Új Néplap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-01 / 254. szám
16 Hírek----információk — érdekességek 1 993. november 1., hétfő 1993. november 1. hétfő Marianna napja Napkelte: napnyugta: Holdkelte: holdnyugta: 6.28 órakor, 16.27 órakor. 17.28 órakor, 8.21 órakor. Születésnaptár 185 éve született Egressy Gábor drámai színész, a Nemzeti Színház első együttesének egyik legjelentőseb egyénisége. A szabadság- harcban nemzetőrként harcolt, majd Törökországba emigrált, távollétében halálra ítélték. Amnesztiát kapott, 1854-től újra a Nemzetiben játszott, jutalomjátékaként a Lear királyt választotta, ez volt a színház első Shakes- peare-előadása, amelyet egész sorozat követett. Közben rendezett, tanított, megindította az első színházi lapot és színházelméleti könyvet írt. 70. születésnapját ünnepli Varga Imre Kossuth-, Munkácsy- és Herder-díjas szobrász, kiváló művész, 1991 óta az Európai Akadémia tagja. Nagyszerű portrészobrai mellett részt vett a vatikáni magyar kápolna kialakításában. 1983 óta állandó kiállítása látható Óbudán. Eseménynaptár 210 évvel ezelőtt, Nagyszebenben megjelent az első erdélyi hírlap, a német nyelvű Siebenbürger Zeitung első száma. A hétfőn és csütörtökön kiadott lap tartalmát főleg bécsi lapokból átvett hírek alkották, de ezekhez helyi vonatkozású közlemények is járultak. Az újság kiadója és szerkesztője Hochmeister Márton nyomdász volt. A lap - többszöri névváltozás után - 1862-ig jelent meg. Marianna Marianna. A latin Maria- nus név női Mariana párjának módosult formája. író-olvasó találkozó Mezőtúr. November 15-én, 17 órától író olvasó találkozón beszélgethetnek Komád György Kossuth-díjas íróval mindazok, akik ellátogatnak a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házba. Oxigénhiány a bűnös? Washington. A jelek arra mutatnak, hogy oxigénhiány okozta a dinoszauruszok kipusztulását a földtörténet 65 millió évvel ezelőtti idejében - állapították meg gondos kutatásaik alapján az Amerikai Geológiai Táraság tudósai. A kutatók az új elméletet a társaság szerdán megrendezett szimpóziumán adták közre. Az általánosan elfogadott korábbi feltételezések szerint meteorbecsapódás okozta drasztikus klíma- változás vezetett az egykor hatalmas méretekkel büszkélkedő őslények kihalásához. A kutatócsoport által feltárt újabb bizonyítékok azonban arra mutatnak, hogy a 65 millió évvel ezelőtt lezajlott szokatlanul erős vulkánkitörések hulláma következtében a Föld légkörének oxigéntartalma hirtelen jelentősen csökkent, s a dinoszauruszok „megfulladtak”. BIZTONSÁG-NYUGALOM! Autóriasztók, központi zárak, autórádió-magnók forgalmazása, beszerelése. INFRA-ELEKTRONIK Szolnok, Ady E. út 50. Telefon/fax: 56/424-628. Üzlet: Szántó krt. 25. Telefon/fax: 56/422-595. Nyitva: H - P 10 -17-ig Alapítvány önkéntes tűzoltókért Kunszentmárton. A város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete a Tiszazug térségben állandó jelleggel végez életmentő, valamint tűz- és kárelhárítási munkálatokat, az állami tűzoltókkal együtt. Az önkéntes tűzoltók szabadidejüket félretéve, háttérbe szorítva végzik munkájukat egy-egy riasztás alkalmával. Ezért sem központilag, sem az egyesület részéről semmiféle juttatásban nem részesülnek. Ezen kívánnak a jövőben változtatni, s ezért „Tiszazug tűzvédelméért” elnevezéssel alapítványt hoztak létre a következők: az önkormányzat képvi- selő-testülete, a városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, az Alföldi Téglaipari Vállalat Mezőtúr-kunszentmártoni Téglagyára, a Kunszentmárton és Vidéke Ipartestület, a Kovács és Társai Építő és Szolgáltató Kft., a megyei gabonaforgalmi