉSC Iroda közreműködésével - hazánkban szinte egyedülálló kezdeményezésként- még tavasszal „feltérképezte” mit is lehetne tenni a Jászság fejlődéséért. Frank Henderson úr Amerikából érkezett, s hat héten át vizsgálta a „beteget”. Megállapította többek között azt is, hogy az érdekszövetséget át kellene alakítani, célirányos bizottságokat kellene létrehozni. Itt nem a polgármesterek végeznék a feladatokat - hisz gazdasági felkészültségük nincs is - hanem különböző szakemberek. Henderson úr négy bizottság létrehozását javasolta, gazdasági fejlesztés, mezőgazdasági, önkormányzati fejlesztés és infrastrukturális fejlesztések átfogó elemzésére, kidolgozására, megvalósítására. Júniusban Henderson úr elköszönt. A szövetségben alaposan átgondolták javaslatait, s nemrég döntés született a lépésváltásról. Két bizottságot hoztak létre. A gazdasági az egyik, s ebbe a mezőgazdaság is beletartozik. Elnöke Sőregi János erő, E-hitel és munkavállalói kedvezmény van, a vezetői csomag tartalmaz saját erőt, részletfizetési kedvezményt, és kárpótlási jegyet. Ez a konstrukció mind a vezetés, mind a dolgozók oldaláról garancia a foglalkoztatás biztosítására.-A dolgozóknak milyen ősz- szeggel kellett beszállni?- Mi azt kértük, hogy nettó keresetük fele legyen az alsó határ. A dolgozók 38 százaléka alkotja most az MRP szervezetet. Már sokan jelezték, hogy meggondolták, csatlakozni szeretnének. Éne biztosan lehetőséget ad az MRP, hiszen akkor hitelt is kevesebbet kell igénybe venni. Tulajdonképpen jelentősen eladósodunk mindnyájan most a gyár privatizálásával, a részvények sokáig nem fognak osztalékot hozni. A munkahelyek viszont megmaradnak, s meggyőződésem, hogy 5-6 év múlva ezek a részvények tőzsdére kerülnek.- Mi a titka ennek a sikeres privatizációnak?-Talán az, hogy nem ültünk karba tett kézzel, hanem módi- szeresen készültünk. A gyár szervezetét átalakítottuk, életképes céget „hoztunk létre”. Sok lépést mi kezdeményeztünk. Ebben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakmailag sok segítséget adott. A privatizációt levezénylő Meritum Rt.-vel s az ÁVÜ-vel, korrekt kapcsolatunk alakult ki. Közben úgy dolgoztunk, hogy megálltunk a talpunkon, nem kerültünk csődbe, nem voltak balhéink. Most megnyugvással, örömmel vette mindenki, hogy a miénk a nyertes pályázat. pusztamonostori polgármester, tagjai Sziráki Benedek (Jászla- dány) és Szabó Gyula (Jászágó) polgármesterek. A másik bizottság az önkormányzati működést fogja át, de a térség infrastrukturális fejlesztései is idetartoznak. Itt Nagy Sándor jászszent- andrási polgármester az elnök, tagok: dr. Magyar Levente (Jászberény), Győriné Czeglédi Márta (Jászfényszaru), Kisba- konyi Zoltánná (Jásztelek). A bizottságok első feladata lesz, hogy a térségben élő legkiválóbb gazdasági szakemberekkel a bizottságokat kibővítsék, hisz nem polgármestereknek, hanem a hozzáértő mena- gereknek, üzletembereknek kell majd az érdemi munkát végezni, akiknek rálátásuk van a téségre, koncepciót képesek kidolgozni különböző problémák regionális megoldására. Ilyen például egy jászsági vízmű létrehozása, vagy a regionális szemétkezelés megvalósítása, a gázhálózat, szennyvízelvezetés szintén, de a Zagyva vízbázisának kérdése, vagy a környezet- védelem is ilyen téma lehet a jövőben. COSMETIC LABORATORIES active cosmetology ® Az Ön bőre megérdemli, hogy kozmetikusa a világhírű Gigi cég 260 féle termékéből kiválassza az Önnek megfelelőt. A sivatag növényeivel, a Holt-tenger ásványaival, Kleopátra titkaival már a XXI. századnak üzennek a Gigi klinikai tesztet kiállt termékcsaládjai. Természetes alapanyagok, világszínvonal elérhető árakon. Keresse kozmetikusánál, az Ön bőre ezt megérdemli! Képviseleteink a megyében: Demény Györgyné fodrász és kozmetikus tanműhely, Szolnok, Bajcsy Zs. u. 16. és Illési Lászlóné Jászberény, „Szépségkuckó". *38369/1H* Hétköznapi pillanatok a gyárból Regionális megoldásokért Lépésváltás a szövetségben