és malomipari vállalat (Kunszentmárton), Törőcsik Fe- rencné vállalkozó, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Víz- és Csatornaművek Rt. kunszentmártoni üzemigazgatósága. Az alapítvány nyitott, ahhoz hazai és külföldi, magán- és jogi személyek egyaránt csat- lakozhatanak. Céljaik a városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület technikai, műszaki felszereltségének fejlesztése, a kiemelkedő munkát végző önkéntes tűzoltók erkölcsi és anyagi támogatása, elismerése, a tűzvédelmi képzésben és felkészítésben, az utánpótlás nevelésében részt vevő és kiemelkedő teljesítmény nyújtó szakemberek költségtámogatása. A segítséget nyújtók az átadott eszközök értékéről, illetve a befizetett pénzösszegről igazolást kapnak, mely alapján jogosultak adóalap-csökkentő kedvezményre, levonásra. A csatlakozás módjáról, támogatás befizetéséről tájékoztatást ad: Varga Dezső elnök, Sza- bóné dr. Horváth Ilona titkár, Kunszentmárton Polgármesteri Hivatal, Pásztor Andrásné gazdaságvezető és az ÁB Aegon helyi kirendeltsége. Segítsen Véradó napok a megyében A megyében a következő helyeken és időpontokban lesznek véradások: Ma a szolnoki véradó állomáson 7-től 12 óráig várják a törökszentmiklósi Vegytek dolgozói mellett a város lakosságát. Mezőtúron, a véradóban 8 és 14 óra között nyílt napot tartanak. Holnap Szászberken, az Akkumulátor orvosi rendelőjében 8-tól 11 óráig a gyár és a község véradóit fogadják. Szerdán, november 3-án Túrkevén, a Táncsics Klubban a VGV, a Május 1., a Cent/Cent és az Elegant dolgozói 7 és 11 óra között, Szolnokon a lakosok 8 és 12 óra között jelentkezhetnek. Tiszavárkonyban 9-től 12 óráig az Egészségházban lesz a község és az Öreg Szőlő önkéntes véradóinak térítésmentes véradás. Csütörtökön Kengyelen, az orvosi rendelőben 13-tól 16 óráig, Pénteken Tiszasülyön, az Idősek Klubjában 13-tól 17 óráig várják a segítséget. November 6-án, szombaton Mezőtúron, a véradóban nyílt nap lesz 8 és 11 óra között. A karcagi véradó állomáson továbbra is hétfőtől péntekig, 8-tól 12 óráig számítanak a donorokra. Egészségünk védelmében Szolnok. Dr. Pécsi Lajos onkológus, megyei főorvos párbeszéddel kísért előadásokat tart az MH Helyőrségi Klubjában, a Táncsics M. u. 5-9. szám alatt. Az „Egészségünk védelmében” sorozat következő részében hétfőn 17 órától, az „Élvezeti cikkek - lelki tényezők - egészség” című előadást hallhatják az érdeklődők. Telefondoktor November 1-jétől 7-éig a szülők a fogszuvasodás megelőzésében betöltendő szerepéről hallhatnak, ha hívják a 082-t. El a cárevics? A melboume-i egyetem állítólag olyan egyedülálló okmányokkal rendelkezik, amelyek módosítják az utolsó orosz cár és családja kivégzéséről szóló eddigi ismereteket. Az egyetem európai kérdésekkel foglalkozó kutatóközpontja szerint olyan közelebbről meg nem nevezett dokumentumok vannak a központ birtokában, amelyek alátámasztják néhány tudós és jogász állítását. Ezek szerint 1918 nyarán Jekatyerinburgban nem végezték ki II. Miklós családjának minden tagját, és az uralkodó egyik lánya, Marija és Alekszej cárevics életben maradt. Ez utóbbi és Marijának a leánya jelenleg is Madridban él - így az ausztrál egyetem. „B”-KÖZÉP. Tévedés ne essék, ha a csapatot biztatom, a cumit kiveszem a számból! (Fotó: Novák) Orvostalálkozó Szolnok. November 3-án, szerdán 18 órától rendezik a már hagyományos orvostalálkozó következő szakmai programját. A résztvevők dr. Tarján Péter osztályvezető belgyógyász főorvos előadását hallhatják a szí- vinkfarktuson átesett betegek utókezeléséről és rehabilitációjáról. Ezt követi dr. Szentpéteri Imre, a Bayer Gyógyszergyár Pharma-tanácsadójának előadása 1992 világelső antibiotikumáról, a Ciprobayról. Mind az előadásokra, mind pedig az azt követő fogadásra várják az orvos és gyógyszerész kollégákat. Együttműködő főiskolák A közép- és dél-alföldi térség (Jászberény, Hódmezővásárhely, Mezőtúr, Nagykőrös, Szarvas és Szolnok) főiskoláinak vezetői október 28-án, a mezőtúri főiskolán véleményt cseréltek a felsőoktatási törvény realizálásának aktuális kérdéseiről, az oktatás, képzés és továbbképzés területén lehetséges együttműködések továbbfejlesztéséről, annak tartalmi és szervezeti kérdéseiről. A főiskolák vezetői a jövőbeni együttműködést szándék- nyilatkozattal megerősítették, a legfontosabb teendőiket meghatározták. Nyílt nap A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés tanszéke november 20-án, szombaton, 10 órától az intézmény sportcsarnokában (Szeged, Topolya sor 2.), a testnevelési szak felvételi anyagából nyílt napot és konzultációt tart. A bemutatón megismerhetik az érdeklődők az induló szakpárokat, a felvételi vizsga anyagát, és tájékoztatást kapnak a felkészülést segítő előkészítő napokról, valamint megvásárolható lesz a felvételi tájékoztató is. Tájékoztató árverés előtt A szolnoki földrendező bizottság a rákóczifalvi „Rákóczi” Mgtsz - Szolnok város külterületi földjeit érintő - földárverését november 22-én 8 órakor tartja a Helyőrségi Művelődési Ötthonban. Az árverésre történő felkészülés érdekében a földrendező bizottság tagjai a városháza ügyfélszolgálati irodájában november 1 -jétől kezdődően minden hétfőn és szerdán 8 és 12 óra között várják a földet vásárolni szándékozó kárpótlásra jogosultakat. Koszorúzás Szolnok. A Magyar Honvédség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hadkiegészítő Parancsnoksága a hagyományokhoz híven ez évben is koszorúzással és gyertya gyújtásával emlékezik az I. világháború szolnoki áldozataira. A megemlékezés holnap 12 órakor a Tiszai hajósok terén lévő emlékműnél lesz, melyre minden érdeklődőt várnak. Tervek, rendezvények Szolnok. A Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete a helyi, valamint a megyebeli nyugdíjasklubok és közösségek, az egyesületen kívüli, időskorúak- kal foglalkozó szervezetek illetékeseinek részvételével egész napos megbeszélést tart a Sza- páry u. 19. szám alatti TESZ-székházban. A november 5-én, 10 órakor kezdődő fórumon az idei munka értékelése, a művelődési központ idősek napi tervei is szerepelnek. Szó lesz a jövő évi kulturális eseményekről (színházbarát kör alakulása, magyar kultúra napja, külföldi szereplések, a Szigligeti Színház díszelőadása). Az előadók, a művelődési központ munkatársa, Vass Júlia és Dénes Pál, az egyesület titkára lesznek. Térségi tanácskozás Jászapáti. November 5-én térségi szakmai tanácskozást rendeznek a Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A rendezvényre meghívják a jászsági települések polgármestereit és a még megmaradó szövetkezetek vezetőit is. Az előadók között lesz a Belügyminisztériumból Torba Nándor főtanácsos, a Földművelésügyi Minisztérium Oktatási Osztályáról Hárskúti László, a megyei FM-től a hivatalvezető, Gombár Mihály, valamint a munkaerő-szolgálati iroda kirendeltségvezetője, Kordin Csaba. A fő hangsúlyt a mezőgazdasági átképzés, a munkanélküliség problémája, illetve az iskola - a probléma kezelésében betöltött - szerepe kapja. Még nem beszél a császárné A lassan felépülő Micsiko császárné megjelent a nyilvánosság előtt. Az Akaszaka-palo- tából fekete limuzinján hajtatott az udvari könyvtárba, ahol a néhai uralkodók kézirataiból, kalligráfiáiból rendezett kiállítást tekintette meg. Első ízben mozdult ki Micsiko császárné otthonából azóta, hogy október 20-án, születésnapján rosszul lett. Beszédkészségét azonban azóta sem nyerte vissza, a könyvtárban csak meghajlással és mosollyal üdvözölte az udvari tisztviselőket. Az orvosok lelki megrázkódtatással magyarázzák, hogy Micsiko császárné átmenetileg elvesztette beszéd- készségét. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! "Néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Bistey András, Néder István Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 PEUGEOT Hivatalos márkaképviselet 5000 Szolnok, Várkonyl tér 1. ^ Telefon/fax: 56/421-027. ® AUTÓÜVEGEK CSERÉJE ÉS ÁRUSÍTÁSA minden típushoz! Karosszéria-elemek, akkumulátorok. HÉLIOS Autófesték Nagykereskedés. Zilahi Autóglass Szolnok, Kazinczy 22. Telefon: 56/373-797, 60/386- 162. *36629/5T* IKO-AJÁNLAT! Isz- tambul: november 3. és 10. Trieszt-Tarvisió: november 4.; november 8.; november 11. München: november 5. Bécs: november 6. Szilveszteri ajánlatok és exkluzív utak. Tájékoztatás: Szolnok, Denevér üzletház, Ady E. út 27. Telefon: 56/425-817. *37173/1K* MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSOK PÉNZÜGYI FINANSZÍROZÁSA ÉS ADÓZÁSA (hogyan lehet igénybe venni hiteleket, állami támogatásokat, adótanácsadás/ témában kétnapos tanfolyamot szervezünk kistermelőknek, egyéni vállalkozóknak, társaságoknak, Szolnokon, Jászberényben, Karcagon. (Kellő létszám esetén a megye bármely településén). Jelentkezés: Linea Nyelviskola, Városi Művelődési Központ, Szolnok, telefon: 56/341- 543, Jászberény, Megyeház u. 4/a. - GARANCIA BT., telefon: 57/311-465, Karcag, Gyermekek Háza /Tankóné Kovács Ágnes/, telefon: 59/312-712. *37355/2K* AKCIÓ! November 1- től december 31-ig tapéták már 155 Ft-tól kaphatók. Szolnok, Baross út 11., az udvarban. *35787/21K* ILS Nyelviskola nyelv- tanfolyama idegen anyanyelvűek számára - magyar - mint idegennyelv. Jelentkezés: Szolnok, Mária u. 31. Telefon: 56/422-611. *37381/1K* A JANUÁRI NYELVVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ ANGOL nyelvtanfolyamot indít a TIT Nyelviskola, november 6-tól! Szolnok, Baross u. 20. Telefon: 56/375- 122. *37390/2H* GÉPKOCSI SZÉLVÉDŐK, OLDALÜVEGEK minden típushoz, FÉKBETÉTEK, KIPUFOGÓK- karosszéria-elemek LÁMPÁK NYUGATI típusokhoz. Date Kft. Szolnok, Arany J. út 1. Telefon: 56/372-522. *37425/1K* __________ K ÁRPÓTLÁSI jegyet napi árfolyamon, készpénzért vásárolok. Jászberény, Thököly 16. 57/312-053. *37426/lH*__________ K ARÁCSONYI könyv- kínálat diszkontáron MI-SI Bt. Szolnok, Szapáry - Baross aluljáró. *37448/lK* KERESSE, november 2-án megjelenik a Jász- Nagykun-Szolnok megyei IRÁNYÁR. »37449/2K* SZENZÁCIÓSAN kedvezményes, bevezető közületi hirdetési díjtáblázat a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei IRÁNYÁR-nál. Érdeklődni telefon/fax: 56/422-284. *37450/lK* HIRDESSEN INGYEN a Jász-Nagykun-Szolnok megyei IRÁNY- ÁR-ban. Lakossági apróhirdetését feladhatja személyesen, postán: Szolnok, Sarló u. 3., vagy telefon/fax: 56/422-284. »37451/1K* __________ B UDAPESTI cég hosszú távra keres belvárosi, vagy belváros közeli telefonos, földszinti, berendezett, 1,5- 2 szobás lakást, külön bejárattal. Telefon: 36/311-750; 36/319- 579, délután 17-ig. *37463/1K* ® ILLATSZEREK engedményes vására! Parfümök, kozmetikumok legnagyobb választékával várja kedves vásárlóit a PÁRIZS PARFÜMÉRIA! Szolnok, Ady Ságvári sarok. *37469/3T* ® PAMPERS PELENKA 540 Ft. Gyermek télikabát-, dzsekivásár 30 % engedménnyel. Ovezsákok 2.200 Ft-tól 2.400 Ft-ig. Lányka szövetkabátok 3.200 Ft- tól 6.500 Ft-ig. CHIC- CO Baby Stúdió. Szolnok, Ady - Ságvári sarok. *37471/2T*